Üldöző anyamell és paranoid csecsemő – avagy Melanie Klein úttörő elmélete a pszichoanalízisben

Hogyan jelenik meg az ösztönök működése a tárgyakban? Mi a szerepe az anyamellnek a tápláláson túl? Cikkünkben egy érdekes pszichológiai elméletet mutatunk be, a gyermek-pszichonalízis fejlődése szempontjából meghatározó Melanie Kleintől.

Melanie Klein pszichoanalitikus (1882-1960), Ferenczi Sándor tanítványa, a brit pszichoanalitikus iskola megalapítója és a pszichológia úttörő alakja volt. Szellemi munkássága a mai napig megkerülhetetlen része a releváns kutatásoknak. Klein amellett, hogy új technikát dolgozott ki a csecsemőkori konfliktusok feltárására, a freudi személyiségfejlődés-elméletre építkezve hagyott lenyomatot a pszichonalitikus terápiában, új kifejezésekkel gazdagítva az analitikus irányzat fogalomkészletét.

           A tárgykapcsolatok és résztárgykapcsolatok meghatározó szerepe

Míg Freud szerint az egyénben a tudatosság különböző szintjein ható, egymással szemben álló ösztönerők működnek, és az érzések, gondolatok, továbbá a viselkedés ezekből az erőkből eredeztethető, addig Melanie Klein a tárgykapcsolatokra fektette a hangsúlyt.

A tárgykapcsolat lényege, hogy az ösztönök működése a tárgyakban, illetve a velük való kapcsolatban jelenik meg.

A tárgy ebben az értelmezésben jelölhet egy személyt (pl. anya), vagy a személy részeit (pl. anyamell), de később a csecsemő számára a szülőt helyettesítő tárgyakat is (pl. pléd, plüssállat).

A korai kapcsolati tapasztalatok az emlékekben tárolódnak tudattalanul, és a személyiségre nézve alapvető formáló hatásuk van. A szintén tárgykapcsolatokban gondolkodó Kernberg azt feltételezte, hogy az anyának (mint vonatkoztatási személynek) az aktív része, és a csecsemő aktív része az adott pillanatban domináló érzelem által összeköttetésbe kerül. Ez az egység (anya része-gyerek része-érzelmi töltet) alkot egy résztárgykapcsolati diádot, ami elraktározódik az emlékezetben.

Az emlékezetbe a pozitív és a negatív érzelmi töltetű diádok külön raktározódnak körülbelül 36 hónapos korig, majd integrálódnak. Pozitív diádra kitűnő például szolgál egy éppen megszoptatott csecsemő tapasztalata, amikor teljes kielégülésben, biztonságban érezve magát, édesanyja karjaiban szúnyókál tele hassal. A pozitív töltetű érzelmekkel átitatott emlék a tudatosság szintje alatt raktározódik a csecsemő memóriájában. Ezzel szemben negatív diád lehet a csecsemőnek az a tapasztalata, amikor hiába sír ordítva, éhesen és kétségbeesetten, az őt gondozó felnőtt nem siet segítségére, nem szoptatják meg. A magára maradt és kiszolgáltatott csecsemő szükséglete kielégítetlen marad, és ez a tapasztalat negatív diádként tárolódik emlékezetében.

           Az anyamell, mint résztárgykapcsolat

A születés előtti 9 hónap egy olyan egyedülálló és különleges állapot, amikor az anya és a magzat egy egységet alkotnak, a magzat az anya része. Ez a prenatális egység a születéssel megszűnik, de az anyamellből (vagy az azt szimbólikusan reprezentáló cumisüvegből) történő szoptatás bizonyos szintig pótolni tudja. Az anya ezáltal szeretett tárggyá válik.

Melanie Klein feltételezése szerint:

„lehetséges, hogy a születés előtti állapot következménye az a veleszületett érzés, hogy létezik egy minden szükségletet és vágyat kielégítő tárgy."

A csecsemő számára az anyamell résztárggyá alakul és összeolvad az anyával, valamint a kapcsolat megerősödik a táplálás révén. Azonban még a legtökéletesebb kielégülést hozó táplálkozási helyzet (szoptatás) sem képes teljes mértékig visszaadni a csecsemő számára azt a különleges egységérzést, amit a prenatális időszakban élt meg, amikor a köldökzsinóron keresztül összeköttetésben állt az anyával, egyek voltak egymással. Így Klein szerint megjelenik a frusztráció érzése is a csecsemőben, mert az anyamell sosem képes maradéktalanul kielégíteni a csecsemő azon vágyát, miszerint mindig jelen legyen számára egy kimeríthetetlen táplálékforrás.

           Az üldöző anyamell

Klein szerint továbbá a csecsemőkben veleszületett pusztító késztetések is jelen vannak. Az az elkerülhetetlen sérelem, amely egy mindig rendelkezésre álló és kimeríthetetlen anyamell hiányából fakad, a boldogságélményekkel együtt a „szeretet és gyűlölet közötti konfliktust (élet és halálösztön ütközését) erősíti”.

A csecsemőben létrejön az az érzés, hogy létezik jó és rossz anyamell is.

Ez hasonló Kernberg elméletéhez, ahol a jó és rossz diádok külön tárolódnak az emlékezetben. Amikor teljesül a csecsemő kielégülése, és nemcsak a komfortigény, hanem a táplálás és szeretet iránti igény is kielégül, akkor a szorongások is távol maradnak a „jó tárgy” uralkodása, megerősödése révén.

Klein szerint a csecsemő úgy szabadul meg destruktív késztetéseitől, hogy hasítás által különválasztja önmagát attól az énrésztől, amely a destruktív késztetést tartalmazza, és kivetíti, projektálja egy külső tárgyra. Ez a tárgy pedig nem más, mint az anyamell. Ezáltal válik „rossz tárggyá” az anyamell, és az Ént kivülről fenyegetve az üldöző szorongás alapjává válik.

Klein a pszichoanalízis fejlődéséhez hozzájáruló munkájában a pozíciót elméletének egyik alapfogalmává tette. A pozíciók a tárgykapcsolatok, fantáziák, szorongások, viselkedések halmazai, amelyek életünk során megismétlődhetnek, visszatérhetnek. A paranoid pozícióra az jellemző, hogy a libidinális és agresszív törekvések egyszerre vannak jelen. Ebben a konstallációban a tárgy általában résztárgy és két része hasad: jó és rossz tárgyra. 

Klein Bécsben született 1882-ben és Londonban hunyt el 1960-ban. Munkássága egyik meghatározó idejét Budapesten töltötte, amely időszak alatt Ferenczi Sándornál folytatta saját pszichonalízisét, és olyan nagy sikerű előadásokat tartott, hogy a Magyar Pszichoanalitikus Társaság tagsági lehetőséget kínált számára. Később a szintén magyar származású Karl Abrahamnél folytatta analízisét, akire mestereként tekintett és gyakran hivatkozott rá írásaiban. Bár azóta érték kritikák, az üldöző anyamell koncepciója sok más újszerű elméletével együtt meghatározó jellegű az analitikus irányzatban.