Pszichológiai útmutató olimpikonoknak

Az Olimpiára kijutó személyek emberfeletti teljesítményét senki nem kérdőjelezi meg. A sportolói világ elitje, a sportágak legjobbjai versenghetnek egymással, ami a fizikai felkészültségen túl jelentős mentális és pszichológiai igénybevételt jelent. Nem elég a kiváló állóképesség, bírni kell a nyomást, úrrá kell lenni a szorongáson, és el kell viselni a tudatot, hogy a teljesítményed egy egész országot képvisel. Vajon milyen gyakorlatok, technikák találhatóak meg a Párizsban versenyzők pszichológiai eszköztárában? Mi segítheti a sportolók megküzdését az Olimpián?

A fizikai, sportágspecifikus vagy épp technikai képességeink roppant fontosak a sportversenyeken, de minél többet foglalkozunk a pszichológiával, annál inkább láthatjuk azt is, hogy ez az aspektus sem elhanyagolható. Számos stratégia segíthet minket abban, hogy pszichológiai előnyre tegyünk szert versenyhelyzetben. Ezek gyakran tudatosan végzett technikák, gyakorlatok, de sok esetben olyan taktikák, amelyeket még a sportolók maguk sem vesznek észre, vagy nem is értik őket igazán.

Babonák

Gyakori tendencia a sportolóknál, hogy a versenyt megelőzően, a nagy napon ugyanazt a rutint folytatják. Akár már az ébredésüktől kezdve pontosan meghatározott módokon végzik a teendőiket. Ebbe beletartozhat a ruháik felvételének sorrendje, a tisztálkodási szokásaik, az órákra, percekre lebontott műveleteik vagy épp az, hogy hogyan helyezik el maguk körül a tárgyaikat a megmérettetéskor. Habár néha furcsának, már-már nevetségesnek tűnhetnek ezek a babonás szokások, igazolt hatásuk van. Nem, nem azért, mert olyan fontos a küzdelem szempontjából, hogy egy asszó közben hogyan áll a vívó kulacsa a pást mellett, hanem azért, mert ezek az apró tevékenységek, megszokott, berögzült szokások a kontroll érzését adják a sportolónak. Aktív, hatékony szerepbe kerül általuk az ember, elhiszi, hogy ő irányít, hogy hatással van, mindemellett pedig megnyugszik a rutintól, a megszokott tevékenységek ugyanis biztonságot nyújtanak. Megfigyelték, hogy ha a sportolókat ráveszik arra, hogy a bevett szokásaiktól eltérjenek, gyakran romlik a teljesítményük.

Lassan járj, tovább érsz

Sprinterek, akik csigatempóban vánszorognak be a stadionba? Őrjítő lassúsággal készülődő sportolók? Vajon csak takarékoskodnak az energiával? Elképzelhető, viszont az is bizonyított tény, hogy a lassú, átgondolt mozgásoktól nagyobbnak, nyugodtabbnak és fenyegetőbbnek tűnhetünk. Ez pedig kiváló módja lehet az ellenfeleink megfélemlítésének.

Átszellemülve

A verseny kezdete előtt a sportolók gyakran úgy viselkednek, mintha teljesen megbabonázták volna őket. Egyenesen maguk elé bámulnak, mintha a távolban figyelnének valamit, így várják az indulást. Egyrészt a teljes koncentrációra utalhat az arckifejezésük, másrészt viszont elég furcsa lenne, ha a versenyzők megnyugtató mosolyokkal fordulnának egymás felé a rajt előtt. Persze nem azért, mert a sportolók mogorva és kelletlen emberek, egyszerűen csak a mosoly megnyugtató jelként funkcionál, amivel versenyhelyzetben nem szívesen élnek az emberek. Hiszen ki akarná az ellenfeleit ilyenformán segíteni, és azt hirdetni magáról, hogy nincsenek fenyegető szándékai? A koncentrált arckifejezés ellenben profizmust, elkötelezettséget és legyőzhetetlenséget tükröz – ezek már inkább olyan jegyek, amelyeket szívesen közvetítenénk a riválisainknak.

Az arcodra van írva

Kutatások alapján – amelyek az arc szélesség-magasság arányával foglalkoztak – feltételezhető, hogy a viszonylag szélesebb arcú emberek dominánsabbak és versenyképesebbek az olyan sportágakban, ahol a fizikai erő a fontos, nagyobb valószínűséggel győznek például a különböző harcművészetekben. Azt is megállapították, hogy azok a profi bunyósok, akik a mérkőzés előtt szigorú arcot vágnak, nagyobb eséllyel kerülnek ki győztesen a meccsből, mint azok, akik a verseny előtt mosolyognak.

Nem prédának való

Főként futóknál figyelhetjük meg gyakran – amikor már felsorakoztak a rajthoz –, hogy nagyokat ugranak a levegőbe, mintha még mindig melegítenének. Ez a viselkedés nagyban hasonlít a gazellák meneküléséhez. Amikor észreveszik a ragadozót és menekülni kezdenek, hatalmas, túlzó ugrásokkal színesítik a rohanásukat, így mutatják meg az őket üldöző vadnak, hogy nem lesz könnyű elkapni őket, hiszen egészségesek, gyorsak és fittek.

Felspannolás

A sportolók sok rutinja csendes és láthatatlan. Vannak azonban olyan pillanatok is – általában közvetlenül a verseny kezdete előtt –, amikor látványos, figyelemfelkeltő vagy épp hangos tevékenységekkel buzdítják magukat. Arc-, mellkas-, combcsapkodás, kiabálás, színpadias és energikus felkészülési mozdulatok? Ezek a sportoló pszichológiai készülődése és a frusztráció levezetése mellett akár a társai megrémítésére is szolgálhatnak.

Nem kell velem számolni!

Persze nem csak a dominanciát hirdető technikák léteznek: akár olyan módon is lehet előnyre szert tenni, ha elhiteted az ellenfeleiddel, hogy nincs okuk tartani tőled. Ahelyett, hogy az erőnket hirdetnénk, épp annak elrejtése a cél. Ha felkészületlennek tűnsz, úgy érzik rajtad, hogy nem vagy formában, a riválisaid nem gondolnak majd jelentőségteljes tényezőnek. Ezzel a megtévesztő taktikával akár azt is el lehet érni, hogy csökkenjenek az ellenfeleink győzelemhez szükségesnek érzett erőfeszítései.

A verseny után

Sokszor megfigyelhető, hogy míg a versenyt követően az aranyérmesek a legmosolygósabbak, a bronzérmesek gyakran vidámabbak és hálásabbak, mint az ezüstérmesek. Valószínű, hogy az ezüstérmesek hajlamosabbak a „mi lett volna, ha” gondolkodásra, és nehezebben élik meg, hogy lecsúsztak a legjobbnak járó helyről – mi lett volna, ha jobban rajtolnak, ha nem szorítják be őket a kanyarban, vagy ha korábban kezdik meg a végső sprintet. A bronzérmesek ezzel szemben talán nem kerültek olyan közel a győzelemhez, de éppen ezért nem is olyan nagy a csalódásuk, boldogok, hogy a dobogóra állhatnak.

Talán néhány taktika az itt felsoroltak közül nem is nevezhető igazán taktikának, és teljesen öntudatlanul vagy mindenfajta szándék nélkül jelenik meg a sportolóknál, némely talán inkább humorosan, mintsem hatásosan hangzik, azt azonban mégis fontos kijelentenünk, hogy a sportversenyeket nemcsak a fizikális képességek határozzák meg, hanem nagy szerepet játszik a mentális és pszichológiai felkészültség is.

Borítókép: Andrásfi Tibor, Koch Máté, Nagy Dávid és Siklósi Gergely (b-j) ünnepel a 2024-es párizsi nyári olimpia férfi párbajtőr csapatversenyének döntője után a Grand Palais kiállítócsarnokban 2024. augusztus 2-án. A magyar férfi párbajtőrcsapat a címvédő japán válogatott legyőzésével aranyérmet nyert. MTI/Illyés Tibor