A kriminálpszichológia a pszichológia olyan alkalmazott területe, ami az elmúlt évtizedekben mind az akadémiai világ, mind pedig a közvélemény számára egyre izgalmasabb lett. Számos sorozat dolgozza fel a bűnözők utáni nyomozás, a börtön sajátos világának vagy éppen magának a bűnözésnek a pszichológiai aspektusaival. Novemberi és decemberi Pszicho-Kávéházunkon úgy gondoltuk, megismertetjük nézőinket a téma legfontosabb elméleteivel, egy olyan szakember segítségével, aki a hazai kriminálpszichológia kikerülhetetlen alakja. Tudósításunk.
Rendkívül nagy érdeklődés övezte a kriminálpszichológiai témájú Pszicho-Kávéházunkat, amit egy hónapon belül kétszer is megrendeztünk. Az előadást Boros János címzetes egyetemi docens, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem oktatója tartotta. A pszichológus kikerülhetetlen alakja a hazai kriminálpszichológiának, többek között az ő nevéhez fűződik a börtönpszichológiai irodalom alapművének számító Börtönpszichológia című könyv megírása, valamint évtizedes kutatói múlt áll mögötte a lélektan ezen területén. Novemberi és decemberi előadásunkon a bűnözővé válás rejtelmeibe, valamint annak motivációjába vezette be a publikumot a tanár úr.
A gyökerektől
Maga a kriminálpszichológia a pszichológia elméleti, módszertani alkalmazása a bűnözés, a bűnüldözés és a bűnmegelőzés területén. Kialakulása Hugo Münstenberg nevéhez kötődik, aki a Harvard Egyetemen oktatott és kutatott, emellett pedig számos bírósági ügyben tanúskodott.
A terület az elmúlt 30 évben óriási fejlődésen ment keresztül.
Boros János elmondta, hogy ennek oka összetett, társadalmi-politikai folyamatoknak köszönhető. Ilyen például az annak idején kirobbanó afganisztáni konfliktus és az azt követő migrációs hullám, valamint a Közép-Kelet Európában lezajló rendszerváltozás. Európa középső és keleti részében a nyolcvanas évek végére óriási méreteket öltött a munkanélküliség. Sorra zártak be az üzemek és gyárak, és magas szintre szökött az alkoholisták száma, ami a bűnözés növekedésével járt – folytatta előadónk.
A bűnözők az évek során egyre ügyesebbek és rafináltabbak lettek. Az előadó kiemelte, hogy mára a „zsiványoknak” sok mindenhez kell érteni, ha eredményesen akarnak véghezvinni például egy betörést. Nem árt, ha az illető ért az elektromossághoz, a lakatos mesterséghez, valamint ha tudja, mit érdemes „megfújni” és mit nem, azaz műértőnek is kell lennie, a szó bizonyos értelmében. Éppen ezért a vezető politikusoknak szembe kell nézni azzal, hogy az igazságszolgáltatásba pénzt és erőforrást kell fektetni, hisz
ha már csak egy bűnöző visszaesését meg tudják előzni, az is kevesebb kiadást jelent az állam számára.
Ennek megfelelően nemcsak a rendőrségnek, hanem a társtudományoknak is – úgy mint a pszichológiának, szociológiának és a jogtudományoknak – fel kellett zárkózniuk a bűnelkövetőkhöz. Az elmúlt évtizedekben számos kutatás indult a kriminálpszichológia mindhárom – kriminalisztikai-, kriminológiai és börtönpszichológiai – területén. Mindemellett a gyakorló szakemberek iránt is egyre nagyobb lett a kereslet, már ami Nyugat-Európát illeti. Boros János kiemelte, hogy Spanyolországban például huszonötezer kriminálpszichológus állást hirdettek meg a ’90-es években. Magyarországon ez a szám sajnos jóval kevesebb még a mai napig is. A legoptimistább becslés szerint is alig pár százan dolgoznak ilyen területen.
Mindenki jobban tudja
De vajon miért is lesz valakiből bűnöző? Ezt a kérdést sokszor tehetjük fel magunknak, amikor a híradó bűnügyi jelentéseit nézzük nap mint nap, és a különböző pszichológiai irányzatok képviselőiben is felmerült, és a legkülönbözőbb magyarázatokat adták a problémára. Boros János viccesen meg is jegyezte, hogy: „ez is, mint minden, a pszichoanalitikusoktól indult”. Már ők is foglalkoztak a bűnözés lélektanával, de ők inkább a neurózisra és a lelki betegségekre koncentráltak, nem a kriminalitásra.
Az evolúciós elméletalkotók például arról az oldalról közelítették meg a problémát, hogy azoknak a viselkedésmódoknak, amiket mi most bűnözésként definiálunk, egykoron adaptív értéke volt. A tanár úr azt a példát hozta, hogy az agresszív ember a középkorban kitüntetést kapott, hisz megnyert egy ütközetet vagy párbajt, ma viszont inkább börtönbüntetés a „jutalma”. A genetikai elméletalkotók a bűnözésért felelős gént szerették volna megtalálni. Elárulunk egy titkot: ez nem sikerült.
A bűnözésnek nincs egy kizárólagos génje, amivel közvetlenül meg lehetne magyarázni mindent.
A bűnözés kapcsán egy olyan komplex konstruktumról van szó, amit genetikai, pszichoszociális, társadalmi tényezők egyaránt meghatároznak. Persze nem szeretnénk válasz nélkül hagyni az olvasót. Az előadó elárulta, hogy azért a kutatások azonosítottak olyan genetikai tényezőket, amik közvetetten hathatnak a bűnözésre. Ilyen például az, ha valakinek kevés dopamint termel a szervezete, vagy ha kevés MAOA enzimmel rendelkezik.
A képet tovább árnyalják a neuropszichológiai kutatások, amik a frontális lebeny és az amygdala szerepét hangsúlyozzák. Az előbbi sérülése esetén csökkenhetnek a kontrollfunkciók, amik megnövelhetik a bűnözői viselkedés esélyét. Az utóbbi a limbikus rendszer része, és főleg az empátiás viselkedéssel hozták kapcsolatba. Boros János a pszichopaták példáját hozta, akiknek az az egyik jellegzetességük, hogy nagyon alacsony szinten, vagy egyáltalán nem működik az empátiájuk, emellett pedig alacsonyabb érzelmi reakciót mutatnak. Mondhatjuk úgy is, hogy „nem ismernek félelmet”. Ehhez kapcsolódik, hogy a kutatások kimutatták,
az erőszakos bűnözőknek nagyon alacsony a vegetatív arousal szintjük, azaz alacsony szorongásszinttel rendelkeznek.
Boros János elárulta, hogy mi a bevett szokás akkor, ha valakinek mégis magas lenne a szorongásszintje egy rablás előtt. Ilyenkor az elkövetők általában isznak 1-2 felest. Gondoljunk csak a magyar kriminalisztika egyik ékes példájára, a viszkis rablóra.
Persze a szocializációs elméletek is hozzátették a maguk részét a témához. Az előadó itt a szubkultúrák szerepét emelte ki. Néhányan talán még emlékezhetnek a hírhedt Mária Valéria telepre, a Vizafogóra vagy akár mai viszonylatokban a Hős utcára. Az ilyen helyeken már az egész kicsi gyermeket is olykor arra taníthatják, hogy hogyan „pörgesse” a bicskát vagy hogyan zsebeljen ki valakit. A szülőkre ilyenkor óriási felelősség hárul. Fontos, hogy megfelelő követelményeket támasszanak a gyermek elé, ezeket ellenőrizzék, számon kérjék, valamint mindig konzekvens módon büntessenek – már ha ez szükséges.
„A pszichiátria szemetesládája”
Előadásának zárásaként Boros János a bűnözők talán „legérdekesebb” típusáról, a pszichopatákról beszélt. Tudták, hogy a börtönnépesség 15-25 százaléka pszichopata, míg a népességben az arányuk mindössze 1 százalék? A pszichopátia a személyiségzavarok egy formája, amire többek között az empátia hiánya, a manipulatív viselkedés és a félelem teljes hiánya jellemző.
Robert D. Hare, a téma jeles kutatója úgy mondta, a pszichopaták „humán ragadozók”.
Valószínűleg senkinek nem kell bemutatni Ted Bundyt, az amerikai kriminalisztika hírhedt alakját. Neki a bizonytalan járású nők voltak az áldozatai, akiket tudatosan választott ki. A tanár úr „az utolsó szó jogán” kiemelte, hogy tévedés lenne azt gondolni, hogy csak a börtönökben vannak pszichopaták, illetve pszichopátiás vonásokkal jellemezhető emberek. Bizonyos munkakörökben a sikerességhez önkéntelenül is szükséges, hogy az ember bizonyos pszichopátiás vonásokkal rendelkezzen. Ilyen például az üzletember, a cégvezető, a bróker vagy akár a kém.
Pszicho-Kávéházunkban egy igazán tartalmas előadást hallhattunk, amit a szakma egyik, ha nem legnagyobb hazai képviselője tartott. Az elmondottakat színesítették az előadó személyes anekdotái és vicces kitekintései, amiktől még befogadhatóbbá és érthetőbbé váltak az egyes elméletek és folyamatok.
