F. Takács István

Pszichológus, coach, egyetemi oktató

Időpontfoglalás

bemutatkozás

“A különös paradoxon az, hogy amikor elfogadom magamat olyannak, amilyen valójában vagyok, azután tudok változni. (Carl Rogers)”

Közvetlenség, maximális elfogadás és partneri viszony. Ezt szokták visszajelezni az ügyfelek rólam. Amikor valaki pszichológushoz fordul, az első legfontosabb lépést megtette a változás útján. Nekem az a dolgom, hogy ebben a változásban segítség legyek, hogy növeljen az ügyfeleim belső erejét, tudatosságát, és azt az érzést, hogy mindenki tud kompetens lenni a saját életében a nehézségeivel szemben. Szerintem a pszichológus ereje abban rejlik, hogy elfogad és kíváncsi rád. Ahol pedig elfogadnak és kíváncsiak rád, a lelked csak gyógyulni tud.

F. Takács István vagyok, okleveles pszichológus. 10 év biológusi és oktatói tapasztalat után fordultam a segítő szakma felé. Akkreditált coach lettem, majd Budapesten viselkedéselemző BA, Szegeden pszichológia MA diplomát szereztem.

Pszichológusként évek óta foglalkozom ügyfelekkel, elsősorban személyes tanácsadás keretében. Fontosnak tartom az egyetemi munkáimat is: jelenleg a Szegedi Tudományegyetemen és a Károli Gáspár Református Egyetemen tanítok pszichológus- és pedagógushallgatókat. Hamarosan pedig kutatódoktori, vagyis PhD-fokozatot szerzek a Szegedi Tudományegyetem Neveléstudományi Doktori Iskolájában.

Trénerként és generációs szakértőként is dolgozom. 15 éve rendszeresen tartok fejlesztő tréningeket és workshopokat érzelmi intelligencia, generációmenedzsment, timemenedzsment és pályaválasztás témában.

Rendszeres szakértő vendég vagyok több tévécsatornán is, a beszélgetések a youtube-csatornámon nézhetők vissza. Legutóbb az RTL Reggeli című műsorában beszélgettünk a válásról. 

képzései és képesítései

Biológia MSc

Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar

2003-2008

A pszichológusi munkám alapját ma is meghatározza az, hogy első diplomámat biológusként szereztem. Fontosnak tartom azt, hogy az emberi viselkedésnek milyen neurobiológiai alapjai vannak.

Clinical Research Associate

Infó Tréning Bt.

2014

Izgalmas tanulás volt a gyógyszerfejlesztés és az egészségügyi menedzsment területén.

Kvalifikált Business Coach

Coach Akadémia Kft.

2016-2017

Mai napig hasznosítom a képzés alatt elsajátított gyakorlati ismereteket. Az, hogy maximális empátiával, ítélkezésmentesen vagyok jelen a tanácsadói folyamatokban, innen hozom.

Igazságügyi mediátor

Metrop Bt.

2018

Hogyan lehet két, vitában álló fél álláspontját közelebb hozni egymáshoz? Ezzel foglalkoznak a mediátorok.

Viselkedéselemző BA

Károli Gáspár Református Egyetem

2015-2018

Miről szól a viselkedéselemző szak? Természetesen az emberi viselkedés alapjairól és a pszichológia tudományának különböző területeiről.

Google-tréner

Google Magyarország

2019

Napjaink meghatározója az internet és a social media. Ennek biztonságos használata és az emberi viselkedésre gyakorolt hatása volt a képzés fókuszában.

Okleveles pszichológus (klinikai pszichológia szakirány)

Szegedi Tudományegyetem, Bölcsészet és Társadalomtudományi Kar

2019-2021

A pszichológia tudomány. Tudományosan igazolt módszerekkel segít az emberek mentális egészségének helyreállításában. És ehhez társul a pszichológus személyisége. Mert minden pszichológus ezzel dolgozik. Saját magával.

PhD-hallgató

Szegedi Tudományegyetem, Neveléstudományi Doktori Iskola

2021-től

Kutatásom során a serdülők impulzív szociális problémamegoldását vizsgálom. Az impulzivitás rosszul kigondolt, idő előtt befejezett, túlzottan kockázatos vagy a helyzethez nem illő, gyakran nemkívánatos kimenetelű viselkedést jelent. A kérdés az, hogy az ilyenfajta viselkedés a társas helyzetekben előnyt vagy hátrányt jelent.

szakmai tapasztalat

Egyetemi tanársegéd

Szegedi Tudományegyetem, Természettudományi Kar, Élettani, Szervezettani és Idegtudományi Tanszék

2008-2012

Szemináriumokat és gyakorlati foglalkozásokat tartottam végzős egyetemisták számára. Ilyen volt a Biológia tanítása, A tanítás iskolán kívüli színterei, Bioetika és az Esélyegyenlőség is.

Pszichológus, vezető coach

F2F Pszichológia Stúdió

2016-tól

Pszichológiai tanácsadást folytatok egyéni ügyfelekkel. Tréningeket és workshopokat tartok multik, kisvállalkozások és egyetemek számára.

Vezető előadó, Google-tréner

Új Nemzeték Központ

2018-2021

Országos programsorozat volt a Digitális Immunerősítő Program. Előadásokat és workshopokat tartottunk diákok számára az biztonságos internethasználatról. Iskolai segédanyagokat dolgoztunk ki arról, hogyan ne kerüljön senki veszélybe, ha internetezik. Pedagógusok számára tartottunk továbbképzéseket. Az én fókuszom mindvégig az volt: hogyan hat a személyiségre a Facebook, az Instagram vagy a TikTok.

Iskolapszichológus

Vadaskert Általános Iskola

2020-2021

Izgalmas feladat volt: ADHD-s és autizmus spektrumzavarral élő gyermekek iskolai munkáját támogattam.

Egyetemi oktató

Szegedi Tudományegyetem, Neveléstudományi Intézet

2021-től

Elsős tanárszakos hallgatók számára tartok Pályaszocializációt, valamint pedagógia szakosok számára Egyéni bánásmódot.

Egyetemi oktató

Károli Gáspár Református Egyetem, Pszichológia Intézet

2022-től

Talán a legizgalmasabb témakört, személyiséglélektant tanítok pszichológushallgatóknak.

Pszichológus

Mindset Pszichológia

2023-tól

Személyes tanácsadást folytatok egyéni ügyfelekkel.

beszélt nyelvek

ENGangol

GERnémet

érdeklődés

emberek

tudomány

utazás

természet

háziállatok

divat

gasztronómia

köszönetnyilvánítás

78

köszönetnyilvánítás

Szigorú szakmai felügyelet

Minden pszichológusunk szoros szakmai szupervízió mellett fogadja klienseit. Szakembereink munkáját hétről hétre Magyarország legtapasztaltabb pszichoterapeutái felügyelik és segítik. Ennek köszönhetően, aki mindset pszichológushoz jár, valójában egy magasan képzett szakmai team mellett teszi le a voksát.

A háttérben tehát kliensünk problémájának megoldásán egy egész szakembergárda dolgozik – természetesen mindezt kliensünk anonimitásának megőrzése mellett. Ezáltal a hozzánk fordulóknak minden esetben ellenőrzött szakmai kereteket és magas színvonalat biztosítunk.

Miben segíthetünk?

Ha nehéz élethelyzetbe kerültél és úgy érzed, segítségre lenne szükséged, vagy esetleg csak érdeklődnél szolgáltatásainkkal kapcsolatban, írj nekünk, és mi felvesszük veled a kapcsolatot. Bátran keress minket telefonon is!

Jelentkezz be telefonon!

+36 70 329 8180