Nincs kétség afelől, hogy a modern technológiának köszönhetően jelentősen könnyebbé vált a mindennapi munkavégzésünk. A laptopjainkkal gyorsabban oldjuk meg feladatainkat, az e-mailnek hála folyamatosan elérhetőek lehetünk, és persze ott az internet is, így pillanatok alatt megtalálhatunk bármit. A folyamatos elérhetőség ad egyfajta biztonságot, mind otthon, mind a munkahelyünkön. Ugyanakkor ez azt is jelenti, hogy igazán sose „kapcsolunk ki” – ennek veszélyeiről olvashattok a következőkben.

Természetesen nem arról az esetről beszélünk, amikor egy fontos projekt vagy egy váratlan krízis miatt túlnyúlik a munkaidőnk, akár több órával is. Hanem arról, amikor nyugodt szívvel rendszeresíthetnénk magunknak egy kispárnát és egy fogkefét az irodánkban, mert már lassan rutinná válik, hogy a portás helyett mi kapcsoljuk le utolsó távozóként a villanyt. Ezt a jelenséget nevezik

krónikus túlórázásnak, aminek rendkívül káros hatása van az egészségre, a boldogságra

és általában az életminőségre.

Annak ellenére, hogy mindenki hallott már káros következményeiről – és merem tippelni, az olvasók közül sokan saját bőrükön is tapasztalták már –, mégis számos helyen ez a megszokott működési mód. Ha egy fontos munkáról vagy projektről van szó, a háttérbe szorulók listáján az első helyek egyikén szerepel a saját mentális és fizikális egészségünk fontossága – egész egyszerűen nem törődünk vele, mert nincs rá se időnk, se energiánk. Azonban a jóllétünk elhanyagolása nemcsak nekünk okozhat gondot, hanem bizony a munkahelyünknek is. Számos kutatás bizonyította, hogy a túlórázás és az annak kapcsán fellépő stressz miatt nagyon komoly egészségügyi problémákkal szembesülhetünk.

A túlórázás egyik fő következménye, hogy teljesen felborítja alvási szokásainkat – a magas stressz, a monitor nézésével eltöltött hosszú órák és az agyunk túlpörgetése mind hozzájárulnak ahhoz, hogy ne tudjuk kellően kipihenni magunkat az alatt a pár óra alvás alatt. Az alváshiány hosszú távon kiváltója lehet az elhízásnak, illetve növeli a szívbetegségek, a stroke és a cukorbetegség kialakulásának esélyét is. Mégis, szeretjük azt gondolni magunkról, hogy ránk ez nem vonatkozik, mi köszönjük szépen, remekül elvagyunk napi 4–5 óra alvással is. A Wall Street Journal jelentése szerint azonban az így nyilatkozók mindössze 1–3 százalékára igaz, hogy ennyi alvással töltött idő valóban nem okoz visszaesést a mindennapi teljesítményében.

A munkával töltött túl sok idő megakadályoz minket abban is, hogy kialakítsunk és fenntartsunk számunkra hasznos szokásokat – hogy egészségesen étkezzünk, rendszeresen mozogjunk vagy művelődjünk. Amikor az ember hulla fáradt az egész napos hajtástól, jellemzően a kávét tartja legjobb és leghűségesebb barátjának, és étkezései is gyorsak, kalóriadúsak: egy szendvics vagy egy csoki a büféből. Ennek oka, hogy a kimerültség miatt az agy amigdala környéki részén megnövekszik az aktivitás, azon a területen, amelyik többek között étkezéseink kontrollálásáért is felel.

Egy londoni köztisztviselőket vizsgáló tanulmányban azt az eredményt kapták, hogy azoknál a dolgozóknál, akik az átlagos napi munkaidőnél hárommal több órát dolgoztak, később

60 százalékkal nagyobb eséllyel alakult ki valamilyen szívhez kötődő megbetegedés.

Egy másik, több mint 22 000 főt vizsgáló kutatásban pedig azt mutatták ki, hogy azok körében, akik rendszeresen túlóráznak, 40 százalékkal nagyobb eséllyel fordult elő szív és érrendszeri megbetegedés.

2015-ben a Finn Foglalkozás-egészségügyi Intézet publikálta egy hatalmas volumenű kutatását, amelyben a munkahelyi szokások és az alkoholfogyasztás közti kapcsolatot vizsgálták. A kutatásban 330 000 munkavállaló adatait dolgozták fel 14 különböző országból, és bűvös számként a 48-at hozták ki eredményül. Ugyanis ha valaki egy héten ennél többet dolgozik, jelentősen megnő a kockázatos alkoholfogyasztás esélye. Kockázatos alkoholfogyasztás alatt nőknél a heti 14, a férfiaknál a heti 21 italnál több elfogyasztását határozták meg. Nemtől függetlenül azt is kimutatta a vizsgálat, hogy a túlórázók körében 11 százalékkal valószínűbb, hogy rendszeresen nyúlnak a pohárhoz – amiben sajnos nem jeges tea található.

Korábbi cikkünkben már bemutattuk, hogy a több munkával töltött idő nem jelenti szükségszerűen azt, hogy ez a teljesítményben is megmutatkozik. Egy amerikai kutatásban azt találták, hogy ha a munkavállalók munkaidejét egy kritikus esemény miatt megnövelik heti 60-70 órára, rövid távon el lehet érni kiemelkedő eredményeket. Ez azonban csakis rövid távon igaz: hosszú távon éppen hogy teljesítménycsökkenést fog eredményezni. Miért? Azért, mert

az emberek jellemzően a legjobb teljesítményt 2–6 munkaóra között produkálják.

Tehát mire elérkezik a nap 8. órája, már megcsinálták, ami tőlük tellett. A 9. órától kezdődően elkezd rohamosan megemelkedni a fáradtság szintje, és ezzel párhuzamosan csökken a produktivitás.

Hatékony munkát nem lehet ilyenkor már végezni – ezzel a módszerrel mindössze annyit lehet elérni, hogy az emberek teljesen kifáradva essenek haza a nap végén. Sajnos az a szomorú igazság, hogy a bostoni egyetem kutatása szerint a vezetők nem is tudják megéllapítani a különbséget a között a két dolgozó munkája között, akik közül az egyik 80 órát dolgozott a héten, míg a másik a normál munkaidőben végezte el feladatát. És ha mindez nem lenne elég indok a túlórázás ellen, ott van az a tényező is, hogy fáradtan sokkal kevésbé tudunk megfelelni azoknak a követelményeknek, amiket egy modern irodai környezet megkíván tőlünk. Egész egyszerűen kimerül a figyelmi kapacitásunk, többet hibázunk és rosszabbul teljesítünk a döntéshozatalban, a kollégákkal való beszélgetésekben, a kapcsolattartásban és mások megértésében.

De kit tehetünk felelőssé mindezért? Miért vagyunk hajlandóak arra, hogy az értékes szabadidőnket a laptop előtt görnyedve töltsük egy félhomályos szobában?

Egyáltalán hibáztathatunk bárkit is?

Kézenfekvő megoldás elővenni a vezetőket, és vitathatatlan, hogy sok helyen nyíltan vagy burkoltan megkövetelik, hogy a dolgozók sokáig bent legyenek, azonnal reagáljanak minden e-mailre és még a nyári vakáció alatt is azért legyenek szívesek dolgozni. Ebben az esetben egyértelműen azért túlórázunk, mert ez az elvárás. Azonban nem lenne fair dolog az egészet elverni a főnökökön – ha mélyen magunka nézünk, beláthatjuk, hogy mi magunk is felelősek vagyunk. Talán a túlórázással szeretnénk bebizonyítani magunknak vagy másoknak, hogy milyen értékesek is vagyunk. Talán azért maradunk bent, mert azt gondoljuk, így növelhetjük az esélyeinket egy előléptetésre vagy egy zsíros bónuszra. Talán szimplán rosszul éreznék magunkat, ha csak mi állnánk fel az asztaltól, ahogy ötöt üt az óra. Talán ezt tanultuk szüleinktől, és a barátaink körében is ez a megszokott. Bármelyik is legyen igaz ránk, figyeljünk oda magunkra és ne legyintsünk nagyvonalúan a figyelmeztető jelekre! Ha pedig a túlórázás már tartósan kihat a mentális és fizikai egészségünkre, azonnal tegyük meg a szükséges lépéseket!

•••

A Mindset Pszichológia több, mint érdekes cikkek halmaza. Nem egyszerűen egy szaklap. Ebből a rövid animációs videóból megtudhatod, miről is szól valójában ez a páratlan platform!

https://youtu.be/z-htXgkYeeE