Sokan, akik a járványhelyzet eleje óta otthonról, vagy részben távmunkában dolgoznak, tapasztalhatják, hogy ez egészen másfajta megterhelést jelent, az ezzel kapcsolatos stressz pedig az alvási, evési szokásainkra is rányomhatja a bélyegét.
A munkahelyi stressz oka egyfelől magában a távmunkával keresendő, másfelől pedig a járványhelyzethez kapcsolódó egzisztenciális szorongás, az állásunk, megélhetésünk féltése is benne van. A probléma összetettebb annál, minthogy gyors és egyszerű megoldásokkal elüthessük, azonban az okok körüljárása segíthet tudatosabban kezelni a stresszt.
A távmunka, vagy home office elsőre nem tűnik egy rossz koncepciónak, hiszen mind az egyén, mind a cég számára költség- és időhatékonyabb – kivéve, amikor nem. Ugyanis a munkavégzés körülményei nemcsak a produktivitásban, hanem a lelki egészségünkben is meghatározóak. A fokozott stressz egyik forrása, hogy a munkáltató folyamatos, online készenléti állapotot vár el a munkaidő alatt, és sajnos van, ahol utána is, már ha egyáltalán jól definiált a munkaidő, és megengedhető a kikapcsol(ód)ás. Ez sok esetben azt jelenti, hogy nemhogy produktívabbak lennénk, hanem úgy vagyunk a saját lakásunkban 8 órán át a gép elé szögezve, hogy kevésbé tudunk szüneteket tartani, illetve a társaságban feltöltődni, ami egy munkahelyen adott lehetőség. A másik probléma, hogy a túlóra is sokkal könnyebben becsúszik, ha nem kell elhagyni az irodát a munkaidő végeztével:
sokszor az új körülményekhez való alkalmazkodás, eddigi munkamódunk online térbe adaptálása sokkal több idő- és energiabefektetést igényel, mintha úgy dolgozhatnánk, ahogy eddig megszoktuk,
ezt azonban a munkáltatók nem mindig veszik figyelembe. Az elvárás ugyanaz, csak épp a megvalósítási lehetőségek teljesen mások, új készségek elsajátítását igénylik. Arról pedig nem is beszélve, hogy az otthoni eszközök sem feltétlenül tudják ugyanazt a színvonalat biztosítani, ahogy arról sem gondoskodik senki, hogy kényelmes székben, megfelelő internethozzáférés mellett dolgozhassunk. Ezek ugyan apróságnak tűnnek a nagy egészhez viszonyítva, de ha megjelenik például egy napi szinten érezhető hátfájás, vagy egyéb szervi probléma, ami abból adódik, hogy az otthonunk alapvetően nem a nyolcórás munkavégzésre lett berendezve, az már számottevő a jóllétünk szempontjából is.
A másik fő stresszforrás pedig abból fakad, hogy hogyan bizonyítsuk, hogy akkor is hasznos munkát végzünk, ha otthon vagyunk, miközben a járvány miatt sorra szűnnek meg munkahelyek. Ez egyáltalán nem egy elhanyagolható kérdés, mert eddig a munkahelyen töltött idő feltételezte a hatékony munkavégzést (még akkor is, ha ez egy X óra facebookozást és Y perc kávészünetet is jelentett), most viszont máshogy kell „láthatónak” lennünk. Ez sok esetben rávilágít arra, hogy mennyire nem egyenlően elosztottak a feladatok, és vagy azzal küzdünk, hogy jóval többet vagy intenzívebben dolgozunk a 8 órában, mint eddig (arról nem beszélve, ha közben más feladatokat is el kell látnunk otthon), vagy pedig saját hibánkon kívül nem kapunk elég feladatot, mégis bizonyítanunk kell, hogy kitöltöttük a munkaidőnket. Ezt kíséri a folyamatos szorongás, hogy elveszítjük-e a munkánkat, ha nem tudjuk teljesíteni a feladatainkat, vagy nem tudunk elszámolni a munkaidőnkkel.
És ezzel ott is tartunk, hogy ébren forgolódunk éjjel, egészségtelenül és túl sokat vagy túl keveset eszünk, attól függően, hogy milyen hatással van ránk a stressz. Fontos felismerni ezeket a káros viselkedési mintákat, illetve azonosítani a szorongásunk forrását a munkánkban. Ha arról van szó, hogy nem bírunk a feladatainkkal, de persze maximalisták vagyunk, ezért ugyanolyan hatásfokon akarunk mindent elvégezni, mint eddig, akkor segíthet, ha tudatosítjuk, hogy a kevesebb is elég lehet, nem vagyunk mindenhatók, és ne az egészségünk kárára akarjunk azok lenni. Illetve kérjünk segítséget, amiben tudunk, hiszen a legtöbb dologban nem vagyunk egyedül!
Ha inkább amiatt szorongunk, hogy nincs elég feladatunk, de mégis elvárják, hogy percre lebontva beszámoljunk a munkaidőnkről, találjuk meg a munkánkkal kapcsolatos önfejlesztés forrásait, mélyüljünk el jobban azokban a szakmai dolgokban, amikben eddig nem tudtunk, esetleg kérdezzük meg a munkatársainkat, hogy be tudunk-e segíteni nekik valamiben. Ez a mi szorongásunkat fogja csökkenteni, a főnökünk valószínűleg jóval kevesebbet forgolódik álmatlanul amiatt, hogy vajon mit csináltunk egész nap, és dolgoztunk-e eleget.
Ha távmunkában csináljuk ugyanazt, mint eddig, az mégis nagyon más: ezt érdemes szem előtt tartanunk, amikor túl kritikusak vagyunk saját magunkkal. Próbáljuk megtalálni azokat a módokat, hogy elég jók legyünk az adott körülmények között is, de ne akarjunk tökéletesek lenni!
Helstáb Laura pszichológus szakember cikke
