A stresszel való megbirkózás modern világunk egyik legalapvetőbb kompetenciájává vált. Ma már sokak számára nyilvánvaló talán, hogy az, aki képtelen újra, meg újra „kiegyensúlyozni önmagát”, az súlyosan megbetegszik egy idő után. Csakhogy korántsem mellékes az a mód, ahogyan az énünket védelmezni próbáljuk. Bizonyos stratégiák alkalmazásával ugyanis könnyen tovább ronthatunk a dolgokon. A nagyobb bajok megelőzése érdekében ismerkedjünk meg a stresszkezelés három nagy szintjével!
A nehéz élethelyzetekkel való megküzdési módoknak óriási jelentőségük van, hiszen a szervezetünkben keletkező stressz mértéke és ártalmassága elsősorban nem a minket érő traumák erősségétől, hanem az általunk alkalmazott stratégiák hatékonyságától függ. Minél érettebb tehát a rendelkezésünkre álló „eszköztár”, annál egészségesebbek maradhatunk a különféle életkrízisek megoldása során. Norma Haan pszichoanalitikus szerző a stresszkezelési módszerek tekintetében három nagy szintet különböztet meg azok hatékonysága alapján: a megküzdés (coping), a védekezés (defense) és a töredékképzés (fragmentation) stratégiáját.
A különféle egofunkciók közül Haan szerint a megküzdés a legérettebb és egyben a legegészségesebb módszer, amit konfliktusaink kezelésekor segítségül hívhatunk. A védekezés ennél valamivel már előnytelenebb, mivel annak alkalmazása hosszú távon neurotikus állapotokat eredményezhet. A töredékképzés technikájának ugyanakkor az előbbiekhez képest már kifejezetten patologikus természete van, a módszer túlzásbavitele ugyanis akár pszichotikus epizódokat is okozhat. Nem jelentéktelen tehát annak tudása, hogy mi jellemzi pontosan az egyes stresszkezelési stratégiákat. A három szint felismerésének és megváltoztatásának képessége elvégre
testünk és lelkünk egészségét is szolgálja!
Töredékekből sosem lesz egész
Az élet adta nehézségekkel való megbirkózás legprimitívebb szintjén a töredékképzés, vagyis a fragmentáció technikája található. Annak lényege tudniillik a valóság teljes meghazudtolása (mondhatni újraírása) stressz hatására. A töredékképzés kifejezetten rituális és emocionális jellegű, elsősorban egyéni szabályokat követ, s meglehetősen irracionálisan működik. Ez a fajta „megküzdés” olyannyira sérti tehát az objektív valóság rendszerét, hogy annak technikáját az egészséges emberek rendszerint csak extrém körülmények között, s akkor is csak néhány pillanatra vetik be. A pszichotikus betegek ezzel szemben akár hosszabb időre is a fragmentáció fogságába eshetnek.
Jó példa erre a hebefrénia jelensége. Hebefrén válasz esetén egy személy olyannyira gyermeteg módon reagál a stresszre, hogy az már nyilvánvalóan természetellenes. Gyakori megnyilvánulási formája ennek az az eset, amikor egy lesújtó hír hallatán valaki csillapíthatatlan kacarászásba kezd, holott a kapott információ nyilvánvalóan nem nevetséges. Ha egy érzelmi reakció ennyire inadekvát (sőt „helytelen”), akkor joggal gyaníthatjuk, hogy az érintett a töredékképzés áldozata lett, s hogy valójában még csak fel sem fogta a kellemetlen helyzetet.
Az állandó menekülés sem véd meg örökké
A védekezés vagy hárítás az előbbinél már egy valamivel magasabb szintű egofunkciónak tekinthető, amelynek lényege a különféle énvédő mechanizmusok valamelyikének (például a projekciónak vagy a racionalizációnak) a működtetése. A védekezés technikája éppen ezért még mindig meglehetősen kényszerített, tagadó és merev, így nemcsak hogy torzítja a realitást és a logikát, de a rejtett impulzusok kifejezésének is szabad utat enged. Az efféle hárítás lényegében azon vágyunkat testesíti meg, amely szerint szorongásainktól akár még anélkül is megszabadulhatnánk, hogy a problémáinkkal ténylegesen foglalkoznánk.
Csakhogy ez sajnos hazugság.
A védekezés egyik lehetséges formája a regrediálás, vagyis egy korábbi (jellemzően infantilis) fejlődési szintre való visszacsúszás. Jó példa erre az, amikor felnőttként szó szerint hisztit rendez valaki a stressz hatására. Az ilyen ember úgy viselkedik, mint egy nagyra nőtt óvodás, aki abban reménykedik, hogy csapkodással, kiabálással, nyavalygással vagy szitkozódással elkerülheti azt a kellemetlen szituációt, ami előtt épp áll. A regresszió így átmenetileg valóban megkönnyebbülést hoz hát, valójában azonban egyáltalán nem oldja meg a problémát.
Nézz szembe vele és vedd fel a harcot ellene!
Ahogyan azt korábban már említettük: a stresszkezelési módszerek legmagasabb szintjén a megküzdés stratégiája áll. A nehézségekkel való megküzdés során ugyanis mindvégig adva van számunkra a pszichés tudatosság és a rugalmas váltás, így megmaradhatunk az objektív valóság világában, s megengedhetjük magunknak a megfelelő érzelmek kifejezését is. A megküzdés ugyanakkor kognitív és affektív is lehet. Az affektív, vagyis az „érzelmi” megküzdés önmagában még nem oldja meg ugyan a problémát, de energetizál, s a helyzet kontrollálhatóságának érzetével szolgál. A kognitív, vagyis az „értelmi” megküzdés lényege ezzel szemben a stresszkeltő szituációk megvizsgálása, kiértékelése és tervszerű feldolgozása.
Érdekes, hogy a különféle konfliktusokkal való megküzdésnek a humor az egyik legérettebb formája. A humor lényege, hogy nagy érzelmi nyomás alatt egyszerűen nem vesszük komolyan magunkat. Ez elsőre talán gyermetegnek tűnhet, holott egyáltalán nem az! Attól ugyanis, hogy az előttünk álló nehézségből viccet csinálunk, még egyáltalán nem tagadjuk meg vagy becsüljük alá azt. Nagyon is tisztában vagyunk a problémával, azt viszont már nem hagyjuk, hogy megbénítson bennünket az abból fakadó stressz tudata. Így sokkal nyugodtabb és kellemesebb hangulatban foglalkozhatunk a megoldással.
Tedd ellenállóbbá magad!
Természetesen nem túl könnyű annak felismerése, hogy mikor melyik stresszkezelési stratégia van épp használatban. Az igazság az, hogy a maga módján mindegyik az emberi elme működésének „beépített tartozéka”, így a legtöbb esetben olyannyira automatikusak, hogy ha nem figyelünk oda, akkor teljesen tudattalanok maradhatnak. Mindezek mellett az is gyakori tapasztalat, hogy a személyiségüknél fogva egyesek inkább a védekezés, míg mások pedig inkább a megküzdés bizonyos típusaira hajlamosak. Csakhogy mindez még nem jelent áttörhetetlen korlátokat! A megküzdés egyes formái némi tudatosítás és gyakorlás révén igen hatékonyan elsajátíthatóak.
Felhasznált szakirodalom: Haan, N., Joffe, P., Morrissey, R. F., & Naditch, M. P. (1977). Coping and defending.
