Kapcsolatban, mégis magányosan? – Ilyen érzés a nárcisztikus társsal együtt lenni

Miért érezzük magunkat egyes kapcsolatokban egyre magányosabbnak, miközben elvileg nem vagyunk egyedül? Miért próbálunk csak mi változni és alkalmazkodni azért, hogy a kapcsolat működjön? És honnan tudhatjuk, hogy egy egészséges kapcsolat normális nehézségeivel állunk szemben, vagy egy nárcisztikusan működő ember szeretetéért küzdünk? Cikkünkben azt vizsgáljuk, milyen érzés egy nárcisztikus partner mellett élni, valamint hogy van-e valódi esély arra, hogy egy ilyen dinamika hosszú távon megváltozzon.

Az utóbbi években kevés pszichológiai fogalom került annyiszor a figyelem középpontjába, mint a nárcizmus. Egyre több olyan történettel találkozhatunk internetes fórumokon és közösségi oldalakon, amelyekben utólag ismerték fel: egy nárcisztikus személlyel éltek párkapcsolatban. Egy ilyen kapcsolat gyakran különösen megterhelő és összezavaró élmény, amely a szakítás után is mély nyomokat hagyhat bennünk, és alapjaiban formálhatja át azt, ahogyan önmagunkra, másokra vagy akár a szerelemre gondolunk. Éppen ezért fontos minél korábban felismerni azokat a dinamikákat, amelyek hosszú távon érzelmileg rombolóvá válhatnak.

Cikkünkből kiderül:

1. Milyen érzés egy egészséges párkapcsolatban lenni?
2. Mi a különbség ehhez képest egy nárcisztikus személlyel való kapcsolatban?
3. Miért nem lehet soha teljesen egészséges egy nárcisztikussal való kapcsolat?

Mi is a nárcizmus a szó köznyelvi értelmén túl?

A nárcizmussal kapcsolatban fontos rögtön az elején tisztázni valamit: nem egy fekete-fehér kategóriáról van szó. Nem minden önzőnek tűnő, nehéz természetű vagy érzelmileg éretlen emberre lehet rásütni csak úgy a nárcisztikus személyiségzavar diagnózist és nem minden fájdalmas kapcsolati élményt magyaráz ez a fajta működés.

A nárcizmust inkább egy spektrumként érdemes elképzelni, amelyen valamilyen mértékben mindannyian elhelyezkedünk. Bizonyos szinten mindenkiben vannak nárcisztikus vonások: például vágyunk az elismerésre, rosszul eshet a kritika, szeretnénk fontosnak, különlegesnek vagy értékesnek érezni magunkat a kapcsolatainkban. Stresszesebb időszakokban, konfliktusok során vagy sérülékeny helyzetekben ezek a vonások akár erősebben is megjelenhetnek és sokszor éppen a legközelebbi kapcsolatainkban mutatkoznak meg leginkább ezek.

A különbség inkább abban rejlik, hogy mennyire mereven és tartósan szervezik ezek a minták a személyiséget és a kapcsolódást. Vannak, akiknél ez a működés mélyebben áthatja a kapcsolatokat: tartósan jelen lehet az empátia hiánya, a grandiózus önkép, a feljogosultság érzése vagy az, hogy saját szükségleteik prioritizálása.

A jó hír, hogy a nárcisztikus vonások sok esetben alakíthatók: önismereti munkával vagy pszichoterápiával tanulható nagyobb önreflexió, empátia és rugalmasabb kapcsolódás, különösen akkor, ha ezek a minták nem szervezik mélyen az egész személyiséget.

Éppen ezért fontos óvatosnak lenni azzal, hogy minden nehéz kapcsolat mögé azonnal nárcizmust lássunk. Mielőtt a saját párunkra is ráhúznánk ezt a címkét, érdemes inkább azt megérteni: miben különbözik egy valóban nárcisztikusan működő kapcsolat egy alapvetően egészséges – bár időnként konfliktusos – kapcsolattól.

Milyen egy egészséges párkapcsolat?

Mielőtt arról beszélünk, milyen érzés egy nárcisztikusan működő emberrel kapcsolatban lenni, fontos tisztázni valamit: egy egészséges kapcsolat sem tökéletes. Sokan elbizonytalanodnak, amikor erről olvasnak: „persze, nálunk is vannak viták, néha a párom önző, néha megbánt, akkor ez most toxikus?” A válasz legtöbbször nem vagy legalábbis nem ilyen egyszerű. Egy jó kapcsolatban is vannak konfliktusok, csalódások, rossz napok, sértődések vagy félreértések.

Az egészséges kapcsolatot nem az különbözteti meg, hogy soha nincs fájdalom benne, hanem az, hogy törődünk annyira egymás igényeivel, hogy megpróbálunk változtatni a viselkedésünkön, kompromisszumokat kötni, tiszteletben tartani azokat a kereteket, ahogyan mind a két félnek kielégítő a kapcsolat.

Egy egészséges kapcsolatban két autonóm ember kapcsolódik egymáshoz. Nem kell ugyanazokat a dolgokat szeretniük, nem kell mindig egyetérteniük, és nem kell állandóan egymással lenniük, vagy folyamatosan igyekezniük megfelelni a másiknak, ahhoz, hogy szeressük egymást. Ilyenkor a különbözőségek ellenére is megvan annak az alapélménye, hogy „egy csapatban vagyunk".

Egy egészséges kapcsolatban is lehetnek mindennapos idegesítő problémák: lehet, hogy összeveszünk a mosatlanon, a szétdobált ruhákon vagy azon, hogy ki mennyi házimunkát vállal. Lehetnek olyan időszakok, amikor az egyik fél ingerlékenyebb, távolságtartóbb vagy kevésbé elérhető érzelmileg. De ezekben a kapcsolatokban általában így is van tér arra, hogy lehessen ezekről beszélni és számításba lehessen venni mindkét fél érzéseit. Egy nárcisztikussal való kapcsolatban ezek általában nehezen tolerálható, azonnali megoldást váró problémák, amelyek „okot adhatnak" a nárcisztikusnak a leértékelésre, dühöngésre, kritikára.

Egy egészséges kapcsolatban is lehet dühösnek lenni, de a dühből nem lesz terror, vagy bántalmazás. Lehet csalódottnak lenni, de nem követi azt megalázás vagy büntetés. Lehet hibázni, de van lehetőség bocsánatot kérni és újrakapcsolódni.

Egy egészséges kapcsolatban is előfordulhat időnként, hogy az emberek másokat is vonzónak találhatnak, fantáziálhatnak néha arról, milyen lenne más életet élni, vagy akár egyedül lenni. De egy stabil kapcsolatban általában jelen van az önszabályozás és a határtartás is: a másik iránti tisztelet fontosabb, mint az impulzusok és fantáziák kiélése. Ez a nárcisztikus személy esetében ez sokszor nem így van.

Egy egészséges kapcsolatban nem minden időszak szenvedélyes. Lehetnek stresszesebb időszakok, amikor kevesebb szexuális együttlétre van igénye a pár egyik tagjának. De a kapcsolat alapja ilyenkor is a bizalom és az egymás iránti elköteleződés marad, nem a büntetés, a megszégyenítés vagy az azonnali külső megerősítés keresése a cél.

Végül: egy egészséges kapcsolatban sokszor nehéz pontosan megfogalmazni, pontosan miért szeretjük a másikat. Nem feltétlenül azért, mert ő a legszebb, a legsikeresebb vagy a legizgalmasabb ember, hanem mert jelen van valami mélyebb minőség: kedvesség, megbízhatóság, kíváncsiság, humor, figyelmesség, rugalmasság. Olyan „láthatatlan” tulajdonságok, amelyek mellett biztonságban érezzük magunkat vele.

Ezzel szemben a nárcisztikusan működő emberrel való kapcsolat dinamikája egészen más...

Az ilyen kapcsolatok egyik központi sajátossága, hogy nem két egyenrangú ember találkozására épülnek. Sokkal gyakoribb az egyensúly megbillenése, ahol a nárcisztikus fél szükségletei, érzései és nézőpontja következetesen nagyobb súlyt kapnak, mint a másiké. Ilyenkor az egyik félnek tartósan alkalmazkodnia kell, háttérbe szorítania saját igényeit, kerülni a konfliktusokat – miközben lassan azt élheti meg, hogy egyre kevésbé számít.

Ez a fajta dinamika nem teremti meg azt a kölcsönösséget, amely egy kiegyensúlyozott kapcsolat alapját képezné. A nárcisztikus működésben ugyanis gyakran jelen van egyfajta belülről jövő kényszer a fölény, vagy a „legjobb” pozíció megtartására.

Ebben a keretben azonban a szeretet és a kölcsönösség nehezen tud megvalósulni, hiszen a valódi intimitás és szeretet egyik alapfeltétele az, hogy a másikat nem alá- vagy fölérendeltként, hanem egyenlő félként tudjuk látni.

Ezért fordulhat elő az, hogy a nárcisztikusan működő emberek számára a kapcsolat fenntartása érzelmileg korlátozottabb lehet: nehéz valódi egyenrangúságban kapcsolódni, ha a hangsúly folyamatosan a saját értékesség, kiválóság vagy fölény fenntartásán és bizonygatásán van. Eközben a másik fél számára ez az élmény könnyen válik magányossá és érzelmileg kimerítővé.

Kapcsolati dinamika a nárcisztikussal

A kapcsolat eleje gyakran különösen megtévesztő lehet. A nárcisztikusan működő emberek a kapcsolat elején még sokszor karizmatikusságukkal, figyelmességükkel, nagyvonalúságukkal próbálják meg felhívni magukra a figyelmet. Könnyen azt érezhetjük mellettük, hogy különlegesek vagyunk. Mintha végre valaki igazán meglátna minket. Aztán lassan, fokozatosan jelenik meg az eleinte nehezen megfogható hiányérzet.

Mintha sosem lenne elég, az amit adunk. Mintha újra és újra bizonyítanunk kellene, hogy szerethetőek vagyunk. Mintha az érzéseink túl soknak számítanának.

Egy konfliktust meg megbékélés és megértés követ, hanem hibáztatás, tagadás, és kifordított valóság, gázlángozás („túlérzékeny vagy”, „ilyet nem is mondtam”...). Vagy egyszerűen közöny, mintha a nárcisztikus fél egy cseppet sem lenne kíváncsi a bennünk zajló érzésekre.

Lehetnek jobb időszakok, vagy kedvesebb pillanatok. Ha a nárcisztikus partner megijed az elhagyástól, átmenetileg odafordulóbb, szeretetteljesebb lehet. Ez könnyen azt az érzést keltheti a másik félben, hogy „na most végre megváltozott”, csakhogy hosszú távon ez általában nem marad fent.

Egy nárcisztikusan működő kapcsolat ezért gyakran egyszerre izgalmas és rendkívül magányos. Az ember újra és újra próbálkozik, reménykedik, alkalmazkodik, miközben egyre inkább elveszíti azt az élményt, hogy ő is fontos egy kapcsolatban.

És talán ez az egyik legfontosabb különbség: míg egy egészséges kapcsolatban a konfliktusok ellenére is többnyire közelebb kerülünk egymáshoz, egy nárcisztikusan működő párral sokan arról számolnak be, hogy idővel egyre magányosabbnak érzik magukat, miközben elvileg nincsenek egyedül.

Ha már benne vagyunk egy ilyen kapcsolatban...Működhet-e valahogy?

A rövid válasz, hogy egy nárcisztikusan működő emberrel nagyon nehéz egészséges kapcsolatot kialakítani hosszú távon. Ettől függetlenül lehet műkődőképes a kapcsolat és sokan maradnak ilyen kapcsolatokban, különböző okokból. Nem beszélve arról, hogy egy nárcisztikus társsal való kapcsolatnak is számtalan formája lehet. Dr Ramani klinikai szakpszichológus, nárcizmus-szakértő így határozza meg a nárcisztikussal való kapcsolatok három típusát:

1. Az egyik véglet a nyíltan konfliktusos, agresszív kapcsolat, ahol a viták könnyen eszkalálódnak, gyakori a hibáztatás, a dühkitörések vagy akár a verbális bántás a nárcisztikus fél részéről. Ez a forma általában érzelmileg nagyon megterhelő és egyértelműen egészségtelen. Könnyű felismerni, hogy rossz nekünk.
2. Egy másik gyakori minta az érzelmileg közönyösebb, távolságtartó kapcsolat, ahol a nárcisztikusan működő fél nem feltétlenül bánt látványosan, de következetesen kevés érzelmi figyelmet, empátiát vagy valódi kapcsolódást nyújt. Ilyenkor a kapcsolat sokszor „működőképesnek” tűnhet kívülről, belülről azonban gyakran üresnek és és nem kielégítőnek élhető meg. Az ilyen kapcsolatokban is gyakori az egyfajta ingadozó dinamika, amikor a távolságtartás és a hirtelen odafordulás váltakozik. Ilyenkor a kapcsolat időnként nagyon intenzív és reményt keltő, máskor viszont ismét elérhetetlenné válik a másik fél. Ez a kiszámíthatatlanság sokszor fenntartja a reményt, hogy „most majd más lesz”, miközben a minta hosszú távon nem stabilizálódik.
3. A harmadik módja annak, hogy nárcisztikussal legyünk egy kapcsolatban, amikor igyekszünk „elég jók lenni" a másik félnek. Alárendelődünk az igényeinek, önfeláldozó életet élünk, ami lehet egyfajta önsorsrontás is.

Tehát a kérdésre, hogy lehet-e működőképes a nárcisztikussal való kapcsolat a rövid válasz az, hogy egy teljesen kiegyensúlyozott, kölcsönös és érzelmileg biztonságos kapcsolat ebben a dinamikában nagyon nehezen valósul meg.

De talán fontos azt is kimondani, hogy bizonyos esetekben egy kapcsolat fenntarthatóbbá és kevésbé rombolóvá válhat, ha a másik fél felismeri a saját működését, és hajlandó megpróbálni felelősséget vállalni érte.

Ha a nárcisztikusan működő személy képes elismerni a mintáit, és hosszabb távon terápiás munkába kezd, akkor van esély arra, hogy fokozatosan fejlődjön az empátia, az kompromisszum és a reflektivitás képessége. Ilyen esetekben van esély arra, hogy egészségesebbnek tűnjön a kapcsolat, de fontos látni, hogy ez is folyamatos munkát igényel mindkét fél részéről. A teljes, magától értetődő egyenrangúság és érzelmi biztonság azonban sok esetben továbbra is törékeny marad.

Amikor csak az elengedés segít

Talán ez az egyik legnehezebb felismerés ezekben a kapcsolatokban annak elfogadása, hogy a szeretet önmagában nem mindig elég a változáshoz. Sokan hosszú éveket töltenek azzal, hogy próbálnak elég türelmesek, elég megértőek, elég szeretetteljesek lenni. Bíznak benne, hogy ha jobban kommunikálnak, kevésbé kritizálnak, többet támogatnak vagy „jól szeretnek”, akkor a másik végre megnyílik, figyelmesebb lesz, és a kapcsolat egyszer olyan lesz, amilyennek az elején ígérkezett.

Néha valóban történik változás különösen akkor, ha a nárcisztikusan működő fél felismeri a saját mintáit, segítséget kér, és hosszú távon hajlandó dolgozni önmagán. De fontos kimondani:

nem a mi feladatunk megjavítani valakit, aki nem akar változni.

Ha valaki nem szeretne éveket vagy akár évtizedeket arra várni, hogy a másik egyszer talán másképp működjön, akkor sokszor egy fájdalmas, de fontos kérdéssel kell szembenéznie: el tudom-e fogadni ezt a kapcsolatot olyannak, amilyen most, nem pedig olyannak, amilyen lehetne?

Mert ha a válasz nem, akkor néha nem az a legnehezebb döntés, hogy maradjunk-e, hanem hogy megengedjük magunknak a távozást. A legfontosabb talán nem az, hogy a másik képes lesz-e egyszer megváltozni, hanem az, hogy közben mi mennyit veszítünk el önmagunkból.