Alig egy év telt el a hírhedt Kék Bálna Kihívás óta, máris itt egy új internetes borzalom, amely terrorizálni kívánja a kiskorúakat. Momo, a „horrorlány” sajátos köntösben ugyan, mégis nagyon hasonló technikával igyekszik halálba kergetni a fiatalokat. A lélektan egyes törvényszerűségeit sajnos nem csak jó dolgokra lehet használni. Ha visszaélnek vele, a pszichológia módszertana meglehetősen sötét dolgokra képes. Lássuk hát, miről is van szó jelenleg! Patterman Péter pszichológus véleménycikke.
Az úgynevezett Momo kihívás eredetileg a Facebookról indult „hódító útjára”. Itt a potenciális résztvevők állítólag felhívást kaptak arra vonatkozóan, hogy a WhatsApp nevű alkalmazáson keresztül beszélgetni vagy csetelni kezdjenek egy rejtélyes telefonszámmal. Amint létrejön a kapcsolat, a Momo névre hallgató felhasználó különféle feladatokat kezd el küldözgetni a vele kommunikálóknak. Ezek kezdetben még ártalmatlanok, idővel azonban egyre veszélyesebbek és erőszakosabbak. A kihívás vége az, hogy a résztvevőnek a saját életét is ki kell oltania. Ha egy „játékos” félelmében meghátrál, akkor
Momo meglehetősen agresszív módon kezdi el zaklatni áldozatát.
Például megüzeni neki, hogy tudja, hol lakik, s hogy meglátogatja őt, ha a kihívás nem folytatódik. Igazolásképp még a résztvevő pontos lakcímét is mellékeli. A továbbiakban aztán egyre durvább fenyegetésekkel tartja sakkban ifjú áldozatát. Egy-egy kiszemeltjét fel is hívja akár, hogy még alaposabban ráhozza a frászt. Csakhogy Momo nem mindenkivel lép kapcsolatba. Így hát hiába próbálják meg lebuktatni őt oly sokan, úgy tűnik, hogy a horrorlány okosan válogat… De mégis hogyan keríthet valaki ennyire a hatalmába másokat? Nézzük a legfontosabb pszichológiai vonatkozásokat!
Titok, mítosz és tabu
Momo elsődleges „vonzereje” talán az őt övező ködben rejlik. Fogalmunk sincs ugyanis arról, hogy kik és mi célból működtetik. Ez a jelentős információhiány márpedig sokunkat felcsigáz. Ilyen körülmények között teljesen természetes, ha kognitív éhségünk egyszer csak arra kezd ösztönözni bennünket, hogy mi magunk járjunk utána az ügynek. A horrorlánynak sajnos már az eredete is meglehetősen kérdőjeles. Annyit tudni csak róla, hogy a Facebookra posztolta ki valaki a telefonszámát azzal a céllal, hogy mások WhatsAppon ráírjanak. Az máig vitatott persze, hogy ennek a hírnek pontosan mekkora igazságtartalma van – a jelenséget övező rejtélyhez mindenesetre igen sokat hozzáad.
Momora persze nemcsak azért írnak rá a gyerekek, mert izgatja őket a lény kiléte, hanem azért is, mert a hátteréül szolgáló történet valóságos legenda lett. Ezért egyrészt a horrorlányt létrehozó emberek, másrészt pedig a különféle médiumok is felelősek. Momo profilképe és „bemutatkozása” ugyanis nem a véletlen műve. Az eredeti felhasználófiókot megalkotó személyek vélhetően azért választották egy japán vállalat (a Link Factory) egyik legrémisztőbb szobrát (az „Anyamadarat”), hogy azzal biztosan felizgassanak másokat. Momo ráadásul azt állítja magáról a beszélgetések során, hogy ő egy évek óta halott lány – ami nyilvánvaló hazugság. Ezzel a csellel mégis elérték a készítők, hogy teremtményüket olyan mitikus köd vegye körül, amit aztán a média is felkaphat és felnagyítva visszhangozhat.
Mégis ki szeretne lemaradni egy ekkora szenzációról? Addig természetesen sem az újságírók, sem a gyerekek nem nyughatnak, amíg egy ennyire titokzatos és különleges jelenségnek utána nem járnak. S hogy mi kell a horrorlány végső sikeréhez? Hát az, hogy betiltsák! Amint ugyanis egy efféle dolog tabuvá válik, szinte mindenki ki akarja próbálni. Az elvégre, ami ellen ilyen hevesen tiltakoznak, nyilván felettébb izgalmas. Fura is lenne, ha egy gyermek még csak meg sem próbálna játszani a tűzzel. Momo ugyanis senkit sem keresett fel eredetileg. Pont az volt a kihívás lényege, hogy ki mer kapcsolatba lépni vele telefonon vagy cseten.
Lassan, de biztosan…
Ha egyszer már létrejött a kapcsolat, a horrorlány tesz róla, hogy apránként teljesen körülfonja áldozatát az internet hálója. Ő ehhez az „ajtóba tett láb” módszerét alkalmazza. Ennek a trükknek az a csavarja, hogy kezdetben még egy könnyen teljesíthető kis apróságra vesszük csak rá a társunkat. Abban a percben azonban, hogy alanyunk a kapott feladatát végrehajtotta, rögtön egy újabb (az előbbinél nagyobb) kívánságot varrunk a nyakába. Ezt a „licitálást” aztán addig-addig folytatjuk, amíg
partnerünket szép lassan az irányításunk alá nem vonjuk.
Nagyjából Momo is így dolgozik. A felhasználófiók üzemeltetői ugyanis első körben még egy végletesen egyszerű dolog megtételére (az említett telefonszám továbbküldésére) veszik csak rá a gyerekeket. Ezt a kis feladatot aztán a továbbiakban egyre merészebb és veszélyesebb utasításokkal (például önmaguk bántalmazásával) fejelik meg. A hangsúly tehát a fokozatosságon van. Egy adott szint elérése után tudniillik mindannyiunkon az a kellemetlen érzés lesz úrrá, hogy most már miért ne folytatnánk? Ily módon sajnos könnyen ki lehet használni az úgynevezett kognitív disszonanciát.
Az erőszak sosem mindig segít
A horrorlány készítői természetesen arról is gondoskodtak, hogy sötét kihívásukból az az illető se tudjon egyhamar kiszállni, aki még az említett befolyásnak is ellen tud állni. Abban az esetben, ha egy résztvevő megpróbálja abbahagyni a kapott feladatok teljesítését, Momo beveti a legalattomosabb pszichológiai hadviselések egyikét. Erőszakos üzenetekkel, durva fenyegetésekkel, véres gyilkosságok fotóival és az áldozatok lementett, manipulált képeivel igyekszik hatni az érzelmekre. A fiatalok ugyanis emocionális szempontból sokkal könnyebben befolyásolhatóak, mint a felnőttek. A serdülőkor elvégre sok tinédzser számára már alapvetően is a szégyen és a szorongás ideje, így a félelmeiken keresztül sajnos hatékonyan sakkban lehet tartani őket.
Gondoljunk csak a különféle iskolai zaklatásokra! Amikor hosszú időn keresztül bántalmaznak valakit, akkor annak ténye rendszerint nem az áldozat vallomásából derül ki. Ő többnyire hallgat, mint a sír: nem mer, nem is akar segítséget kérni. A fenyegetések miatt retteg a következményektől, addigi megalázottságát pedig nem szeretné még tovább fokozni. Ezalól a jellegzetes áldozati viselkedés alól természetesen a felnőttek sem kivételek – emlékezzünk például a házasságon belüli erőszak egyes eseteire! Csakhogy az idősebbek több tapasztalattal és kellő önállósággal rendelkeznek már ahhoz, hogy az efféle lelki terror csekélyebb hatással legyen rájuk.
Hogyan védekezzünk ellene?
Csakúgy, mint a legtöbb manipuláció ellen: tudatosítással. Adjuk a serdülők tudtára, hogy Momo valójában semmivel sem több egy úgynevezett „hoax”-nál, vagyis „rémhírnél”, „átverésnél”, „kitalációnál”. Néhány pszichológiai trükkön túl semmi különleges nincs benne. Az információhiány, a misztifikáció, a tiltás, a fokozatosság és a megfélemlítés ötöse tette csak őt egyfajta „online predátorrá”. Ha megismerjük a működési elvét és nem tápláljuk tovább a misztériumát, akkor előbb vagy utóbb a horrorlány is ugyanarra a sorsra jut majd, akárcsak a Kék Bálna kihívás.
