Vajon miért félünk a boldogságtól?

Dr. Szabó-Bartha Anett egyetemi adjunktus, klinikai szakpszichológus, a Mindset szupervizora terápiás munkája során figyelt fel arra a jelenségre, hogy az emberekben gyakran megjelenik egyfajta averzió a boldogsággal szemben. Kutatómunkája során számos külföldi tanulmányt talált a témában, de magyar berkekben előtte még nem vizsgálták a témát, ezért a Károli Gáspár Református Egyetemen, Magyarországon elsőként az ő vezetésével indult el, és folyik továbbra is a boldogságtól való félelem kutatása. Vajon mi állhat ennek a félelemnek a hátterében, miért ódzkodunk a boldogságtól? Cikkünkből kiderül!

Kicsit nézzünk tehát ennek a mechanizmusnak a mélyére. Félni a boldogságtól? Elsőként jogosan gondolhatjuk azt, hogy egyfajta paradoxonnal állunk szemben. Hiszen elvileg mind a boldogság állapotára törekszünk. Ezért keressük mások társaságát, a közösség megtartó erejét, a pihentető, feltöltő tevékenységeket, amelyek pozitív érzéseket szabadítanak fel bennünk, ezért is tűzünk ki és viszünk véghez újabb és újabb célokat. Még hosszan sorolhatnánk a boldogságra való törekvés megannyi formáját, de végeredményben elmondható, hogy életünk nagy részében valamiféle boldogság elérésére törekszünk.

A boldogtalanság diszfunkcionalitásával a pszichológia tudománya mondhatni annak kialakulása óta foglalkozik. Azonban mi történik akkor, ha ezt a diszfunkcionalitást bizonyos esetekben maga a boldogság okozza?

A nemkívánatos érzelmek az ember életében (például a harag, a düh) adaptív és maladaptív formában is megmutatkozhatnak. Megjelenési formáik sokszor csak attól függnek, hogy éppen milyen formában, mikor, és milyen erősséggel közöljük őket.

Ennek hatékonyabb megértéséhez vegyük például az étkezés mechanizmusát. Ételre szükségünk van testünk táplálásához, és bár az étel jót tesz a testünknek, ellátja energiával, és működéséhez elengedhetetlen, mégis előfordulnak olyan esetek, amikor az étkezésnek diszfunkcionális formái lehetnek. Például, a túlzott kalóriabevitel a szervezet leterheltségén és az elhízáson túl különböző betegségekhez vezethet, a túl kevés kalória- és tápanyagbevitel pedig hiánybetegségekhez, hormonális betegségekhez, sőt akár a talán már sokak által ismert csendes gyilkoshoz, az anorexia nervosa-hoz is vezethet. Tehát ahogyan az evés lehetővé teszi számunkra, hogy fizikailag funkcionálhassunk, a boldogság úgy tűnik, azt teszi lehetővé számunkra, hogy pszichológiailag boldoguljunk. Gruberben és munkatársaiban merült fel az a gondolat, hogy azokat a feltételeket is meg kéne vizsgálni, melyek azt determinálják, hogy a boldogság mégis mikor, illetve milyen módon ölthet maladaptív formát.

Felmerül a kérdés, vajon melyek lehetnek azok a háttérben meghúzó pszichológiai tényezők, amelyek olyan erős hatással lehetnek ránk, hogy az emberiség általános törekvéseinek pont az ellentettjét fogják eredményezni, azaz: a boldogságra való törekvés helyett, az attól való félelmet és elkerülést predesztinálják?

Lássuk tehát, a jelenlegi kutatások alapján mely összetevők állhatnak a jelenség hátterében:

1. A berögzült negatív hiedelmek

Feltehetően mindenki találkozott már azzal az kifejezéssel, hogy az élet egy hullámvölgy, a boldogság úgysem tarthat sokáig, mert azt úgyis, szinte szabályszerűen boldogtalanság, kudarc, vesztesség, vagy szomorúság fogja követni, de minimum valamilyen negatív esemény. Dr. Mohsen Joshanloo szerint a boldogságtól való félelem éppen a fenti negatív berögzült hiedelmen alapulhat. Ez a hiedelem azt a gondolatot táplálja bennünk, hogy életünkben minden jót valami rossz fog követni, azaz hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a boldogságunkat boldogtalanság fogja követni. Gyakran éppen ezért félünk a boldogság átélésétől, és zárkózunk el az ahhoz vezető helyzetektől (például a barátok és a támogató közeg keresésétől, párkapcsolat kialakításától, sikertől), hogy így óvjuk meg önmagunkat a jövőbeli csalódástól.

2. Boldogság hajszolása a célok elérése által

Mint már említettük, a boldogság egyik formája lehet az is, amikor sikereket érünk el életünkben, de a boldogság ilyen úton való hajszolása nem feltétlenül vezet a kívánt eredményhez. Sőt, valaki minél erősebben törekszik a boldogság állapotára, annál kevésbé lesz képes azt elérni. Segíthet megérteni számunkra ezt a paradoxont az emberek sajátos, célok iránti attitűdje, melynek egyik aspektusa az, hogy a célok elérésére keményen törekedni kell. Ez igen szorongató lehet, főképp, amikor a követelmény teljesítésének mértéke (százalék, jegyek, vagy juttatások) alapján értékelik az eredményt, és ebből kimaradnak az ember lelki folyamatai. Például azok a személyek, akik számára nagyon fontos az egyetemi teljesítmény, a jó érdemjegyek, csalódottak lesznek, ha úgy érzik, nem feleltek meg a magas színvonalnak. Könnyen beláthatjuk, hogy az eredmény szempontjából ez a tulajdonság nem számít a szóban forgó siker elérésében, hisz a csalódott életérzés nem zavarja az egyetemi célok elérését, “pusztán” egy érzés. Ez az érzés viszont elkíséri a hallgatót, aki így nem pozitív (nem boldog), hanem negatív érzelmeket él át céljának teljesítése során. Fellép egy olyan abszurd helyzet, amelyben hiába törekszünk a “boldog cél” felé, az értékelés eredményétől való félelem (melyhez csalódás és elégedetlenség társulhat), meggátol bennünket a boldogság átélésében. Így valóban elmondható, hogy ebben a kontextusban a boldogság keresése maladaptív formát ölt, mivel a csalódás, az elégedetlenség és a félelem lengi körül az embert céljának teljesítése közben.

3. A hedonikus taposómalom

A boldogságtól való félelem további összetevőkkel is kapcsolatba hozható, ilyen például a „Hedonikus taposómalom” (Brickman & Campbell, 1971) mechanizmusa is. Ez a fogalom azt jelenti, hogy a boldogság által kiváltott nyereség érzet csupán ideiglenes, mivel az ember gyorsan adaptálódik az őt körülvevő változásokhoz. Szondy Máté szerint, ha adaptálódunk egy érzelemhez vagy ingerhez, akkor az már nem lesz olyan erős mértékű hatással ránk, mint első megtapasztalásakor, ezért újabb és újabb ingereket fogunk keresni, hogy boldogságszintünket megfelelő erősségű szinten tudjuk tartani. Ehhez kapcsolódik a következő kutatás is: Brickman, Coates & Janoff-Bulman (1978) lottónyertes embereket vizsgáltak, és azt találták, hogy a nyertesek egy év elteltével semmivel sem voltak boldogabbak, mint a kontrollcsoport tagjai, akik nem nyertek nagy pénzösszeget.

Érdemes megfigyelni, hogy mindhárom pont egy gondolat köré szerveződik: a jelen megéléséhez és értékeléséhez, vagy annak hiányához.

„Átrohanjuk az életünket, boldogságot keresve, kutatva, mintha lenne valami ilyen a Sors könyvében, hogy boldognak kell lennünk.” (Popper Péter)

Rohanó világunkban, ahol az emberi értéket sikerben mérik, könnyen megfeledkezhetünk arról, hogy az értékeink és boldogságunk belülről fakadnak. Ha külső tényezőkhöz kötjük boldogságunkat (ha függővé tesszük a másik embertől, munkától, sikertől, eredménytől, pénztől), akkor valóban félhetünk a jövőbeni csalódástól, hiszen a külső tényezőket nem mi irányítjuk.

Siker- és eredményközpontúvá váltunk, és közben valahol elfelejtettük Madách méltán híres tanítását: Az ember célja valóban a küzdés maga, mert az út az, ami alakítja fejlődésünket és jellemünket, végtére is az út által leszünk azok, akik. Éppen ezért érdemes boldogságunkat nem az elért sikereinktől függővé tenni, hanem megélni és értékelni a jelen küzdelmeinek szépségeit, és értékelni annak pozitív és negatív aspektusait egyaránt.

A következő cikkben megismerkedhetünk a boldogságtól való félelem szociális és kulturális-társadalmi tényezőivel is.