A boldogság útjai – személyiségünk hatása a boldogságra

Életünk során sokszor érezzük magunkat boldognak, de valószínűleg csak nehezen tudnánk megfogalmazni, hogy mit is jelent pontosan a boldogság. Egy pillanatnyi állapot, vagy akár éveken át tartó érzés? Hatással van-e erre az állapotra az, hogy milyenek vagyunk és hogyan viselkedünk? A boldogságkutatás a pszichológiai kutatások között egy meglehetősen új, de annál izgalmasabb területnek számít. Cikkünkben a boldogság és a személyiség kapcsolatát vesszük górcső alá.

A pszichológia tudománya a laikusok számára valószínűleg még mindig kizárólag a mentális és lelki betegségek gyógyítását jelenti, holott ez koránt sincs így. Bár a II. világháború után a pszichológia fókusza érthető módon a patológiára irányult, hiszen az elsődleges cél a traumákat átélt emberek mielőbbi és hatékony gyógyítása volt, és ez meghatározta a kutatási témák irányvonalát is. Ez egyrészt nagy előrelépést jelentett a diszciplína ezen ágában, másrészt nagyon be is határolta azt, hiszen a szakma sokáig nagyrészt a pszichológiai működés negatív végkifejletével foglalkozott (Nagy, & Oláh, 2013).

Diener (2005) szerint a fő perspektívaváltás akkor következett be, amikor a nyugati kultúra elérte azt a materiális és egészségi szintet, amikor az emberek a figyelmüket az életminőség növelésére tudták fordítani, hiszen megvoltak hozzá az erőforrásaik. Ennek folyományaként született meg az azóta is népszerű pozitív pszichológia, amely egyértelműen Martin Seligman és Csíkszentmihályi Mihály nevéhez köthető. A kutatók 2000-ben megfogalmazták a pszichológia új célkitűzéseit az Új évezred pszichológiája c. kiáltványban, ami egyértelműsíti, hogy

a pszichológia az ember negatív működésein túl a pozitívakkal is hivatott foglalkozni

és a kutatásokban egyre nagyobb szerepet kapnak az olyan konstruktumok, mint a boldogság, a növekedés, az érzelmi intelligencia vagy a flow élménye.

Bár újszerűnek hatott, de az ember pozitív működésével már korábban is foglalkoztak a kutatók, elég csak Erikson pszichoszociális szakaszmodelljére, Maslow önmegvalósító vagy Rogers teljességgel működő személyiségére gondolnunk.

A boldogság tudományos leírása alapvetően a szükséglet- és a célelméletek megfogalmazását jelentette, ahol a szükségletelmélet szerint a boldogsághoz a biológiai szükségletek csökkentésén keresztül vezet az út, míg a célelmélet szerint a boldogságot úgy érhetjük el, ha egy ideális állapot felé tartunk vagy egy fontos célt valósítunk meg (Nagy, & Oláh, 2013). A boldogságot ettől kezdve sok „boldogság-kutató” meghatározta, például Seligman (2002/a) egy képlettel: H=S+C+V, ahol a „H” /happiness/ a pillanatnyi boldogságok számát jelöli, ami jelenthet egy tábla csokit vagy akár egy új ruhát is, viszont minél inkább növeljük ezek jelenlétét az életünkben, annál inkább elérjük a tartós boldogság állapotát. Az „S” /set point/ az öröklött adottságainkat, a „C” /circumstances/ pedig az életkörülményeinket jelenti, amiken viszonylag keveset tudunk változtatni, így a pozitív pszichológia nem is ezekkel, hanem a „V”-vel /voluntary control/ foglalkozik igazán, ami pedig a mindennapi életben történő választásainkra, döntéseinkre utal, amik nagyban összefüggenek a személyiségünkkel. Seligman (2002/b) szerint például az optimisták a pozitív eseményeket valaminek a következményeként, míg a pesszimisták inkább véletlenként kezelik. Ugyanez igaz fordítva is: míg a pesszimisták a kudarcokat természetesnek veszik, addig az optimisták egy áthidalható és átmeneti balszerencsének fogják fel. A boldogság és a személyiség összefüggéseit rengeteg kutatás támasztja alá, de hogyan is lehet pszichológiai szempontból a boldogság állapotát megfogalmazni?

A fogalom definiálására az úgynevezett „boldogságorientációkat” használják a kutatók. A kifejezés arra utal, hogy

a boldogságot többféleképpen is el lehet érni:

„egyrészt a pozitív érzések, élmények és ingerek keresésével, amit élvezetkereső boldogságnak, más néven hedonikus boldogságnak is nevezünk, hiszen az élvezetek maximalizálását és a kellemetlenségek minimalizálását jelenti. Ezzel szemben az értelemkereső, azaz eudaimonikus boldogság nem feltétlenül a pozitív érzelmek magas szintjét jelenti, hanem az önismeret elmélyülését, a képességek fejlődését, illetve a tökéletesedésre való törekvést. Az áramlatkereső boldogság e kettőnek az ötvözetét fejezi ki, tehát a bevonódást és az áramlat-élményt kiváltó tevékenységek keresését” (Szondy, & Martos, 2014). Ehhez Csíkszentmihályi szerint szükség van az egyértelmű célokra, a figyelem fókuszálására és a folyamatos és közvetlen visszacsatolásra (Mózes, 2012). A három boldogságorientáció együttes jelenléte eredményezi az úgynevezett „teljes életet”, míg együttes alacsony szintjük az „üres életet” (Peterson, 2005).

A legtöbb kutatás, amelyben a boldogság és a személyiség kapcsolatát vizsgálták, a személyiségjegyek pontos meghatározására az úgynevezett Big Five 5 faktoros személyiségmodelljét vették alapul, ahol az „extraverzió a magabiztosságot, az impulzusok szabad kifejezését és a szociabilitást; a barátságosság a kapcsolatok fenntartásának képességét; a lelkiismeretesség a kitartást, a tervezést és a célokért való küzdelmet; az emocionalitás/neuroticizmus a szubjektív szorongásélményt; míg az intellektus/nyitottság pedig a tapasztalatok iránti nyitottságot fejezi ki” (Carver, & Scheier, 2006).

Ezek a személyiségvonások határozzák meg a mindennapi viselkedésünket, választásainkat és azt is, hogy számunkra mi jelent örömöt. Egy extravertált személy, aki szeret emberek között lenni, kapcsolatokat kialakítani, minden bizonnyal előnyben részesíti a társas összejöveteleket, és boldogan részt vesz az ilyen eseményeken. Míg egy introvertált személynek a feltöltődéshez és jóllét érzéséhez arra van szüksége, hogy egyedül maradhasson a gondolataival, mert így tudja leginkább kipihenni magát. Egy nagy teherbírású, szorgalmas személyt elégedettséggel tölthet el, ha egy fárasztó munkanap végén azt érzi, hogy elérte a kitűzött célokat és a legtöbbet hozta ki magából. Az újdonságra nyitott és kísérletezni szerető emberek élvezni fogják, ha egy még ismeretlen, innovatív megoldást próbálhatnak ki, míg vannak, akik a már jól bevált utakat preferálják.

Gutiérrez (2005) eredményei alapján az extravertált személyek boldogabbnak és elégedettebbnek vallják magukat az introvertált személyeknél. A neuroticizmus általában negatívan hat az elégedettségére, ami azt jelenti, hogy akik szorongóbbak és kiegyensúlyozatlanok, azok kevésbé érzik magukat boldognak, mint a nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb személyek. A demográfiai változókat tekintve sem a párkapcsolati státusz, sem az életkor nem függ össze a boldogsággal.

Pishva 2011-es kutatásában hasonló eredményre jutott. Az extraverzió és a boldogság között pozitív, míg a boldogság és a neuroticizmus között negatív kapcsolatot talált. Nem meglepőek ezek az eredmények, hiszen szinte az összes kutatás az extraverziót és a neuroticizmust emeli ki a boldogsággal összefüggésben. 2007-ben Peterson a személyiség és a boldogságorientációk kapcsolatát 12 439 fős amerikai és svájci mintán vizsgálta. Eredményei alapján a humor, a lelkesedés, a kíváncsiság, a kitartás és a vallásosság mindegyike pozitív együttjárást mutatott mindhárom boldogságorientációval. Számos vizsgálat alapján a boldogság hatással van a mentális és fizikális egészségi állapotra is, így a különböző pszichopatológiai kutatások is választ adnak a személyiség és a boldogság összefüggéseire (Momeni, 2010).

Mindenkinek a viselkedése más és más reakciót vált ki a környezetéből, ami azt jelenti, hogy a személyiségjegyek indirekt befolyásolják a boldogságot. Soto 2015-ös kutatásában azt vizsgálta, hogy a jóllét különböző szintjei milyen hatással vannak a személyiségre, hiszen, ha valaki extravertált, barátságos, lelkiismeretes és érzelmileg stabil, akkor ő valószínűleg elégedettebb lesz és több pozitív, mint negatív érzelmet él át. Soto prediszpozíciója bebizonyosodott, hiszen azt találták, hogy az extravertált, barátságos, lelkiismeretes és érzelmileg stabil emberek elégedettebbek az életükkel és több pozitív, mint negatív érzelmet élnek át, ami azt jelenti, hogy nemcsak a személyiség hat a boldogságra, de a boldogság is hatással van a személyiségre.