Prevenció pszichológiai szempontból

Egyéni és társadalmi szinten is egyetértés van a tekintetben, hogy az egészségünk megőrzése, a betegségek megelőzése, azaz a prevenció kiemelt jelentőségű. Sajnos azonban az is elmondható, hogy a szükségesnél sokkal kevesebben tanúsítanak kellően tudatos magatartást az egészségük védelme érdekében. Még mindig gyakori jelenség, hogy sokan csak súlyos testi vagy lelki tünetek esetén fordulnak orvoshoz vagy szakemberhez. Nagyon fontos ezért időnként komolyan számba venni, hogy milyen az aktuális testi, mentális és pszichés állapotunk, és milyen lehetőségeink vannak az egészségünk stabilizálására. Cikkünkben adunk néhány szempontot, amelyek átgondolásával fokozhatjuk az egészségtudatosságunkat, valamint kitérünk a prevenció pszichológiai eszköztárára is.

A betegségmegelőzésnek három fő szintjét különböztethetjük meg:

1. A primer prevenció célja az egészség fenntartása, a konkrét betegségek kialakulásának megelőzése egészséges életmód folytatásával, káros szenvedélyek mellőzésével, a betegségek kialakulásában szerepet játszó kockázati tényezők lehetőség szerinti kiiktatásával vagy csökkentésével.
2. A szekunder prevenció célja a kóros állapotok korai felismerése annak érdekében, hogy minél előbb sor kerülhessen a hatékony kezelés megkezdésére. A másodlagos betegségmegelőzésben a szűrővizsgálatoknak van jelentős szerepük.
3. A tercier prevenció célja a már kialakult egészségkárosodás romlásának, a szövődmények kialakulásának a csökkentése, a rokkantság megelőzése.

 Hogyan fokozhatjuk az egészségtudatosságunkat?

Testi és lelki egészségünk fenntartása, javítása érdekében elengedhetetlen, hogy kellő tudatossággal viszonyuljunk önmagunkhoz, az életmódunkhoz és a bennünket érő környezeti hatásokhoz egyaránt. Az egészségtudatosságunk növelése érdekében érdemes átgondolnunk az életvitelünket, a személyes „működésmódjainkat” az alábbi néhány szempont mentén:

• Mennyire érezzük magunkat kiegyensúlyozottnak, egészségesnek vagy éppen labilisnak, esetleg betegnek?
• Járunk-e rendszeresen szűrővizsgálatokra? Milyen gyakran járunk orvoshoz?
• Romlott-e az utóbbi időben az étvágyunk, a teljesítőképességünk, az erőnlétünk?
• Mennyire vagyunk tisztában az alapvető testi és lelki folyamataink jellegzetességeivel?
• Életvitelünkben vannak-e betegségekre hajlamosító jelentősebb kockázati tényezők?
• Milyen eszközeink vannak a problémáink kezelésre, megoldására, mennyire érezzük ezeket hatékonynak?
• Hogyan boldogulunk a társas kapcsolatainkban?
• Vannak-e az életünkben tipikusan visszatérő nehézségek, konfliktusok, elakadások, mit gondolunk ezek hátterében lévő lehetséges okokról?
• Személyes életünkben milyen következményei lehetnek, ha elhanyagoljuk testi és lelki jóllétünk ápolását?
• Az orvoshoz fordulás kapcsán milyen mértékben tartunk a kiszolgáltatottságtól, a kontrollvesztéstől, az emberi méltóságunk sérülésétől?
• Mennyire vagyunk tisztában az egészségügyi ellátórendszer működésével, a betegjogokkal? Milyen lehetőségeink vannak a tájékozódásra?
• Milyen módon tehetünk többet az egészségünk védelme érdekében?

Természetesen a fentieken túl számos más terület áttekintésére is szükség lehet, amelyek által tovább mélyíthetjük az önismeretünket, feltárhatunk és megérthetünk mélyebb összefüggéseket is.

A manapság

a stressz az egyik leggyakoribb rizikó faktor.

A stresszre adott egyéni választ számos külső tényező (pl.: környezet, életesemények, család, munka, párkapcsolat stb.) és belső tényező (pl.: genetika, szervi sérülékenység, megküzdési stratégiák, kognitív, érzelmi, testi és viselkedéses folyamatok stb.) együttes hatása alakítja ki.

Az általános stresszreakcióban a szervezetnek szinte minden egyes szerve érintett. A vese szabályozza a vér és a szövetek kémiai összetételét, miközben részt vesz a vérnyomás szabályozásában is. A mellékvesék velőállományában termelődő adrenalin, valamint az idegvégződéseken termelődő noradrenalin és acetilkolin az idegrendszer és az agy működésének szabályozásán keresztül fejti ki hatását. A pajzsmirigy által termelt hormonok a szövetek anyagcseréjére hatva vesznek részt a stresszreakcióban. A máj részt vesz a vércukorszint és egyes hormonok koncentrációjának szabályozásában. A fehérvérsejtek a különböző idegen anyagok hatására túlérzékenységi reakciót indíthatnak be. A fiziológiai változások nagy része a hipotalamusz irányította idegi-hormonális rendszer működése révén valósul meg. A hipotalamusz aktiválja a szimpatikus idegrendszert. A vegetatív idegrendszer szimpatikus ága azonban közvetlenül is hat a simaizmokra és a belső szervekre, emeli a pulzust, vérnyomást, tágítja a pupillát, valamint a mellékvesék velőállományában fokozza az adrenalin és a noradrenalin termelődését is, amelyek szintén növelik a pulzust, a vérnyomást, a vércukorszintet. Mindezek hosszú távon rendkívül megterhelik a szervezetet, betegségek kialakulására hajlamosítanak.

A stresszt természetesen teljes mértékben nem tudjuk kiiktatni az életünkből, ugyanakkor számos lehetőség áll a rendelkezésünkre, amelyekkel csökkenthetjük a károsító hatásait. A stresszel való szembeszállás folyamatát megküzdésnek (coping) nevezzük.

Stresszkezelési módszerek

1. A stresszforrások csökkentésére irányuló technikák, „eszközök”: a túlterheltség megelőzése, a hatékonyabb időbeosztás (listák, tervek készítése), az alapvető értékek és a fontossági sorrend tisztázása, a feladatok rangsorolása, a feladatok felvállalásának tudatos kontrollja, a környezetváltás, a pihenés, az önjutalmazás.
2. A stresszhelyzetek hatékonyabb megoldását segítő módszerek: a felmerülő problémák több szempont szerint történő elemzése, a nézőpontváltás, az átértékelés, az érzéseink, elvárásaink tudatosítása, a segítség, támogatás kérése és elfogadása, az empátia, illetve a humor.
3. A stresszt kísérő testi folyamatok befolyásolása: A fizikai aktivitás különböző formái (pl.: séta, sport, tánc, jóga), a relaxáció, a meditáció, a masszázs, a pihenés, au alvás, a megfelelő minőségű és mennyiségű táplálék, illevte szükség esetén gyógyhatású készítmények (pl.: gyógynövényekből készült tea), gyógyszerek.

A stresszfolyamat egyéni elemzése

segít kiválasztani az egyén számára a legmegfelelőbb eljárásokat, technikákat és ezek kombinációját.

A megküzdési forrásokat képező személyiségtényezők összessége az egyén pszichológiai immunrendszereként értelmezhető.

A pszichológiai immunrendszer összetevői:

1. A megközelítő-monitorozó alrendszer, amely a környezet megismerését, megértését, valamint a pozitív következmények monitorozását végzi. Ide tartozik például a pozitív gondolkodás, az élethelyzetek feletti kontrollérzés, a folyamatos fejlődésünk megélése.
2. Az alkotó-végrehajtó alrendszer feladata, hogy aktiválja azokat az erőforrásokat, amelyek segítségével lehetővé válik az alkalmazkodás, a célok megvalósítása és mindezek érdekében szükség esetén önmagunk, vagy a fizikai és a szociális környezet megváltoztatása. Ide tartozik többek között az énhatékonyság érzése, a leleményesség és a kreatív énkép.
3. Az önregulációs alrendszer pedig olyan protektív személyiségjegyeket foglal magába, amelyek biztosítják a figyelem és a tudati működés feletti kontrollt, a kitartást, valamint az akadályok és kudarcok következményeiként kialakuló érzelmi állapotok feletti kontrollt.

A biológiai immunrendszerünk mellett létezik tehát pszichológiai értelemben vett immunrendszer is, amelynek szintén nagy szerepe van a testi és lelki működés egyensúlyának fenntartásában. Tudományos kutatások igazolják, hogy bizonyos patológiás állapotoknál (pl.: szív- és érrendszeri betegségeknél, rákbetegségeknél, alkoholfüggőség esetén) kimutathatóan alacsonyabb szintű a pszichológiai immunkompetencia az átlagpopulációnál mérhető szinthez képest. Ahogyan a testi immunitásunk erősítésének, úgy

a pszichológiai immunrendszerünk erősítésének is van létjogosultsága,

amit többek között az önismeretünk mélyítésével, kreativitásunk fejlesztésével, érzelmeink és az élethelyzetek feletti kontrollképességünk erősítésével, hatékony, célorientált viselkedésmódok megtanulásával, személyiség fejlődésünk elősegítésével és tudatos megélésével érhetünk el. További életerőt, vitalitást fokozó tevékenységek a mosoly, a nevetés, valamint a társas kapcsolatokat és a kötődést kifejező testi kontaktus különböző formái (pl.: simogatás, ölelés stb.).