Tudunk-e beszélni egymással? – Férfi és női kommunikációs sajátosságok

Mindennapi tapasztalataink azt sugallják, hogy a férfiak és nők rettentően különbözőek. Ki ne fakadt volna ki, hogy „ezek a férfiak” vagy „ezek a nők!” egy-egy konfliktus vagy félreértés kapcsán. Úgy érezhetjük, hogy máshogyan gondolkodunk, máshogyan beszélünk és kommunikálunk, mintha a Marsról és a Vénuszról érkeztünk volna. A tudomány viszont egy jóval árnyaltabb képet nyújt számunkra.

Széles körben ismertek olyan vélt nemi különbségek, mint a nők jobb nyelvi készségei, eltérő vezetői viselkedése, hajlamuk a mélyebb önfeltárásra, esetleg a férfiak tendenciája arra, hogy mások szavába vágjanak, vagy hogy a problémára fókuszálva próbáljanak érzelmi támogatást nyújtani, továbbá, hogy a férfi-férfi és nő-nő barátságok eltérő mélységűek és jellegűek. Ilyen és ezekhez hasonló „különbségeket” mindannyian ismerhetünk akár a kutatásokból, akár egyes népszerű könyvekből vagy akár saját tapasztalatainkból. Ezek a különbségek nagyon nyilvánvalónak tűnhetnek számunkra, holott valójában nem létező vagy elhanyagolhatóan kicsi eltérésekről van szó.

Mars és Vénusz – avagy tényleg két külön kultúrát alkotunk? 

Ennek a jelenségnek tudományos igényű példája egy a közelmúltban sikeres karriert befutott, mára túlhaladott elmélet is: a nemi kultúrák elmélete. A teória szerint a férfiak és nők születésüktől fogva jelentősen eltérő szocializáción mennek keresztül, eltérő készségeket sajátítanak el, eltérő kontextusokban tanulnak eltérő társas szabályokat – ezáltal gondolataik, viselkedésük és érzelmeik jelentősen különbözőek lesznek, annyira, hogy olyan, mintha két különböző kultúrához tartoznának. Ez a különbség pedig leírható interkulturális különbségként, vagyis a férfi-nő kommunikáció olyan, mintha egy angol és egy kínai kommunikálna egymással, annak majdnem minden nehézségével együtt (hasonló gondolatokra utal a Férfiak a Marsról, a nők a Vénuszról jöttek cím is).

A nemi kultúrák elméletének egyik központi gondolata, hogy a férfiak és a nők az eltérő szocializációjuk eredményeképpen eltérő kommunikációs kultúrát sajátítanak el. Ennek egyik fontos eleme, hogy eltérően fognak vélekedni a kommunikáció céljáról. Ez legnyilvánvalóbb az érzelmi támogatás esetén, ahol az elmélet szerint a nők inkább az érzelmekre fókuszálnak, a férfiak inkább a fennálló problémára. Ha ez igaz, akkor annak nagyon fontos következményei vannak, például, hogy a férfiak és a nők eltérő tulajdonságokat tartanak értékesnek a közeli kapcsolataikban (pl. barátság): a férfiak a partnerben inkább a problémamegoldás készségeit, a támogató üzenetekben a problémamegoldás hangsúlyát értékelik, a nők pedig inkább a kifejező és támogató készségeket értékelik magasabbra, valamint a személyközpontú érzelmi támogatást. Ezek alapján könnyen belátható, hogy a férfiak inkább más férfiak érzelmi támogatását részesítik előnyben, a nők pedig más nők támogatását, vagyis az emberek az azonos nemi kultúrán belül keresnek támogatást.

A probléma ott merül fel a nemi kultúrák elméletével, hogy mind a férfiak, mind a nők a kifejező, támogató készségeket és a személyközpontú támogatást értékelik a közeli kapcsolatokban, valamint mindkét nem tagjai szívesebben keresnek vigaszt nőknél. Egyszerűen nincs meg az a mindent eldöntő különbség az egyes nemek kommunikációs sajátosságaiban, ami indokolná ezt az éles szétválasztást.

Valójában a kommunikációban eddig feltárt nemi különbségekről általánosságban elmondható, hogy ezek kis méretű hatások, amelyeket messze meghaladnak a két nem közötti hasonlóságok.

Az emberi észlelés rejtelmei

De akkor vajon mégis miért érezzük úgy mindennapi tapasztalataink alapján, hogy igenis vannak jelentős különbségek? A válasz az ember társas észlelésében rejtőzhet. Mindannyian automatikusan kategóriákba rendezzük a világot: az asztalon nemcsak tárgyak és színfoltok vannak, hanem könyvek, tollak és papírok. Ugyanez a kategorizálás működik akkor is, ha más embereket észlelünk. Ezek a kategóriák a sztereotípiák. A sztereotípiák az észlelésünket hivatottak gyorsítani. A velük egyező információ észlelését és feldolgozását segítik, irányítják a figyelmünket a megfelelő jelzések felé, ezáltal újra és újra megerősítést nyernek.

Távolról sem objektív dolog az emberi észlelés.

A férfi és női kommunikációra vonatkoztatva ez azt jelenti, hogy a mindennapokban a sztereotípiáinkkal összhangban automatikusan eltúlozzuk a nemek közötti kommunikációs különbségeket. Az is elősegítheti ezt a torzítást, hogy a sztereotípiáknak nem megfelelő viselkedést a társak szankcionálják (pl. nem helyeslő pillantások, vagy nyílt konfrontáció), emiatt mint követendő és betartatandó előírás is funkcionálnak sztereotípiáink, ami szintén hangsúlyosan módosíthatja az észlelésünket. Mindent egybevéve a sztereotípiáinkkal összhangban automatikusan eltúlozzuk a nemek közötti kommunikációs különbségeket.

Valódi különbségek

Akkor nincsenek is nemi különbségek az emberi kommunikációban? Dehogynem, vannak nemi különbségek, csupán jellemzően nem jelentősek, néhány kivételtől eltekintve. Például jóllehet, ahogy fentebb említettük az érzelmi támogatásban számos döntő területen hasonlítanak egymásra a férfiak és a nők, vannak különbségek is. A nők nagyobb valószínűséggel nyújtanak és vesznek igénybe érzelmi támaszt, és érzelmi támasz nyújtásakor inkább használnak személyközpontú megközelítést és érzelmi fókuszt, mint a férfiak.

Egy további különbség, a nem verbális jelzésekre (úgymint testbeszéd, hanglejtés) való érzékenység, amiben a nők tagadhatatlan, közepes mértékű előnyt élveznek. Ezt a előnyt kultúrák között és számos életkorban kimutatták, tehát feltételezhetően univerziális. Továbbá 1-3 napos csecsemőknél is megfigyeltek hasonló eltérést a fiúk és lányok között, ami arra utal, hogy

a nők előnye a nonverbális kommunikációs jelzések észlelésében és feldolgozásában veleszületett és nem tanult.

Egy másik, kisebb különbség a nyelvhasználatban érhető tetten. Ha egy szöveget adunk valakinek, és megkérjük, hogy mondja meg az író nemét, akkor random találati arányt fogunk kapni. Nem tudjuk megmondani automatikusan a nyelvhasználatból a beszélő/író nemét. Ugyanakkor statisztikai eszközökkel 70-100%-os pontossággal meg lehet határozni a választ. Ez azt jelenti, hogy létezik egy viszonylag nehezen észlelhető eltérés a férfiak és nők nyelvhasználatában. Többek között olyan aspektusokban nyilvánul meg ez a különbség, mint például az ítéletet kifejező jelzők (pl. a horgászat unalmas), amelyek használata inkább férfiakra jellemző, vagy az érzelmekre való utalás (pl. ha tényleg szeretne, akkor…), ami inkább a nők nyelvhasználatára jellemző.

Miért jelentős ez a különbség, ha a mindennapokban nem is észleljük? Azért, mert a nyelvhasználat különbségei befolyásolják, hogy hogyan észlelünk másokat. Számos vizsgálatban nők és férfiak által írt szövegeket, vagy általuk mondott beszédek, beszélgetés részletek átiratait kellett a kísérletekben résztvevőknek elolvasniuk, majd ez alapján értékelni a szövegek íróját különböző tulajdonságok mentén, anélkül, hogy a szerzők neméről információt kaptak volna. A nőket általában mind társas, mind intellektuális státuszukat tekintve magasabbra értékeljük és szebbnek, kellemesebbnek, kedvesebbnek tartjuk az általuk írt szövegek vagy beszélgetéseik átirata alapján, míg a férfiakat erősebbnek, aktívabbnak, hangosabbnak és agresszívabbnak. Érezhetjük, hogy ezek a tulajdonságok nagyjából megfelelnek a férfi-női sztereotípiáknak. Vagyis a nyelvhasználat sajátosságai alapján jóllehet nem tudjuk megítélni a nyelvhasználó nemét, de a megítélésüket módosítja, emiatt jelentős eltérésről beszélünk.

Hogyan is értelmezzük mindezt? A kommunikációban fellelhető nemi különbségeket az észlelőrendszerünk sajátosságai miatt eltúlozzuk. Korábbi elméletek (pl. nemi kultúrák elmélete) a valóságtól elrugaszkodott mértékben túlhangsúlyozták ezeket a különbségeket, olyannyira, hogy úgy vélték a férfiak és nők különböző kultúrákat alkotnak. Ezeket a tendenciákat csak felerősítették a különböző népszerűsítő kiadványok.

A tudomány mai álláspontja szerint a kommunikáció nemi különbségei jellemzően kis méretűek vagy egyenesen elhanyagolhatóak.

A néhány fontos kivételhez tartozik a nem verbális jelzések észlelése, a nyelvhasználat apró, mégis jelentős különbségei, valamint az érzelmi támogatás egyes aspektusai.

A nemi különbségek természete

Fontos megjegyeznünk, hogy a nemi különbségek nem egy tengely két végpontját jelentik, hanem inkább két nagyon nagy területen átfedő halmazra hasonlítanak. Férfiak és nők kommunikációja valójában sokkal több hasonlóságot mutat, mint különbséget, a fent tárgyalt mítoszokkal ellentétben.

A megmaradt kimutatható és jelentős különbségeknek egyes aspektusai feltételezhetően evolúciós gyökerekre, öröklött tendenciákra vezethetőek vissza, de valószínűleg nagyobb részük társas és társadalmi mechanizmusoknak köszönhető, mint amilyen a neveltetés, a társadalomban betöltött szerepek vagy a kultúra. A nemek valóban eltérő szocializációban részesülnek, de ez nem annyira eltérő és nem vezet akkora eltérésekhez, mint ahogy azt a nemi kultúrák elmélete jósolta.

A nemi különbségek nem kezdettől adottak, hanem komplex jelenségek, amelyek a genetika és a kultúra kölcsönhatásában jönnek létre.

Az említett kutatásoknál fontos kitétel, hogy az itt és máshol leírt különbségek csoportszintű különbségek, amelyek alapján az egyes személyek tulajdonságait nem lehet pontosan bejósolni. Vagyis férfiak is nyújthatnak hatékonyan és gyakran érzelmi támaszt, és nők is használhatnak aktív, agresszív, dinamikus nyelvezetet. Mint láthatjuk, a valóság sokkal árnyaltabb képet nyújt, mint azt első látásra gondolnánk.