„Ha egy kígyó (ami ritkaság) fölfalja önmagát, marad-e utána egy kígyónyi űr? És olyan erőhatalom van-e, mely egy emberrel ember voltát megetethetné? Van? Nincs? Van? Fogas kérdés!” . Ez a mottója Örkény István leghíresebb drámájának. A Spirit Színház ezúttal egy olyan klasszikust hozott vissza a világot jelentő deszkákra, amely egy meglepően fontos pszichológiai üzenetet tartogat számunkra. Már ha egyáltalán észrevesszük azt! Élményanalízisünk.
Örkény mindig is a fekete humor koronázatlan királyának számított a magyar irodalomban. Híres egyperces novelláit nem csak azért szereti a diákok nagy része, mert azok a többi kötelező olvasmánnyal ellentétben valóban rövidek. Örkény drámáit és kisebb-nagyobb írásait minduntalan áthatja a groteszk vicces, mégis hátborzongató és elgondolkodtató szelleme. A Tóték című színdarabnak is ez a legfőbb összetevője. A mű univerzumában ugyanis még az egymástól szélsőségesen elütő képzetek is igen jól megférnek egymás mellett. Reális és irreális, logikus és értelmetlen, felkavaró és nevetséges…
Tóték idilli kis falujában minden lehetséges, és bármi megtörténhet!
Miért épp erre a színdarabra esett a választás? Remek kérdés. A Spirit Színház repertoárjában elsősorban olyan klasszikus és modern darabok szerepelnek, amelyek számtalan lélektani síkkal és értelmezési lehetőséggel rendelkeznek. Márquez Száz év magánya, Dürrenmatt Fizikusokja, Oscar Wilde Dorian Graye… olyan művek ezek, amelyek érzelmeink teljes skálájával játszadozni képesek. Hát még Örkény tragikomédiája! Tóték története első ránézésre ugyan bolondosnak és könnyednek tűnhet, ám ha megfontolunk egy-két apróságot benne, hamar rájöhetünk, hogy mi lehet annak az egyik potenciális üzenete.
Jót nevettünk… de min is pontosan?
„A Tóték… a magam szándéka szerint a kiszolgáltatottak tragikomédiája. (…) Kölcsönös függőségben élünk, egy személyben vagyunk zsarnokok és áldozatok. (…) Hitem szerint az Őrnagy és a Tűzoltóparancsnok valójában egy személy. Ahhoz persze, hogy ebből drámai mű lehessen, össze kellett szikráztatni a benne rejlő pólusokat… A mű azt kérdezi, hogy véges-e vagy végtelen az elnyomottak tűrőképessége, és azt válaszolja: van ennek is végpontja, amelyen túl béketűrésünk elfogy, és föllázadunk” – írja Örkény szóban forgó műve kapcsán. Vigyük csak tovább ezt a gondolatmenetet!
Az író azt állítja tehát, hogy alkotásának két főszereplője (Tót Lajos és Varró Őrnagy) lényegében egyazon személy két, egymással ellentétes oldala. A zsarnok és az áldozat, a vezér és a katona, az úr és a rabszolga… s még folytathatnánk a hasonlatokat. Ha azonban elfogadjuk, hogy ezek az ellentétek végső soron mégiscsak közös tőről fakadnak, akkor akaratlanul is felötlik bennünk Freud id, ego és superego fogalma. Felettes énünk elvégre személyiségünk azon része, amely énünk elé bármikor frusztráló tilalmakat állíthat annak érdekében, hogy az megzabolázza és kontroll alatt tartsa különféle „ösztön-késztetéseinket”.
Az Őrnagy is pontosan így kényszerítette Tót urat szükségletei megtagadására!
Valamelyest tehát mindannyiunkról szól a darab, hiszen az az emberi elme olykor meglepően irracionális működését utánozza. A bennünk élő Őrnagy ugyanis superegóként hozza magával a háborús frontvonal (a kegyetlen külvilág) szabályait, s veti alá azoknak szép lassan a bennünk élő Lajost, vagyis az egónkat. Ezek a tabuk eleinte még érthetőek és elfogadhatóak, idővel azonban egyre inkább a tűzoltóparancsnok (az én) fejére nőnek, s eleinte még csak frusztrációt, később viszont már pszichotikus kitörést okoznak. Tót Lajos is azért válik gyilkossá, mert egy ponton túl nem bírja már tovább, hogy elemi emberi szükségletei rendre kielégítetlenül maradnak: nem aludhat, nem ásíthat, a sisakját a szemébe kell húznia, egy zseblámpát kell a szájában tartania, s egyre csak dobozolnak, dobozolnak és dobozolnak…
Jó lecke ez mindannyiunk számára. Habár régóta tudjuk már, hogy „nem mind arany, ami Freud”, sejtjük azért, hogy valami értékes még a pszichoanalitikus emberképben is akad. A külvilág első ránézésre valóban értelmes helynek tűnik, sokszor mégis teljesen értelmetlen követelései vannak. Ezeknek személyiségünk egy része minduntalan meg akar felelni, másik része pedig egyre hangosabban lázadozik. Mindez természetes persze, ám a nyomás néha olyannyira erős lehet, hogy végül megtörünk a súlya alatt, s őrültek módjára kelünk fel enne. Csakhogy az efféle viselkedés újfent nem tűnik túlságosan egészségesnek.
Az emberi személyiséget is át- meg áthatja a groteszk szelleme!
Örkény tisztában volt ezzel. Katonai évei kíméletlenül tudatták vele, hogy bizonyos szituációkban (például háború idején) mennyire kiszolgáltatottá válhat még a legjózanabbak elméje is. Tóték tragikomédiája az emberi személyiség eme vissza-visszatérő deformációját, énünk és felettes énünk hatalmi viszonyának örökös váltakozását jeleníti meg. Nézőként feleslegesen próbálunk meg belekapaszkodni a ráció megnyugtató erejébe, teljesen alá vagyunk rendelve a hirtelen felbukkanó értelmetlenségeknek. Előbb-utóbb kénytelenné válunk szembenézni azzal a ténnyel, hogy mi magunk is olyan abszurdak és nevetségesek vagyunk, akárcsak az egyes szereplők és jelenetek.
Örkény István és a Spirit Színház varázsa ugyanabban rejlik: kibillentenek bennünket hétköznapi világképünkből. Érzékeltetik velünk, hogy az életben és az emberekben is ott lappang valami különös torzió, ami egy ponton túl már inkább nevetséges, mintsem hátborzongató. Ennek a nevetésnek azonban nem a felhőtlen jókedv lesz az alapja. A groteszk lényege ugyanis az, hogy mindent megkérdőjelezzen, de semmire se adjon kielégítő választ. Azt mindig az olvasónak, a hallgatónak vagy épp a nézőnek kell megtalálnia.
Élményanalízis
Flow – 5/5
A Spirit Színház ezen előadása is a közönség teljes körű bevonását célozza meg. Nézőként éppen ezért újfent nagyon tudatosan kell jelen lennünk ahhoz, hogy igazán élvezni tudjuk az említett színdarabot. Ha sikerül elengednünk az értelemkeresés állandó kényszerét, akkor könnyen elkaphat minket az a bizonyos áramlat-élmény.
Intenzitás – 5/3
A darab valahol félúton van a felszabadult nevetés és a feszengő elmélkedés között. Egyszer még jót derülünk a látottak/hallottak értelmetlenségén, másszor pedig már azon töprengünk, hogy pontosan mit vagy kit is figurázhatott ki Örkény. Mindez néhol inkább relaxálja, néhol pedig inkább aktivizálja az elménk.
Különlegesség – 5/3
A Spirit Színház már önmagában is egy igazi különlegesség. Örkény műve úgyszintén. A kettő együtt nagyszerű élmény ugyan, de annyira talán mégsem szokatlan, hogy az a komfortzónánkon kívülre essen. Inkább ismerős, mintsem újszerű a helyzet, hiszen a szóban forgó dráma a gimnáziumi irodalomórák emlékeit eleveníti fel.
Inspiráció – 5/5
Tóték története kifejezetten csalóka. Azt hihetnénk, hogy egy könnyed komédia tárul majd a szemünk elé, holott a darab valójában jóval többről szól! Ahogyan arra fentebb már kitértünk: Örkény elsősorban a groteszkkel dolgozik, amelynek lényege, hogy száműzzön bennünket jól megszokott perspektívánkból, s egy teljesen más nézőpont felvételére késztessen.
Megoszthatóság – 5/3
Örkény alkotása tragikomikus voltánál fogva egyedül és másokkal együtt nézve is felettébb élvezetes. Egyedül azért, mert úgy sokkal jobban inspirál bennünket a megtapasztalt élmény, másokkal együtt pedig azért, mert úgy pedig sokkal nevetségesebb a cselekmény.
Összegezve, azoknak ajánljuk a Spirit Színház Tóték című előadását, akik:
- odavannak Örkény István akasztófahumoráért,
- nem elégszenek meg a modern komédiák felszínes poénjaival, és
- újra szeretnék élni egyik legkedvesebb kötelező olvasmányuk emlékét.
•••
Nézz a világra Pszichológus Szemmel! A Mindset Pszichológia formabontó rovatában az általunk megalkotott, tudományos alapokon álló módszer, az élményanalízis segítségével egy új látásmódot kívánunk átadni az olvasóknak. Szeretnénk, hogy cikkeink által mindenki könnyedén megtalálhassa a hozzá illő tevékenységet, amit így tudatosabban és mélyebben átélhet. A Pszichológus Szemmel rovatnak köszönhetően kitágítható a világról alkotott képünk horizontja. Az általunk kidolgozott élményanalízis módszertanának elméleti összefoglalója itt, dimenzióinak ismertetője pedig itt olvasható.
