„Próbálj meg lazítani!” – Jó, de hogyan… vagy hogyan ne?

Már szinte közhely, hogy túlhajszolt és rohanó világunkban egyre fontosabbá válik a pihenés és a megfelelően eltöltött szabadidő. Mégis: ha csak a munka szempontjából nézzük, ez teszi lehetővé a megfelelő energiaszint visszanyerését és segíti a felgyülemlett stressz oldását és így összességében fokozza a munkahelyi teljesítményt is. De ennél általánosabb hozadéka is van, hiszen hozzájárul az élettel való elégedettséghez és ezáltal az egészséghez, illetve az általános jólléthez.

A megfelelően eltöltött szabadidő jótékony hatásai mindenki számára ismertek, bár sokan inkább elvben tudják ezt, de mégsem gyakorolják. Maga a kérdés nem is olyan egyszerű – nehéz például megmondani, hogy pontosan mennyit és hogyan érdemes pihenni. Legalábbis egy több mint 35.000 résztvevővel végzett amerikai kutatás ezt mutatja.

A kutatók arra keresték a választ, hogy mennyi a megfelelő mennyiségű szabadidő, vagy az ő terminusukkal: a diszkrecionális idő (discretionary time). Ezzel jelölik a szabadidős tevékenységet, vagy más, az önmagukban élvezetes vagy értékes tevékenységekre fordított időmennyiséget. Kiemelik tehát, hogy itt minőségében többről van szó (ha mennyiségében kevesebbről is) pusztán a fizetett munkaórákon kívüli időnél.

Azért is lényeges ez a megkülönböztetés, mert ha egy átlagos hétköznapot veszünk, akkor a "bruttó" szabadidőnkből jócskán kell még adóznunk egyéb nem "megfizetett" feladatokra, gondoljunk csak a bevásárlásra, a postai sorban állásra, vagy olyan házimunkákra, amiket nem szeretünk. Ezek mellett valóban kérdéses, hogy mennyi az az idő, amit a szabad-időként tudunk eltölteni. (Ez a kérdés már inkább az időmenedzsment irányába mutat. Akik szeretnének jobban bánni az idejükkel, azok remek tippeket találnak egy korábbi cikkünkben.)

A diszkrecionális idő (a továbbiakban szabadidő) hiányának megélése szinte mindennapi tapasztalat, és nem is szorul különösebb magyarázatra: sosincs belőle elég. A tanulmány szerzői azonban megállapítják, hogy a jóllét nem fokozható a szabadidő mennyiségével (legalábbis Amerikában). Pontosabban fokozható, de csak egy pontig, azon túl pedig ismét alacsonyabb lesz a jóllét szintje.

A kutatók azt feltételezték, hogy sem a túl kevés, sem a túl sok szabadidő nincs jó hatással a jóllétünkre. Annak meghatározása, hogy mennyi lenne pontosan az ideális idő mennyisége, még további kutatásokra vár. A jelen vizsgálat eredményei azt mutatják, hogy ez kettő és öt óra közé tehető, legalábbis azok voltak a legboldogabbak, akiknek a szabadidőmennyisége ebbe az intervallumba esett. A vizsgálatok azt is kimutatták, hogy a 7 óra szabadidővel rendelkező emberek alacsonyabb szubjektív jóllétet tapasztaltak azoknál, akik csak 3,5 órával rendelkeztek.

Tehát valóban van egy pont, amin túl már inkább árt, semmint használ, ha túl sok a szabadidő.

A kutatás második szakaszában azt vizsgálták, hogy számít-e, hogy produktív vagy nem produktív tevékenységgel telik-e a szabadidő. Az eredmények azt mutatják, hogy igen. A kísérletben arra kérték a résztvevőket, hogy képzeljék el, hogy napi 3,5 órájuk (mérsékelten sok) és 7 órájuk (sok) van. Arra is megkérték őket, hogy azt is képzeljék el, hogy ezt az időt produktívan (pl. edzéssel vagy hobbival), illetve nem produktívan töltik (pl. tévénézéssel). A válaszok alapján a jóllét szintje hasonló volt, függetlenül az idő mennyiségétől, ha ezt a szabadidőt produktívan tölthették a résztvevők.

A sok szabadidő azonban egyértelműen alacsonyabb jólléttel párosult, ha ezt az időt nem tudták produktívan kitölteni.

Ehhez kapcsolódhat egy szintén a közelmúltban megjelent amerikai kutatás. Ebben a kutatók azt vizsgálták, hogy hogyan befolyásolja a szabadiős tevékenységek élvezetét az a hiedelem, hogyha azt csak időpocsékolásnak tartják.

Általános és egyre erősödő tendencia, hogy időhiánnyal küszködünk, hogy úgy érezzük, sokkal több feladatunk van, mint amennyi időnk. A legtöbben ezért szeretnénk minél „hasznosabban” tölteni az időnket és minél kevesebb időt elpazarolni az olyan „üresjáratokra”, mint a szabadidős tevékenységek, de gyakran az alvás is ennek a törekvésnek az áldozatává válik.

Ezt csak erősíti az az általánosan vallott profitorientált nézet, hogy a munkával szemben a pihenés nem hoz semmilyen hasznot. Adja magát a kérdés, hogy vajon milyen minőségű pihenést jelent a teendők után maradt idő? Vagy kisarkítva: pihentetőbb-e az esti tévénézés, mint a postai sorban állás, ha mindkettőt időpazarlásnak tekintjük?

A tanulmány különbséget tesz az instrumentális, vagyis a valami cél elérése érdekében végzett, és az öncélú vagy önmagáért végzett szabadidős tevékenységek között. A szerzők mindkettőre a Halloween körüli teendőkből hoznak példát. Az elsőre azt, ha valaki teljesíti a szülői kötelességeit azzal, hogy édességet osztogat a „csokit vagy csalunk” cukorkagyűjtéskor. Öncélú pedig az, ha valaki Halloween partira megy a maga örömére. Hazai viszonylatban nehéz olyan alkalmat találni, ami mindkét szabadidős tevékenység tulajdonságaival rendelkezne. Sok megszorítással instrumentális lehetne talán a húsvéti „rokonlátogatós” locsolkodás, öncélú pedig a farsangi parti.

A szerzők azt találták, hogy ez a hiedelem teljesen aláássa az öncélú szabadidős tevékenység élvezetét (instrumentális esetében nem volt kimutatható összefüggés). Hosszútávon ez több tekintetben is negatívan hat a mentális egészségünkre. Kevesebben élik meg a boldogságot és többen számolnak be depresszióról, szorongásról és stresszről.

A kutatás azt is megállapította, hogy ha valaki értéktelennek érzi az önmagáért végzett szabadidőt, mert meggyőződése, hogy az időpocsékolás, vagy mert nem produktív, akkor mindez csökkenti annak élvezetét. A negatív hatás azonban akkor sem mérséklődött, ha a vizsgálati személyek azt hitték, hogy ez a tevékenység produktív. A szerzők azt vetik fel lehetséges megoldásként és a további kutatások lehetséges irányának, hogy a szabadidős tevékenységek célirányos átkeretezése, tehát instrumentálissá alakítása csökkentheti a megfigyelt negatív hatásokat.

Vannak azonban olyan kérdések, amik nyitva maradnak. Ilyen például az, hogy mi okozza azt, hogy az egyik tevékenységet időpocsékolásként éljük meg, míg a másikat nem. Felfogható-e instrumentálisnak a kedvenc sorozatunk követése? Vagy Feketelistára kell kerülnie a Jóbarátokkal eltöltött időnek? Bárhogyan is legyen, döntő fontosságú, hogy hogyan éljük meg ezeket.

Fontos üzenete a fenti tanulmányoknak, hogy ha a szabadidő meghatározása a munkával töltött idővel szemben történik, még akkor is érdemes egységben látni a kettőt. Szükség van a megfelelő szabadidőre a feltöltődéshez, hiszen ez teremti meg többek között a munkához szükséges feltételeket mind fizikai, mind mentális értelemben egyaránt.

Ám a szabadidő nem lehet teljes, ha nem találunk benne értelmet. Mikor kikapcsolódunk, nem kell feltétlenül kikapcsolnunk. Talán furcsa hasonlat, de a mobiltelefonunk sem tölt fel attól, ha ki van kacsolva, hanem szükség van egy „inputra”: töltőre kell tennünk. Ez a jóllétet növelő „input” lehet, ha olyan produktív tevékenységeket végzünk szabadidőnkben, aminek az értelmét és a célját is látjuk.

Jó pihenést!  :-)