A halál tagadásának „költsége" és a gyásszal való megküzdés lehetőségei

A haláltól való félelem az egyik legmélyebben gyökerező, alapvető szorongásforrásunk. A posztmodern társadalom azonban általánosságban nemcsak féli, de tagadni is próbálja az élet végességét; mindent igyekszik megtenni, hogy ne kelljen foglalkoznia vele. Cikkünkben a halál tagadásának „költségeit" és a gyásszal való megküzdés lehetőségeit vizsgáljuk meg.

Paul Tillich egzisztencialista gondolkodó szerint a haláltól való félelmünk a legalapvetőbb, legáltalánosabb és egyben kikerülhetetlen szorongásforrásunk. Irvin D. Yalom amerikai pszichoterapeuta szerint minden ember küzd a végtől való ösztönös, de elfojtott félelemmel, amely valószínűleg a legmélyebb, elsődleges szintjeinken létezik. Az elmúlástól való félelem és a halál tagadása ironikus módon képes megfosztani bennünket a vitalitásunktól, épp ezért érdemes ezt a témát feltárni annak érdekében, hogy végső soron teljes életet élhessünk.

Cikkünkből kiderül:

1. A sebezhetőség és a halandóság érzése alapvető szorongást, sőt rettegést kelt bennünk.
2. A halálfélelem elfojtása szorongást és depressziót idézhet elő.
3. A halállal kapcsolatos elképzeléseinket hajlamosak vagyunk túlidealizálni.

Terrormenedzsment-elmélet (TMT)

Szinte mindenki fél a haláltól. Az, hogy ez a félelem hogyan befolyásolja az emberi gondolkodást és viselkedést, a terrormenedzsment-elmélet (TMT) kutatásának középpontjában áll.

A TMT szerint a halálfélelem arra késztet bennünket, hogy olyan világképeket fogadjunk el, amelyek védik önbecsülésünket, értékességünket és fenntarthatóságunkat, és lehetővé teszik számunkra, hogy elhiggyük: fontos szerepet játszunk egy értelmes világban.

A TMT szerint a halandóságunk tudatosítása megrémít minket, és arra kényszerít, hogy valamilyen módon alkalmazkodjunk hozzá. Egyesek egyáltalán nem gondolnak rá, míg mások arra fordítják energiájukat, hogy olyan örökséget hagyjanak maguk után, amely „halhatatlanná” teheti őket. Ez megnyilvánulhat a családalapítás iránti felfokozott vágyban vagy a túlvilági életbe vetett erősebb hitben. A haláltól való félelem azonban bizonytalanságot, előítéletességet, sőt globális konfliktust is okozhat.

A TMT-t kidolgozó pszichológusok ugyanakkor a lehetséges előnyökkel is számoltak – nevezetesen azzal, hogy ha valaki tudatában van annak, hogy cselekedeteit a halálfélelem befolyásolja, tudatosan dönthet úgy, hogy ehelyett pozitív lépéseket tesz az élet értelmének megtalálása felé.

A haláltól való elidegenedés és az élet végességének tagadása

Ernest Becker kulturális antropológus 1973-as Denial of Death című könyvében arra a konklúzióra jutott, hogy a sebezhetőség és a halandóság érzése alapvető szorongást, sőt rettegést kelt bennünk. Ezért mindenféle stratégiákat találunk ki, hogy elkerüljük halandóságunk és sebezhetőségünk tudatát, valamint az ezzel kapcsolatos szorongó tudatosságunkat. A halálnak ez a pszichológiai tagadása, Becker szerint, az egyik legalapvetőbb hajtóerő, amely az egyéni viselkedésben és az egész emberi kultúrában tükröződik. Sőt, Becker szerint a kultúra egyik fő funkciója az, hogy segítsen sikeresen elkerülni a halandóságunk tudatát.

A tudatosság elfojtása döntő szerepet játszik az emberek működőképességének fenntartásában – ha folyamatosan tudatában lennénk törékenységünknek, a semminek, amelytől a másodperc töredéke választ el bennünket, akkor egész egyszerűen elvesztenénk a józan eszünket.

Becker azt javasolta, hogy a halál dilemmáját úgy kezeljük, hogy kidolgozunk egy halhatatlansági projektet. A halhatatlansági projekt lehet egy vallási tanítás lelkes követése, pénzadományozás azért, hogy a nevünket egy múzeum falára véssék, vagy olyan gyermekek vállalása, akik továbbörökítik a családunk nevét.

A halál tagadásának „költsége"

Annak ellenére, hogy hősiesen próbáljuk elfojtani az elkerülhetetlen gondolatokat, sokan mégis szorongást, depressziót, aggodalmat és negatív érzelmeket tapasztalhatunk: a halálfélelem elkerüléssel való elfojtása ironikus módon ugyanis még több szorongáshoz vezet.

Yalom azt állítja, hogy mind a tudatos, mind a tudattalan halálfélelem, ha nem foglalkozunk vele, veszélyezteti a jóllétünket és azt a képességünket, hogy teljes mértékben kiteljesedjünk az életünkben.

Ráadásul a haláltól való félelmünk valamilyen módon utat talál magának, például saját egészségügyi problémáinkon, egy kedvelt dalszövegen, egy terrortámadás vagy baleset hírén keresztül. Jerome Kagan amerikai pszichológus szerint pedig azért sem érdemes figyelmen kívül hagyni vagy elfojtani a halálfélelmünket, mivel képes viselkedésünk megváltoztatására késztetni bennünket, és döntéshozatalra kényszeríthet.

Mi történik, ha mégis foglalkozunk az elmúlással?

Kutatási keretek között, amikor arra kérik a vizsgálatban résztvevőket, hogy képzeljék el saját halálukat, általában azt az idealizált forgatókönyvet vizualizálják, hogy érett korban, otthon halnak meg, körülvéve szeretteikkel, és fájdalommentes vagy érzelmi gyötrődésektől mentes, kognitívan éles állapotban történik mindez. Az embereknek csak 6 százaléka számít fájdalomra halálakor, és a túlnyomó többség az öregségre számít halálának okaként. A valóságban sajnos azonban ennek van az egyik legkisebb eshetősége.

Mégis idealizáljuk az elképzelt halálunkat, hogy megvédjük magunkat attól a kellemetlen igazságtól, hogy a halál valójában bárhol és bármikor kibontakozhat.

Úgy tűnik azonban, hogy ahhoz, hogy a halál gondolata elviselhetővé váljon, ilyen jellegű torzításokra van szükségünk. A halál tagadásától a halandóságunk elfogadása felé való elmozdulás azonban nemcsak a szorongás csökkentésére ad lehetőséget, hanem a halál újradefiniálására is, mint egy olyan eszközre, amellyel az életet teljesebbé, értelmesebbé tehetjük.

Természetesen nem arról van szó, hogy a halálszorongásban való végtelen elmerülésre van szükség, ugyanakkor ha képesek vagyunk tudatosítani az elmúlással kapcsolatos félelmeinket, az támogathat abban, hogy teljesebb életet éljünk, és segítheti a gyásszal való megküzdésünket is.

A pozitív pszichológia tanai szerint a halál erőteljes és egészséges emlékeztető az életre. Vagy ahogy Charles Bukowski az egzisztencialisták által oly gyakran idézett, híres versrészlete üzeni: „a halált nem győzheted le, de / legyőzheted az életben néha. / és minél gyakrabban sikerül, / annál több lesz a fény. / az életed a te életed. / ismerd meg, míg éled.”

A gyásszal való megküzdés lehetőségei

A legtöbben már viszonylag korán megtapasztaljuk az elmúlást valamely hozzátartozónk, ismerősünk halála kapcsán. A gyász összetettségével és szakaszaival már több korábbi cikkünkben foglalkoztunk, így arra ezúttal külön nem térnék ki. A gyászfolyamat ugyanakkor egyénenként eltérő módon zajlik, mindenkinek megvan a maga ritmusa, ami segíti a feldolgozásban. A továbbiakban megvizsgálunk néhány fontos szempontot, amely támogathat bennünket a nehéz időkben:

Adjunk teret a gyásznak: Fájdalom, szomorúság, düh, zsibbadtság – ezek mind természetes érzések, amikor egy szerettünk elvesztésével kell megbirkóznunk. A gyásszal járó érzelmek megélése az emberi lét része, felismerésük és elfogadásuk pedig a feldolgozás első lépését is jelenti. Engedjük meg magunknak, hogy emlékezzünk azokra a pillanatokra, amelyeket egy olyan szerettünkkel osztottunk meg, aki már nincs az életünkben. Mozdítsuk ki a gyászunkat azáltal, hogy olyan módon fejezzük ki az érzéseinket, amit mi magunk értelmesnek találunk. Például a naplóírás, a szeretett személyről szóló történetek elmesélése vagy egy olyan dal eléneklése, amely rá emlékeztet bennünket, mind lehetséges módjai a nehéz érzelmek feldolgozásának.

Osztozzunk a fájdalomban: A veszteség feldolgozásának egyik legjobb módja, ha emlékeztetjük magunkat a még meglévő kapcsolatainkra. Nem baj, ha a gyász idején szükségünk van az egyedüllétre, de ne szigeteljük el magunkat teljesen. Emlékeztessük magunkat, hogy nem minden változott meg – még ha úgy is érezzük, hogy így van. Vannak emberek az életünkben, akik szeretnek bennünket és támogatni szeretnének.

Igyekezzünk megőrizni a rutint: Amikor elveszítünk valakit, könnyen háttérbe szorul az önmagunkról való gondoskodás, ugyanakkor ilyenkor is fontos, hogy odafigyeljünk az elsődleges szükségleteink kielégítésére, mint például az evés, ivás vagy alvás. Természetes, ha rövid időre kibillen az egyensúly, igyekezzünk azonban, hogy mielőbb vissza tudjunk térni egy egészséges ritmushoz.

Éljük meg vallási nézeteinket: A fenti megküzdési módszerek vallásos és nem vallásos egyének számára egyaránt hasznosak lehetnek, a valamilyen hitrendszerben hívő személyek számára azonban természetesen ez is rendkívül fontos a feldolgozás kapcsán. A hittel kapcsolatban az egyik leggyakrabban emlegetett és vizsgált pozitívum épp az, hogy megtartó erőként képes működni nehéz helyzetek, így veszteségek esetén is. Hitünknek megfelelően gondolhatunk arra, hogy szerettünk egy jobb helyre került, vagy épp túllépett a földi fizikai lét korlátain, és akár abban is hihetünk, hogy egyszer majd ismét lehetőségünk lesz a találkozásra. Vizsgálatok szerint a templomba járás, az imádság vagy épp a meditáció mind segíthetik a gyásszal való megküzdést.

A halálfélelem tehát az egyik legmélyebben gyökerező, alapvető szorongásforrásunk, ugyanakkor ha szembe merünk nézni vele, ha tudatosítjuk, az segíthet bennünket abban, hogy az életünk értelmére és értékeire fókuszáljunk, és ezáltal teljesebb életet éljünk.

Ha pedig úgy éreznénk, hogy eláraszt a szorongás, és a gyász feldolgozása egyedül már nem megy, bátran forduljunk a megfelelő szakemberhez!