szolgáltatásai
módszerei
kognitív viselkedésterápiafőbb területei
párkapcsolati problémák identitás önértékelés ADHD autizmus“Az ember nem azáltal világosodik meg, hogy a fény alakjait képzeli maga elé, hanem azáltal, hogy tudatosítja a sötétséget. - Carl Gustav Jung”
Jesztrebszki Regina vagyok, okleves pszichológus és képzésben lévő kognitív viselkedésterápiás konzultáns. Már gyerekkorom óta érdekel a pszichológia világa; amikor még megfogalmazni sem tudtam, már foglalkoztatott az emberi agy működése, a különböző lélektani folyamatok összessége, az ok-okozati összefüggések, hogy mit miért csinálhatunk. Ahogy felnőttem, még inkább elköteleződtem a szakma iránt, legfőbb célom pedig az emberek támogatása, a mindennapi nehézségeikkel való megküzdés elősegítése lett. Az sosem volt kétséges számomra, hogy felnőttekkel szeretnék foglalkozni. A sokszor már gyermekkor óta cipelt teherrel való munka talán nehéznek tűnhet - de sosem lehetetlen! A ráismerés és a segítségkérés az első és legfontosabb lépés a fejlődés útján. Hiszem, hogy a változásra sosincs késő.
Alapképzésemet a Pécsi Tudományegyetem végeztem angol nyelven, majd a mesterképzésemet a Károli Gáspár Református Egyetem Felnőtt Klinikai- és Egészségpszichológia specializációján. Szakdolgozatom témája a párkapcsolati affektív érintés és annak hatásai köré épült. Jelenleg kognitív viselkedésterápiás oktatásban képződöm, jövőbeni folyamataimban a CBT alapelveit alkalmazom. Egy jó szakember véleményem szerint folyamatosan képezi magát élete során, hogy a lehető legjobb minőségben tudjon segítséget nyújtani, ezért későbbi terveim közé tartozik a klinikai szakképzés elvégzése is. Főbb érdeklődési területeim közé tartoznak a különböző hangulatzavarok, az autizmus, valamint az ADHD.
Számomra a jó szakember türelmes, empatikus és nem utolsósorban elfogadó. Célja azonos a kliensével: a legtöbbet kihozni a közös folyamatból, mely során a kliens megindulhat a változás útján, a lehető legjobb irányban. A pszichológus szakember nem a kliens helyett oldja meg a problémákat, de elősegíti, hogy saját maga tudjon túljutni nehézségein. Mert minden nehézségünkre önmagunkban kell keresni a megoldást – célom, hogy e megoldás megtalálásában segítsek.
Pécsi Tudományegyetem
2019-2022
Alapozó képzésem során megismerkedhettem a pszichológia színes és változatos világával és a személyiséglélektan összetettségével.
Károli Gáspár Református Egyetem
2022-2024
Tanulmányaim alatt közelebbről is megismerhettem a pszichés működést, a különböző személyiségzavarok jellemzőit, valamint volt alkalmam a klinikumban használt mérőeszközök elsajátítására is.
VIKOTE Kognitív és Sématerápiás Központ
2024-
Képzésem során a kognitív viselkedésterápiás gondolkodásmódot és módszert szeretném elsajátítani.
Boldog Gellért Rehabilitációs Intézet
2023-2024
Szakmai gyakorlatomat a Boldog Gellért Rehabilitációs Intézetben töltöttem, ahol betekintést nyerhettem a klinikai pszichológia világába, valamint a különböző személyiség- és hangulatzavarok diagnosztikájába valamint kezelésébe is.
Orenda Pszichológiai Központ
2023-
Munkám során ADHD vizsgálatokban veszek részt, ami magába foglalja az életút anamnézis, valamint a különböző ADHD-specifikus tesztek felvételét és kielemzését. Emellett egyéni konzultációs folyamatokat is tartok.
magyar
angol
olvasás
regányírás
költészet
kirándulás
1
szolgáltatásai
módszerei
kognitív viselkedésterápiafőbb területei
párkapcsolati problémák identitás önértékelés ADHD autizmusMinden pszichológusunk szoros szakmai szupervízió mellett fogadja klienseit. Szakembereink munkáját hétről hétre Magyarország legtapasztaltabb pszichoterapeutái felügyelik és segítik. Ennek köszönhetően, aki mindset pszichológushoz jár, valójában egy magasan képzett szakmai team mellett teszi le a voksát.
A háttérben tehát kliensünk problémájának megoldásán egy egész szakembergárda dolgozik – természetesen mindezt kliensünk anonimitásának megőrzése mellett. Ezáltal a hozzánk fordulóknak minden esetben ellenőrzött szakmai kereteket és magas színvonalat biztosítunk.
Ha nehéz élethelyzetbe kerültél és úgy érzed, segítségre lenne szükséged, vagy esetleg csak érdeklődnél szolgáltatásainkkal kapcsolatban, írj nekünk, és mi felvesszük veled a kapcsolatot. Bátran keress minket telefonon is!
Jelentkezz be telefonon!
+36 70 329 8180