Zenei intelligencia – Létezik, vagy sem?

Az intelligencia kérdése számos évtizedre visszamenőleg mozgatja a pszichológusok fantáziáját. Ez nem is véletlen, hiszen a hétköznapi nyelvben is gyakran használjuk a kifejezést, hogy valaki intelligens, vagy sem: amolyan pejoratív jelentése van annak, ha valakit nem tartunk intelligensnek, vagy inkább „okosnak”. Abba viszont ritkán gondolunk bele, mit is jelent az, hogy intelligens, és még inkább: mit jelent az, ha csak valamilyen területen vagyunk intelligensek?

Az intelligencia kérdéséről, és annak folyamatos növekedéséről korábbi cikkünkben már írtunk. Most azonban azt vizsgáljuk meg, hogy vajon létezik-e zenei intelligencia, vagy szimplán csak tehetség az, amit látunk? Mozart, Beethoven vagy épp Liszt Ferenc tehetséges volt, vagy sokkal inkább zeneileg intelligens? Vajon, ha az összes dalt és kottát megjegyezzük, akkor zeneileg műveltté válunk, és intelligensebbek is leszünk?

A zene

A zenére való képesség mindannyiunkban megvan.

Mindenki képes a beérkező hangokat zajra vagy zenére kettéválasztani, és képesek vagyunk a zene által nyújtott érzelmet is átélni.

Tudjuk a hangulatunkat változtatni a zene által, és képesek vagyunk a hangulatunknak megfelelő zenét kiválasztani. El tudjuk mondani, hogy milyen érzéseket élünk át egy-egy zenei darab meghallgatása közben. Képesek vagyunk jobban koncentrálni, erősebben átélni a fájdalmat, vagy jobb kedvre derülni, kifejezni zenével az örömünket.

Éppen ezen tulajdonságai miatt sok kutató szerint a zene önmagában is egy nyelv. Hiszen, ha arabul vagy németül hallgatunk egy zenét, bár nem értjük a dalszöveget, mégis képes nekünk érzelmeket közvetíteni. Azonban annyira eltérő mindannyiunk zenei ízlése, hogy ami az egyik embernek zene, a másiknak zaj, gondoljunk csak a heavy metal zenei stílusra. A legtöbb zenei mű ráadásul csak zajok összessége, mégis sokunknak tetszik, és fülbemászó dallamként gondolunk rájuk. Napjainkban szinte lehetetlen zene nélkül létezni, de ezzel már őseink is tisztában voltak. A dobok, kürtök már évezredekkel ezelőtt megjelentek, és a vallási rituálék alapkellékei voltak. A zene iránti igényünk és rajongásunk tehát nem újkeletű. 

Hogyan hallgatunk zenét? 

Az, hogy hogyan hallgatunk zenét, nagyon különböző lehet, hiszen sokszor csak a háttérben szól, és nem is figyelünk rá. Általánosságban elmondható, hogy a zenehallgatás mindig a jelenlegi élmény megélésének a módja, és ez az élmény mindig régebbi élményekhez kapcsolódik.

Sokszor ér minket az a felismerés, hogy a zene, a dallam vagy éppen a szöveg, a ritmika ismerős – könnyedén kihalljuk belőle a régebbi dalokat, így mindig kötjük valamihez a dalt vagy annak a részeit. Ez pedig meghatározza azt, hogy hogyan fogunk viszonyulni ahhoz az adott műhöz.

Ha egy olyan dalt hallunk, amely kissé hasonlít egy régebbi nagy kedvencünkhöz, akkor valószínűleg szeretni fogjuk az újat is.

A zenét lehet professzionális szinten is űzni, amihez azonban nincs meg mindannyiunknak a tehetsége, vagy az intelligenciája. A kottaolvasás, szolmizálás nem erőssége minden embernek, ez is valakinek jobban megy, valakinek kevésbé. A különbség meglétére pedig talán az intelligencia eltérése adhatja meg a választ. 

Az intelligenciaelméletek

Az eredeti intelligenciaelmélet szerint, amelynek megalkotója Cattell volt, az emberi intelligencia két részre osztható: a fluid, vagyis folyékony intelligenciára, és a kikristályosodott intelligenciára. Előbbi hasznos a problémák megoldásában, míg utóbbi a már megszerzett képességeinket, tudást jelenti, amit megtanulunk, elsajátítunk. Gardner 1983-ban azonban egy teljesen új elmélettel állt elő, miszerint nem kettő, hanem összesen hét különféle intelligenciával rendelkezünk. Ezek pedig a logikai-matematikai (amelyet a legtöbb intelligenciateszt mér), a nyelvi, testi, téri-vizuális, zenei, interperszonális és intraperszonális intelligenciaterületek. Mindez pedig arra enged következtetni, hogy

az IQ tesztek nem jól, vagy inkább nem eleget mérnek, hiszen csak a logikai, matematikai területet mérik.

Az intelligenciának ez mindössze egy apró szelete, így csak azt mérni nem elég. Teljes, átfogó intelligenciatesztként a Multiple Intelligence Inventory kérdőív áll rendelkezésre, amely, bár magyarul nem elérhető, angol nyelven gyakran használt teszt. Ezzel lehetséges az összes intelligenciatípust mérni, így átfogó képet kaphatunk az intelligenciáról és az egyes részterületekről. 

A zenei intelligencia

Az egyik részterület a zenei intelligencia. Gardner elmélete szerint a zenei intelligencia azért is lehet valódi intelligencia, mert a tehetséget nehéz megfogni, elmagyarázni, a tudományos életben pedig nincs konszenzus arról, hogy mi az intelligencia, és mi a tehetség. Ha pedig két fogalom ennyire hasonló, akkor elképzelhető, hogy ugyanarról beszélünk.

Gondoljunk csak arra a példára, hogy ha valaki kimagaslóan jó matematikából, akkor magas a „hagyományos” intelligenciája, miközben pedig azt mondjuk rá, hogy „tehetséges”.

A zenei intelligencia a kreatív, elemzői, gyakorlati és tapasztalati képességeket is igényli ahhoz, hogy értsük vagy megkomponáljuk a zenét. 

A zenei intelligencia esetén nagyon különböző lehet, hogy mi az erősségünk. Lehet, hogy jól tudunk énekelni, de ez nem jelenti azt, hogy zenét komponálni is tudunk, vagy hangszeren játszani. Így ezek a képességek inkább összefüggnek egymással, semmint hogy külön-külön értelmezhetők lennének. A magas zenei intelligenciával rendelkező emberek ugyanis képesek zenét írni, vagy felismerni és eltalálni a ritmust, abszolút hallással rendelkeznek. Mindez azt jelentheti, hogy a zeneileg tehetséges emberek valójában zeneileg intelligensek.

Sőt, Gardner szerint a zene akár rendszerezője lehet más kognitív folyamatoknak, főleg a fiataloknál és gyermekeknél, idősebb korban pedig az érzelmeinket szabályozhatja.

Ezek a feltételezések és Gardner kutatásai hamar bekerültek az oktatásba, bár Gardner nem terjesztette ki elméletét a gyakorlati életre. Az biztos, hogy ilyen felismerések által az olyan gyermekeknek is nagyobb esélyük van az elismerésre és a sikerre, akik a kétmodelles IQ szerint nem számítanának kifejezetten intelligensnek. Maga az alkotó is úgy gondolta, hogy nem szeretné, ha az elméletét arra használnák, hogy új teszteket találjanak ki a mérésére, vagy címkézzenek embereket.

Az intelligenciaszint ugyanis jelentősen címkézi az embereket: pejoratív, illetve megkülönböztető, elismerő tulajdonságként is használjuk, attól függetlenül, hogy magas-e valakinek az intelligenciaszintje. A gyermekeket inkább aszerint kellene tanítani, ami érdekli őket, amit szívesen felfedeznének, és amiről élvezettel tudnának meg többet. Ez minden gyermeknél eltérő, és lehet, hogy sokaknál a zene lenne az, ami további kíváncsiságra buzdítaná őket.

Bár közel 40 éves a 7 intelligencia elmélete, mégsem sikerült még sem teljességgel cáfolni, sem bizonyítani, mint ahogy az általános intelligenciatesztek továbbra is csak a G faktort, a logikai-matematikai intelligenciát mérik. Több kutató azóta már 8, illetve 9 intelligenciát is azonosított, azonban azt továbbra sem tudjuk, hogy ezek az eredmények mennyire általánosíthatók.

Az utóbbi évtizedekben egyre több kutató szólal fel a kétfaktoros intelligencia ellen, annak hiányosságai miatt. A kreativitáskutatások megjelenése miatt pedig az is kétségessé vált, hogy a kreativitás és az intelligencia két különböző fogalom-e, vagy ugyanarról a jelenségről beszélünk. Mindenesetre a zeneiséget, zenei intelligenciát és a kreativitást minél jobban erősíteni kell, hiszen a kutatások szerint

az emberek 90 százaléka képes megfelelő szintre fejleszteni a zeneiséget, míg 50 százalékuk profi zenésszé is válhat.

A magas intelligenciaszinttel rendelkezők 40 százaléka pedig kiemelkedő zenész is a kutatók szerint. Az eredmények tehát arra engednek minket következtetni, hogy valóban lehetséges, hogy a zenei intelligencia létezik.