„A szorongás korunk legjellemzőbb érzelme” – írja Tari Annamária pszichoterapeuta legújabb könyvében. A Bátor generációk átfogó képet ad arról, hogyan károsítják személyiségünk fejlődését az online világ által elhozott érzelmi változások. Meg kell tanulnunk bánni az online felületekkel, ugyanakkor a legfontosabb mégis az lenne, hogy a különböző generációk megértsék egymást. Könyvajánlónk.
Tari Annamária pszichoterapeuta új könyve, a Tericum Kiadó gondozásában megjelent Bátor generációk klinikai pszichológiai és társadalom-lélektani szempontok mentén sorakoztatja fel az Információs Kor hozadékait. A tartalomjegyzéket átfutva kiderülhet számunkra, hogy ez a könyv nemcsak generációkról, de generációknak is szól. Részletesen foglalkozik az Y és Z generációk problémáival, megtudjuk, mi vár az alfákra, ugyanakkor az sem kevésbé hangsúlyos, hogyan élik meg mindezt az „X-ek” a gyereknevelés során.
A pszichológus saját praxisának tanulságai mellett számtalan friss kutatási eredményt is bemutat, és különböző szakértők gondolatait idézi. A fejezetek életszagú történetekkel indulnak, melyekben édesanyák dilemmái, régi jó barátok beszélgetései, vagy éppen pszichoterápiás ülések elevenednek meg. Ezen példákon keresztül a mélyére láthatunk párkapcsolati konfliktusoknak, családi működésmódoknak, nevelési problémáknak, életközépi válságoknak.
„Szorongok, tehát vagyok”
Az Információs Kor, az online világ térnyerése eddig soha nem látott szorongásmennyiséget indított el bennünk. Elfogadtuk, hogy az élet szorongáskeltő, hogy ez egy természetes, hétköznapi érzés. Sokszor saját magunk állítjuk elő ezt a szorongást, mintha muszáj lenne. Jó példa erre, amikor képesek vagyunk a szorongás hiánya miatt szorongani.
Az élet nem szorongáskeltő, csupán mi tesszük azzá,
érzelmeink és tudattalan választásaink által – véli Tari Annamária. Gyakran hasonló érzelmi attitűddel rendelkező embereket választunk magunk köré, és élethelyzeteinket is úgy alakítjuk (tudattalanul), hogy beigazolódjanak gyanakvásaink.
A növekvő szorongás, a kockázatoktól való irtózás miatt a fiatalabb generációk a passzivitásba menekülnek. Rettegnek attól, hogy valami rosszul sülhet el. A neten azt látják, ilyesmi csak a lúzerekre jellemző. A pszichoterapeuta szerint fel kell ismernünk, hogy erőfeszítésekre van szükség, kísérletezésre és arra, hogy bátrak legyünk. A kudarcok ugyanis gazdagabbá tesznek.
„És hiába várjuk, hogy történjen valami, mindegy, hogy mi, csak legyen már valami.”
A fenti sorok Szabó Benedek és a Galaxisok egyik dalából származnak, és jól tükrözik azt, amiről könyvében Tari Annamária is ír. A fiatalabb generációkban ugyanis mindenki azt várja, hogy történjen valami. Igazodnak egymáshoz, várják a többiektől, mi fog történni, mit fognak csinálni, mire lehet számítani. „A saját életünket azonban saját magunknak kell megalkotnunk” – olvashatjuk.
„Csak akkor történik valami, ha teszünk is érte.”
Az idősebb generációk szerint a „mai fiatalok” passzívak, nincs kezdeményezőkészségük, életkedvük. Manapság már nem kell vágyakoznunk, rákészülnünk, erőfeszítéseket tennünk: az örömszerzés gyors, tovatűnő, és leértékelt. A fiatalabb generációk nem tudják maguktól elsajátítani az örömkeresés és átélés képességét. Tari Annamária szerint a legnehezebb a lassúság, a lassú érzelmek szeretetének megtanítása.
A „whatever” generáció vállvonogatása és passzivitása „sokszor a kezelhetetlen szorongás hárítása és elfedése a külvilág elől”. A szülőknek látniuk kell, hogy gyermekeiknek segítségre van szükségük, azért olyan indulatosak. Ugyanakkor a fiatalabbaknak is meg kell érteniük, hogy az idősebb generáció a tehetetlenségből fakadóan reagál indulatosan erre a mindegy-attitűdre.
Tanítsunk bátorságot!
Mégis, mit tehet a szülő gyermekéért? A pszichoterapeuta így fogalmazza meg: „Nincs egyetlen igazi recept. A legjobb, amit mutathatunk, az a megértés. A legjobb érzés, amit átadhatunk, az az élettel szembeni bátorság”.
A keretek megtartása kétségtelenül fontos. Elgondolkodtató, hogy a nagy tech-vállalatok vezetői is korlátozzák gyermekük okoseszköz-használatát. A szülők gyakran tiltják gyermekeiket különböző társas eseményektől, melyek veszélyesnek tűnnek, ám a sokkal károsabb online térben való létezést mégis jóváhagyják. Valójában a társas programok a személyiségfejlődés, a társas és érzelmi készségek fejlődésének fontos állomásai és tapasztalatai lehetnek.
A helikopterszülőség soha nem látott méreteket öltött, amit az Információs Kor termelt ki. Az ilyen szülők (felnőtt) gyermekei hiányt szenvednek bátorságban, kezdeményezőkészségben, optimális önbizalomban. Ha segítjük gyermekünket, hogy különböző helyzetekben, szerepekben próbálhassa ki magát, azzal
hozzájárulunk a felnőttkori bátorságának és ellenálló képességének erősödéséhez.
Vigyázzunk érzelmeinkre!
Vannak olyan tulajdonságok és képességek, melyeket kizárólag az offline világban sajátíthatunk el. Az online boldogságparádé azt tanítja, hogy mindent gyorsan megszerezhetünk – de az érzelmek fejlődése lassú folyamat. Az érzelmi fejlődésünk szempontjából az sem egyszerű, hogy az online térből származó negatív érzelmeinket a realitásban éljük meg.
Az indulatkezelési problémák, a nárcisztikus érzelmek felerősödése családi rendszerekre, párkapcsolati működésekre is hat. Mindezek gátolják a bizalmat és őszinteséget. A 21. század vezető érzelmei a félelem, a szégyen és a szorongás. Mindent megosztunk a közösségi médiában, mégis törekszünk a lehető legerősebb énvédelemre. Így a mai kapcsolatokból hiányzik az őszinteség, az elfogadás, a megértés, és összességében az érzelmi kommunikáció.
A könyv legfontosabb mondanivalója, hogy a különböző generációk szülötteinek meg kell érteniük egymást, hiszen így tudnak csak alkalmazkodni egymáshoz és együtt dolgozni. Ha érdekel, hogyan működnek a különböző generációk az Információs Korban, milyen nehézségekkel kell szembenézniük, hogyan segíthetik egymást, olvasd el Tari Annamária legújabb, Bátor generációk – #SzorongokTehátVagyok című könyvét!
