Őszintén szólva... Miért nehéz beismerni az igazat magunknak?

Mi történne, ha ettől a pillanattól kezdve nem hazudnánk többé önmagunknak? Ha szembenéznénk azokkal az igazságokkal, amelyeket eddig gondosan elrejtettünk magunk elől – legyen szó arról, hogy nincs mindig kedvünk segíteni másoknak, vagy arról, hogy már nem szeretünk valakit? Az önmagunkkal való őszinteség egyszerre lehet ijesztő és felszabadító. Ijesztő, mert le kell bontanunk a gondosan felépített védőfalainkat. Felszabadító, mert végre abbahagyhatjuk a menekülést, és közelebb kerülhetünk ahhoz az élethez, amelyben valóban kiteljesedhetünk.

Mégis sokszor választjuk inkább a szépített történeteket: fenntartunk egy hamis képet, mert nem akarunk megbántani másokat, vagy mert félünk attól, hogy csalódnánk saját magunkban. Rövid távon ez kényelmesebbnek tűnhet, de hosszú távon kinek használ valójában? És mi történne, ha elkezdenénk apránként, kis lépésekben bevallani magunknak az igazat?

Cikkünkből kiderül:

1. Miért fontos őszintének lenni önmagunkkal?
2. Milyen jelei lehetnek annak, hogy valamit magunknak sem merünk bevallani?
3. Hogyan válhatunk még őszintébbé?

Őszinteség nélkül nincs önazonos élet

Az őszinteség nélkül nehéz értelmes, valódi életet élni. Ha a halálos ágyunkon visszanézünk, és azt látjuk, hogy mindig mások elvárásainak próbáltunk megfelelni, joggal érezhetjük majd, hogy sosem éltünk igazán. Leélhetünk egy egész életet úgy, hogy végül azon kapjuk magunkat: hogyha újrakezdhetnénk, mindent másképp csinálnánk. De az igazság az, hogy bármikor újrakezdhetjük. Ehhez mindössze bátorság kell: merünk-e most szembenézni önmagunkkal?

Sokszor azért hazudunk magunknak, mert „másokat szeretnénk megvédeni", vagy mert félünk a következményektől. Csakhogy az igazság sokszor kevésbé fájdalmas, mint a folyamatos színlelés. Az elfojtott érzések és elhallgatott igazságok előbb-utóbb úgyis felszínre törnek – testi tünetekben, nyomasztó álmokban vagy a kapcsolatainkban jelentkező feszültségekben. Minél inkább próbáljuk elnyomni őket, annál erősebben követelik a figyelmünket. És ami a legfontosabb:

ha nem vagyunk őszinték magunkkal, másokat sem óvunk meg – inkább elvesszük tőlük a lehetőséget, hogy saját maguk dönthessék el, mire állnak készen.

Például lehet, hogy azért nem szakítunk valakivel, mert azt gondoljuk, hogy nem bírná el a veszteséget, pedig már rég nem szeretjük annyira odaadóan. Ebben a helyzetben mindketten szenvedünk, hiszen a másik is érzi a szeretet és az őszinteség hiányát, még ha azt próbáljuk is eltitkolni előle. Sokkal többet adhatunk a környezetünknek, ha empatikusan, de őszintén vagyunk jelen – de ezt csak akkor tudjuk megtenni, ha előbb magunkkal merünk igazak lenni.

Egy 2015-ös kutatás szerint az önámítás fokozza a kortizolválaszt, ami megemeli a vérnyomást és a pulzust, így fizikailag is stresszessé tesz minket. Ha valaki tartósan ebben az állapotban él, az nemcsak a lelki, hanem a testi egészségét is kockáztatja. És legtöbben saját bőrünkön is tapasztaljuk: önmagunk becsapása nyugtalanságot, szorongást, álmatlan éjszakákat, sőt testi tüneteket okozhat. Bármennyire is próbáljuk elrejteni a valóságot, a testünk és a lelkünk előbb-utóbb jelezni fog.

Az igazság elkerülése tehát nem spórol nekünk fájdalmat vagy energiát – épp ellenkezőleg: újabb „rejtett költségeket” ró ránk. Az őszinteség viszont felszabadít: lehetőséget ad arra, hogy szembenézzünk a valódi érzéseinkkel, és olyan életet alakítsunk ki, ahol végre tényleg önmagunk lehetünk.

Honnan tudhatjuk, hogy nem vagyunk teljesen őszinték önmagunkkal?

Az önámítás nem mindig nyilvánvaló. Gyakran finom jelekben mutatkozik meg, amelyek eleinte talán jelentéktelennek tűnnek, de ha figyelmesek vagyunk, ráismerhetünk bennük arra, hogy valójában valamit elhallgatunk magunk elől.

#1 Visszatérő gondolatok

Ha bizonyos félelmek, aggodalmak vagy kérdések újra és újra felbukkannak, az intő jel lehet. Például ha gyakran eszedbe jut, hogy a jelenlegi munkahelyeden nem tudsz fejlődni, az annak a jele, hogy valójában már készen állsz valami újra, izgalmasabb kihívásokra. Ugyanez igaz lehet egy beszélgetésrészletre vagy megjegyzésre, amit nem tudsz kiverni a fejedből: amit megjegyzünk, az rendszerint erős érzelmeket kelt bennünk. Ha valaki története, sikere vagy kritikája különösen mélyen megérint, könnyen lehet, hogy benned is ott rejtőzik valamilyen fel nem ismert igazság, amire érdemes lehet ránézni.

#2 Üresség érzése

Az igazság elől való menekülés sokszor nemcsak a fájdalmas érzések elkerülésével jár, hanem minden érzés tompításával. Amikor az énünk egy részétől elszakadunk, más érzelmeket is elvágunk magunktól, így egyre távolabb kerülünk a valódi megéléseinktől. Az üresség érzése gyakran annak a jele, hogy valami fontosat nem akarunk meglátni vagy kimondani.

#3 Visszatérő kapcsolati minták

Ha több kapcsolatunkban is ugyanaz a dinamika ismétlődik – például állandó viták vagy épp folyamatos meghunyászkodás –, érdemes elgondolkodni azon, mit takarhat ez. Ezek a minták sokszor elfedett igazságokra világítanak rá: lehet, hogy nem vállaljuk saját igényeinket, vagy nem húzzuk meg a határainkat.

#4 Fokozott szorongás és testi tünetek

A szorongás gyakran annak a jele, hogy belül valami nincs rendben. Amikor nem vagyunk őszinték magunkkal, állandó belső feszültséget élhetünk meg, ami nyugtalanságban, alvászavarban, sőt testi panaszokban is megjelenhet. A testünk sokszor előbb jelzi az elfojtott igazságokat, mint hogy tudatosítanánk őket.

Hogyan gyakorolhatjuk az őszinteséget önmagunkkal?

Az őszinteség gyakorlása nem feltétlenül radikális döntések sorozatát jelenti. Apró, mindennapi lépésekkel is közelebb kerülhetünk hozzá. Íme néhány módszer, ami segíthet:

Tegyük fel magunknak a kérdést:

„Mi az, amit tudok a szívem mélyén, de még nem mertem felvállalni?” Segíthet, ha naplót vezetünk és lejegyzünk néhány „Ha őszinte akarok lenni…” kezdetű mondatot. Ne ítélkezzünk önmagunk felett – egyszerűen csak figyeljük meg azt, ami természetesen árad belőlünk.

Figyeljünk a testünk jelzéseire

Az igazság, amit elnyomunk, gyakran testi tüneteken keresztül próbál felszínre törni. Gyomorszorítás, mellkasi nyomás, állandó feszültség – ezek mind azt jelezhetik, hogy valamit kimondatlanul hordozunk. Vegyük észre, hogy mi tesz izgatottá, boldoggá, megkönnyebbültté, és induljunk abba az irányba.

Nézzünk rá kívülről: mit mondanánk a legjobb barátunknak?

Ha másokhoz együttérzően fordulnánk, miért ne tennénk ugyanezt önmagunkkal is? Képzeljük el, ha a legjobb barátunk állna a helyzetünkben – mit tanácsolnánk neki?

Vizsgáljuk meg a kérdést az idő távlatában

Próbáljuk meg elképzelni, hogyan fogjuk érezni magunkat valamely döntéssel kapcsolatban 10 perc, 10 hét, 10 hónap, vagy akár 10 év múlva! Ez segíthet perspektívába helyezni a problémát, és meglátni, mi az, ami hosszú távon valóban számít.

Kezdjük kis lépésekkel

Nem kell rögtön munkahelyet váltanunk vagy kapcsolatokat megszakítanunk. Kezdhetjük apró, alacsony kockázatú döntésekkel: mondjunk ki egy kisebb igazságot valakinek, vagy valljuk be magunknak egy régi vágyunkat. Tapasztalni fogjuk, hogy nem omlik össze az életünk attól, hogy őszintébbek vagyunk – sőt, egyre szabadabbnak és könnyebbnek érezzük majd magunkat.

Osszuk meg valakivel

Néha ahhoz, hogy valóban vállalni tudjuk az igazságot, segít, ha elkezdjük másoknak is megfogalmazni. Egy megbízható barát, mentor vagy terapeuta biztonságos teret adhat az őszinte kitárulkozáshoz.

Mindannyian küzdünk néha azzal, hogy szembenézzünk a saját érzéseinkkel. Érdemes néha megállni, és feltenni magunknak a kérdést: Miben nem vagyok őszinte önmagammal? Hogyan lehetnék egy árnyalattal nyíltabb, igazabb magamhoz? Minél inkább figyelünk a belső igazságainkra, annál közelebb kerülünk ahhoz, hogy a számunkra legautentikusabb életet élhessük.