Pandémia-para vagy válság-virágzás? Melyik terjed jobban?

Pszichológusként sok esetben nagyon jól tudjuk, mitől lesznek az emberek mentálisan betegek. Gyakran azonban értetlenül és csodálattal szemléljük, hogy igen nagy arányban a legsúlyosabb traumák ellenére vagy a legkedvezőtlenebb körülmények között is meglepően egészséges marad az emberek mentális állapota. Létezik-e valamiféle mechanizmus, hasonlóan testünk immunrendszeréhez, amely megvéd bennünket a lelki kórokozóktól? Meghatározhatóak-e azok a személyiségjegyek, amelyek birtokában könnyebben vesszük fel a harcot mentális jóllétünk kihívóival szemben?

Lassan egy éve már, hogy a hazánkban is felbukkant koronavírus-járvány mindannyiunk életét teljesen átformálta. Otthonunkba költözött a munkahelyünk, az iskolánk, mi magunk pedig karanténba kényszerültünk. Sokan sokféleképpen reagáltunk a vírushelyzet okozta rendkívüli helyzetre. Voltak olyanok, akik társas kapcsolataik újradefiniálásával, a faltól falig mért mozgástér lehetséges áthidalásával küzdötték le a kényszerű távolságtartás nehézségeit, de egyre több helyen olvashatunk a pandémia okozta mentális egészségügyi vész- (és veszély)helyzet terjedéséről is. Vajon min múlik az, hogy a megváltozott életkörülmények hatására valaki részben vagy teljes egészében elveszíti lelki egyensúlyát, miközben mások sokkal könnyebben veszik az akadályokat, mi több, fejlődni, növekedni tudnak általa?

Ahhoz, hogy sikeresen vegyük az új élethelyzetek – mint például a világjárvány – okozta megpróbáltatások mindennapi életünkre gyakorolt hatását, másfajta érzelmi viszonyulást kell kialakítanunk. Aaron Antonovsky amerikai-izraeli orvos-szociológus, az elsők között hívta fel a figyelmet arra, hogy az emberek viszonylag nagy százaléka egészséges és kiegyensúlyozott marad, sőt még hatékonyabbá is válhat stresszes körülmények ellenére is.

Reziliencia

Az 1970-es években fejlődéspszichológusok célzott kutatásokat végeztek, hogy megvizsgálják, miben különböznek társaiktól azok a gyermekek, akik a kedvezőtlen körülmények ellenére is egészségesen fejlődnek. Az úgynevezett reziliens gyermekeket a szélsőséges körülmények közötti sikeres adaptáció jellemzi, akik a fennálló akadályok ellenére is képesek az életkorukhoz kötődő fejlődési kihívások sikeres teljesítésére. A rezilienciára irányuló kutatások különösen fontosak, mert általuk közelebb kerülhetünk a krízishelyzetekben védőfaktorként funkcionáló erőforrások feltárásához.

Az erőforrások az ember olyan aktuális vagy potenciális eszközei, amelyek alapvető fontosságúak bármilyen változáshoz való alkalmazkodásban, a nehézségekkel való megküzdésben, vagy akár a pszichológiai jóllét elérésében egyaránt.

Fejlődéspszichológusok korábbi kutatási eredményei alapján, a lelkileg megterhelő élethelyzetekben mozgósítható védőfaktorokat 3 csoportba sorolhatjuk:

1. személyes erőforrások
2. társas erőforrások
3. kulturális és vallási hagyományok

Társas erőforrásaink tekintetében a szeretetet és támogatást nyújtó, de egyben magas elvárásokat is támasztó komplex családi környezetnek van kiemelkedő szerepe. A kedvező családi légkörön kívül a párkapcsolatnak és a kortársakkal kialakított pozitív kapcsolatoknak is lehet protektív hatása életünk nehéz időszakaiban.

A társas erőforrások mellett a vallásos-spirituális közösséghez tartozásnak is fontos szerepe lehet a megküzdési stratégiák alakításában. A transzcendenciával való kapcsolat az erőforrások bővebb tárházát jelenti, még akkor is, ha valamilyen veszteség, krízis stb. idején ez a kapcsolat kétséggel, fájdalommal telivé válik.

Társas és kulturális erőforrásaink valamennyire adottak és kívülről érkeznek, de felmerülhet a kérdés, hogy milyen belső, személyes erőforrások állnak rendelkezésünkre, léteznek-e protektív személyiségfaktorok.

A kutatások egyik legfontosabb konklúziója, hogy a legtöbb kutató által a sikeres ellenállóképesség hátterében feltételezett reziliencia (amelyről már korábban részletesen írtunk itt és itt) nem speciális tulajdonságokból származik, és tanulható képességnek tűnik. Kelly McGonigal szerint a megváltozott helyzetre adott reakciónk nagy mértékben függ a stresszel kapcsolatos gondolkodási beállítódásunktól. Egyes emberek azt gondolják, hogy a stressz ártalmas, káros, ezért el kell kerülni, míg mások úgy vélekednek róla, hogy az hasznos is lehet, és szolgálhatja a fejlődésünket.

A stresszre adott reakciónkat tehát meghatározhatja az is, hogy elhisszük-e magunkról, hogy képesek leszünk kezelni a helyzetet.

Ha úgy érezzük, hogy a körülmények meghaladják képességeinket, akkor fenyegetésként fogjuk észlelni az adott stresszort. Ha viszont azt gondoljuk, hogy rendelkezésünkre állnak a probléma megoldásához szükséges erőforrások, akkor kihívásreakcióval is válaszolhatunk.

A stresszorok mobilizáló, egészségmegtartó tényezőként való értelmezését az ún. szalutogenikus megközelítés hangsúlyozza. A salutogenezis (jelentése, a jólét forrása) fogalma Aaron Antonovsky-tól származik és érdeklődése középpontjába az egészség eredetének vizsgálatát állította. Antonovsky olyan nőket vizsgált kutatásában, akik túlélték a koncentrációs táborok megrázkódtatásait. Arra kereste a választ, hogyan lehetséges az, hogy egyesek az embertelen bánásmód és a rengeteg elszenvedett szörnyűség ellenére is, testileg és mentálisan is egészségesek tudtak maradni. Kutatásaiban egy olyan személyiségjellemzőt azonosított, amely képes garantálni az eredményes megküzdést és a hosszú távú egészségmegőrzést. Ez nem más, mint a koherenciaérzék: „Az összefüggések megértésére és megérzésére való képesség, annak érzése, hogy a külső környezet változásai előrejelezhetőek, valamint erőteljes hit abban, hogy a dolgok úgy alakulnak, ahogyan az észszerűen elvárható” (Antonovsky, 1979).

Úgy is mondhatnánk, hogy a koherenciaérzék egyfajta komplex önbizalom, amelynek három komponense van:

• a belső és külső környezetből származó ingerek áttekintésének és megértésének a képessége, az abban való hit, hogy ezek az ingerek bejósolhatóak és megmagyarázhatóak
• a problémákkal való megbirkózás képessége, vagyis a szükséges erőforrások birtoklására vonatkozó bizalom
• az a meggyőződés, hogy a problémák kezelése és megértése jelentőséggel bír az egyén számára

Több kutatás is alátámasztotta, hogy a koherenciaérzék szoros összefüggésben áll a különböző egészségmutatókkal és az élet kihívásaira adott megküzdési képességgel.

A személyiség protektív faktorai

A továbbiakban azokat a protektív személyiségvonásokat vesszük sorra, amelyek egyfajta „lökhárítóként”, megvédenek bennünket a stresszteli szituációk káros hatásaitól vagy akár még lelki gyarapodásunkat is serkenthetik.

Optimizmus

Az optimizmus azáltal segíti a jobb alkalmazkodást nehéz körülmények közepette, hogy a lehetséges pozitív következmények felé tereli a figyelmet, amely kedvez az aktívan megküzdő viselkedés fenntartásának. Számos kutatás igazolta, hogy az optimizmus elősegíti a műtétek és betegségek utáni gyorsabb felépülést is.

Kontroll

A kontroll gyakorlása növeli a személyes kompetenciát és az énhatékonyság érzését. A belső kontroll hit azt az attitűdöt jelenti, miszerint „nagyrészt én vagyok felelős a velem történő eseményekért”. Ez a hozzáállás szintén támogatja az aktív megküzdőképességet és minimalizálja a stresszhatásokból fakadó tartós negatív következmények előfordulását.

Keményen helytálló személyiség

A keményen helytálló személyiség azt az egyént jelöli, akire egyaránt jellemző az elkötelezettség, a kihívásokra való reagálás és a kontrollképesség. A lelkileg edzett személy olyan feladatokat választ, amelyeket teljes meggyőződéssel és őszinte lelkesedéssel végez, miközben személyiségének minden szféráját bevonja az adott tevékenységbe. A nehézségek kihívásként való értelmezése azon a meggyőződésén alapul, hogy a változás az élet természetes velejárója, amely fejlődési lehetőséggel jár együtt. A kontrollképesség pedig arra utal, hogy elhisszük, képesek vagyunk az események ellenőrzésére és befolyásolására és leginkább saját magunkat tartjuk felelősnek életünk alakulásáért.

„Olyan az életünk, amilyenné gondolataink teszik.” (Marcus Aurelius)

A különböző pszichológiai kutatásokon alapuló elméletek tehát arra engednek következtetni, hogy az újszerű vagy megterhelő életkörülményekhez való adaptív alkalmazkodás nem különleges képességek, külső körülmények vagy öröklött vonások hozadéka, sokkal inkább egyéni gondolkodásmódunkon és hozzáállásunkon múlik. Mindannyiunknak érdemes lenne elgondolkoznia azon, vajon hány százalékban vállaljuk a felelősséget saját helyzetünkért vagy minduntalan a körülményeket okoljuk. A mostanihoz hasonló rendkívüli veszélyhelyzetben azzal kell szembesülnünk, hogy számos tényező esetében fel kell adnunk a kontrollt. Nem mehetünk oda, akkor és akikkel szeretnénk, legalapvetőbb lélektani szükségletünket, az egymáshoz való személyes kapcsolódás élményét is karanténba kellett zárnunk. Bár a lelkileg megterhelő helyzetek által kiváltott automatikus érzelmeinkért nem mi magunk vagyunk a felelősek, de csakis rajtunk múlik, hogy önmagunk szolgálatába vagy ellenébe fordítjuk azokat.

Amennyiben úgy érzed, hogy személyes erőforrásaid kiapadtak egy aktuális nehézség vagy probléma medrében, érdemes lehet egy időre a külső, társas erőforrások mozgósítására koncentrálni. A Mindset Pszichoterápiás és Tanácsadó Központ pszichológusai a jelenlegi járványhelyzet alakulásához igazodva online vagy személyes konzultációk formájában segítenek megérteni a lélektani elakadások okait, valamint kibontakoztatni a mindannyiunk lelkében rejlő belső erőforrásokat.