Segítség! Munkamániás vagyok?! – Az elkötelezettségtől a perfekcionizmusig

A munka és az azzal töltött idő életünk fontos részét képezi. Olyan alapvető szükségleteink kielégítését szolgálja, mint a túlélés, a másokkal való kapcsolat létesítése, vagy az önmegvalósítás. Ezeken túl sokunk hobbiként tekint a munkájára, és nem rest minél több időt azzal tölteni. De hol van a határ az egészséges munkaszeretet és a munkamánia közt? Mi történik akkor, ha a foglalkozásunk rabjává válunk?

A foglalkoztatottság fontosságát hangsúlyozza az is, hogy munka nélkül sokaknak a munkakeresés nehézségei és akadályai mellett még mentális problémákkal is szembe kell nézniük. A munka világa az elmúlt években mélyreható változásokon ment keresztül, ami a technológiai újításoknak, illetve a karrierek változó jellegének köszönhető. Nem meglepő tehát, hogy a munkavállalók átlagos heti munkaideje növekedésnek indult, illetve egyre nehezebb a munkától való elszakadás, és a feladataink elválasztása a magánéletünktől. Ez csak súlyosbodott a pandémia időszaka alatt, amikor az életterünk vált a munkahelyünkké. 

         Munkamánia vs. elkötelezettség

Bár a fent említettekbőll is kitűnik, hogy a munkánk egyre nagyobb szeletet kap életünkből, néhányunknak ez még az átlagosnál is fontosabb. Talán mindannyiunknak eszébe jut valaki, amikor egy olyan személyt kell elképzelni, akinek nincs egy szabad perce sem, rengeteget túlórázik és igyekszik mindig a legjobbat nyújtani. Őket szoktuk munkamániásnak nevezni. Ez a megnevezés és jelenség azonban nem összekeverendő a munkájuk iránt elkötelezett személyekkel. 

Az utóbbiról olyanok esetében beszélhetünk, akik látják hivatásuk értelmét, az iránt pozitív érzéseket táplálnak, lelkesek és szenvedélyesek. Éppen ebből adódóan jobban is teljesítenek. A munkamániások ezzel szemben hajlamosak arra, hogy a lehető legtöbb időt szenteljék a munkának, feláldozva ezért a szabadidős tevékenységeiket, a családi és baráti kapcsolataik.at

Munka iránti motivációjuk nem az anyagi juttatásokban keresendő, sokkal inkább belülről fakad.

Ez a belső nyomás azt mondja nekik, hogy dolgozniuk kell és bűntudatot vagy szorongást kelt bennük, amikor nem így tesznek. Ezek az érzések nehezítik meg számukra a munkától való elszakadást. 

A kettő közti különbség leginkább abban keresendő, hogy mennyire élvezik valójában a munkájukat, milyen mértékben tudnak abban elmerülni. Az elkötelezett dolgozók azért töltenek több időt a munkájukkal, mert élvezik azt, és szívesen szánják rá az idejüket, míg a munkamániásoknak nincs effajta önálló döntésük. 

Egy másik kulcsfontosságú különbség köztük a perfekcionizmus, ami leginkább a munkamániásokra jellemző. Ez egy olyan személyiségbeli hajlam, amelyet a hibátlanságra való törekvés és a teljesítményre vonatkozó rendkívül magas mércék, és a kritikusság jellemez. Változó, hogy életünk melyik területéhez viszonyulunk így, de leggyakrabban a munkánkhoz és a tanulmányainkhoz állunk ilyen módon.

A perfekcionizmus sokféleképp befolyásolja a munka területét: a felállított magas mércék miatt többet aggódhatunk és töprenghetünk a munkán. Mivel ezeket szinte lehetetlen elérni, így csökken az elégedettségünk, illetve végeredményben a hatékonyságunk is.

         A munkamánia és a kiégés kapcsolata

A munkamánia és perfekcionizmus mára a köznyelvben is használatos fogalmakká nőtték ki magukat, és gyakran a siker előfeltételeiként tekintünk rájuk. Kívánatosnak tartjuk a hozzájuk kapcsolódó tulajdonságokat és viselkedési mintákat. A kutatások azonban óvatosságra intenek, hisz azt mutatják, hogy ezek káros hatással vannak a fizikai és mentális egészségünkre. A hosszú munkaidő következtében nem jut időnk a hobbinknak hódolni, sportolni és aludni, illetve több stresszt is élünk át. Ennek következtében csökken a betegségekkel szembeni ellenállóképességünk, és több egészségügyi panaszról számolhatunk be. 

Munkamániával kapcsolatos gyakori következmény a kiégés (az elkötelezett munkavállalók morálja és hozzállása ennek épp az ellentétje). A folyamatos stressznek való kitettség az egyén belső tartalékainak fokozatos kimerüléséhez vezet. Az ide való eljutást egy ötlépcsős modellben szokták magyarázni.

Eleinte a munkavállaló még lelkes, de egy idő után elkerülhetetlen, hogy megtapasztalja a munkához kapcsolódó nyomást. Ekkor lenne fontos a pozitív megküzdési stratégiák keresése és alkalmazása. Ezután az élet a munkára és az ügyek intézésére korlátozódik, miközben a személyes értékek elhanyagolódnak. Megjelennek a gyakori stressztünetek, melyek érzelmileg és fizikailag is érintik az illetőt.

Ekkor alakul ki a krónikus stressz szakasza, amely frusztrációhoz vezet. Az érintettek kudarcot és tehetetlenséget éreznek.

Az erőfeszítések láthatóan nem fizetődnek ki, és az a benyomás – esetleg tény –, hogy nem kapnak elég elismerést, oda vezet, hogy alkalmatlannak érzik magukat. Ebből fakad a kétségbeesés és a kiábrándultság érzése, az ember nem lát kiutat a helyzetből, közömbössé válik. A folyamat utolsó szakaszában alakul ki a kiégés. 

A kiégés következményeként felléphet érzelmi, fizikai, és szellemi fáradtság. Legfontosabb ismertetői a kimerültség, a távolságtartás és a csökkent hatékonyság. Leggyakrabban azon hivatást űzők körében fordul elő, akik emberekkel foglalkoznak, mint például az orvosok, ápolók, szociális munkások, tanárok. A kiégés összefüggésbe hozható a megnövekedett orvosi igazolással járó betegszabadsággal, továbbá előre jelezheti az olyan betegségeket is, mint a 2. típusú cukorbetegség, a szív-és érrendszeri betegségek, az izom- és csontrendszeri rendellenességek. Tekintettel ezekre, a kiégés súlyossága nyilvánvaló. 

         Hogyan tovább?

A munkamánia és a kiégés kialakulásához a külső tényezők, mint a munkáltató felől érkező egyre magasabb elvárások, a több feladat, a rossz infrastruktúra és légkör is hozzájárulnak, így a kezelése és megelőzése is egy összetett folyamat (lenne), mely érinti mind a munkakörnyezetet, mind a saját személyiségünket és a munkakörülményekhez való hozzáállásunkat. 

Amit egyénileg első lépésként megtehetünk az a személyes kapcsolatainkra való fókuszálás: ez a családdal, barátokkal töltött idő fontosságának megértését jelenti. Továbbá a kollégákkal való kapcsolattartás, a foglalkozásunkhoz kapcsolódó érzelmi és egzisztenciális kérdések megosztása, és az ezeken való közös gondolkodás is előrevivő.

Egy következő elem a hivatásunkhoz kapcsolódó plusz feladatok vállalásának tudatos csökkentése. Másik stratégia lehet az öngondoskodás, amely a kötelezettségek melletti személyes érdeklődés űzésének is teret ad. Életszemléletet tekintve hatékonynak bizonyul, ha azonosítjuk a saját értékeinket, és ezeknek megfelelően cselekszünk. Erről a felfogásról bővebben itt olvashatunk. Ezek a lépések a kiégés megelőzésében is hasznosnak mutatkoznak, így jó lehet mihamarabb megpróbálni beépíteni őket.