Hogyan lépjünk ki a stagnálás állapotából? – 5 inspiráló történet a változáshoz

Alapvető emberi szükségletünk a folyamatos fejlődés és az önmegvalósítás. Ha elakadunk ebben, úgy érezzük, hogy nem haladunk abba az irányba, amerre szeretnénk, és ez gyakran frusztrációt szülhet. Az év kezdete kiváló alkalom arra, hogy megálljunk egy pillanatra, és számot vessünk a tavalyi fejlődésünkkel. Mit értünk el? Milyen szokásokat sikerült beépítenünk az életünkbe? Miben tapasztalunk elakadást, stagnálást? A változás nem egyszerű, és általában nem megy magától. Az évkezdés mégis jó lehetőséget kínál, hogy újragondoljuk céljainkat, és új lendületet vegyünk a megvalósításukhoz. Inspirációként néhány filmet fogunk bemutatni, amely az elakadás és változás témakörével foglalkozik.

A megrekedés a személyes fejlődés vagy fejlődési folyamat hiánya. Akkor fordul elő, amikor az élet bizonyos területei változatlannak és stagnálónak érződnek.

Ilyenkor könnyebb ugyanazokhoz a mintákhoz, szokásokhoz vagy rutinhoz ragaszkodni, még akkor is, ha ezek állnak a boldogtalanság hátterében.

A stagnálást az élet bármely területén megtapasztalhatjuk. Előfordulhat, hogy már nem élvezzük annyira a munkát, és nem vagyunk olyan elkötelezettek, mint korábban, de nem érezzük magunkat késznek a váltásra. Ugyanez az érzés megjelenhet a kapcsolatainkban vagy hobbijainkkal kapcsolatban is. Például lehet, hogy régóta szeretnénk megtanulni egy új nyelvet, megírni életünk történetét, vagy csak egyszerűen értelmesebb módon tölteni az időnket, ehelyett mégis azon kapjuk magunkat, hogy az ágyban fekve telefonozunk, és panaszkodunk, hogy nincs energiánk. Megrekedve érezhetjük magunkat, ha valami miatt úgy tűnik, hogy kihasználatlanul marad az a potenciál, ami bennünk van.

Cikkünkből kiderül:

1. Hogyan fogalmazzák meg az elakadást a különböző pszichológiai irányzatok?
2. Mikor érezhetünk stagnálást?
3. Mit taníthat az 5 említett film a változásról?

Sok elméletalkotó és pszichológiai irányzat foglalkozik a fejlődés és stagnálás témakörével. A humanisztikusok szerint az emberek természetüknél fogva hajlamosak az önmegvalósításra. Rogers azt mondja, hogy ezt a környezeti hatások vagy a feltételhez kötött elfogadás akadályozhatja.

A stagnálás szerinte akkor jelentkezik, ha valaki nem tud összhangban élni saját belső értékeivel és céljaival.

Maslow hierarchikus modellje szerint az emberi fejlődés csúcspontja az önmegvalósítás, amelyet csak az alapvető szükségletek kielégítése után érhetünk el (fiziológiai szükségletek, biztonság, szeretet, elismerés). Szerinte akkor tapasztalhatunk stagnálást, ha valamelyik alsóbb szinten elakadunk, például hiányzik a valahova tartozás érzése.

Erikson pszichoszociális fejlődéselméletében az emberi fejlődés nyolc szakaszát írta le. Szerinte az ember egész életén át fejlődik, és minden életperiódusban más-más megoldandó krízisekkel találkozik. Ilyen krízis például újszülöttként az alapvető bizalom megélése, vagy serdülőkorban az identitás megtalálása. Felnőttként a generativitás vagy stagnálás krízise a megoldandó, vagyis hogy hasznos tagjai legyünk a társadalomnak, és túl tudjunk lépni a saját szükségleteinken. Ha ezekben a krízisekben nem találunk megoldásra, az elakadáshoz vezethet, ami a későbbi fejlődési szakaszokban visszatérően nehézséget okozhat.

Ryan és Deci öndeterminációs elmélete szerint az autonómia, kompetencia és kapcsolódás szükségleteinek kell kielégítődnie ahhoz, hogy motiváltnak érezzük magunkat. Ha ezek közül valamelyik sérül, az stagnáláshoz vezethet. Például ha valaki elveszíti a kontrollt a saját élete felett, vagy nem érzi magát kompetensnek a munkájában, vagy nincsenek kielégítő kapcsolatai, az demotivációt eredményezhet.

Az egzisztenciális pszichológia szerint a stagnálás gyakran az értelmetlen életérzésből fakad. A fejlődéshez elengedhetetlen, hogy az egyén megtalálja a saját életcélját és értelmét, valamint megbirkózzon az egzisztenciális szorongással.

De vajon a megrekedés nem az élet természetes része? Mit tehetünk azért, hogy ritkábban akadjunk el az utunkon? Honnan tudhatjuk, hogy mikor jön el az ideje valami feladásának, és mikor érdemes tovább küzdeni? És hogyan törhetünk ki a stagnálásból, ha mégis elakadtunk?

A változás ritkán követ egyszerű, lineáris utat, és gyakran kihívásokkal teli. Az új év viszont tökéletes alkalmat ad arra, hogy megpróbáljunk újrakezdeni, és új célokat tűzzünk ki magunk elé. Az alábbi öt film nemcsak szórakoztató, de inspirációt is nyújthat ahhoz, hogy felismerjük a változás szükségességét, és erőt merítsünk az első lépések megtételéhez.

1# A világ legrosszabb embere (The Worst Person In The World, 2021)

Joachim Trier norvég romkom-drámája a főszereplőnk, Julie 20-as évei végén, 30-as évei elején kalauzol végig minket, amelyet az elakadások és változások folyamatos hullámzása jellemez.

Ez a film hitelesen mutatja be a mai fiatal generáció útkeresési nehézségeit, amelyeket a modern világ végtelen lehetőségei és egymásnak ellentmondó elvárásai között kell megoldaniuk.

A történet elején gyors betekintést kapunk Julie korai húszas éveibe: folyamatosan váltogatja karrierterveit – orvosnak, majd pszichológusnak tanul, végül fotózással próbálkozik, miközben egy könyvesboltban dolgozik. Julie azonban nemcsak szakmai útját keresi, hanem saját életstílusát és a tökéletes párt is: különböző életmódokkal és kapcsolatokkal kísérletezik. A harminchoz közeledve Julie két párkapcsolatába nyerünk mélyebben betekintést. Ezek a kapcsolatok, bár különbözőek, segítenek Julie-nak abban, hogy meglássa, mi az, ami nem illik hozzá, és ezáltal elinduljon azon az úton, ahol felismeri, mit szeretne az élettől. Az egyik jelenetben Julie úgy írja le elakadását, hogy első komoly kapcsolatában úgy érzi, mintha csak kívülről nézné a saját életét, mintha csak egy mellékszereplő lenne, aki passzívan szemléli az eseményeket.

A film hitelesen ábrázolja a mai harmincasok identitáskeresését és az elhúzódó fiatal felnőttkor kihívásait. Julie a 30. születésnapján visszatekint női felmenői életútjára, és szembesül azzal, hogy az ő generációja mennyire másképp éli meg ezt az életszakaszt: míg korábbi generációk ebben a korban már stabil családot vagy karriert építettek, Julie még mindig keresi önmagát.

A film tanulsága talán az, hogy a fejlődés mindig elérhető, ha figyelünk arra, hogy merre húz a szívünk. Fontos, hogy ne hagyjuk figyelmen kívül azokat a pillanatokat, amikor nem találjuk a helyünket, hanem inkább tekintsünk rájuk olyan lehetőségként, amikor tanulhatunk, és az önreflexiót gyakorolhatjuk.

Sokat megtudhatunk önmagunkról akkor is, amikor látszólag tévutakon járunk.

Az igazi változás akkor történhet meg, amikor készen állunk arra, hogy szembenézzünk a saját félelmeinkkel és vágyainkkal, és bátran elinduljunk az ismeretlen felé.

2# Napos oldal (Silver Linings Playbook, 2012)

Ez a szívmelengető történet két ember kapcsolatának kibontakozását és gyógyulását mutatja be. Pat (Bradley Cooper) és Tiffany (Jennifer Lawrence), a főszereplők, mindketten küzdenek saját múltjukkal és belső démonjaikkal. Pat bipoláris zavar diagnózist kap, miután félholtra veri az egyik kollégáját, akit rajtakap a feleségével zuhanyzás közben. Tiffany pedig férje halálát gyászolja a maga módján. Bár véletlenül találnak egymásra, és eleinte praktikus költség-haszon alapon indul a kapcsolatuk, közben mégis arra ösztönzik egymást, hogy szembenézzenek a nehézségeikkel, és újra megtalálják önmagukat.

A film üzenete egyszerű, mégis mély: a változás gyakran a másokkal való kapcsolódáson, valamint a mások és magunk elfogadásán keresztül tud megvalósulni.

Fontos tanulság, hogy merjük őszintén megélni az érzéseinket és kommunikálni azokat mások felé. Lássuk meg az apró örömöket, értékeljük azokat, akik mellettünk állnak még a nehéz helyzetekben is, és mindig próbáljunk tenni a változásért. A Napos oldal egy igazi feel good romkom, ami megerősíti a hitünket az emberi kapcsolatokban.

3# Vadon (Wild, 2014)

A Vadon Reese Witherspoon főszereplésével meséli el Cheryl Strayed igaz történetét. A film bemutatja, hogyan próbál a főszereplő radikális módszerekkel új irányt venni az életében, hosszú stagnálásban és öndestruktivitásban eltöltött évek után. Cheryl fájdalmas veszteségei és személyes kudarcai után dönt úgy, hogy egyedül vág neki egy 1000 km hosszú túrának az amerikai vadonban. Az út nemcsak fizikailag tűnik embert próbálónak, hanem mentálisan is megterhelő. Három hónapos önjelölt elvonulása időt ad Cherylnek ahhoz, hogy szembenézzen a múltja rég elnyomott fájdalmas emlékeivel és feldolgozza azokat. Bár „egy szörnyeteg” méretű hátizsákkal, fájdalmasan kicsi cipővel és hideg kásával indul útnak, a szenvedés fokozatosan elviselhetőbbé válik. Az út végére nemcsak hogy felhagy az önbüntetéssel, hanem megtanulja elfogadni az útját és továbblépni a múltján.

A Vadon jó emlékeztető lehet arra, hogy a változáshoz néha ki kell lépnünk a komfortzónánkból és elég bátornak kell lennünk ahhoz, hogy szembenézzünk a fájdalommal. Ha képessé válunk annak integrálására, elfogadásra, olyan erőt meríthetünk életünk traumáiból, ami továbblendíthet a stagnálásból egy teljesebb élet felé.

A film arra is rávilágít, hogy az elakadás nem feltétlenül a vég kezdete, hanem egy olyan lehetőség, amely új utakra vezethet, ha hajlandóak vagyunk elfogadni a kihívásokat és a nehézségekkel való szembenézést.

4# Utazás Darjeelingbe (The Darjeeling Limited, 2007)

Wes Anderson filmje az előző példákhoz képest könnyedebben, tragikomikusan mutatja be a változás és a stagnálásból való kiszakadás folyamatát. Ez a színes, szürreális történet három testvérről (Bill Murray, Adrien Brody és Owen Wilson alakításával) szól, akik Indiába utaznak, hogy újra kapcsolódjanak egymással, és lezárják az apjuk halálát követő nehezen feldolgozható érzelmeket. Az utazás, amelytől kezdetben egy spirituális, rituális megváltást várnak, fokozatosan személyes felfedezéssé válik, amely a gyászról, a testvéri dinamikákról és a múlt feldolgozásának nehézségeiről szól.

A film ügyesen ötvözi a komédiát és a drámát: miközben a fiúk egymást idegesítik, szembenéznek egyéni félelmeikkel és bizonytalanságaikkal, és végül új kapcsolódási pontokat találnak egymáshoz is. A fiúk utazása végül nem is a cél eléréséről szól, hanem a kapcsolataik és saját belső traumáik útvesztőjében való navigálásról. A külső hatások és találkozások ebben a filmben is belső reflexióra hívják a szereplőket, akik végül szimbolikus értelemben is maguk mögött hagyják a régóta cipelt terheket, és felnőttként néznek szembe az élet kihívásaival.

5# Tökéletes napok (Perfect Days, 2023)

Wim Wenders alkotása kissé más szempontból közelíti meg a változás és stagnálás témakörét. A film Hirayama úr, egy tokiói, WC-tisztítóként dolgozó középkorú férfi mindennapjait mutatja be. Hirayama élete látszólag egyszerű, hétköznapjait a szabályos ismétlődés jellemzi. Reggel a szomszédja kinti sepregetésének zajaira ébred, felölti a munkahelyi kezeslábasát, vesz egy automatás kávét, majd munkába indul, miközben a kedvenc 60-as, 70-es évekbeli zenéit hallgatja. Szabadidejét pedig mindig a számára kedves üzletekben, büfékben, parkokban tölti, amelyek hosszú évek alatt törzshelyeivé váltak.

A film lassú tempójával és egyszerű, ám mélyen átgondolt képeivel teret ad annak, hogy a néző belemerüljön Hirayama úr életének apró részleteibe. Munkája számára nem csupán megélhetés, hanem egyfajta meditatív tevékenység, amely belső világának tisztaságát és rendjét is tükrözi. Azonban ez a monoton ismétlődés felkelti a nézőben az érdeklődést, hogy mégis nem unalmas így élni? Vajon Hirayama úr nem vágyik többre? Miért száműzte magát ebbe az aszkéta életbe? Vajon valóban megelégszik azzal, amit ez az élet tud nyújtani neki, vagy ez egyfajta menekülés az elvárások és a megpróbáltatások elől?

Ahogy a történet kibontakozik, Hirayama életébe új emberek és helyzetek lépnek, amelyek finoman, de határozottan kimozdítják komfortzónájából. Ezek az interakciók nem grandiózus átalakulásokat hoznak, hanem apró, alig észrevehető változásokat, amelyek lassan, szinte észrevétlenül formálják a karakterét, és választ adnak a kérdéseinkre is.

A film rámutat, hogy a változás jelen van az életben, akár vágyunk rá, akár nem, és bár nem mindig látványos folyamat, mégis a legkisebb dolgok is mélyen hatással lehetnek arra, ahogyan érzékeljük magunkat és a világot.

Wenders alkotása érzékenyen mutatja be a lassú átalakulást és az önelfogadást, miközben ráirányítja a figyelmet az élet hétköznapi szépségeire, amelyek észrevétele nélkül a változásnak sem lenne értelme.