A reménytelenség messze túlmutat a szorongáson. Ha elveszítjük a reményt, az hatással van arra, ahogyan élünk, dolgozunk és kapcsolatba lépünk a világgal. Mit tehetünk, ha úrrá lett rajtunk a reménytelenség? Cikkünkből kiderül.

A reménytelenség egy kognitív élmény és egy hosszan fennálló negatív életszemlélet, amely belső okokra vezethető vissza. Ilyenkor hajlamosak vagyunk negatív következményekre számítani, katasztrofikusan látni a jövőt, és úgy érezni, hogy a jelenlegi helyzetünk megváltozásának kicsi az esélye. A CDC 2022-es felmérése szerint a fiatalok közel ötven százaléka számolt be reménytelenségről. Jó hír ugyanakkor, hogy van mód arra, hogy optimistábbak legyünk a mindennapok során.

Cikkünkből kiderül:

  1. Milyen okok és életesemények vezethetnek a reménytelenség kialakulásához?
  2. Milyen hatással van a reménytelenség az egyéni működésünkre és a társadalom egészére?
  3. Milyen konkrét, a mindennapokban is alkalmazható lépésekkel tudjuk visszaépíteni a reményt?

Miből fakad a reménytelenségünk?

Bizonyos tényezőket hajlamosítóként azonosítottak a reménytelenség kialakulásában, mint például a munkanélküliség, az alacsonyabb iskolai végzettség vagy a kedvezőtlen egészségi állapot. Amikor újra és újra kudarcokkal szembesülünk, amelyek kapcsán úgy érezzük, hogy nincs felettük kontrollunk, kialakulhat bennünk az a megélés, hogy minden tettünk hiábavaló.

A hosszan tartó stressz – ami eredhet a munkánkból, általános túlterheltségből, pénzügyi nehézségekből, nem biztonságos környezetből – szintén hozzájárulhat ahhoz, hogy úgy érezzük, az életünk megrekedt. A magány és a társas kapcsolatok hiánya szintén elősegíti a reménytelenség érzésének kialakulását.

Típusát tekintve többféle reménytelenséget különböztethetünk meg:

Szituációs reménytelenség: jól körülhatárolható, gyakran friss eseményből fakad, például amikor elveszítjük a munkánkat, hirtelen megbetegszünk, véget ér egy kapcsolatunk vagy természeti katasztrófát élünk át.

Egzisztenciális reménytelenség: ez egy mélyebb érzés arról, hogy az életünknek nincs értelme, célja, vagy nincs ok a folytatásra. Mindezt fájdalmas ürességként vagy annak meggyőződéseként élhetjük meg, hogy semminek sincs jelentősége.

Tanult reménytelenség: egy olyan kognitív minta, amely akkor alakul ki, amikor ismételten olyan eseményeket élünk át, amelyekre nincs ráhatásunk. Az ismétlődő, kontrollálhatatlan stresszhatások arra taníthatnak bennünket, hogy felhagyjunk a próbálkozással még akkor is, ha a változás lehetséges lenne.

Reaktív reménytelenség: hirtelen kialakuló reménytelenség, amely egy traumatikus vagy túlterhelő eseményre adott reakció (például súlyos sérülés vagy háború esetén).

Kulturális vagy kollektív reménytelenség: amikor egy közösség részeként úgy érezzük, hogy a jövőnk nem fog javulni. Ez a közös kilátástalanság tartós diszkrimináció, szegénység vagy politikai elnyomás következtében alakul ki.

Krónikus reménytelenség: hónapokon vagy éveken keresztül fennállhat, és erősen összefügg a súlyos depresszióval és az öngyilkossági gondolatokkal.

A reménytelenség hatása

Amikor elveszítjük a reményt, az hatással van arra, ahogyan élünk, dolgozunk és kapcsolódunk a világhoz. A kutatások azt mutatják, hogy a reménytelenség szorosan összefügg a mentális egészségi problémákkal, például a depresszióval, szorongással és az öngyilkossági gondolatokkal.

A krónikus reménytelenség a testünkre is hat: növeli a stresszhormonok, például a kortizol szintjét, ami gyengítheti az immunrendszerünket, és súlyosbíthatja a meglévő egészségi problémáinkat.

Amikor csapdában érezzük magunkat, felhagyhatunk a céljaink követésével, eltávolodhatunk a munkától, visszahúzódhatunk a kapcsolatainkból, sőt elhanyagolhatjuk az öngondoskodást is, fenntartva ezzel a stagnálás és a kétségbeesés körforgását. A családunk is gyakran megérzi ezt a terhet: érezhetik a megnövekedett stressz és aggodalom, az érzelmi távolság, valamint időnként a fokozódó pénzügyi nyomás hatását.

Amikor a remény társadalmi szinten erodálódik, a következmények még messzebbre gyűrűznek. Ha már nem hisszük, hogy az erőfeszítéseink számítanak, csökken a munkaerőpiaci részvétel, a termelékenység és a gazdasági növekedés. Mélyül az egyenlőtlenség, csökken az állampolgári részvétel, és lassan eltűnik az a közös felelősségérzet és bizalom, ami összetart bennünket.

Ez egyre erősebb elszakadottság-, feszültség- és tehetetlenségérzéshez vezet.

Hogyan szerezzük vissza a reményt?

Bár a mindennapi események visszhangja elterelheti a figyelmünket, mégis vannak olyan, mindenki számára elérhető lehetőségek, amelyek támogathatnak bennünket a remény visszaszerzésében.

Fogadjuk és ismerjük el az érzéseinket

Először is fontos, hogy tudatosítsuk, mit érzünk. Lehet, hogy a reménytelenségünk szomorúsággal, dühvel, szorongással, aggodalommal, félelemmel vagy akár ürességgel párosul. Ahelyett, hogy elnyomnánk ezeket az érzéseket, adjunk magunknak egy pillanatot arra, hogy megéljük és elfogadjuk őket. Emlékeztessük magunkat arra, hogy normális és rendben van így érezni. Ha nehéz megneveznünk az érzéseinket, segíthet, ha naplót írunk, kiöntjük a szívünket egy barátnak vagy időpontot kérünk egy szakemberhez.

Néha már az is megkönnyebbülést és tisztánlátást hoz, ha egyszerűen kimondjuk, mi jár a fejünkben.

Kapcsolódjunk hasonló gondolkodású emberekhez

A reménytelenség arra késztethet bennünket, hogy visszahúzódjunk és elszigetelődjünk, pedig általában éppen az ellenkezője segít. Keressük meg barátainkat, családtagjainkat vagy olyan online közösségeket, amelyek osztoznak az értékeinkben és aggodalmainkban.

Azokkal beszélgetni, akik megértenek bennünket, erőt adhat és segíthet kevésbé egyedül érezni magunkat.

Fókuszáljunk arra, amit módunkban áll irányítani

A reménytelenség egyik fő forrása lehet, amikor olyan dolgokra összpontosítunk, amelyek kívül esnek az irányításunkon. Ha inkább arra figyelünk, amit a saját életünkben befolyásolni tudunk, segíthet visszanyerni a kontroll érzését és csökkenteni a reménytelenséget. Például ahelyett, hogy a globális klímaváltozás miatt éreznénk kétségbeesést, fókuszálhatunk a saját lehetőségeinkre és közösségünkre, indíthatunk adománygyűjtést, önkénteskedhetünk helyi kezdeményezésekben, vagy megoszthatunk hasznos információkat másokkal arról, hogyan tehetnek ők is a változásért.

Gyűjtsünk apró reménypillanatokat

Csábító lehet világmegváltó megoldásokat keresni hatalmas problémákra, de gyakran a kisebb, pozitív pillanatok segítenek kitartani hosszú távon. Egy apró részlet – például egy virág, ami kinő a repedések közül vagy egy szomszéd, aki segít a másiknak – képes javítani a hangulatunkat. Tegyük szokássá, hogy észrevesszük ezeket a reménymorzsákat: jegyezzük fel a telefonunkba, készítsünk róluk képet vagy vezessünk „reménynaplót”. Figyelhetjük a pozitív híreket is, és megoszthatjuk őket, hogy másokban is reményt ébresszünk.

Tartsunk szünetet a közösségi média használatában

A közösségi média lehet a remény forrása is, de meg is terhelheti a mentális egészségünket, ha tele van negatív tartalmakkal vagy belecsúszunk a végtelen görgetésbe. Védjük magunkat azzal, hogy korlátozzuk az időtöltést azokon az alkalmazásokon, amelyek lehúznak, és rendszeresen tartsunk szünetet. Át is rendezhetjük a hírfolyamunkat: kikövethetjük vagy némíthatjuk a különösen nyomasztó tartalmakat, és használhatjuk az alkalmazások beállításait a negatív tartalmak csökkentéséhez.

Kérjünk segítséget, ha elakadást tapasztalunk

Fontos hangsúlyozni, hogy a reménytelenség érzése rendkívül megterhelhet bennünket, így ha tartósan reménytelenséget érzünk, forduljunk egy megbízható szakemberhez. Egy tanácsadó vagy terapeuta segíthet feltárni, honnan erednek ezek az érzések, és hogyan tudunk kilábalni belőlük. Ha öngyilkossági gondolataink vagy önsértésre irányuló késztetéseink vannak, azonnal kérjünk segítséget.

A remény nem mindig jön magától, de tudatos figyelemmel és apró lépésekkel újra felépíthető, és már az is változást hozhat, ha ma egy kicsit másképp kezdünk el viszonyulni a saját helyzetünkhöz.