A Paralimpia és a média – a paralimpikonokkal kapcsolatos sztereotípiák

Az Olimpia minden alkalommal rengeteg nézőt vonz az éppen aktuális helyszínre. Sokunkat szögez a tévéképernyő elé, követjük az eseményeket online vagy épp a rádióban, de egy biztos: nem szeretünk lemaradni az eredményekről. De mi a helyzet a Paralimpiával? Tudjuk például, hogy a párizsi játékokon eddig milyen magyar eredmények születtek? Tisztában vagyunk vele, hogy milyen sportágakban képviselnek minket a sportolóink? Vajon miért szentelünk kevesebb figyelmet a Paralimpiának, és melyek azok a tényezők, amelyekre tudatosan figyelnünk kéne az Olimpiát követő eseménnyel kapcsolatban?

Hazánkat 39 sportoló képviseli a párizsi Paralimpiai játékokon: asztalitenisz, atlétika, boccia, erőemelés, íjászat, judo, kajak-kenu, kerekesszékes vívás, kerékpár, lovaglás, sportlövészet, triatlon és úszás szerepel a magyar versenyzők repertoárjában. Éremből sincs hiány, ugyanis sportolóink már nem is egy éremmel gazdagították Magyarországot.

Cikkünkből kiderül:

• Miért irányul kevesebb figyelem a Paralimpiára?
• Miért károsak a sztereotípiák?
• Milyen sztereotípiákat érdemes elkerülni, ha a paralimpikonokról beszélünk?

A Paralimpiával kapcsolatos kutatások többnyire azzal foglalkoztak, hogy a média miért szentel jóval kevesebb figyelmet ennek az eseménynek, mint az Olimpiának. Habár az azóta eltelt időben javult a helyzet, de egy tartalomelemzés kimutatta, hogy a 2002-es év során – abban az időszakban, amikor az olimpiai és paralimpiai cikkek koncentrációja a legmagasabb volt a médiában –

az amerikai napilapok átlagosan 427 cikket közöltek az olimpiáról, míg a paralimpiáról csak kettőt.

Bár manapság már eközött a két szám között talán nincs ekkora különbség, mégis érdekes megfigyelni, hogyan alakul a médiafigyelem a játékok kapcsán.

A fenti vizsgálat szerint azok az újságírók, akik nem írtak az eseményről, úgy vélték, hogy a Paralimpia nem vonzó és a közönség nem érdeklődik iránta; egyesek még azt is állították, hogy a paralimpiai játékokon nem zajlik igazi verseny. Ezzel szemben a paralimpiai riporterek interjúinak tematikus elemzése alapján kiderült, hogy a játékokról való tudósítások többek között korábbi érintettségből vagy épp a fogyatékossággal kapcsolatos tudatosság növelésének vágyából fakadtak.

A 2020-as tokiói játékokkal kapcsolatban felmerült a kérdés, hogy vajon javult-e a paralimpiai sportolók médiaképviselete az idők során. A vizsgálatok azt bizonyították, hogy a közvetítések többnyire olyan eseményekről adtak tudósítást, ahol a paralimpikonokat elsősorban sportolóként ábrázolták, a fogyatékosságuk pedig csak másodsorban került terítékre. Ezen pozitív eredmény ellenére azonban a fogyatékos személyekkel kapcsolatos sztereotípiák még mindig erőteljesen érvényesültek mind a nyomtatott médiában, mind a televíziós közvetítések során. Ide tartozott a fogyatékosság minimalizálása – esetleg teljesen láthatatlanná tétele –, a trauma leküzdésére való összpontosítás, a lekezelő vagy épp felmagasztaló nyelvezet – amely során a sportolókat a fogyatékosság szószólóiként mutatták be –, de megjelent az a szemlélet is, hogy a versenyzőknek hálásnak kell lenniük.

Érdekes nyelvhasználati jelenség, hogy a közvetítések alkalmával a sportolók inkább „részt vesznek” az eseményen, mintsem „versenyeznek”.

Az ausztrál médiát vizsgáló kutatás szerint jelentős változások figyelhetőek meg a paralimpiával kapcsolatos attitűdben, azonban továbbra is figyelmet kell fordítani a sportolókkal kapcsolatos narratívákra.

A fogyatékossággal élő paralimpikonokat a médiában túlnyomórészt ugyanis a fogyatékosságukat leküzdő, bátor élsportolók képében ábrázolják.

A korábbi tanulmányok azonban arra hívják fel a figyelmet, hogy ezek a médiareprezentációk hozzájárulnak a kialakult hatalmi viszonyokhoz, és nem segítik a fogyatékossággal élők helyzetét a társadalomban.

De miért jelentenek problémát a sztereotípiák?

A Paralimpia csodálatos lehetőség arra, hogy lebontsuk az egyenlőtlenségeket, megváltoztassuk az emberek hozzáállását és még több lehetőséget teremtsünk a fogyatékkal élők számára. De vajon a média úgy ábrázolja a paralimpiai sportolókat, hogy az megváltoztathatja a fogyatékossággal kapcsolatos attitűdöket? 

Ha a paralimpikonokat mint olyan embereket ünnepeljük, akik „legyőzték” a fogyatékosságukat, hogy részt vehessenek a versenyen, nem pedig sportolókként, akkor azzal leértékeljük a sportteljesítményüket. Ez a hozzáállás arra enged következtetni, hogy bármely fogyatékossággal élő ember képes legyőzni a „nehézségét”, ha elég keményen próbálkozik. Ez a narratíva pedig nem segít abban, hogy megértsük a paralimpikonok vagy épp a fogyatékosággal élők mindennapi életét.

Az is megfigyelhető, hogy a fogyatékkal élők egy bizonyos csoportja kapja inkább a figyelmet. A kevésbé látható fogyatékossággal rendelkező sportolók jóval nagyobb arányban szerepelnek a tudósításokban. A médiaközvetítés ugyanis igyekszik megfelelni a társadalom elképzeléseinek arról, hogy hogyan is kéne kinéznie egy sportoló testének. Nem mutatja be a sportolók fizikai megjelenésének és képességeinek sokszínűségét.

Előfordul az is, hogy egy paralimpikon sikerét egy ép testalkatú társáéhoz hasonlítják, általában egy hasonló versenyen induló olimpikonéhoz. Ez többnyire akkor történik, ha a paralimpikon hasonló időt ér el a versenyen, mint olimpikon társa. A média így próbálja igazolni a paralimpikonok sikerét ahelyett, hogy a saját sportolói képességeiket ünnepelné.

Egy másik megközelítés

Akadnak olyan tudósítások is, ahol a paralimpikonokat egy informatív keret segítségével mutatják be. Ez a fajta közvetítés magában foglalja a paralimpiai mozgalom és a fogyatékkal élő sportolók bemutatását. Paralimpikonok által írt cikkek segítségével próbálja közelebb hozni a nézőhöz az általa addig esetleg ismeretlen sportokat, vagy épp korábbi paralimpiai sportolók kommentárjával zajlik.

Ez a megközelítés segít kialakítani a paralimpiai sportágak rajongói és szurkolói bázisát, miközben platformot biztosít a paralimpikonok számára, hogy megoszthassák a saját nézőpontjukat.

A kérdésre tehát, hogy vajon a Paralimpia képes lehet-e megváltoztatni a fogyatékossággal kapcsolatos attitűdöket, talán válaszolhatunk igennel, ha nem sztereotipikus módon ábrázoljuk a paralimpikonokat. A Paralimpiai játékok felhívják a figyelmet a fogyatékossággal élő emberekre, és fontos beszélgetéseket indíthatnak el. A feladatunk csak az, hogy ezt a megfelelő kontextusba helyezzük, és ne homogenizáljuk a paralimpikonok élményeit mindennapi tapasztalatokként – az olimpikonokat sem mossuk össze a hétvégente sportolókkal, ne tegyünk tehát így a paralimpikonok esetében sem. Álljon a tudósítások előterében, hogy a paralimpikonok elsősorban sportolók, a Paralimpia pedig egy teljes értékű sportesemény, ahol a világ legjobb versenyzői mérettethetik meg magukat. A sportolók elkötelezettségére, felkészültségére, eredményeire összpontosítsunk éppúgy, ahogy az olimpikonok esetében is.