A születési sorrend elmélete – Hogyan befolyásolja a személyiségünket, hogy hányadikként születünk a családba?

A személyiségünket nemcsak a génjeink és a külvilág formálják, hanem az is, hogy milyen családi közegbe születünk. Az, hogy kik a szüleink, hány testvérünk van, és hányadikként érkezünk a családba, alapjaiban határozza meg gyerekkorunk világát. A szülővé válás élménye is változik a tapasztalattal: az első gyermek érkezése általában tele van izgalommal és szorongással, míg a második, harmadik vagy negyedik gyereknél egyre lazább a légkör, és a szülői elvárások is változnak. De vajon tényleg ennyire befolyásolja a testvérsorrendben elfoglalt pozíció a személyiséget? Valóban igaz, hogy az elsőszülöttekből születnek a határozott vezetők, a középsők béketeremtők és alkalmazkodók, míg a legkisebbek társasági lelkek és a család mókamesterei? Nézzük meg, mit mond erről a születési sorrend elmélete — és hogy mennyire állják meg a helyüket ezek a sztereotípiák a legújabb kutatások fényében!

Van-e tartós hatása a testvérsorrendnek egy ember életútjára? – ez a kérdés több mint 100 éve foglalkoztatja a tudományos közösséget és a laikusokat egyaránt. Az első kutatást 1874-ben Francis Galton végezte, aki maga is legfiatalabb volt kilenc testvére közül. Angol tudósokat vizsgálva azt találta, hogy a legidősebb testvérek felülreprezentáltak közöttük. Galton azzal magyarázta ezt, hogy az elsőszülöttek különleges bánásmódban részesülnek szüleik részéről, ami elősegíti értelmi fejlődésüket.

Fél évszázaddal később Alfred Adler — aki hat testvér közül a második volt — továbbfejlesztette a testvérsorrend pszichológiáját, és a személyiségvonásokkal is összekapcsolta azt. Az ő nézőpontja szerint az elsőszülöttek kivételezett helyzetben vannak, ugyanakkor fokozott felelősségérzettől és „trónfosztástól” való félelemtől is szenvednek, így hajlamosabbak magasabb neuroticizmus pontszámokat elérni. Ezzel szemben a később születettek — akiket szerinte a szüleik túlkényeztetnek — kevésbé empatikusak társas helyzetekben.

Cikkünkből kiderül:

1. Mit állít a születési sorrend elmélete?
2. Milyen sztereotípiák övezik az elsőszülötteket, középső, legkisebb és egyke gyerekeket?
3. És vajon mennyire igazolják ezeket a mai pszichológiai kutatások?

A születési sorrend elmélete

Adler, az individuálpszichológia alapítója és Sigmund Freud egykori munkatársa úgy vélte, hogy a gyerekek születési sorrendje befolyásolja, milyen szerepet alakítanak ki maguknak a családban, és ez a szerep egész életükben meghatározó maradhat.

Az elmélet alapfeltevése szerint a gyerekek többségében versengenek szüleik figyelméért, a szülők pedig a testvéreket születési sorrendjük alapján különbözőképpen kezelik és nevelik.

Ennek következtében a gyerekek igyekeznek sajátos „családi szerepet” kialakítani, amely megkülönbözteti, kiemeli őket testvéreik közül.

Az elmélet szerint ez a szerep szoros összefüggést mutathat a születési sorrenddel, és eltérő személyiségmintázatok, szokások és attitűdök létrejöttéhez vezethet.

Adler munkássága nyomán a későbbi kutatások négy fő csoport — elsőszülöttek, középső gyerekek, legkisebbek és egykék — személyiségmintázatait és szokásait vizsgálták. Nézzük meg, mit mondanak róluk!

Elsőszülöttek: a követendő példák

Az elsőszülöttek helyzete mindig különleges a családban. Adler szerint ők kapják a legtöbb osztatlan figyelmet életük első szakaszában, amikor még egyedüli gyerekként élnek. A szülők első élmény révén még óvatosabbak, rigidebben követik a gyereknevelésről elképzelt szabályokat és elveiket, többet aggódnak és idegeskednek, valamint magasabb elvárásokat támasztanak a gyerekkel szemben is. A testvérek érkezése azonban mindent megváltoztat. Az addig kizárólagos figyelem megoszlik, ami féltékenységet, bizonytalanságot szülhet bennük. Adler úgy fogalmazott, hogy bekövetkezik a trónfosztás az elsőszülött életében. Így később az elsőszülöttekre gyakran hárul a kisebbekkel való törődés feladata, és ezzel együtt a példamutatás is.

Mi jellemezheti őket?

1. felelősségtudat
2. céltudatosság
3. vezetői hajlam
4. maximalizmus
5. szabálykövetés
6. a szülői elvárásoknak való megfelelés vágya

Pszichológiai kutatások szerint az elsőszülöttek intellektuálisan is előnyösebb helyzetben lehetnek, részben azért, mert tanító szerepet vállalnak a fiatalabb testvérek mellett. Ugyanakkor ez a szerep komoly terheket is ró rájuk: a túlzott megfelelési kényszer, a példamutatás nyomása és az örök „jó gyerek” cím bélyege egy életen át kísérheti őket.

Az elsőszülöttek így gyakran lesznek sikeres, felelősségteljes vezetők, akik felnőttként is hordozzák magukban gyerekkori szerepeiket.

Középső gyermekek: az igazság harcosai

A középső gyerekek helyzete sajátos a családi dinamikában. Adler elmélete szerint ők gyakran válnak a család béketeremtőivé, hiszen sokszor nekik kell közvetíteniük a nagyobb és kisebb testvérek között. Mivel a figyelem általában az elsőszülöttre és a legkisebbre irányul, a középső gyerekek sokszor háttérbe szorulnak, és emiatt hajlamosak a családon kívül keresni a megerősítést és a figyelmet.

Mi jellemezheti őket?

1. függetlenség
2. alkalmazkodóképesség
3. szociális nyitottság
4. harmóniára törekvés
5. versengő és féltékeny hajlam
6. érzékenység az elutasításra
7. néha lázadó, szabályszegő attitűd

A „középső gyerek szindróma” kifejezés is épp erre a helyzetre utal: mivel kevesebb figyelmet kapnak, felnőttként hajlamosak lehetnek túlzottan mások elvárásainak megfelelni, hogy elnyerjék a környezetük elismerését. Egy kutatás szerint a középső gyerekek kevésbé érzik magukat közel a szüleikhez, különösen az anyjukhoz, és nagyobb eséllyel tapasztalnak elutasítottságérzést és érzelmi szükségleteik kielégítetlenségét.

Pozitívum ugyanakkor, hogy gyakran ők a legfüggetlenebbek és legsokoldalúbbak a testvérek közül. Erős szociális kapcsolatokra, barátságokra és párkapcsolatokra építenek, és megtanulnak jól alkalmazkodni különböző helyzetekhez. Bár érzelmi és anyagi támogatottságukat sokszor kevesebbnek érzik, ez a tapasztalat megerősítheti őket, és nagyobb önállóságot, rugalmasságot adhat számukra.

A középső gyerekek így egyszerre béketeremtők, független kalandorok és figyelemre vágyó társas lények, akik hol alkalmazkodnak, hol lázadnak a családi szerepek ellen.

A legkisebb testvér: a család bohóca és kedvence

A legkisebb gyereket gyakran a „család kis kedvenceként” tartják számon, akit a szülők már tapasztaltabban, lazábban nevelnek. Mivel a nagyobb testvérek mellett kell érvényesülnie, sokszor különleges módon próbál reflektorfénybe kerülni: humorral, bájjal, játékossággal.

Mi jellemezheti őket?

1. nyitottság
2. játékosság
3. kedvesség, báj
4. szabadságszeretet
5. impulzivitás
6. énközpontúság
7. másoktól való függés
8. kockázatvállalás
9. manipulatív hajlam

A szülők gyakran kevésbé szigorúak velük, így a legkisebbeknek nagyobb szabadságuk van felfedezni a világot, ám sokszor érezhetik magukat alárendeltnek vagy árnyékban élőnek a nagyobb testvérek mellett. A „legkisebb gyerek szindróma” fogalma is ezt a helyzetet írja le: a kisebb gyerekek hajlamosabbak lehetnek infantilisabb, önállótlanabb működésre, különösen akkor, ha a szülők túlféltő vagy túl elnéző nevelési stílust alkalmaznak.

Ugyanakkor a legkisebb testvérekből gyakran lesznek humoros, laza társasági emberek, akik könnyen alkalmazkodnak, és remekül tudnak érvényesülni társas helyzetekben.

Az egykék: a saját világukban élő maximalisták

Az egykék helyzete különleges, hiszen sosem kell megosztaniuk másokkal a szülői figyelmet és erőforrásokat. Sok tekintetben hasonlítanak az elsőszülöttekre, hiszen ők is gyakran a felnőttek világában mozognak, komoly elvárások között nevelkednek. Azonban nekik nincs testvérük, akivel versenghetnének, vagy akivel megoszthatnák a figyelmet, ami egyedi fejlődési utat jelöl ki számukra.

Jellemző lehet rájuk:

1. érettség
2. önállóság
3. kitartás
4. maximalizmus
5. érzékenység
6. magas teljesítményorientáció
7. kreativitás
8. zárkózottság
9. erős kontrolligény

Az egykék gyakran kiforrottabb, érettebb személyiségek, mivel sok időt töltenek felnőttek között, és gyakran magukban, saját világukban keresnek elfoglaltságot. Mivel nincsenek testvéreik, erősebb lehet a függetlenségük, és szívesen vannak egyedül a gondolataikkal, ötleteikkel, de hajlamosak lehetnek a túlzott megfelelési kényszerre és a perfekcionizmusra is.

Kreativitásuk, belső motivációjuk és magas önállóságuk miatt ugyanakkor sok egykéből lesz kiemelkedően teljesítő, céltudatos felnőtt.

Mennyire alátámasztott ez az elmélet tudományosan?

Bár a születési sorrendről szóló elméletek szórakoztató és sokszor találónak tűnő magyarázatot adnak a testvérek közötti különbségekre, a tudományos bizonyítékok korántsem egyértelműek. Egy 2015-ös összefoglaló cikk szerint például nincs meggyőző adat arra, hogy a születési sorrend érdemben meghatározná a személyiségjegyeket, és ha van is kapcsolat, az legfeljebb elenyésző. Ugyanezt igazolja a témában készült egyik legfrissebb kutatás, amely szerint a születési sorrend hatása a személyiségre gyakorlatilag elhanyagolható, és a talált különbségek statisztikai jelentőségük ellenére a mindennapi életben szinte érzékelhetetlen mértékűek.

Fontos azonban megjegyezni, hogy az intelligencia területén valóban kimutattak összefüggést. Amit anno Galton, az intelligenciakutatás egyik úttörője felvetett, azóta empirikus kutatások is megerősítették. Az intelligenciatesztekben nyújtott teljesítmény fokozatos csökkenést mutat az elsőszülöttektől a később születettek irányába. Ezt a hatást számos alkalommal megismételték, és a mögöttes mechanizmusokat – például a szülői figyelem megoszlását vagy a tanító szerepet – a mai napig vizsgálják.

A személyiség kapcsán azonban a kutatók szerint a családméret és a testvérek száma valamivel nagyobb szerepet játszik: a nagyobb családok gyerekei például gyakrabban kényszerülnek együttműködésre, ami elősegítheti a társas alkalmazkodást. A születési sorrend azonban ezen belül is csak másodlagos tényezőként jelenik meg.

Összefoglalva tehát: bár izgalmas gondolat eljátszani a testvérsorrend mítoszaival, a személyiségünket sokkal inkább az életünk során megélt tapasztalataink, kapcsolataink, a genetika és a környezeti hatások formálják.