Az ünnepi időszak sokak számára nem a meghittségről, hanem a fokozódó szorongásról, kimerültségről és belső feszültségről szól. Különösen nehéz lehet ez akkor, ha mentális nehézségekkel élünk, vagy ha egy családtagunk érintett. A jó hír az, hogy nem kell „tökéletesen” ünnepelnünk ahhoz, hogy biztonságban átvészeljük ezt az időszakot.

Az ünnepi időszak sokak számára egyszerre hordoz ígéretet és terhet. Miközben a külvilág az örömről, az összetartozásról és a boldog pillanatokról beszél, belül egészen más élmények is megjelenhetnek: feszültség, hiány, túlterheltség vagy csendes kimerülés. Ezek az érzések gyakran nehezen megfogalmazhatók, mert nem illeszkednek az ünnepekről alkotott elvárásokhoz. Pedig fontos tudnunk: az ünnepek megélése nem egyforma, és az eltérő tapasztalatok is érvényesek.

Cikkünkből kiderül:

  1. Miért lehetnek az ünnepek lelkileg megterhelők, még akkor is, ha kívülről „boldognak” tűnnek?
  2. Milyen jelek utalhatnak arra, hogy az ünnepi időszak túl nagy terhet jelent számunkra?
  3. Hogyan tehetjük apró változtatásokkal elviselhetőbbé ezt az időszakot?

Hogyan „éljük túl" az ünnepeket?

Az ünnepeket gyakran a meghittség, az öröm és az együttlét idejének tekintjük, mégis sokunk számára ez az időszak inkább feszültséggel, szorongással és kimerültséggel jár. Különösen igaz ez akkor, amikor mi magunk vagy valamelyik családtagunk mentális betegséggel él. Ilyenkor az ünnepek nemcsak érzelmileg, hanem pszichésen is komoly kihívást jelentenek.

Az ünnepi időszak sajátossága, hogy kizökkent a megszokott rendből. Felborul a napi rutin, megnő az ingerek száma, sok a zaj, a fény, az ember, az elvárás. Ami másoknak izgalmas, az számunkra túlterhelővé válhat.

Ha mentális nehézségekkel élünk, különösen érzékenyek lehetünk a kiszámíthatatlanságra és a változásokra, ezért az ünnepeket gyakran nem felszabadító, hanem fenyegető eseményként éljük meg.

Ennek következménye lehet a szorongás erősödése, depresszív hangulat, alvás- és étkezési zavarok, vagy akár a korábban már kezelt tünetek visszatérése is.

Ha pedig valamely családtagunkat érinti a lelki nehézség, szintén kihívások elé kerülünk. Egyszerre szeretnénk megfelelni a hagyományoknak, a tágabb család elvárásainak és annak a nagyon is valós igénynek, hogy szerettünk biztonságban és nyugalomban érezze magát. Sokszor érezzük azt, hogy bárhogyan döntünk, valaki biztosan csalódni fog. Ez a belső feszültség tovább növeli az ünnepi stresszt.

4 jel, hogy a mentális egészségünk gátolja az ünnepek megélését

Az ünnepi időszakban sokszor nem egyetlen nagy ok miatt érezzük magunkat rosszabbul, hanem több, egymást erősítő jelből vesszük észre, hogy megterhelődünk. Az első gyakori jel, hogy hiányzik belőlünk az ünnepi hangulat. Miközben körülöttünk minden a lelkesedésről szól, mi nem tudunk ráhangolódni, és ez szégyent, bűntudatot vagy kirekesztettségérzést hozhat elő. Ilyenkor gyakran azt éljük meg, hogy mintha kötelező lenne vidámnak és társaságkedvelőnek lennünk, miközben belül egészen máshol vagyunk.

Szintén erős figyelmeztető jel, amikor a veszteség, a gyász vagy a magány hirtelen felerősödik. Az ünnepek könnyen összehasonlításra késztetnek: mások képeihez, családi történeteihez mérjük magunkat, és ettől még intenzívebb lehet a hiány, a traumaemlékek vagy az a fájdalom, hogy valami visszavonhatatlanul megváltozott. Ilyenkor azt is észrevehetjük, hogy a régi hagyományok már nem illeszkednek az aktuális életünkhöz, és ez külön szomorúságot okozhat.

A megterhelődés jele lehet az is, hogy aránytalan stresszt élünk meg az ajándékozás körül. Nem csak pénzről szól: szoronghatunk a megfeleléstől, attól, hogy „jót” adjunk, hogy mit gondolnak rólunk, vagy attól, hogy nem tudjuk hozni a társas elvárásokat. Ilyenkor az ajándék nem kapcsolódást jelent, hanem teljesítményt, és ettől fokozódik a belső nyomás.

Végül az is egy nagyon fontos jel, hogy egyre inkább izolálódunk, vagy magányosnak érezzük magunkat akkor is, ha emberek vesznek körül. Előfordulhat, hogy visszahúzódunk, nem kezdeményezünk, nehezünkre esik kapcsolódni, vagy épp azt éljük meg, mintha mindenki másnak lenne helye és szerepe, csak nekünk nem.

Hogyan tehetjük könnyebbé ezt az időszakot?

Az ünnepi időszakban az egyik legfontosabb kapaszkodó, ha lejjebb visszük az elvárásainkat. A mentális nehézségek gyakran azt suttogják, hogy vagy „rendesen” ünneplünk, vagy egyáltalán nem. Ezzel szemben sokszor az segít a legtöbbet, ha elfogadjuk: idén beérjük az „elég jóval”. Lehet, hogy csak egy programon veszünk részt, csak egy hagyományt tartunk meg, vagy hagyjuk, hogy néhány dolog egyszerűen középszerű legyen. Ez nem kudarc, hanem alkalmazkodás.

Sokat számít az is, ha tudatosan védjük az energiánkat, és határokat húzunk. Ez jelentheti azt, hogy előre eldöntjük, mennyi időt töltünk egy eseményen, miről nem szeretnénk beszélni, vagy milyen szerepet tudunk vállalni.

A határok nem udvariatlanságot jelentenek, hanem megelőzést: segítenek abban, hogy ne merüljünk ki teljesen, és ne sodródjunk bele olyan helyzetekbe, amelyek túlterhelnek.

Az ünnepi káosz közepette különösen fontos, hogy megtartsunk néhány apró, stabil rutinelemet. Nem nagy életmódváltásra van szükség, hanem néhány horgonyra, amelyek nap mint nap visszatérnek: hasonló időben kelünk fel, eszünk valamit, kimozdulunk pár percre, beiktatunk egy alapvető öngondoskodó tevékenységet. Ezek az apró ismétlődések segítenek abban, hogy a belső egyensúlyunk kevésbé boruljon fel.

A társas helyzetekben sokunk számára könnyebb, ha „nemcsak jelen vagyunk”, hanem van valamilyen szerepünk. Egy egyszerű feladat – segítés a konyhában, gyerekekkel való foglalkozás, italok töltése – csökkentheti a szorongást, és kapaszkodót adhat olyan helyzetekben, amikor a beszélgetés vagy a figyelem túl sok. Ugyanilyen fontos az is, hogy előre számoljunk a feltöltődés idejével, és ne felejtsük el: a pihenés nem jutalom, hanem szükséglet.

Az ünnepek nem attól válnak értékessé, hogy megfelelünk minden elvárásnak, hanem attól, hogy tudunk figyelni magunkra és egymásra.

Ha mentálisan nehezebb időszakot élünk át, az ünneplés nem teljesítmény, hanem alkalmazkodás kérdése. Megengedhetjük magunknak, hogy egyszerűbben, csendesebben, másképp legyünk jelen. És ez nem kevesebb, hanem pontosan annyi, amennyire most szükségünk van.