A halál az életünk része. Vagyis az kellene, hogy legyen. Mégis próbáljuk elkerülni, hogy egyáltalán gondolni kelljen rá, vagy netán beszélni róla. Egyszer azonban mindannyiunk életében eljön az a pont, amikor muszáj tudomást vennünk arról, hogy az élet véges. Nem csupán számunkra ismeretlen emberek, a barátaink, a családtagjaink fognak egyszer meghalni, de mi magunk is.
Halottak napján az elhunyt szeretteinkre emlékezünk, de ez a nap arra is lehetőséget ad, hogy elgondolkozzunk a saját mulandóságunkon. Persze mindezt az év bármely napján megtehetjük, mégis más ilyenkor, amikor minden és mindenki lelassul körülöttünk, meghitt hangulatban gyertyákat gyújtunk és elmélyülünk az élettel és a halállal kapcsolatos gondolatainkban, érzéseinkben.
A mindent átható halálszorongásról
Az egzisztenciális pszichológia szerint minden félelmünk alapja a haláltól való szorongás. Az energiáink nagy részét az emészti fel, hogy állandó tagadásban vagyunk a halál kapcsán.
A halál elkerülhetetlenségének ténye arra kellene ösztönözzön bennünket, hogy foglalkozzunk az elmúlás kérdésével, ne pedig elkerüljük azt.
Valahogy mégsem tűnne természetesnek, normálisnak, ha erről beszélgetnénk egy átlagos hétköznapon egy kávé mellett, ugye?
Sok esetben egyébként sem olyan egyértelmű, hogy éppen a halálszorongással van dolgunk. Ugyanis különböző szinteken nyilvánulhat meg. Vannak úgynevezett tudatos reflexiók a halál gondolatát illetően – például félelem magától a folyamattól, vagy attól, mi lesz utána. De létezik egyfajta primer halálszorongás is, ami a tudattalan szintjén, azaz a tudat határain kívül jelenik meg – gondoljunk csak az álmainkra, amelyekben néha így vagy úgy, de megjelenik a halál.
Szakemberek szerint a halálszorongás és annak különböző formái a klinikai pszichopatológiában bizonyítottan több kórképben is meghatározóak, így például a kényszerneurózisban szenvedőknél, a hipochondereknél és a deperszonalizációs szindrómákban.
A halál mint határhelyzet
Amikor meghal valaki, akit ismerünk, szeretünk, esetleg nekünk kell szembenéznünk egy súlyos betegséggel, akkor jövünk rá, mennyi mindent másképp láttunk addig és az élet végességének ténye hogyan tudja akár gyökeresen megváltoztatni a prioritásokat az életünkben. A határhelyzet egy olyan esemény, aminek hatására szembesülünk a létezésünk alapvető kérdéseivel, az egzisztenciális helyzetünkkel a világban.
Bár a halálunkkal megszűnünk létezni, a halandóságunk tudatosítása segíthet, hogy tartalmasabbá tegyük az életünket.
Irvin D. Yalom amerikai pszichoterapeuta végső stádiumban lévő rákbetegekkel végzett kutatásai és munkája során azt találta, hogy a betegség okozta krízisben a páciensek gyakran olyan személyiségfejlődésről, pozitív belső átalakulásról számoltak be, amely a halállal való szembesülés következményeként azonosítható. A betegek előtérbe helyezték a valóban fontos értékeket és dolgokat az életükben. Sokkal inkább képesek lettek rá, hogy a jelenben éljenek. A szeretteikhez mélyebben tudtak kapcsolódni és könnyebben hoztak meg döntéseket saját magukért.
Út a jelentésteli élethez: a halál elfogadása
A halálhoz többféleképpen is viszonyulhatunk. Beszélhetünk például közömbös elfogadásról, mely az élet természetes velejárójának tekinti azt. A közelítő elfogadás a halált egy boldog túlvilági lét kezdetének fogja fel, ahol újra egyesülünk a szeretteinkkel. A menekülő elfogadás pedig a fájdalmas és szenvedéssel teli életből való megváltásként viszonyul hozzá. Vannak olyanok is azonban, akik az utolsó pillanatig igyekeznek elfojtani a halálszorongásukat és tagadni a halál tényét.
Fizikailag talán éles a határ az élet és a halál között, de pszichológiailag ezek mégis összemosódnak bennünk, még ha nem is vagyunk ennek a tudatában.
Minél hamarabb képesek leszünk elfogadni a halál tényét, annál nagyobb az esélyünk arra, hogy jelentésteli életet éljünk a jelenben. Már önmagában az is segíthet, ha gondolkodunk és beszélgetünk a az elmúlással kapcsolatos érzéseinkről azokkal, akikkel szívesen megosztanánk ezeket különösebb rossz érzések vagy félelmek nélkül. Érdemes lehet olyan szakirodalmakat, műveket olvasni és feldolgozni, amelyek ezt a témát járják körül. Természetesen szakemberhez is fordulhatunk, akivel olyan gyakorlatokat próbálhatunk ki biztonságos keretek között, melyeknek célja a haláltudatosságunk növelése. De akár önkéntesként is segíthetünk idős vagy beteg embereknek, akik élethelyzetükből adódóan egyre közelebb kerülnek az elmúláshoz, mi pedig támogathatjuk őket ebben az időszakban.
Ha úgy érzed, hogy szorongással küzdesz, ami már a mindennapi tevékenységek elvégzésében is gátol, mindenképp fordulj szakemberünkhöz! Jelentkezz be és segítünk!
Barnett, M. D., Reed, C. M., & Adams, C. M. (2020). Death Attitudes, Palliative Care Self-efficacy, and Attitudes Toward Care of the Dying Among Hospice Nurses. Journal of Clinical Psychology in Medical Settings, 1–6. https://doi.org/10.1007/s10880-020-09714-8
Békés, V. (2003). A halál iránti attitűd az életkor, a nem és a vallásosság függvényében. Kharón Thanatológiai Szemle, 7(1-2), 30-49.
Yalom, I. D. (2006): Egzisztenciális pszichoterápia. (Ford. Adorján Zsolt) Animula, Bp.