Mobil nélkül az iskolában? – Svéd eredmények a mobilhasználat korlátozásáról

Nagy port kavart az utóbbi időben a rendelet, amely szeptembertől korlátozza a mobiltelefonok (és egyéb eszközök) használatát az iskolákban. Sok intézmény már eddig is a házirendjébe foglalta az okos eszközök használatának módját, az idei évtől azonban ez központilag meghatározott keretek között zajlik majd minden oktatási helyszínen. Cikkünkben olyan svéd kutatásokat taglalunk, amelyek a mobiltelefonok és az iskola kapcsolatát boncolgatják, áttekintve a lehetséges pozitív és negatív következményeket.

A mai világban az okostelefonunk nélkül el se tudjuk képzelni az életet: ha véletlenül otthon felejtjük, egész nap frusztráltak leszünk, úgy érezzük, egy csomó dologról maradunk le és kevésbé vagyunk jelen a világban.

A mobilunk manapság tulajdonképpen a saját testünk meghosszabbítása, az identitásunk, a személyiségünk meghatározó része.

A mai kor emberének az információhoz való hozzáférés már csaknem olyan szükséglet lehet, mint az ételhez jutás, ezeket az igényeket pedig ki kell elégíteni, ha magasabb rendű emberi funkciókat is el szeretnénk tudni látni. Az okoseszközünk és a média által rengeteg ilyen információmorzsához juthatunk hozzá. Talán ha ilyen szempontból közelítjük meg a helyzetet, jobban megérthetjük a diákok ellenérzéseit az új rendelettel kapcsolatban.

Cikkünkből kiderül:

• Miért olyan fontos számunkra a mobiltelefon?
• Milyen eredményeket hoztak a svéd iskolák mobiltelefon-korlátozásai?
• Érdemes-e teljesen betiltani az iskolákban a mobiltelefon használatát?

Svédországban már egy ideje elterjedt tendencia, hogy a mobiltelefonokat kitiltják az osztálytermekből, hiszen úgy vélik, hogy ezen eszközök jelenléte elvonja a diákok figyelmét az órán, és megzavarja a tanítási gyakorlatot. Ezzel szemben azonban világszerte megjelent az iskolák digitalizálódása, amely maga után vonja a technológiában gazdag iskolai környezetet, illetve azt, hogy a tanároknak integrálni kell a digitális újításokat. A kutatókat is elkezdte foglalkoztatni, hogy milyen hatással lehetnek ezek a változások a gyerekekre, tanárokra, illetve az iskolarendszerre. 

Egy svéd doktori disszertációban arról olvashatunk, hogy vajon a mobiltelefonok mennyire vonják el a figyelmet az iskoláról, és beágyazhatóak-e a tanulás infrastruktúrájába.

Az ugyanis látható, hogy egyértelmű feszültségforrássá vált az okoseszközök jelenléte az osztálytermekben.

Mind a tanárok, mind a diákok számára küzdelem és konfliktusforrás, hogy hogyan is kezeljék az iskolai gyakorlat keretein belül a mobiltelefon-használatot.

A vizsgálat megállapította, hogy a mobiltelefonok iskolai használatának tilalma egy olyan kérdés, amelyet a politikusok a viták során felhasználtak. Ezáltal a tanárok olyan jogszabályokkal lettek ellátva, amelyek lehetővé teszik számukra, hogy betiltsák a mobiltelefon-használatot, ha az zavaró vagy veszélyezteti az oktatást. Kiderült mindemellett, hogy sok tanár engedélyezi a tanulóknak a telefon használatát, ha az összeegyeztethető az iskolai munkával. A diákok gyakran hívják segítségül a mobiljukat az iskolai tevékenységekhez, azonban sokszor nehezen tudják összeegyeztetni ezt az iskolai gyakorlat konvencióival. Habár a mobiltelefon sokféle módon jelent kihívást az iskolák számára – oktatás feletti ellenőrzés, osztálytermi szerepek, tanterv végrehajtása –, az eredmények mégis azt mutatják, hogy mind a tanárok, mind a diákok számos funkcióját használják az iskolai munka támogatására.

A kihívások és az okozott feszültség ellenére tehát a mobiltelefon a tanulási infrastruktúrának aktív részévé vált.

Egy másik kutatás egy középiskolai tanári csapatot követett végig, akik közösen amellett döntöttek, hogy betiltják az osztályaikban a mobiltelefonok órai használatát. A félév elején tájékoztatták a diákokat a döntésről, és minden óra megkezdése előtt összegyűjtötték a telefonokat. Azt várták, hogy a tilalom javítja majd a tanulási környezetet. Kezdetben a tanárok úgy gondolták, hogy a szabály bevezetése egyszerű lesz, az eredeti stratégia azonban kudarcot vallott, ugyanis a félév során több okból is kivételt tettek.

A végrehajtás és betartatás is sokkal összetettebb és nagyobb kihívást jelentő feladatnak bizonyult a vártnál, annak ellenére, hogy a tanárok maguk tervezték meg a tilalmat és vállalták annak végrehajtását.

Azt is megállapították, hogy a telefonok begyűjtése időigényes és körülményes volt, nem beszélve arról, hogy feszültséget okozott a tanárok és a diákok között.

A vizsgálat egyik legszembetűnőbb eredménye az volt, hogy a tanárok kezdettől fogva rendszeresen tettek kivételeket, és ilyenkor feloldották a tilalmat. Az általános tiltás betartatása az osztálytermekben mind pedagógiai, mind gyakorlati okokból problémássá vált. A mobiltelefon-használat korlátozása ráadásul nemcsak a diákokat, hanem a tanárokat is érintette, akik nagyfokú autonómiához szoktak a tanítás során.

A félév során a pedagógusok arra jutottak, hogy a telefonok nélkülözhetetlen pedagógiai funkciókat biztosítanak a tanításhoz, könnyen és sokoldalúan használhatóak, éppen ezért elfogadták a használatukat. Ez azt eredményezte, hogy a tanárok egy része nagyobb rugalmasságot engedett meg az óráin, míg akik szigorúan ragaszkodtak a tilalomhoz, nagyobb kihívásokat tapasztaltak.

A telefonok óra előtti beszedése erőteljes ellenállást váltott ki a diákokból, konfliktusokhoz és feszültségekhez vezetett, és megbolygatta a hatalmi viszonyt, valamint a bizalmat. Erről a tanárok úgy számoltak be, mint egy olyan gyakorlatról, amely kihívásokat és stresszt okoz, nem beszélve arról, hogy nagyon időigényes is. A zavaró digitális tényezőktől mentes, békés tanulási környezet, amit vártak, tehát ilyen módon nem sikerült megteremteni.

A félév vége felé a tanári csapat arra a közös következtetésre jutott, hogy a tilalom mint általános irányelv nem működik. Ehelyett megegyeztek abban, hogy egyénileg kezelik a mobiltelefon-használat zavaró problémáját az osztályteremben, de fenntartották azt, hogy továbbra is hivatkozhatnak a korábbi tiltási politika esetleges újbóli bevezetésére, ha szükségesnek érzik.

Szintén egy svéd értekezés azt emeli ki a mobiltelefonok betiltásával kapcsolatosan, hogy

a tanárok úgy vélték, a szabály betartatása épp annyi energiát vesz el, mint az azt megelőző időszakban a telefonok zavaró tantermi jelenléte,

ráadásul erőteljesen korlátozza a pedagógiai repertoárjukat.

A kutatások megállapították, hogy az általános tiltás bevezetése nem csökkenti a mobiltelefonok észlelt negatív hatásait, ellenben újfajta organizációs, pedagógiai és kapcsolati kihívásokat eredményez, amelyeket nem könnyű előre látni vagy kezelni az osztályteremben. Ha abban reménykedünk, hogy a telefonok betiltása gyors és kívánatos módon javítja majd az iskolai eredményeket, ahogyan azt korábbi kutatások – illetve a jelen tanulmányban résztvevő pedagógusok is – elképzelték,

akkor nem látjuk előre és nem ismerjük fel azokat a felmerülő nehézségeket, amelyek egy olyan eszköz betiltásával járnak, amely már szerves része mind a mindennapi életünknek, mind az oktatásnak.

Egyértelmű, hogy a szórakozásra használt telefonos funkcióknak nincs helye a tanórákon, az azonban határozottan kijelenthető, hogy ez az eszköz a mai világban remekül bevethető a tanulási tevékenységek kapcsán. A tudatos használatra való neveléssel az iskola keretein belül is közvetíthetjük a gyermekek számára a médiatudatosság és a média felelős használatának fontosságát.

Az eredmények arra hívják fel a figyelmet, hogy a tanároknak tudatosan megtervezve kell használniuk a technológiát az osztályteremben, és a zavaró vagy épp nem a feladathoz kapcsolódó tevékenységről a konstruktív iskolai munkára összpontosító használatra kell buzdítaniuk a gyerekeket. A pedagógus által irányított és világos céllal történő mobiltelefon-használat segítheti a tanulást.