Az Isten a végtelen Jó, aki mindig szeret bennünket, Ő a Szeretet. Ennek ellenére előfordulhat, hogy haragszom Rá? Csalódhatok benne? Az Istenhez fűződő kapcsolatunkban érdemes szemügyre vennünk nehéz érzéseinket is, ugyanis azok közelebb vihetnek Hozzá.

A tudományos pszichológia felismerései arra bíztatnak bennünket, hogy fordítsunk figyelmet az érzelmeinkre, függetlenül attól, hogy létüket örömmel tudjuk-e fogadni. Kiemelkednek azok az irányzatok és módszerek, amelyek mindenekelőtt az érzelmek megfigyelésében és elfogadásában látják a változás kulcsát. Így például az EFT (emotion focused therapy; érzelemfókuszú terápia) úgy egyéni, mint párterápiás keretek között azt tekinti a gyógyulás útjának, hogy a segítséget kérők a terápiás munka folyamán mélyen rálátnak érzelmeikre, ezáltal jobban megértve viselkedésüket és lehetővé téve a fenntartható változást.

További Mindfulnesshez kapcsolódó irányzatok is arra ösztökélnek bennünket, hogy figyeljük meg és fogadjuk el, ami bennünk van, illetve éljük meg aktívan a jelenünket, annak minden vetületével és érzésével. Az el-nem-fogadás és a meg-nem-látás ugyanis nem változtat a meglévő érzelem valóságán, ellenben gátol mindent, ami változáshoz vezethetne. Összefoglalva azt mondhatjuk, hogy akkor is érdemes a teljes belső valóságunkkal szembesülnünk, ha ezáltal olyan érzésekre bukkanunk, amelyek nem könnyűek. Mi történik akkor, ha a belső világunkban megjelenő valóságot nem áll módunkban összeegyeztetni a neveltetésünkkel vagy az értékrendünkkel?

Elégtelen Isten?

A keresztény ember hitének alapja, hogy a mindenható Isten, úgy szereti őt, hogy egyszülött Fiát adta érte (Jn 3,16), az üdvösség ajándékát készíti neki és személyes szeretetkapcsolatban szeretne lenni minden egyes emberrel. A Szentírás számos helyen mutatja be az Isten gondviselő arcát. Így például: „Az Isten a szeretet” (1 Ján 4,16), szent Fia által velünk van minden nap a világ végéig (Mt 28,20) valamint, „aki kér, kap, aki keres, az talál és aki zörget, annak ajtót nyitnak.” (Lk 11,10). Az atyai gondviselés mellett találkozunk a kinyilatkoztatásban olvasható parancsokkal és iránymutatásokkal is: „Uradat, Istenedet imádd, és csak neki szolgálj!”, illetve „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből!”. A kinyilatkoztatás látszólag egyértelműen a szívünkbe írja, hogy a gondviselő Isten iránt szeretetet, hálát, tiszteletet és imádatot illik, érdemes és kell éreznünk. Ugyanakkor emberlétünk velejárója a szenvedés is. Előfordul, hogy minden ájtatos erőfeszítésünk és Istenbe vetett bizalmunk ellenére veszteség ér bennünket. Szembesülhetünk a sikertelenségünkkel; tönkre mehet a párkapcsolatunk; elveszíthetjük a munkánkat vagy meghalhat a gyerekünk.

Veszteség idején a fenti érzések helyett sokkal inkább a csalódottság, düh, szomorúság, elhagyottság vagy kiszolgáltatottság érzései jelenhetnek meg az Isten irányába.

Úgy tűnik, mintha ezen a ponton a pszichológia bátorítása – engedd meg, hogy érezd azt mi benned van – és a keresztény tanítás – Uradat Istenedet imádd! – szemben állnának egymással. Szabad a jó keresztény embernek teret adnia az Istennek címzett negatív érzéseknek és gondolatoknak? A kérdés megválaszolásához érdemes megvizsgálnunk érzelmeink és belső valóságunk működését.

Érzelmeink szabadsága

Az érzelmek nem megrendelésre érkeznek, nem tudjuk tudatosan előhívni vagy megszüntetni, hanem akkor jelennek meg, amikor az életünk történései azt diktálják. Nem tudunk akarattal szerelmesek lenni, de szomorúságunkban jókedvet sem tudunk „gombnyomásra” érezni. Éppen ezért a pszichológia – pl. a mindfulness – azt mondja, hogy nem az a kérdés, hogy egy érzés megjelenik-e az életünkben, hanem sokkal inkább az, hogy mit kezdünk vele. Érzelmeinkkel viselkedhetünk konstruktívan: elfogadás, megfigyelés vagy destruktívan: ignorálás, elnyomás, hárítás, hasítás. Előbbiek a jóllétünk növekedéséhez, míg utóbbiak a csökkenéséhez fognak hozzájárulni. Csőtörés esetén a vizesedő nappalifal láttán dönthetünk úgy, hogy „Biztos csak valami odafröccsent, nem foglalkozom vele”, ezzel azonban még nagyobb kárunk keletkezik. A fal vizesedésének, beismerése talán sok kényelmetlenséget hoz magával, de valódi megoldás születhet és valószínűleg nem lesz nagyobb a kárunk.

Gyönyörű álarc vagy ütött-kopott valóság?

Fentiek igazak a kapcsolatainkra is. Azokkal szeretünk időt tölteni, akiknek a jelenlétében önmagunk lehetünk, mindazzal az érzelmi kavalkáddal, amit magunkban hordunk. Ezek a kapcsolataink az együtt töltött idő és megosztás mentén mélyülnek és erősödnek. Közeledünk egymáshoz. Ezzel ellentétben kevésbé szívesen osztjuk meg életünket azokkal, akikkel őszinteség helyett szerepeket játszunk. Felszínes kapcsolatainkból ismerős lehet az állandó jellegű „Hogy vagy?”; „Jól, és Te?”; „Én is.” párbeszéd. Ebben az esetben az együtt töltött idő a kapcsolat mélyülése helyett az egyre kreatívabb álarcok kialakítását hozhatja magával. Távolodunk egymástól.

Az igazat és csakis az igazat

Az istenkapcsolatunkban is van létjogosultsága a kérdésnek, hogy milyen a kapcsolat a minősége? Isten jelenlétében önmagam lehetek, mindazzal az érzelmi kavalkáddal, amit magamban hordok, vagy úgy érzem, hogy valamilyennek mutatnom kell magamat?

Mit tudhatunk meg a Szentírás aspektusából? Emlékeztethetjük magunkat, hogy „Szeretet az Isten”, aki személyes szeretetkapcsolatra vágyik minden emberrel. „A szeretet örömét az igazság győzelmében leli.” - olvashatjuk a szeretethimnuszban (I.Kor 13,6). A bennünk megjelenő érzések – fajtájuktól függetlenül – létüknél fogva az igazság részévé válnak. A szeretet – és egyben az Isten által vágyott Isten-ember kapcsolat – többek között akkor jelenik meg, ha az érzések elfogadása és megtapasztalása mentén az igazság győzedelmeskedik. Ezen a ponton feloldhatóvá válik a fentebb leírt látszólagos ellentmondás.

Az Isten iránti szeretet nem abban nyilvánul meg, hogy mindig minden szép és jó. Sokkal inkább abban, hogy valóságos, és mindazt ami bennünk van elfogadjuk és letesszük Krisztus elé.

Ha az adott pillanatban tudunk Istenre haragudni, képesek vagyunk a csalódottságunkat vagy dühünket kifejezni, akkor közelebb kerülünk Hozzá, mert így igazi énünkkel vagyunk jelen a kapcsolatban lehetőséget biztosítva Neki, hogy Ő is megmutassa a valós jelenlétét. Ellenkező esetben úgy teszünk, mintha „minden rendben” lenne, távolodunk az igazságtól, a szeretettől, Istentől.

Megrajzolni a szív bánatát

Nehéz érzéseinket sokféle módon meg tudjuk mutatni, előfeltétele azonban, hogy mi magunk tudjuk érezni azokat. Érdemes időt és figyelmet szentelni, hogy megérhessen bennünk mindaz, ami bensőnkben van. Ebben segíthet bennünket egy hosszú séta, a csendes ima, a lelkivezetői beszélgetés stb. Ezután módunkban áll aktívan kapcsolatba lépni az Istennel és megmutatni neki a szívünk sebeit. Erre jó eszköz lehet az egyszerűen kimondott ima, a kézzel megírt levél vagy bármilyen alkotás – pl. termésekből – amely megjeleníti azt, amit meg szeretnénk mutatni, és letenni Krisztus keresztjének lábához.

Szenvedéseinket merjük letenni Krisztus keresztjének lábához.

Szenvedésünk társa lett

Isten több ízben kinyilatkoztatja, hogy szeretne társunkká válni a szenvedésben is. Már az Ószövetségben olvassuk, hogy „Izrael fiai pedig szolgaságban nyögtek, segítségért kiáltoztak, és fohászuk felhatolt Istenhez nyomorúságukból. Isten meghallotta panaszukat” (Kiv. 2,23). Márk evangéliumában is látjuk (Mk 1,41): „Jézusnak megesett a szíve rajtuk”. A legékesebb példa pedig Krisztus keresztáldozata. Isten gyógyító jelenlétének megnyilvánulásához elengedhetetlen előfeltétel a fent leírt igazságon alapuló kapcsolat.

Szabad akaratunk tiszteletben tartása nyomán Isten csak ahhoz a sebhez fog odalépni és gyógyítani, amelyet meg tudunk mutatni és ahová oda tudjuk hívni Őt.

Állhatatos hűségben

Isten végtelen és önállóan cselekvő. Lehet, hogy nem ott, nem úgy és nem akkor fogja éreztetni jelenlétét ahogyan mi vágyjuk, mindezt azonban a javunkra teszi. Szent Pál így ír (Róm 8,28) „Tudjuk azt is, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra válik”. Ne fáradjunk meg abban, hogy szüntelenül – a belső valóságunkhoz hűen igazságban - imádkozzunk (I. Tessz 5,17), és kérjük az Atya gyógyító jelenlétét.


Irodalomjegyzék
- Biblia - ószövetségi és újszóvetségi Szentírás. (2021). SZIT.
- Frielingsdorf, K. (2007). Gottesbilder: Wie sie krank machen - wie sie heilen. echter.
- Greenberg, L. (2015). Emotion-Focused Therapy. American Psychological Association.
- Kabat-Zinn, J. (2015). Bárhová mész, ott vagy. Budapest: Ursus Libris.