Legyünk őszinték: bár a meghitt családi pillanatokról kéne szólniuk, mégis sok esetben inkább szorongás övezi az ünnepeket. Nem véletlen, hogy a karácsonyt a pszichológusok a stresszkeltő életesemények között tartják számon, mivel egy sor szorongáskeltő élmény társul hozzá. Ha egy nárcisztikus személy is ül az ünnepi asztalnál, nem garantált a békesség. Hogyan rontja el egy nárcisztikus az ünnepi hangulatot? Hogyan érdemes kezelnünk a toxikus viselkedést?
Karácsonykor felütheti a fejét például a pénzügyi szorongás, hiszen úgy érezhetjük, hogy az ajándékvásárlás kapcsán többet kell költekeznünk. Megjelenhet bennünk a megfelelési kényszer is annak kapcsán, hogy olyan ünnepi hangulatot sikerüljön teremtenünk, amellyel elnyerjük vendégeink tetszését. Továbbá a túlevéstől való félelem is jelentkezhet. Mindezek mellett, ha van egy nárcisztikus családtag, az ő toxikus viselkedésétől való berzenkedés is ronthat az ünnepi meghittségen.
Cikkünkből kiderül:
- Milyen fő ismertetőjelei vannak a nárcisztikus személyiségzavarnak?
- Mire számítsunk az ünnepi asztalnál egy nárcisztikus társaságában?
- Hogyan kezeljük a toxikus viselkedést?
Nárcisztikus személyiségzavar
A nárcisztikus személyiségzavar egyik fő jellemzője, hogy az érintett önmagát különlegesnek tartja, és úgy véli, mások felett áll. Éhezik mások elismerésére és csodálatára, és annak érdekében, hogy ezt kicsikarja másokból, csábítóan viselkedik. Azonban a valódi intimitást kerüli, nehéz számára egy mély, kölcsönös szereteten alapuló, mellérendelt viszonyt tükröző kapcsolat fenntartása.
A nárcisztikus személyből hiányzik az együttérzésre való képesség.
Mindemellett gőgös és irigy, valamint olyan érzékeny, hogy a legapróbb kritikára is intenzív haraggal reagál. Amikor szembesül saját hiányosságaival és hibáival, erős szégyen- és megsemmisülésérzés árasztja el. Mindezek után talán nem is kell hangsúlyoznunk, hogy környezete számára rendkívül megterhelő tud lenni. Nem meglepő, hogy sokakban átható szorongást kelt, ha egy nárcisztikus családtaggal kell tölteni az ünnepeket. Mire számítsunk az ünnepi asztalnál egy nárcisztikus társaságában?
A mártír szerep
Ismerősek ezek a mondatok?
„Egész nap a konyhában robotoltam, majd szétmegy a derekam. Persze senkinek nem jutott eszébe segíteni!”
„Nekem az a legfontosabb, hogy ti boldogok legyetek, még ha közben én senkinek nem is vagyok fontos."
Egy nárcisztikus általában hajlamos áldozati szerepbe helyezni magát, és így kelt bűntudatot másokban. Az önsajnáltató üzenetek és az önfeláldozó álarc mögé bújtatott bántó megjegyzések sok szinten nehéz érzéseket váltanak ki másokból. Egyfelől bűntudatot érzünk, mert a másik úgy alakítja a narratívát, hogy ő áldozati szerepben legyen, mi pedig a „gonoszak” legyünk. Másrészről haragot is átélhetünk, végtére is sosem kértük a másikat, hogy vállaljon áldozatot.
Az így kialakult kapcsolati dinamika tehetetlenségérzést és frusztrációt szül.
A fenti példánál maradva, ha időben jelzi a személy, hogy segítségre lett volna szüksége az ünnepi előkészületekkor, akkor megadja a lehetőséget a családtagoknak, hogy tehessenek az előállt helyzet ellen. Mindemellett mélyíti a feszültséget, hogy a mártír szerepben való tetszelgéssel a másik – bár utal saját szenvedésére, azonban – explicit módon nem kér segítséget, így nem nyit lehetőséget a helyzet jóvátételére. Célja nem a segítségkérés, hanem a bűntudatkeltés és a mártír kép erősítése.
Burkolt szemrehányások, passzív-agresszív megjegyzések
„Persze, nem baj, hogy mindenki csak ül és jól érzi magát, míg én dolgozom.”
„Nem mintha számítana, de érdekes, hogy megint én vettem a legdrágább ajándékokat idén.”
A burkolt szemrehányások, passzív-agresszív megjegyzések azért trükkösek, mert expliciten nem sértőek, mégis rossz érzéseket keltenek bennünk. Amikor ennek hangot adunk, a másik lepöccintheti a felelősséget: „De hát én nem is úgy gondoltam, most mit veszed ezt magadra?” vagy rosszabb esetben akár érvénytelenítheti az érzelmeinket: „Te túlságosan is érzékeny vagy, mindent magadra veszel!” Ezzel kialakul egy játszma, amiben nincs lehetőség felnőttként rendezni a nehéz érzéseket, ugyanis nincsenek kitéve az asztalra, nem lehet megbeszélni őket.
Értsük meg őket!
Bár a nárcisztikusok nélkülözik az empátiát, mi attól még fordulhatunk együttérzően feléjük. Ha megértjük, milyen tragikus életkörülmények vezettek a nárcizmus kialakulásához, talán könnyebbé válhat elviselnünk őket.
Ugyanis senki nem születik személyiségzavarral – ez a kora gyermekkorban betöltetlen érzelmi alapszükségletek hatására alakul ki.
Minden gyermeknek szüksége van reális határokra, jogos igények és érzelmek kifejezésének szabadságára, elfogadásra, biztonságra, stabilitásra és gondoskodásra, autonómiára, önazonosságra és játékosságra. Azonban a nárcisztikus személyiségzavarban érintett vélhetően hiányt szenvedett az érzelmi alapszükségletek betöltése terén. Ez magyarázza, hogy úgy viselkedik, ahogy.
Ettől még érdemes szem előtt tartani, hogy nem a mi feladatunk őket meggyógyítani. Felnőttként végső soron egyedül ők tartoznak felelősséggel saját életük iránt. Gyermekkori betöltetlen szükségleteik megmagyarázzák a viselkedésüket, azonban nem mentik fel őket!
Bátran húzzuk meg a határainkat!
Attól még, hogy együttérzünk velük, nem kell szótlansággal legitimálnunk a határsértő viselkedésüket. Ha egy sértő megjegyzéssel vagy bántó gesztussal átlépték a határainkat, visszajelezhetjük, hogy nekünk ez nincs rendben. Ilyenkor érdemes énközléseket alkalmaznunk és rövidre fognunk: „Sajnálom, ha így látod, de nekem ez most nem jó. Kérlek, tartsuk tiszteletben egymást.” A határok meghúzásában maradjunk következetesek.
Tudatosítsuk, hogy ez nem nekünk, hanem róla szól!
Ahogy korábban már említettük, a nárcisztikus személyiségzavar kora gyermekkori élmények hatására alakul ki. Csípős megjegyzései gyakran nem nekünk szólnak, hanem saját belső bizonytalanságát tükrözik. Tanuljuk meg függetleníteni önértékelésünket a nárcisztikus személy véleményétől!
Gyakoroljunk önegyüttérzést!
Érdemes azt is tudatosítani, hogy az érzéseink validak! Ha rosszul bánnak velünk, az nincs rendben.
Vizin, G. (2019). A személyiségzavarok I.: Etiológia, epidemiológia és tünettan [Előadás]. Semmelweis Egyetem.
