Van kiút! — Élet egy trauma után

Az élet értelmét több oldalról is megközelíthetjük. Amiben egyetérthetünk, hogy az életnek igenis van értelme. De mi van akkor, ha egy esemény az életről alkotott képünket lerombolja és kiüresedetté válunk? Hogyan állhatunk fel, formálhatjuk át gondolkodásunkat a létünket megkérdőjelező esemény után? Cikkünkben erre keressük a választ. 

Az egzisztenciális pszichológia szerint az emberben mindig azt kell tudatosítani, hogy az életének minden körülmények között van értelme. Az értelem pedig nem feltétlenül a boldogságról, örömről, ösztönös szükségletek kielégítéséről szól. Vannak ugyanis olyan helyzetek, pszichológiailag traumatikus történések, melyek átformálhatják, meghatározhatják életünket. Még mielőtt ebbe belemennénk, tekintsük át, hogy az életet miként is tekinthetjük „értelmesnek”!

Hogyan látja az élet értelmét egy pszichológus, aki túlélte a koncentrációs tábort?

Viktor E. Frankl egzisztenciális vonalat képviselő pszihoterapeuta szerint a legrosszabb körülmények között is vannak olyan értelem-lehetőségek, melyeket megélhetünk bárhol, bármikor. Ilyen a „felettes értelem” belátása. Mit is jelenthet ez? A felettes értelem az embereknek azt a képességét fejezi ki, hogy képesek belátni: van egy minket meghaladó emberfeletti bölcsesség, ami az értelmet adta. A felettünk álló bölcsességbe vetett hit, többek között gyógyászati jelentőségű is. Egy-egy helyzet értelemmel való megtöltése háromféleképpen jöhet létre személytől és helyzettől függően:

• Alkotói-értékeken keresztül, mely valaminek a kivitelezése közben valósul meg. Ilyen lehet például egy varrónő szépen elkészített ruhája vagy egy érdekes kutatási eredmény.
• Az élmény-értékeknél a személy a befogadó. Valaminek az átélése közben jön létre, például egy kirándulás közben tapasztalt esztétikai élménykor, vagy zenehallgatás során egy adott pillanat intenzív átélésekor.
• Beállítódási értékek egy-egy megváltoztathatatlan állapottal szembeni hozzáállásban jelennek meg. Például akkor, amikor a halálos ágyán valaki az életét értékeli.

A három értékben közös, hogy átélésük, megvalósításuk közben azt érezzük, értelme van az életünknek, ezekért a pillanatokért érdemes élni. Az élet értelem jellegét leginkább a világban, annak történéseiben érdemes felfedezni, mintsem az emberekben.

Az életünk értelmét megtalálhatjuk munkánkban, szerelmünkben, szeretteinkben.

De mi történik akkor, ha egy váratlan negatív esemény az eddigi életünket félbeszakítja? Legyen ez első szerelmi szakításunk, szerettünk elvesztése, súlyos betegség vagy egy baleset. Általában ilyenkor kietlennek, értelmetlennek élhetjük meg első pillanatban az életünket. Gyakran annyira fáj az adott pillanat, hogy úgy érezhetjük, vége mindennek. Ez valóban így van?

A szenvedés értelméről…

Mint már korábban is említettük, az emberi élet nem csak az örökös boldogságról és örömről szól. Létünk kiteljesedhet a szenvedésben is, mely nem kiüresedést,vagy értelmetlenséget jelent, sokkal inkább érettebbé tesz minket. A nehéz élethelyzeteknek is megvan a sajátos feladatjellegük, mégpedig az, hogy meg kell küzdenünk a minket ért váratlan szituációval. Ugyanakkor felmerülhet a kérdés, hogy mégis hogyan tegyük ezt? Hiszen mindenki annak a tökéletes állapotnak az elérésére törekszik, amiben a szenvedés, sérelem előtt élt. De vajon jó az, ha megpróbáljuk korábbi életünket visszaállítani és úgy teszünk, mintha semmi sem történt volna?

A válasz az, hogy nem.

Minden sérelemnek, hibának oka van, és ezekből rengeteget tanulhatunk. Ezt az elképzelést már az ősi filozófiai tanítások is alátámasztották. A zen buddhizmusból ered az úgynevezett „kintsugi”, melynek jelentése „aranyozott illesztés”. A mítosz szerint a japán sógun eltörte Kínából kapott teáscsészéjét és javításra visszaküldte. Viszont amikor visszakapta, a csésze széles metálkapcsokkal volt megjavítva, ami nem éppen a legesztétikusabb látványt nyújtotta. Így a parancsnok kiadta egy japán fazekasnak, hogy javítsa meg sokkal esztétikusabb módon. A csésze egyes részeit így aranyporral beszórt gyantával ragasztotta össze, kiemelve a repedések helyét. Így egy teljesen más, művészeti és filozófiai jelentéssel bíró edényt kapott vissza a parancsnok. Azóta Japánban a törött edényeket nem dobják ki, hanem ehhez hasonló módszerrel megjavítják őket, ezzel egy teljesen új és másmilyen tárgyat kapva.

A történet filozófiai jelentőséggel is bír, azt közvetíti, hogy ha valaminek története, hibája van, az lehet sokkal szebb, mint az eredeti. Visszacsatolva az eredeti témához, rajtunk áll, hogy mit hozunk ki a velünk megtörtént eseményekből. Elfojthatjuk őket, élhetünk úgy, mintha meg sem történtek volna, de valahol mégis mindig a tudattalanunkban rejtőzködnek majd. A másik lehetőségünk, hogy feldolgozva a történteket, tanulunk belőlük, átdolgozzuk őket, és a fentebb leírt értékkategóriákat alkalmazva észrevesszük a szépet és az értéket a körülöttünk lévő világban.

Hiszen semmi és senki sem tökéletes, a hibáink pedig hozzájárulhatnak ahhoz, hogy jobb emberré válhassunk. Japánban úgy tartják, ha valaminek története van, az még különlegesebbé és egyedibbé teszi az adott dolgot. A választás rajtunk áll: szenvedünk, vagy mint átélt küzdelmet, bearanyozzuk elkövetett hibáinkat, velünk történt eseményeket és észrevesszük bennük a fejlesztő hatást. Ahogy Hemingway írja:

„A világ minden embert megtör, de a törések helyén még erősebbek lesznek.”