A kanapé túloldalán, avagy miért járnak a pszichológusok is terápiára?

Manapság igen elterjedt elképzelés, hogy sok pszichológus csak azért választja ezt a szakmát, mert a saját problémáit szeretné „megoldani”. Azért jelentkezik egyetemre, azért tanul pszichológiát, hogy a saját lelki problémáira gyógyírt találjon, és a mentális egészségét megőrizze. Feltehetőleg azért ez a problémakör nem egyszerűsíthető le ennyire, sokkal több tényező együttállását kell vizsgálnunk, az azonban biztos, hogy a pszichológusok is küzdenek nehézségekkel. Olyan helyzetekkel, problémákkal, traumákkal, amelyeket egyedül nem tudnak orvosolni, és amelyek megoldásához nekik is külső segítségre van szükségük.

Mi lehet szebb cél, mint másoknak segíteni? Mi lehet kielégítőbb hivatás, mint mások lelki egészségének kiépítése, védelme és megőrzése? A pszichológusi munka rengeteg örömet és pozitív visszacsatolást tartogat: láthatjuk mások fejlődését, gyógyulását, és ennek aktív részesei is lehetünk. Mindemellett azonban számos kihívással kell szembenéznünk.

Cikkünkből kiderül:

• Melyek a terapeuták gyakori problémái?
• Miért olyan fontos a terápia a pszichológusok számára is?
• Segíti-e a terápiás kapcsolatot, ha a kliens megtudja, hogy a pszichológusa is jár szakemberhez?

Személyes problémák

Pszichológusként gyakran jobban ismerjük önmagunkat, vagy épp az emberek általános működését, megküzdési módjait. A különböző helyzetekből adódó konfliktusokat is könnyebben átlátjuk, és értjük, hogy hogyan is kellene megbirkózni velük. Sejtjük, hogy a problémák miből erednek, de ez nem jelenti azt, hogy a saját életünkre levetítve azonnal megoldást találunk mindenre, vagy segítség nélkül meg tudjuk oldani az összes problémánkat.

A pszichológusok munkája jelentős kihívással jár. Naponta meghallgatják a klienseik nehéz érzéseit, traumatizáló élményeit. Mindemellett persze személyes problémákkal is küzdenek, amelyeket szeretnének feldolgozni.

Az, hogy valaki képzett a szakmájában – jelen esetben az emberi lélek rejtelmeiben –, nem jelenti azt, hogy nem lehet szüksége segítségre.

Sőt, a segítő szakembereknél magasabb a stressz kockázata, éppen ezért ugyanannyi, ha nem több támogatásra van szükségük, mint minden más embernek.

A személyes terápia ebben segíti a pszichológusokat. Megoldást kínál a magánéleti problémákra, növeli az önbecsülést, illetve általa a negatív tünetek és a munkafunkciók is javulnak. Még a mentálisan legstabilabb egyéneknek is gyakran segítségre van szükségük ahhoz, hogy megbirkózzanak az élet kihívásaival. Családi konfliktusok, gyász, veszteségek, átmeneti időszakok – a terapeuták mind megtapasztalják ezeket a nehézségeket, és szükségük van az érzelmek kiértékelésére és a támogatásra. A kutatások arról számolnak be, hogy a pszichológusok leggyakrabban depresszió, kapcsolati válság, illetve szorongás miatt kezdenek saját terápiába, de gyakoriak az önbecsülési és önbizalomhiányból adódó problémák is.

Személyes tapasztalat

A személyes terápia alapvető jelentőségű: segít fejleszteni az önismeretet és kialakítani a szakmai identitást.

Ennek a gyakorlati megtapasztalása hozzájárul mind a szakmabeli, mind a személyes fejlődéshez. Általa gyakorlatiasabbá válhatunk, és értékes információkat gyűjthetünk. A saját bőrünkön tapasztalhatjuk meg, hogy milyen felfedni magunkat egy idegen ember előtt, milyen megnyílni, rendszeresen megosztani az érzéseinket, kiszolgáltatottnak lenni. A terapeuta felé való nyitás sérülékenységének megtapasztalása segíti a szakmai fejlődést azáltal, hogy hitelesebben tudunk kapcsolatba lépni az ügyfelekkel. Így a saját munkánk során is könnyebben értjük majd meg a pácienseink lelkiállapotát, nehézségeit, kihívásait, félelmét. Tehát nemcsak saját magunkat ismerjük meg, nemcsak a saját elakadásainkra láthatunk rá és találhatunk megoldást, hanem olyan benyomásokat és tapasztalatokat gyűjthetünk, amelyeket az egyetemen vagy a pszichológiai könyvekből talán nem biztos, hogy megtanulhattunk.

Gyakori nehézségek a pszichológusi munkában:

• határok betartása,
• „nehéz” kliensek,
• bizalmi kapcsolat kezelése,
• gyorsan változó szerepigények,
• etikai dilemmák,
• titoktartás,
• munka–magánélet egyensúly.

Együttérzésből fakadó kifáradás (compassion fatique)

A pszichológusok általában természetükből fakadóan együttérzőek – talán ez is lehet az oka annak, hogy a segítő szakmát választják. Rendszeresen más emberek problémáit és traumáit hallgatni azonban igen kimerítő és nyomasztó lehet, nem beszélve arról, hogy ez a mentális egészségre is jelentős hatással bírhat. A szorongásnak való tartós kitettség, a kimerültség érzése hamar kiégéshez, alvásproblémákhoz vagy akár depresszióhoz is vezethet.

Másodlagos traumatizáció

Szintén megnehezítheti a pszichológusok életét az a jelenség, mely során a páciens traumája olyan mélyen érinti a pszichológust – aki az élményben ugyan nem vett részt, de az eseményeket ismeri –, hogy maga is azonosul a traumatizált személlyel, átéli annak érzéseit, vagy épp nála is traumatikus tünetek alakulnak ki.

Bizalom

A terápia megköveteli a titoktartást és a bizalmi légkör kialakítását. Egy pszichológus rengeteg személyes történettel, ismerettel és tudással marad magára, amelyeket gyakran nem oszthat meg másokkal. A különböző információk kezelésének módja, a munkával összefüggő stressz eláraszthatja a szakembert, ezáltal jelentősen nehezítve a mindennapi életet.

Magányos munkává válhat a terápia.

Kiégés

A személyes terápia segít elkerülni a kiégést. A kiégés és az együttérzésből fakadó kifáradás mindenütt jelen van a segítő szakmákban. Az egészségügyi szakemberek jelentős százaléka szembesült már vele a karrierje során. A kiégés többnyire a tehetetlenségből, eredménytelenségből, állandó aggodalomból adódhat. A terápia csökkenti annak kockázatát, hogy magunkat vagy a klienseket károsító módon cselekedjünk.

Önismeret

A terápia a pszichológusok számára is lehetővé teszi, hogy szembenézzenek a mentális problémákkal. Segít, hogy megtanuljuk elfogadni a visszajelzéseket, és megszilárdítsuk a szakmai identitásunkat. Ennek eredményeképpen pedig csökken annak a kockázata, hogy kárt okozzunk a klienseinknek. Azáltal, hogy megtaláljuk a saját vakfoltjainkat, és megértjük a viselkedésünk mögött húzódó dinamikákat, megakadályozhatjuk, hogy az előítéleteink befolyásolják a pácienssel való kapcsolatunkat, és elősegíthetjük személyes fejlődésünket.

Elfogultság

A szakemberek terápiája segít megtalálni és megérteni a saját vakfoltjainkat és azok hátterét, kiváltó okait. Mindez – a személyes fejlődés mellett – megakadályozhatja, hogy az elfogultság befolyásoljon minket. A kliensek problémái így nem váltanak ki belőlünk öntudatlan reakciókat, akár olyan témákkal kapcsolatban, mint a politikai hovatartozás vagy épp a szexualitás. Fontos kiemelni, hogy a tudattalan elfogultság nem tesz rossz emberré, az agyunk ezzel a mechanizmussal segít nekünk a gyorsabb döntéshozatalban. Azonban ha megtanuljuk kezelni az elfogultságból fakadó ösztönös gondolatainkat vagy cselekvéseinket, jobb terapeutává válhatunk a klienseink számára. Egy pszichológus pszichológusa pedig segíthet feloldani ezeket az ösztönös mintázatokat.

Szövetség

Ha megtagadjuk a részvételt azokban a szolgáltatásokban, amelyeket támogatunk és amelyekre a karrierünket alapozzuk, azzal erőteljes önellentmondásba kerülhetünk, hiszen burkoltan erősítjük a hivatásunkkal kapcsolatos szégyent és megbélyegzést.

A segítő szakemberek személyes terápiája segít a pszichológushoz járás destigmatizálásában.

Ráadásul gyakori tapasztalat, hogy ha a kliens azt látja, hogy a pszichológusa is terápiás ülésekre jár, az elősegíti az erősebb szövetség kialakulását, és normalizálja a kliens bizonytalan érzéseit. Ha a páciens meglátja bennünk az embert, az a szemében empatikusabbá tesz minket. Ha megérti, hogy a szakembernek is vannak kihívásai, és neki is szüksége van támogatásra, az normalizálja a saját helyzetét, és biztosítja arról, hogy a kimondatlan érzései is megértésre lelnek.

Az tehát, hogy a pszichológus átesett-e terápiás tapasztalaton, fontos szempont lehet a kliens számára, amely építheti a terápiás kapcsolatot.

Az élet bármely pillanatában, de kiemelten a nehéz időkben, elengedhetetlen az érzelmi töltődés. Születés, halál, öröm, bánat, hegyek és völgyek, rengeteg mélység és magasság jellemzi az emberi életet, amelyben akár magánemberként, akár szakemberként kell helytállnunk, gyakran külső segítségre van szükségünk. Fontos, hogy pszichológusként is szánjunk időt az öngondoskodásra, és arra, hogy visszajelzést kapjunk a saját gondolatainkról, érzéseinkről, és fel tudjuk őket dolgozni. Szükséges, hogy megéljük a bizalmat és a támogatást. Nem véletlenül mondják, hogy csak az tud igazán segíteni, csak az képes igazán adni, aki önmaga is jól van.

Nincsen szabály arra vonatkozólag, hogy egy pszichológusnak mennyit vagy milyen gyakran kell terápiára járnia. Sokan rendszeresen, mások szezonálisan, vagy épp nagy életeseményekhez kötve keresnek fel szakembert. Mindannyian egyediek vagyunk, és éppen ezért eltérő szükségletekkel rendelkezünk. Annyi azonban bizonyos, hogy a terápia megváltoztathatja a segítő szakemberek életét is, mind személyes, mind szakmai szempontból.