Cikksorozatunkban a gyerekek, serdülők zenehallgatásának pszichológiájába adunk betekintést. Első cikkünkben a dalok azon elemeit próbáltuk áttekinteni, amelyek hatással vannak ránk. Általánosabb ismertetőnk után most nézzük, van-e összefüggés a mentális egészség és a zenei stílusok között! Vannak-e bizonyítottan kártékony műfajok?
A mentális egészség fogalma nem egyszerű. Sokszor a kor, a társadalom és a mi jellemzőink által változik, hogy mit tartunk egészségesnek. A zenei preferenciák és a mentális egészség összefüggésére a heavy metal elterjedésével figyeltek fel a kutatók. A sokszor vulgáris szöveg, elszabadult indulatok, pogó és hörgés elvetemültnek tűntek a „normális” zenéhez képest. (Itt ismét előjön a kérdés, hogy mit tekintünk normálisnak.) Később egyre több tanulmány foglalkozott a többi műfajjal is. Lássuk tehát, hogyan függhet össze a szakirodalom szerint a serdülők által kedvelt stílus és pszichológiai jóllétük!
Az általunk kedvelt műfaj és személyiségünk szoros kapcsolatban állnak egymással. Az irodalom szerint a metált hallgató fiatalok jellemzői: az asszertivitás, az agresszivitás, a közöny mások érzéseire, a pesszimizmus, a túlérzékenység és az elégedetlenség. Gyakrabban alacsony az önértékelésük, elutasítottságot és meg nem értettséget élnek át. Veszélyeztetettebbek az önpusztító viselkedésekben. A lányok hajlamosabbak kockázatkereső viselkedésre, rosszabb a viszonyuk a családjukkal. A kutatásokban mind a rap, mind a metál zene hallgatása nagyobb valószínűséggel járt együtt droghasználattal és alkoholhasználattal. A rap maga pedig erőszakos és egyéb antiszociális viselkedésekkel párosult. Az öngyilkosságra való hajlamban a gót szubkultúra tagjai vezetik a sort. A pop zenét hallgatókra is kitértek. Ők általában túlzott felelősséget, szereptudatosságot éltek át; kapcsolataikkal, függetlenségükkel és szexualitásukkal kapcsolatos bizonytalanságokkal küszködtek. Kisarkítva tehát az előbbiekkel az a gond, hogy túlságosan
nem illenek bele a társadalmi elvárásokba,
utóbbiak pedig túlzottan beleillenek. Ezért terelődött (részben alaptalanul) a metál szubkultúrára a figyelem és nem a popra.
Számít a műfaj?
A fentiek alapján nem csupán a kemény műfajok (rock, rap, techno) lehetnek kapcsolatban a depresszióval és hangulatszabályozási problémákkal. A popot hallgató serdülők között is nagyobb számban fordulnak elő ennek jelei. Az érzékenység, önértékelés, pesszimizmus, bizonytalanság mind szerepet játszhatnak a depresszióban. Ezek közül egyik a metált, másik a popot hallgató serdülőkre jellemző. Ráadásul a metál pozitív hatásait sokszor elhallgatják a kutatók. Ezek a fiatalok tagjai egy szubkultúrának, közösségnek, ahol barátokat szerezhetnek a zene által. Valamint a zenehallgatás után megkönnyebbülnek, hiszen az segít nekik a negatív élményeken túljutni. Megélik a zenében a dühöt, így utána már nincs igényük agresszívnek lenni. Amikor nem skálákon, hanem interjúkon keresztül ismerték meg a metalheadeket, akkor sokkal pozitívabb és sokrétűbb információanyaghoz jutottak. Tehát nem a műfaj a leglényegesebb a potenciális rossz kimenet szempontjából. De akkor micsoda?
Nem a mit, hanem a hogyan a fontos?
Talán nem is a személyiségjegyekben kell keresnünk a különbséget? Nem azon múlik a hatás, hogy mit hallgat valaki, hanem hogy hogyan hallgatja? A zene a hangulatra való erős befolyása miatt veszélyes is lehet: ennek pozitív kimenetele, hogy segíthet megküzdeni a stresszel. Viszont a megküzdésnek nem kifejezetten fejlesztendő fajtájává is válhat.
Háromféle megküzdési stratégiát különböztetünk meg: a problémaközpontút, az érzelemközpontút és az elkerülést. Ha a megfelelő időben alkalmazzuk, a zene eszközünk lehet arra, hogy felviduljunk és megszabaduljunk a negatív érzéseinktől. Viszont ha arra használjuk, hogy elmeneküljünk a problémáink elől (elkerülő megküzdés), ne kelljen gondolkodnunk rajtuk, akkor nem sok hasznát fogjuk venni. Előfordul az is, hogy csak ront a helyzetünkön. Így ahelyett, hogy kisegítenénk magunkat, még inkább belesüppedünk a rossz érzésünkbe. Ez többféle negatív kimenetelhez vezethet.
A nem is közrejátszik?
Úgy tűnik, hogy a lányoknál komolyabb jelzés, hogy milyen zenét hallgatnak. Náluk erősebb korrelációt mutatnak az öngyilkossági, illetve önromboló viselkedések a zenei preferenciával. Talán azért, mert inkább ők használják a hangulatuk szabályozására és a megküzdésre a zenét. A nem adaptív megküzdés egyik fajtája is gyakrabban fordul elő náluk: a stresszt okozó helyzetből való kilépés, illetve az inger elkerülése.
Nem fog öngyilkosságba kergetni senkit, hogy épp egy depis számot hallgatott. Sokkal inkább azért hallgatja ezt a zenét, mert ilyen gondolatok fordulnak meg a fejében. Talán azok közül, akiknek öngyilkossági gondolatai vannak, többen hallgatnak lehangoló vagy agresszív zenét. A kérdés, hogy az egyedi esetben a zenei preferencia összefüggésben áll-e azokkal az általános pszichológiai jellemzőkkel, amik az önromboló vagy deviáns viselkedés okozói lehetnek.
A zene sok helyzetben egy ravaszként funkcionál.
Kiválthatja a deviáns viselkedést az arra hajlamos embernél – amit egyébként még rengeteg más hatás is kiválthat.
Miranda 2009-ben megállapította, hogy a lányoknál a depresszióval akkor áll összefüggésben a metál, ha a barátaik még inkább depressziósak. Ez is bizonyítja, hogy egyszerre több tényező játszik a preferenciában szerepet. Jelzésértékű az, hogy milyen zenét hallgat valaki. De nem ad pánikra okot, és nem kell egyből öngyilkossági hajlamra gyanakodnunk, ha a serdülőnk általunk megkérdőjelezhető zenét hallgat.
Források:
Baker, F., & Bor, W. (2008). Can music preference indicate mental health status in young people?. Australasian Psychiatry, 16(4), 284-288.
Baker, C., & Brown, B. (2016). Suicide, self-harm and survival strategies in contemporary heavy metal music: a cultural and literary analysis. Journal of medical humanities, 37(1), 1-17.
McFerran, K. S., Garrido, S., & Saarikallio, S. (2016). A critical interpretive synthesis of the literature linking music and adolescent mental health. Youth & Society, 48(4), 521-538.
Miranda, D., & Claes, M. (2009). Music listening, coping, peer affiliation and depression in adolescence. Psychology of music, 37(2), 215-233.
