Tehetséges vagyok?, II. rész – tehetség, avagy nem minden fénylik, ami arany

A tehetség témakörét nem régiben körüljártuk, tisztáztuk a tehetség fogalmát, bemutattuk a leghíresebb tehetségmodelleket, valamint kitértünk a tehetség legfőbb összetevőire. Minderről itt olvashattok részletesebben. Jelen cikkünk a tehetség határterületeivel, problémás eseteivel foglalkozik, úgy mint az alulteljesítő, a kétszeresen kivételes és a hátrányos helyzetű tehetségekkel.

A tehetség, melyre általában különleges értékként, áldásként tekintünk, sok esetben sajátos problémákkal jár együtt. Már maga a felismerése sem mindig egyszerű, sok esetben nem is tud utat törni magának, mert nincs meg az a támogató közeg és lehetőségek halmaza, melyben kibontakozhatna. Amennyiben a tehetség mégis utat tud törni magának, akkor pedig előfordulhat, hogy bizonyos problémacsoportok nehezítik meg a kifejlődését.

A tehetséges gyermekek esetében felmerülő egyik központi problémaforrás az aszinkron fejlődésből ered, mely eltérő ütemű fejlődést jelent.

Eltérés mutatkozhat különböző képességterületek között, az életkor és a képességek között, valamint az intellektuális fejlettség és az érzelmi vagy fizikai fejlettség között. Gyakoriak az ebből adódó kapcsolati problémák, ugyanis a tehetséges gyermekek általában nem találják a közös hangot kortársaikkal, kognitív fejlettségük miatt szívesebben keresik idősebb tanulók vagy felnőttek társaságát.

A tehetséggondozás tekintetében hátrányos csoportnak számítanak nem szerint a lányok, életkor szerint az óvodások és kisiskolások, valamint a szociálisan hátrányos helyzetű és a tanulási zavarral küzdő gyermekek. Az ő esetükben a tehetség felismerése is nehezített, emiatt kiemelt figyelmet kell szentelnünk ezeknek a csoportoknak. Statisztikailag kimutathatóan több az azonosított tehetséges gyermek, mint a tehetséges felnőtt, mely tény egyértelműen az elkallódás veszélyére hívja fel a figyelmet.

Alulteljesítő tehetségek

Alulteljesítő tehetségnek tekintjük azokat a

kiemelkedő képességű tanulókat, akik valamilyen okból tartósan képességeik alatt teljesítenek az iskolában.

A hangsúly tehát a lehetséges és a tényleges teljesítmény közötti eltérésen van.

Az alulteljesítés hátterében húzódhat a kortársaknak való megfelelési vágy, valamint a tehetséges tanulók nonkonform magatartása is, mely megnehezíti az iskolai eredményességet. Kiemelt szerepe van továbbá a korai szocializációs problémáknak, a családi interakciós mintáknak, valamint az oktatás-nevelés iránti szülői attitűdnek is. A szakemberek hangsúlyozzák a család, a tanárok és a kortársak szerepét ebben a folyamatban.

A ki nem aknázott képességek a társadalom számára nagy veszteséget jelentenek, ugyanakkor a személyiséget is veszteség éri, hiszen a negatív tapasztalatok konzerválódnak a személyiség struktúrájában. A kiteljesedés hiánya nemcsak a környezet, de a személy számára is nagy frusztrációt okozhat.

Az alulteljesítés egyik fő jellemzője az alacsony önértékelés, mely alapján a tanuló sikertelenségét belső okokra, például képességbeli hiányosságra vezeti vissza, míg a sikert külső okoknak, például a szerencsének tulajdonítja. További jellemző vonás az elkerülő viselkedés, mely elhárító mechanizmusként működik, hiszen a saját képességek helyett a tanulás elhanyagolása kerül a fókuszba. Az alulteljesítők céljaikat vagy nagyon alacsony vagy túlzottan magas szintre tűzik ki, mely a könnyű elérhetőség vagy éppen elérhetetlenség által kudarckerülő magatartásként értelmezhető.

Jellemző továbbá a szociális éretlenség, az emocionális problémák, az antiszociális viselkedés, valamint az instabil családi háttér. Legjellemzőbb személyiségjegyeik közé tartozik az alacsony kudarctűrés, a felelősség áthárítása, a fokozott kontrolligény, ellentmondó vagy negatív szülői kommunikáció és minta, valamint a tekintély megkérdőjelezése és a lázadás.

Kétszeresen kivételes tanulók

Kétszeresen kivételes tanulóknak vagy atipikus tehetségnek nevezzük azokat a gyermekeket, akiknél a tehetség valamilyen deficittel, zavarral találkozik, és együttesen vannak jelen. Sok esetben nem könnyű különbséget tenni a tehetségek jellemvonásai és a különböző zavarok között.

Jellemző az átlag feletti képesség, mely speciális tanulási zavarral vagy eltéréssel párosul.

Ez önmagában megnehezíti az azonosítást, hiszen a két jellemző gyakran elfedi egymást.

Ők a „paradox tanulók”, akiket sok kudarc és frusztráció ér a hagyományos oktatás keretei között, mely igen gyakran érzelmi-viselkedéses zavarokban mutatkozik meg. Az atipikus tehetségek fő karakterisztikumai a kognitív vagy affektív erősségek és gyengeségek egyedi mintázata, az iskolai teljesítményben mutatkozó nagy szórás, valamint az alacsony önértékelés.

A kétszeres kivételességnek három fő típusa van:

• Az első eset az, amikor a tehetség elfedi a hátráltató állapotot. Ilyen esetben a tanuló kiemelkedő intellektuális képességei miatt egyáltalán nem, vagy csak kis mértékben nyilvánul meg a háttérben húzódó zavar. Ugyanakkor veszélye, hogy a zavar nem kerül felismerésre, így a szükséges segítséget, fejlesztést sem kapja meg a tanuló, ami lehetőségeinek kiaknázását hátráltathatja.
• A második variáció, amikor a tehetség és a hátráltató állapot elfedi egymást. Az elfedés olyan mértékű lehet, hogy a tanulót egyik csoportba se sorolják. Ennek veszélye szintén a fel nem ismerés és ezáltal az ellátás nélkül maradás, ugyanis a tanuló jó képességei által igyekszik kompenzálni hiányosságait.
• Végül a harmadik fajtája, amikor a hátráltató állapot elnyomja a tehetséget. Ez esetben a zavar teljesen elfedheti a kiemelkedő képességet vagy kreativitást, így a tanuló ideális esetben kap fejlesztést, de a tehetséggondozás gyakran fel sem merül.

Az atipikus tehetségek egyik fajtája a tanulási zavarral küzdők csoportja, mely esetben a tehetség specifikus tanulási zavarral vagy részképesség zavarral társul. Ide sorolhatjuk a diszlexiát, diszgráfiát, diszkalkuliát, vagyis az olvasás, az írás és a számolás részképességzavarát, valamint a vegyes tanulási zavart is. E párosításnál az iskolai teljesítmény általában jóval az általános intellektuális képességek alatt található, valamint gyakori az iskolai magatartászavar.

Másik gyakori megjelenési forma az ADHD-vel, azaz figyelemhiányos hiperaktív zavarral küzdő tehetségek köre. E zavarnak három előfordulási formája létezik, a figyelemhiányos, a hiperaktív/impulzív, valamint a kevert típus. Fiúk esetében gyakoribb a hiperaktív/impulzív típus, míg a lányok körében a figyelemhiány fordul elő nagyobb gyakorisággal. Gyakori tünetei a szétszórtság, figyelmetlenség, koncentrációs nehézség, a csapongás és az impulzivitás, valamint a túlzott aktivitás. Gyakran jár együtt tanulási- és viselkedési zavarral, továbbá jellemző lehet a változó iskolai teljesítmény, valamint az alacsony frusztrációs tolerancia és az intenzív érzelemkitörések.

A harmadik nagy csoport az életen át tartó fejlődési zavarral társuló tehetségek köre, mely általában az Asperger-szindróma szintjét jelenti. Legjellemzőbb tünetei a szociális interakciókban való ügyetlenség, a kommunikációs nehézségek, a rugalmatlan gondolkodás, a gyenge empátiás készség, valamint a sztereotip viselkedés. Jellemző továbbá az érzékenység, az eltérő látásmód, a jó memória és vizualizáció, valamint a nonkonformizmus. Kiemelkedő képességeik általában a matematika és az informatika terén mutatkoznak meg.

Hátrányos helyzetű tehetségek

A szociokulturális háttér meghatározásának fontos szempontja a szülők iskolázottsága, valamint egzisztenciális biztonsága, a család stabilitása, az eltartottak száma, a kisebbségi etnikai helyzet, valamint a lakóhely jellemzői.

A hátrányos helyzetű gyermekek fejlődését az alábbi járulékos tényezők hiánya is hátráltatja: az anyagi javak, az ingerszegény környezet, a tudás és képességek, a sikeres tanulás, a tanulás-tudás értékének, valamint a konstruktív megküzdési stratégiák hiánya. Ezek mintegy önerősítő kört alkothatnak és generációkon keresztül öröklődhetnek.

A szociokulturálisan hátrányos gyermekek lemaradása komplex jelenség, hiszen az ingerszegény környezet révén a kiemelkedő képességű gyermekek is csak kisebb mértékű tudáshoz juthatnak. Továbbá az iskolai tanítás kevésbé lesz érthető számukra, és képességeik sem tudnak elég magas szintre fejlődni, mely lemaradás szinte behozhatatlan.

Az iskolában a figyelem a tudásra fókuszál, ami nem minden esetben áll szimmetriában a valódi képességekkel és az értelmesség fokával. Emiatt ismét hátrányába kerülhetnek az eleve hátrányos helyzetű tanulók.

A tehetségazonosítás mindennek fényében számos nehézségbe ütközik a hátrányos helyzetű gyermekek esetében, kezdve azzal, hogy az aktuális képességeik általában nem elégségesek ahhoz, hogy kiválasszák őket. Képességeik teljesítménybe való átfordítása ugyanis számos akadályba ütközik. Az ő esetükben inkább a potenciál meglátása és kibontakoztatása kerül előtérbe.

Összegezve tehát vannak egyértelműen megmutatkozó tehetségjegyek, ugyanakkor sok esetben ezek a jellemvonások a háttérben szorulnak, elfedve más szembetűnőbb tulajdonságok által. Minden esetben fontos azonban gondoznunk ezeket a tehetségcsírákat, hogy a lehetőségek megteremtésével idővel szárba tudjanak szökkenni.