A politikai választások során a döntéshozatal előtt az interneten, az újságok hasábjain vagy a televíziós műsorokon keresztül tájékozódunk a jelöltekről. Ahogy egyre jobban megismerjük kiszemeltjeinket, gyakran egyfajta láthatatlan, erős kötődést és azonosulást, azaz paraszociális kapcsolatot érezhetünk velük kapcsolatban, ami alapjaiban befolyásolja, hogy végül ki mellett tesszük le voksunkat.

A paraszociális kapcsolatokról és a választások előtti pszichés folyamatokról már korábban itt és itt írtunk, a kettő összefüggései viszont szintén külön szót érdemelnek. Információkkal elárasztott világunkban keressük a fogódzókat és mindazokat, akik biztos pontokkal, illetve elfogadható ígéretekkel szolgálnak.

Ez a biztonságra való törekvésünk fokozottan jellemző olyankor, amikor az ország életének egyik legfontosabb kérdésében kell döntenünk. Az elköteleződés tehát szinte törvényszerű, ha megleljük a számunkra legszimpatikusabb szereplőket. Ahogy a mostani választásnál is érzékelhettük, a szavazás előtt érezhetően feszültebbé válnak a jelölteket támogató táborok közötti párbeszédek, ahogy sokan egy-egy ember köré csoportosulnak, szélsőséges esetben bálványozva és piedesztálra emelve kiszemeltjüket.

Lelkitárs a képernyőn

A szavazást megelőző kampányidőszakban a jelöltek számos lehetőséget kapnak, hogy bemutatkozzanak személyesen, illetve a programpontjaikkal próbáljanak minél több támogatásra szert tenni. Az interjúik, vitáik során a jelöltek felszólalását követően megfogalmazódhat bennünk, hogy „Ez tetszik, én is így képzelem el az országot!” vagy „Milyen jó ötlet, pontosan ilyen vezetőre van szükségünk!”, egészen odáig, hogy „Imádom ezt az embert, egyszerűen zseniális a stílusa, egyszer akár még sörözni is leülnék vele!”. Ugyanis, ha rátalálunk valakire, aki nyíltan képviseli az érdekeinket és jól reagál a szükségleteinkre, választ kínálva kimondott-kimondatlan kívánságainkra, hajlamosak vagyunk az észlelt hasonlóság alapján kezdetben minimális, majd egyre mélyebb kötődést kialakítani ezzel a személlyel.

Az efféle virtuális, egyoldalú, általában a médián keresztül kialakított kötődést nevezzük paraszociális kapcsolatnak.

Ám ne tévesszen meg minket a látszat, ez nem egy szokványos, szemtől szembeni kapcsolat két ember között, sokkal inkább egy egyoldalú viszony, amelyben a képernyőn megjelent személy (cikkünkben a politikus) nem tud a mi egyéni viszonyulásunkról, csupán a néző számára észlelt a kötődés. Ilyenkor egy természetes jelenségről beszélünk, hiszen alapvető, elsődleges szükségletünk a kötődés, viszont

agyunk az evolúció során nem úgy fejlődött, hogy meg tudja különböztetni a valós és virtuális személyeket.

Így képesek vagyunk érzelmi kapcsolat kialakítására nemcsak a távoli politikusokkal, de kedvenc sorozatunk, vagy videójátékunk szereplőivel is.

Ez különösen könnyen megy a fentebb említett, sok bizonytalanságot és érzelmi nyomást generáló választási helyzetben, mivel feszültség alatt hajlamosak vagyunk felületesen feldolgozni az információkat és egyoldalúan látni az adott politikust. Itt kap igazán lényegi szerepet a korábbi, választásokkal kapcsolatos cikkünkben leírt lezárásra való magas igény, melynek következtében gyorsabban hozhatunk döntést, mint kéne, a helyzet részletes megismerése nélkül.

A felületes gondolkodásunkat tovább erősítik a leegyszerűsítő gondolkodási mintáink, a heurisztikák.

A munka, a családi élet, a sport és a mindennapi apró-cseprő feladataink mellett sokszor nincs időnk a nagy rohanásban cikkek százait átfutni, vagy interjúk sokaságát végignézni. Ennélfogva fizikai, illetve kognitív (mentális) kapacitás híján elfogultak lehetünk a képernyőn megjelenő politikusokkal, sőt, érvényesülhet a holdudvar-hatás is, melynek során pár pozitív tulajdonság miatt könnyebben megbocsátjuk még a személy komolyabb negatív tulajdonságait is. Valamint megjelenhet egy másik kognitív torzítás, a reprezentativitási heurisztika, azaz akár attól a lelkitársunknak érezhetjük a politikust vagy közszereplőt, hogy pusztán egy-két kulcskérdés mentén ugyanazt képviseli, mint mi.

Pedig tényleg szimpatikus... és ez baj?

A fentiek következtében, gyors elköteleződésünk végül nemcsak elhamarkodott döntéshez vezethet a választások során, hanem szokásaink és világlátásunk is megváltozhat. Egy amerikai kutatásban felmérték, hogy Donald Trump Twitteren közzétett bejegyzéseit olvasva a volt amerikai elnökkel akár csak kicsit is hasonló attitűddel rendelkezők tudattalanul hajlamosabbak voltak őt egyre közelebb érezni magukhoz, sőt, sokan úgy érezték, mintha személyesen ismernék. Az ilyen kritika nélküli elfogadás pedig a kutatás szerint oda vezetett, hogy Trump szavazói sokkal ellenségesebbek voltak a másképp gondolkodókkal.

Tehát az erős paraszociális kapcsolat beszűkíti a gondolkodást, és egyre kevesebb teret enged a szavazótáborok közti párbeszédnek.

Többek közt emiatt is fordulhatott elő, hogy múlt évben Trump szavazói az elbukott választások után vezetőjük szavainak vakon engedelmeskedve betörtek a Capitoliumba és feldúlták az épületet. Ékes bizonyítéka ez mindannak, hogy a paraszociális kapcsolatok könnyen egy információs buborékba zárhatnak minket, és a csoportok közti konfliktus melegágyává válhatnak.

Egyéni szinten is magányossá tehet bennünket egy-egy politikussal való túlzott azonosulásunk, hiszen elhanyagolhatjuk saját valódi kapcsolatainkat vagy meggyőződéseinket, és elveszíthetjük a hitünket olyan általánosan elfogadott dolgokban is, mint az erkölcs vagy a tudomány.

Természetesen a jelöltekkel kialakult paraszociális kapcsolatnak pozitív hatásai is vannak, mivel

kedvelt politikusunk győzelmével az önbecsülésünk nőhet, illetve egy sikeres szavazás az énhatékonyság érzésünket is feltornászhatja.

Összességében a választások előtt kiépülő és megerősödő paraszociális kapcsolatok természetes szükségletek miatt jelenhetnek meg, de kellő körültekintés és óvatosság nélkül elhamarkodott döntésekhez, és kritika nélküli elköteleződéshez vezetnek, aminek az ára beszűkülés, elmagányosodás, és csoportközi agresszió lehet.

Mindezek megelőzéséhez érdemes időnként megkérdőjelezni a kiszemelt politikusaink nézeteit és szándékait, valamint az ellenérvek fényében felülvizsgálni mindazt, amit tesznek és mondanak. Emellett környezetünk paraszociális kapcsolatairól is érdemes beszélgetni: barátaink, családunk és társaink személyes választásaiból is sokat gazdagodhatunk. Így valódi kapcsolataink és árnyalt gondolkodásunk révén a virtuális kötődéseink nem veszik át az irányítást felettünk, illetve felelős és megfontolt döntést hozhatunk.

Felhasznált irodalom

Liebers, N., & Schramm, H. (2019). Parasocial interactions and relationships with media characters–An inventory of 60 years of research. Communication Research Trends, 38(2), 4-31.

Paravati, E., Naidu, E., Gabriel, S., & Wiedemann, C. (2020). More than just a tweet: The unconscious impact of forming parasocial relationships through social media. Psychology of Consciousness: Theory, Research, and Practice, 7(4), 388.

Smith, E. R., Mackie, D. M., & Claypool, H. M. (2015). Social psychology 4th ed.

További források itt, itt és itt.