Tényleg lepereg előttünk az életünk a halál perceiben? – Mi történik a haldokló agyban?

A halál az emberi lét egyik legalapvetőbb és legmisztikusabb kérdése. Ahogy a születés, úgy a halál is minden élőlény közös tapasztalata – talán az egyetlen biztos pont az életünkben. Bár tudjuk, hogy elkerülhetetlen, mégis ritkán beszélünk róla, és inkább távol tartjuk magunktól a gondolatát. A nyugati kultúrában a fiatalságot idealizáljuk, miközben az idősödést tabuként kezeljük. A halál élménye természetéből adódóan ismeretlen, ezért gyakran félelemmel gondolunk rá. Pedig egyre több tudományos evidencia szól arról, mi zajlik az agyban, amikor kialszik bennünk az élet – és ezek az ismeretek talán segíthetnek abban, hogy másképp, kevesebb szorongással tekintsünk az elmúlásra.

A halál nem mindig számított tabunak: az ősi kultúrák és vallások az élet természetes körforgásának részeként tekintettek rá. A mexikói Halottak Napja például az azték hagyományokból ered, és abból a hitből táplálkozik, hogy a halottak lelkei tovább élnek, és ezen a napon visszatérnek szeretteikhez. A hindu hagyományban Siva, a pusztítás és újjászületés istene a halált nem végként, hanem átalakulásként értelmezi. Sok vallás és mítosz osztotta ezt a szemléletet: a halál nem megsemmisülés, hanem átjáró egy másik létformába, vagy az élet továbbadása a következő generációkon keresztül.

A modern világban azonban kevésbé támaszkodunk a spiritualitásra. A „valami nagyobban” való hit helyett ma leginkább a technológiában bízunk – és ennek árnyoldala, hogy a halált is csak egy problémaként kezeljük, amelyet meg kell oldani. Nem ritka, hogy az öregedés és a haldoklás természetes folyamatának elfogadása helyett a fiatalság és az orvosi csodák idealizálásába menekülünk. Gyógyszerekben, sebészeti beavatkozásokban, vagy éppen a „fiatalító” elixírek modern változataiban keressük a halhatatlanság illúzióját.

Pedig a tudomány mára sok mindent feltárt arról, mi történik a testtel és az aggyal a halál pillanataiban. És a kép, amely kirajzolódik, meglepően kevésbé félelmetes, mint ahogyan azt sokan gondolnánk: a kutatások szerint a halál folyamata inkább egy békés, sőt bizonyos szempontból akár euforikus élményhez hasonlítható. De honnan tudhatjuk mindezt?

Cikkünkből kiderül:

1. Milyen folyamatok zajlanak az agyban a halál perceiben?
2. Milyen tapasztalatokról számolnak be a klinikai halál állapotából visszatérő emberek?
3. És mire enged következtetni mindez?

Egy véletlen felvétel

Egy 2022-ben publikált tanulmányban idegtudósok egy csoportja egy 87 éves epilepsziás férfin végzett rutin EEG-mérést, amelynek célja eredetileg a rohamok jobb megértése volt. A vizsgálat közben azonban a páciens hirtelen szívrohamot kapott, és – saját kérésére, valamint családja beleegyezésével – nem kísérelték meg az újraélesztését.

Összesen körülbelül 15 percnyi agyi aktivitást sikerült rögzíteniük közvetlenül a halál előtt, alatt és után – ez pedig a történelem első ismert felvétele lett arról, hogyan működik egy emberi agy a haldoklás folyamatában. A ritka és véletlen esemény lehetővé tette a kutatóknak, hogy valós időben figyeljék meg, mi történik az agyban, amikor az fokozatosan leáll.

A legizgalmasabb azonban a szívleállás előtti és utáni 30 másodperc volt. Ebben az időintervallumban ugyanis rendkívül erős gamma agyhullámokat mértek – ezek a leggyorsabb frekvenciájú agyhullámok, amelyek főként a hippokampuszban, vagyis az emlékeink tárolásáért felelős agyterületben jelentkeznek. Gamma hullámok akkor figyelhetők meg, amikor álmodunk, intenzíven gondolkodunk, mély meditációban vagyunk, vagy éppen emlékeket idézünk fel. A gamma aktivitás hirtelen megugrása – más alacsonyabb agyhullámú oszcillációkkal együtt – olyan mintázatot hozott létre, amely kísértetiesen hasonlított ahhoz, amit emlékeket visszaidéző vagy álmodó emberek agyi aktivitásmintázatánál láthatunk.

A kutatást vezető idegsebész, Dr. Ajmal Zemmar szerint

„azáltal, hogy az agy olyan oszcillációkat generál, amelyek az emlékek előhívásában játszanak szerepet, talán egy utolsó visszatekintést nyújt életünk fontos eseményeire, közvetlenül a halál előtt.”

Ami még izgalmasabb, hogy ez párhuzamba állítható azzal, amit állatkísérletekben, például szívrohamot átélő patkányok agyi aktivitásánál láttak a kutatók. És nem ez az egyetlen, amiből erre következtethetünk: nagyon sok halálközeli élményt átélő személy is hasonló megélésekről számol be.

Élet és halál között lebegve – Mit tudunk a halálközeli élményt átélők beszámolóiból?

A halálközeli élmények (angolul Near Death Experience, azaz NDE) hidat képeznek a modern tudomány és a spirituális világfelfogás között. Olyan emberek beszámolóiról van szó, akik klinikai értelemben meghaltak – például szívrohamot szenvedtek, vagy baleset következtében állt meg a szívük – majd újraélesztették őket, és emlékekkel tértek vissza a halálból. Meglepően sok közös motívum bukkan fel ezekben az élményekben, függetlenül attól, hogy ki és milyen kultúrából számol be róluk. Sokan említik a vakító fényt vagy egy alagútszerű átjárót, aminek a végén ragyogás várja őket. Gyakori tapasztalat a teljes béke, boldogság és nyugalom érzése, valamint egyfajta mindent átható, feltétel nélküli szeretet megélése. Többen úgy érzik, mintha elhagynák fizikai testüket: kívülről látják magukat a haláluk perceiben, mintha egy másik nézőpontból figyelnék a történéseket. Mások találkozni vélnek már elhunyt szeretteikkel, vagy spirituális lényekkel, akik gyakran „kísérőként” jelennek meg.

Sok beszámolóban felbukkan az életük gyors, filmszerű visszajátszása is, ahol pillanatok alatt leperegnek a legfontosabb élmények és döntések, mintha egy utolsó összegzés történne. Sokan arról számolnak be, hogy ezek a visszatekintések rádöbbentették őket arra, milyen mély hatással voltak más emberek életére. Ez az élmény gyakran tartós szemléletváltást eredményez, például a mások iránti felelősségérzet erősödését és a haláltól való félelem csökkenését.

Nem ritka, hogy az NDE-t átélők teljesen új értékrendet alakítanak ki: kevésbé anyagiassá válnak, nagyobb figyelmet fordítanak a kapcsolataikra, valamint jobban törődnek mások és a bolygó jóllétével. Többen beszámolnak fokozott spirituális érdeklődésről, mások radikálisan új pályát vagy életmódot választanak, hogy összehangolják mindennapjaikat az újonnan megélt belső felismerésekkel. Bár ezek a változások nem mindig könnyűek – egyesek például a kapcsolataik átalakulását vagy felbomlását is megtapasztalják –, a legtöbben úgy érzik, hogy életük mélyebb értelemmel és céllal gazdagodott.

Mi a tudomány jelenlegi álláspontja erről?

A tudományos elméletek ezeket az élményeket részben az agy oxigénhiányos állapotával vagy a véráramlás csökkenésével próbálják magyarázni. Ezen kívül tudjuk azt, hogy az agy a halál bekövetkeztekor többféle hormont szabadít fel: endorfinokat, amelyek enyhítik a fájdalmat és euforikus érzést okoznak; szerotonint, amely vizuális és hanghallucinációkat válthat ki; valamint – egyes kutatók szerint – nagy mennyiségű DMT-t (dimetiltriptamint). Ez egy erőteljes pszichedelikus vegyület, amely az emberi szervezetben is megtalálható, méghozzá a lélek központjának tartott tobozmirigyben termelődik. Hatásai döbbenetesen hasonlítanak a halálközeli élmények leírásaihoz: a tér és idő eltűnésének érzése, teljes relaxáció, transzcendens tapasztalatok, intenzív színes hallucinált képek, sőt, misztikus lényekkel való találkozások.

Ezt a hasonlóságot kísérleti úton is igazolták: egy nemzetközi kutatócsoport, önkénteseken vizsgálta a DMT hatásait, és kérdőíves adatok alapján kimutatta, hogy az élmények szinte ugyanazok, mint amiket a valódi halálközeli élményekről beszámoló emberek írnak le.

Tehát mit tudunk biztosan és mit nem?

Fontos hangsúlyozni, hogy egyetlen EEG-felvétel még nem bizonyítja, hogy mindenkinek „lepörög élete filmje”, amikor meghal. Az említett beteg epilepsziában szenvedett, ami önmagában is befolyásolhatja az agyi gamma-aktivitást. És azt sem tudhatjuk biztosan, hogy valóban emlékeket élt át, vagy inkább álmodott.

Azt sem állíthatjuk teljes bizonyossággal, hogy a haldoklás során tapasztalt jelenségeket kizárólag a neurokémiai folyamatok – az oxigénhiány, az endorfinok és a DMT felszabadulása – magyarázzák. Lehet, hogy ezek a tényezők együtt hoznak létre egy utolsó, rendkívül élénk tudati állapotot, amelyben az agy megpróbál értelmet adni a végső pillanatoknak.

Azonban egyre több kutatás és megfigyelés utal arra, hogy a tudat működése nem merül ki egyszerűen az agy leállásával. Egyes beszámolók és eredmények felvetik annak lehetőségét, hogy a tudat – legalábbis átmenetileg – függetlenedhet a testtől, és talán nem kizárólag az agyműködés terméke. Bár erre nézve nincs egyértelmű bizonyíték, a jelenség komoly kérdéseket vet fel az élet és a halál természetéről.

Akár biológiai, akár pszichológiai, akár spirituális eredetűek ezek az élmények, egy dolog biztos: a halálközeli tapasztalatok mélyen emberiek. Képesek vigaszt nyújtani, átformálni a halálról való gondolkodást, és azt sugallják, hogy a fizikai testünk halála talán nem a vég, hanem egy átmenet – egy másik tudatállapotba, amelyről még csak sejtéseink lehetnek.