Vissza a természetbe! – Ezért fontos gyermekeinknek a szabadban töltött idő

A gyerekeket ösztönösen vonzza a természet, szülőként pedig fontos feladatunk, hogy ezt a kíváncsiságot támogassuk. Bár a modern, urbanizált környezetben sokszor nem könnyű megtalálni a vadonba vezető utat, a gyerekek fejlődése szempontjából elengedhetetlen a szabadban töltött idő és az őket körülvevő világhoz való kapcsolódás. Hogyan tudjuk segíteni gyermekeinket, hogy minél egészségesebb kapcsolatot alakíthassanak ki a természettel? Miért is annyira fontos ez? Ebben a kérdésben a fejlődéslélektan és a gyermekorvoslás tapasztalatait az ökopszichológia szemlélete egészíti ki.

Az emberiség otthona évmilliókig a vadon volt. Testünk és lelkünk ehhez alkalmazkodott, manapság viszont egyre távolabb kerülünk tőle – szó szerint, a városok urbanizált világába zárva és mentálisan is. Egyre kevesebb növénnyel és állattal találkozunk mindennapjaink során, és egyre kevésbé ismerjük a minket körülvevő világ természetes folyamatait.

A gyerekekben még van egy ösztönös vágy, hogy kapcsolódjanak a természettel: bodobácsot gyűjtenek, pillangót kergetnek, pitypangot fújnak.

De ha ezt nem bátorítjuk, ha nem adunk nekik teret a felfedezésre, ha nem válaszolunk kérdéseikre, sőt, tiltjuk, esetleg elijesztjük őket más élőlényektől, akkor könnyen elveszíthetik kíváncsiságukat.

Természethiány-zavar

Richard Louv amerikai író, újságíró Last Child in the Woods (Utolsó gyermek az erdőben) című könyvében fogalmazza meg a természethiány-zavart, ami bár nem valódi mentál-egészségügyi diagnózis, mégis egyre jellemzőbb a modern társadalmakra. Ennek lényege, hogy a felnőttek és gyerekek egyaránt egyre kevesebb időt töltenek a természetben, holott ennek számos jótékony testi és lelki hatása lenne, mi több, valószínűleg

számos modernkori probléma, betegség száma és súlyossága is csökkenne, ha egyszerűen több időt töltenénk a szabadban.

Louv kifejezetten a gyerekek tekintetében tartja aggasztónak, hogy egyre kevésbé ismerik ki magukat a természetben, egyre kevesebb a lehetőségük szabadon játszani, míg ezzel párhuzamosabban egyre nagyobb kihívás kirobbantani őket a képernyők elől: a rajzfilmek, a videójátékok és a közösségi média is egyre korábban van jelen a gyerekek életében. Pedig az ilyen készen kapott szórakozási lehetőségek, amik ráadásul a kanapéhoz szegezik a gyereket, súlyos problémákhoz vezethetnek.

Miért fontos, hogy a gyerekek sok időt töltsenek a szabadban?

A gyermekek idegrendszere, testi és mentális fejlődése az első évtizedben zajlik a legintenzívebben. Az ilyenkor őket érő hatások ágyaznak meg számos készségnek és képességnek, ami a későbbiekben hasznukra lehet. Nagy felelősséget helyez ez a szülők vállára, hiszen ilyenkor mindenki mindent igyekszik „jól csinálni”, nehogy kárt okozzon a gyerekneveléssel. Pedig a szülőknek szóló útmutatások sokszor egymásnak ellentmondó tengerében kiigazodni embert próbáló feladat.

Szerencsére az biztos, hogy a természetben töltött idő hozzájárul a gyerekek testi, szellemi, lelki fejlődéséhez. A szabadban töltött játék során fejlődik a mozgás, a gyerek új kihívásokkal szembesül, így tesztelheti saját határait. A friss levegő igazoltan jótékony hatással van az immunrendszerre, segíti a D-vitamin termelést.

A fokozott mozgás csökkenti az elhízás és a rövidlátás kialakulásának esélyét.

A természet nagy teret ad a képzelőerő és a kreativitás fejlődésére. A többi gyerekkel folytatott játék során fejlődik a csapatmunka, a kommunikáció, a konfliktusmegoldás és az asszertivitás.

Hogyan tudjuk támogatni a gyerekek természetkapcsolatát?

• Legyünk kint minél többet!

A gyerekek természetkapcsolatának támogatására a legegyszerűbb, leggyorsabb, legolcsóbb módszer a szabadban eltöltött idő. Nem kell túlgondolni, a gyerekek nem a Grand Canyonba vágynak vagy delfinekkel akarnak úszkálni az óceánban. Azaz de: de nekik még megvan hozzá a képzelőerejük, hogy a Grand Canyont elhozzák a közeli erdőbe, a delfineket meg a Balatonba. A lényeg, hogy csak legyünk kint velük minél többet! 

A legtöbb, amit tehetünk, ha hagyjuk a gyerekeket felszabadultan kapcsolódni, még akkor is, ha ez számunkra időnként ijesztő.

Fára mászni, sarazni, gilisztát fogni izgalmas dolog és közvetlen kapcsolatot teremt a többi élőlénnyel. Mielőtt nemet mondunk, gondoljuk végig: a tiltás valóban a gyerek valódi érdekét szolgálja? Tényleg jogos, mert veszélybe kerül a testi épsége? Vagy csak saját félelmünk, elvárásrendszerünk, kényelmünk az, ami ilyenkor beszél belőlünk? Például biztosan probléma, ha csöpörög az eső? Ha homokos lesz a zoknija?  

• Válaszoljunk a kérdéseikre!

Minden gyakorló szülő tudja, hogy 3-4 éves kor körül a gyerekek elkezdenek kérdezni. Sokat, sokszor, sokszor ugyanazt, gyakorlatilag bármiről, ami körülveszi őket vagy ami tőlük távol van. Lehetnek ezek egyszerű kérdések, például: „ennek mi a neve?”, bonyolutabbak, mint: „miért kel fel reggel a Nap?”, „Hogyan látunk?„ vagy egészen zavarba ejtőek: „meghalni rossz?”. 

A kérdésözön időnként próbára teheti a szülők türelmét, de tudnunk kell: a gyerekek gondolkodásának fejlődésében fontos szerepet játszanak.

Azért kérdeznek, mert tudásuk még hiányos, információra van szükségük, hogy ismereteik lyukait betömködjék és rendszerezhessék tudásukat. És kihez máshoz fordulhatnának, mint – az ő szemükben – a minden tudás birtokosához, a szüleikhez? Fontos feladatunk és felelősségünk, hogy a kérdéseikre számukra érthető, informatív válaszokat adjunk, mert ezzel nemcsak idegrendszeri érésüket fejlesztjük, kíváncsiságukat tartjuk fent, de abban is segítünk nekik, hogy el tudják helyezni magukat térben, időben, felépítsék ismereteiket az őket körülvevő világról.

• Olvassunk nekik!

Sokszor hallhatjuk, mennyire fontos, hogy könyveket olvassunk a gyerekeknek, de pontosan miért olyan hasznos ez? Amellett, hogy a közös olvasás erősíti a szülő–gyermek kapcsolatot,

az olvasás – egyszerűen az, hogy szavakat és mondatokat hallanak – fejleszti a gyerekek nyelvtanuláshoz és kommunikációhoz kötődő agyi struktúráit, idegrendszerük hálózatát.

Emellett az olvasással új ismereteket szereznek meg, akár olyan dolgokról is, amelyek közvetlen környezetükben nem jelennek meg. Az így megnyíló új világok a saját környezetük értelmezésében is segítenek – gondoljunk a dinoszauruszokra és az idő koncepciójára –, és képzelőerejük fejlesztéséről is gondoskodnak. A mesék és történetek segítenek a gyerekeknek feldolgozni azokat az eseményeket, érzelmeket is, amelyek velük történnek, például egy kistestvér születése vagy az óvodai beszoktatás, így fejlődik érzelmi intelligenciájuk és (ön)együttérzésük is.

De mit meséljünk a gyerekeknek? Három olyan történettípust szeretnék most a szülők figyelmébe ajánlani, ami kortól nagyjából függetlenül működik a gyerekeknél:

• Képes enciklopédiák: 2-3 éves kortól tizenéves korig elkísérheti a gyerekek fejlődését egy-egy képes enciklopédia. Eleinte csak a színes képeket nézegetik a gyerekek, kiegészítve a szülő számukra is befogadható magyarázatával. Ahogy nőnek, úgy értenek meg egyre többet a leírtakból, majd elkezdhetik maguk is kibetűzni a rövid szócikkeket. Nagyobb korban az enciklopédiák felépítése segít rendszerezni a tudást a fejükben: összekapcsolni, ami összetartozik, mintázatokat felismerni. Manapság számos gyönyörűen illusztrált képes enciklopédiát találunk a boltokban. Mi a HVG könyvek három kiadványát lapozgatjuk sokat: A gombák titokzatos birodalma, Varázslatos vízi világ és az Animalium szép és a felnőttek számára is sok új ismeretet tartalmaznak.

• Mítoszok és legendák: az emberiség ősi, kollektív tudása testesül meg a különböző népek mitológiájában, népmeséiben. Ezekben a gyerekek olyan archetípusokkal és szimbólumokkal találkoznak, mint a hős, a táltos, az anya, a bölcs tanító, a sárkány, leereszkedés az alvilágba, keresztúthoz érkezés, égig érő fa megmászása. A meséket nem kell sem elemezni, sem magyarázni, elég meghallgatni őket, hogy hasson a tanításuk. Tudattalanul is belénk épül az a tudásanyag, ami évezredekig szájról szájra szállt. A népmeséktől kezdve a hőseposzokig és teremtéstörténetekig minden korosztályhoz lehet a saját korához és nyelvezetéhez illő történeteket találni.

• Saját történeteink: kicsit kilóg a sorból, ugyanis ezeket nem könyvből olvassuk, hanem saját tapasztalatainkat adjuk át velük a gyerekeknek. Őket pedig ösztönösen érdekli akár az, hogy mi történt velük fiatalabb korukban, akár szüleik, sőt, nagyszüleik élete, történetei. Számunkra is érdekes önismereti folyamat lehet, mit és hogy mesélünk gyerekünknek – miket emelünk ki, miket maszkolunk el, milyen tanulságokat fogalmazunk meg számukra.

Adjunk nekik felelősséget!

A gyerekek számára nagy boldogság, ha megérezhetik képességeiket, ha egyedül sikerül nekik véghez vinni feladatokat – és persze szülőként is büszkeség látni, hogyan válnak önálló, kompetens emberekké. Adjunk a gyerekeknek a természethez kapcsolódó, korukhoz, képességeikhez illő feladatokat, amelyek kihívást jelentenek nekik! Ez lehet viráglocsolás, gyümölcsszedés, a hulladék szelektív kidobása, madáretető készítése és üzemeltetése.

Tapasztalhassa meg a gyermek, milyen gondoskodni valamiről, felelősséggel lenni másik életek iránt.

A kisállattartást inkább csak tizenéves kortól javasoljuk, amikor valóban az állat szükségleteinek megfelelően képes ellátni őt a gyerek. Fontos azt is megtanulni, hogy a természet és a többi élőlény nem eszköz saját boldogságunk eléréséhez, önismeretünk fejlesztéséhez, hanem – ahogy mi, emberek is – a természet teljes jogú, élő tagjai.

Ahogy láthatjuk, a természetkapcsolat többről szól, mint a közvetlen állat- és növényvilág ismerete, bár ez is fontos része. A természetkapcsolat azt jelenti, hogy minél több szálon kapcsolódunk a minket körülvevő világhoz, a flórán és faunán túl a többi emberhez és saját magunkhoz is. Ennek támogatásával gyerekeink mentális és fizikai fejlődése egészségesebb lesz és hozzásegítjük őket ahhoz, hogy otthon érezzék magukat az őket körülvevő világban.