Pszichoanalízis és szürrealizmus – a tudattalan nyomában

A nyüzsgő XX. század talán minden téren újat hozott. A két világháború önmagában is átírta az addig ismert politikai és társadalmi rendet, mely jól követhető változásokat eredményezett a tudományban, kultúrában és művészetekben is. A század talán egyik legjelentősebb művészeti mozgalma, a szürrealizmus is ekkor bontakozott ki. A szürrealisták merítettek a pszichoanalízis tanaiból, keresték a lehetőségeket a tudattalan tartalmainak megismerésére és kifejezésére. Jelen cikkben igyekszünk áttekinteni a tudomány és művészet közös pontjait, illetve megvizsgáljuk azokat a módszereket, melyekkel a tudomány és a művészet a tudattalanba kísérelt meg alámerülni.

Freud és az álom

A XIX. század végén, a XX. század elején megszületik és útjára indul a pszichológia történetének talán leghangsúlyosabb elméleti- és terápiás irányzata, a pszichoanalízis. A pszichoanalízis jelentése és kidolgozása Sigmund Freud nevéhez köthető, aki a kor különböző mentális betegségei mögött – úgy, mint hisztéria, neurózis – az elme tudattalan, szorongató tartalmait vélte felfedezni. Freud szerint ezen elfojtott tartalmak tudatosítása az, ami enyhülést hozhat a pácienseknek.

Kezdetben az akkoriban divatos hipnózist alkalmazta, majd mivel úgy ítélte meg, hogy a hipnózis hosszútávú sikereket nem eredményez, fókusza főképp az álomfejtés felé fordult. Freud az álomfejtést tekintette a tudattalanhoz vezető királyi útnak. 1900-ban jelentette meg Álomfejtés című könyvét, melyben hangsúlyozza, hogy az álom mint vágyteljesítés értelmezendő. Ezek a vágyak – mivel a tudat számára nem elviselhetők – elfojtottak, azaz a tudattalan tartományába száműzzük őket, de ott ugyanúgy kielégülésre törekszenek, sőt kihatnak viselkedésünkre. Freud szerint az álmokban ezek a feszültséget okozó vágyak kielégülhetnek, hiszen az álom, a képzelet, a fantáziálás is vágyteljesítő hatással bírhat. El kell azonban különítenünk az álmok manifeszt és látens tartalmát. Manifeszt tartalom az, amit a személy megél, a látens pedig maga a tudattalan tartalom, ami az álomcenzúra révén torzított formában jelenik meg az álomban.

A szürrealizmus

A szürrealizmus szó jelentése „valóság felettiség”. A szürrealista művészek aktívan keresték a kiutat a valóságból, ami ekkor egyet jelentett a két világháború közötti káosszal, vagyis számos politikai, gazdasági és társadalmi változással. A szürrealizmus felfogható tehát menekülésként, lázadásként, de megoldáskeresésként is.

Az alapító André Breton 1924-ben így fogalmazta meg a szürrealizmus lényegét:

„A szürrealizmus a gondolkodás diktátuma az értelem ellenőrzése nélkül, és túl minden esztétikai vagy optikai kérdésen. Azaz: az álmok, sejtelmek, látomások világát fölébe helyezi a valóságnak, hisz az álom mindenhatóságában, a freudi lélekelemzésnek abban a tételében, hogy az álmok igazabb világunkat, őszintébb énünket jelentik.”

Igyekeztek lerázni magukról a tudatosat, racionálisat és mindinkább középpontba állítani a feltáratlan tudattalant, vágyakat, álmokat, fantáziát, és mindezeket hagyták szabadon áramolni. Nem volt cél a hagyományos értelemben vett esztétika, a valóságnak megfelelő ábrázolás. Emiatt sokszor tettek egymás mellé olyan tárgyakat, jelenségeket, melyek együtt létezése felrúgja a mindennapi élet kereteit, a valóság törvényeit. Ebből fakadóan a szürrealista művek sokszor tűnhetnek bizarrnak, abszurdnak, értelmezhetetlennek. Jól példázza ezt Lautrémont-tól származó mottójuk is: „Szép, mint egy varrógép és egy esernyő véletlen találkozása a boncasztalon.”

Dalí és az álom

Minden kétség nélkül mondható, hogy a szürrealista mozgalom egyik legismertebb alakja Salvador Dalí. Ezt nem csupán zseniális művészetének köszönheti, hanem egész jelenségének, mely talán a művész legnagyobb műve. Dalí élete tükrözte művészetét, minden lépése extravagáns, szokatlan volt.

Dalí önéletrajzi művében beszámol a hosszú, képzeletbeli beszélgetésekről, melyeket a pszichoanalízis atyjával, Freuddal folytatott (az egyetlen tényleges találkozásról itt írtunk). A művész szentírásként követte a freudi tanokat. A tudattalan megismeréséhez Dalí is az álmok vizsgálatát választotta, elemzésének alanya pedig ő maga volt.

Dalí az ébrenlét-alvás határáról, a szendergés állapotából ébresztette fel magát: maga mellé egy vödör hideg vizet tett, amibe beleesett a keze, amint az elalvás határán járt és vázizmai elernyedtek. Ez az átmeneti állapot az úgynevezett hipnagóg állapot, mely az alvási ciklus első fázisához köthető.

Hipnagóg állapotban a legkülönfélébb modalitású hallucinációk tapasztalhatók: akár külön, de együtt is előfordulhatnak vizuális hallucinációk, hanghallások, de akár szag-, íz- vagy tapintási érzetek is.

A vizuális jelenségek esetén rövid, élénk, narratíva nélküli képek jelenhetnek meg, melyek sokszor bizarrak és inkoherensek. Ezek a mentális képek különböznek az álmoktól, itt nem vagyunk aktív cselekvők, nem mi alakítjuk a történéseket. Az alvás ezen szakaszában még aktív a külső információk feldolgozása, így ezen érzeteket befolyásolhatják a külvilágból érkező ingerek.

Talán Dalí egyik legismertebb festménye jól szemlélteti a hipnagóg állapot inkoherenciáját, melynek a címe is beszédes: „Gránátalma körül röpködő méhecskétől kiváltott álom, egy pillanattal ébredés előtt”.

Bár a pszichoanalízist és a szürrealizmust is kétes fogadtatásban részesült, nem elhanyagolható az a tény, hogy mindkettő maradandót teremtett. Az analitikus irányzat, bár sok változáson ment keresztül, még mindig vezető pozícióban van a pszichológiában, illetve számos más, ma is használatos módszer nőtte ki magát a pszichoanalízis tanaiból. A tudattalan tartalmak művészi ábrázolása iránti vágy pedig azóta sem hervadt el.