Tényleg sikeresebbek a törtető emberek?

Gyakori sztereotípia a filmekben, hogy a törtető, önző, agresszív emberek gyorsabban lépnek előre a munkahelyi ranglétrán. Sokan ezért úgy gondolják, ilyennek kell lenniük, hogy előrejussanak a karrierjükben. A kutatások szerint viszont a valóságban nem ilyen egyértelmű helyzet, és érdemes más viselkedési stratégiákat is használni. 

A Kaliforniai Egyetem, a Berkeley és a Cobly College kutatói 14 éven át követték olyan emberek munkahelyi előremenetelét, akik kevésbé voltak barátságosak. Azt találták, hogy az önző, versengő és manipulatív viselkedés nem jelent valós előnyt: nem azért, mert nincsen pozitív hatása, hanem mert a negatív kioltja azt.

Az első kutatásban Cameron Anderson és munkatársai 457 egyetemista résztvevővel kitöltették a Big Five személyiségtesztet, ami öt nagy személyiségjellemzőt mér: nyitottság, barátságosság, extraverzió, érzelmi stabilitás és lelkiismeretesség. Aztán tizennégy évvel később, amikor ezek a résztvevők már dolgoztak, felmérték, mennyire vannak hatalmi pozícióban a szervezetben, mekkora a munkahelyi befolyásuk, és milyen a szervezeti kultúra (mennyire agresszív, kritikus, politizáló vagy önző).

Akik a Big Five szerint kevésbé voltak barátságosak, nem bírtak nagyobb hatalommal a munkahelyükön, függetlenül a koruktól, nemüktől, vagy etnikai hovatartozásuktól. Ez arra utal, hogy

az önzőség és agresszió nem segít a nagyobb hatalom megszerzésében.

A második kutatásban egy másik csoportot vizsgáltak a munkahelyi viselkedésüket tekintve – őket ugyanúgy felmérték és nyomon követték, mint az elsőt. A munkahelyi viselkedést 4 kategóriába osztották: domináns (pl. „hajlandó vagyok fenyegetni másokat, hogy elérjem a célom”), politizáló (pl. „fontos emberekkel kötök szövetségeket”), közösségi (pl. „érdekel mások jólléte”) és kompetens (pl. „szeretek fontos dolgokban hozzájárulni a csapatom sikeréhez”). Ebben a kutatásban a munkatársakat is megkérték, hogy értékeljék a résztvevők viselkedését, befolyását és szervezeti rangját.

A saját és munkatársak által adott értékelés nagyban megegyezett, eszerint a résztvevők kellőképp pontosan ítélték meg saját magukat. Az eredmények szerint mind a 4 viselkedési stratégia hozzájárult a befolyásosabb pozíció megszerzéséhez, és azok, akik a kezdeti személyiségteszten extrovertáltabbak voltak, mind a négyben magasabb pontszámot értek el. Azok azonban, akik kevésbé voltak barátságosak, főleg a domináns viselkedésben emelkedtek ki, és alulmaradtak a közösségiben, így kevésbé is voltak eredményesek.

Míg tehát bizonyos helyzetekben a domináns viselkedés is segíti az előjutást, a konklúzió az, hogy

akkor leszünk a legsikeresebbek, ha mellette nem hanyagoljuk el a közösséget, csapatjátékosként működünk, és figyelembe vesszük mások érdekeit.

Ha például önző módon viselkedünk, az lehet, hogy növeli a hatalmunkat bizonyos mértékig, de ha mellette nem vagyunk nagyvonalúak, ez visszahúz minket, és kioltja a pozitív hatást.

Vannak persze olyan munkahelyek, ahol nem ez a helyzet: ha a szervezeti kultúra olyan, hogy nem értékeli az önzetlen viselkedést, és a közösségi értékek kevésbé fontosak, akkor a kevésbé együttműködő, saját érdekeiket előtérbe helyező emberek nagyobb eséllyel kerülhetnek hatalmi pozícióba.

A munkahelyi sikeresség és előrejutás szempontjából tehát fontos az önismeret, és saját értékeink tisztázása, hogy olyan szervezetet találjunk, ahol a legjobban tudunk érvényesülni a nekünk megfelelő viselkedéssel.