Manapság nem tudjuk úgy megnyitni az internetet vagy bekapcsolni a tévét, hogy ne találkozzunk Taylor Swift nevével. Megállás nélkül szólnak a számai a rádióból, vele foglalkoznak a hírek, az éppen aktuális szerelmi életével vagy épp a teltházas koncertjeivel van elfoglalva a világ. De miért hever a lábai előtt az egész szakma? Mi a titka a sikerének? Miért foglalkozik vele már egyetemi pszichológia kurzus is?

Összegezzük néhány pontban Taylor Swift eddig elért kiemelkedőbb eredményeit. A 34 éves világsztár 10 albummal és 14 Grammy-díjjal büszkélkedhet. 2023-ban a Times magazin az év emberének választotta. Ő a Spotify legtöbbet streamelt előadója világszerte. Ő az első nő, akinek négy albuma is szerepelt egyszerre a Billboard Top 10-es listáján, illetve ő büszkélkedhet a legtöbb olyan albummal, amely az első helyet foglalta el ugyanitt. Az első előadó, aki a Billboard Hot 100-as listáján mind az első tíz helyet elfoglalta. Az USA Today napilap saját Taylor Swift újságírót fizet, aki csak a sztárt érintő hírekkel foglalkozik. Tavaly október óta pedig már hivatalosan is a milliárdosok klubját erősíti – köszönhetően a nagyszabású koncertsorozatának, az Eras Tour-nak.

Rekorder turné

Az Eras Tour 2023 márciusában kezdődött, és előreláthatólag 2024 végén ér majd véget. A turné kezdetén a sztár egy nap alatt több mint kétmillió jegyet adott el, aminek köszönhetően a jegyvásárló platform teljesen összeomlott. Ez a történelem első olyan turnéja, amely eddig több, mint egymilliárd dollár bevételt termelt, ezzel Swift minden idők legnagyobb bevételt hozó turnéját hozta tető alá, megelőzve az addigi első Elton Johnt. Becslések szerint az Egyesült Államokban a koncertjei körülbelül 4,6 milliárd dollárral járultak hozzá a tágabb értelemben vett gazdasághoz – utazási, vendéglátási és egyéb költségek terén – ez a hatás pedig olyan mértékű, hogy elnevezték „Swiftonomics”-nak. A turné tehát, mint egy földrengés söpört végig Amerikán, de nem csak átvitt értelemben, a tavaly júliusi seattle-i koncert során ugyanis a rajongók tánca egy 2,3-as erősségű földrengésnek megfelelő szeizmikus aktivitást idézett elő, amelyet a földrengések mérésére használt műszerek is észrevettek. Minden előadáson 44 dal és 2 meglepetésdal szerepel, a koncertek hossza pedig meghaladja a 3 és fél órát.

De mi lehet a siker titka?

Egyesek szerint Swift munkamorálja, marketinges hozzáértése, üzleti ösztönei és elszántsága tökéletes egyveleget képeznek, mindemellett természetesen kiváló dalszerző is. A Harvard angol professzora, Stephanie Burt szerint Swiftnek nagyon jó füle van ahhoz, hogy meghallja, hogyan illeszkednek egymáshoz a szavak, és tehetséges a történetmesélésben, valamint a karakteralkotásban is.

Személyesség

Taylor Swift talán legnagyobb erénye, hogy nem fél sebezhetőnek lenni. Az énekesről szóló Netflix-dokumentumfilm egy olyan művészről árulkodik, aki hajlandó érzelmileg sebezhetővé tenni magát a rajongóival szemben. Nyíltan beszél a testdiszmorfiával (egy vagy több testrésszel való elégedetlenség, a kicsi, vagy alig látható testi hibától való félelem, szorongás) való küzdelméről, arról, hogy a nyilvánosság gonosz megjegyzései hogyan befolyásolták az önbecsülését, valamint hogy egész életében mennyire meg akart felelni az embereknek.

A sebezhetősége pedig közel hozza őt a rajongókhoz, akik ezáltal könnyedén tudnak vele azonosulni, rokonlelkeknek érezhetik magukat. Olyan kapcsolatot generál, amelyben a hallgató úgy érzi, hogy látják és megértik őt.

A fiatal lányok példaképévé válik, hiszen nyíltan és őszintén beszél a szerelemről, a szívfájdalomról, a bizonytalanságról, a sebezhetőségről, ezzel legitimizálva ezeket az érzéseket. Eléri azt, hogy a rajongói úgy érezzék, nincsenek egyedül. Kultúrától, életkortól, világnézettől függetlenül összehozza az embereket, akik a zenéit hallgatva egy összetartó közösség részévé válhatnak, egy olyan közösséggé, amely Taylor Swift nyelvét beszéli.

Párkapcsolatai is gyakran megjelennek a médiában, azok motívumai pedig visszaköszönnek a dalszövegeiben, az életének történéseit kamatoztatja a zenéjében. A rajongók pedig életének ezt a területét is előszeretettel figyelik, jelenlegi párja a Kansas City Chiefs amerikai futball játékosa, Travis Kelce is erőteljes reflektorfénybe került. Mióta Swift megjelent az életében, Kelce mezeladásai 400%-kal nőttek, a Chiefs meccsek nézettsége pedig 63 százalékkal nőtt a nők körében.

Jó üzletasszony

Swift kiemelkedő üzleti érzékkel rendelkezik és nem fél kiállni magáért, a zenészekért, a zeneiparban dolgozó nőkért. Ha nem találja megfelelőnek a streaming szolgáltatók jogdíj járulékait, leszedeti a számait. Ha eladják az albumai jogait, újra felveszi őket és kiadja saját maga is. Filmet készít az Eras Tourról, amely a legnagyobb bevételt hozó koncertfilmmé válik. A rajongók pedig úgy tekintenek rá, mint egy kapitalista királynőre.

Nem fél megújulni

Swiftre jellemző az újdonságkeresés, nem tart a kísérletezéstől. Minden albuma egy külön korszak. A countrytól elkezdve a popon át az indie folkig mindenki megtalálhatja azt a Taylor Swiftet, akivel szívesen azonosul, akit szívesen hallgat.

Humanitárius

Taylor Swift híres arról, hogy sokat és bőkezűen adakozik. Pénzt küld rászoruló rajongóknak, beteg gyerekeknek, jótékonysági csoportoknak. Az Eras Tour közben például 55 millió dolláros bónuszt ajándékozott a turnémunkásainak, de az elmúlt napokban 100 000 dollárt adományozott egy Kansas City-ben történt lövöldözés károsultjainak megsegítésére.

Közösségteremtés

Swiftnek több mint 500 millió követője van a közösségi médiában. Amerikában a felnőtt népesség 53 százaléka vallja magát Taylor Swift fanjának, bizonyos becslések szerint pedig 100 millió elkötelezett rajongója él világszerte. Az énekesnő a karrierje kezdete óta kiemelten figyel a rajongóira, szinte baráti viszonyt ápol velük, ajándékokat küld, meglátogatja őket, meglepetéstalálkozókat szervez. Ennek köszönhetően pedig a fanok minden lépésében, jogi vitájában vagy épp stílusváltásában támogatják.

Egyetemi tananyag

Ezen tények következtében talán már érthetőbb, hogy miért is indítanak amerikai egyetemek Taylor Swiftről szóló órákat. A belga Ghent University, az austini University of Texas, a New York University – ahol az énekesnő 2022-ben doktori címet szerzett –, a Stanford vagy épp az Arizona State University is kínál olyan kurzusokat, amelyek a sztár dalszövegeivel, diszkográfiájával, vagy épp világra való hatásával foglalkoznak. De nem csak irodalmi témakörök között válogathatunk, ha épp arra lennénk kíváncsiak, hogy Swift dalszövegei hogyan kapcsolódnak a szociálpszichológia témáihoz, az Arizona State University megfelelő választás lehet. A „Psychology of Taylor Swift – Advanced Topics of Social Psychology” elnevezésű óra tulajdonképpen Taylor Swiftet használja a különböző pszichológiai jelenségek – például pletyka, kapcsolatok, bosszú – bemutatására és magyarázatára. A kurzus nem arról szól, hogy ki mennyire szereti, vagy épp kifogásolja a sztárt – éppen ezért semmiféle előzetes tudás nem szükséges hozzá –, hanem a szociálpszichológia témáit elemzi, Swift munkásságának, életének segítségével, érintve többek között a rajongást, a romantikus kapcsolatokat, a menekülést vagy épp a fejlődést.

Mit vonhatunk le tehát következtetésképp?

Taylor Swift számára kiemelten fontos, hogy kapcsolatot tartson a rajongóival, hogy közösséget építsen.

Sokoldalú és megújulásra kész. Kiáll másokért, de magáért is. Odafigyel a környezetében élőkre és segítséget nyújt, ha kell. Ezek a tulajdonságok pedig hús-vér emberré, megközelíthetővé, de egyben példaképpé is teszik a rajongók szemében, akivel könnyű azonosulni, akire jó lehet hasonlítani. Ne csodáljuk tehát, ha a Taylor Swift rajongók bármire képesek lennének az énekesnőért.