A legnagyobb sötétségben se veszítsük el az örömre való képességünket

Advent harmadik vasárnapja: az egyetlen rózsaszín gyertya a koszorún, amely az örömet szimbolizálja – annak örömét, hogy hamarosan megszületik a Megváltó. Bár karácsonyig még hosszabbodnak az éjszakák, minden gyertya meggyújtásával közelebb kerülünk a fordulóponthoz. Mik lehetnek a belső gyertyáink, az öröm oszlopai egy olyan időszakban, amikor azt látjuk, csak mélyül körülöttünk a sötétség? 

Hogyan lehetünk jól, hogyan élhetünk virágzó életet, mitől leszünk boldogabbak? Ezekre a kérdésekre keresi a választ a pozitív pszichológia. Érdekes módon az öröm kutatásának legértékesebb forrásai pont a világ legsötétebb eseményeiből, helyszíneiről származnak. Olofsson Placid atya tíz évet volt a Gulagon, ahol nagyon megrendítette, hogy erős, egészséges embereket is hetek-hónapok alatt maga alá gyűrt a szenvedés. Rátalált küldetésére: lelkileg támogatni a rabtársait a túlélésben. A legfontosabb szabálya az volt, hogy a panaszkodást az örömök keresésére cserélte, mert ezt találta a túlélés kulcsának. Hónapokig tartó „örömolimpiát” rendezett a rabok között, amely abból állt, hogy minél több apró örömöt kellett keresniük a napjuk során – indulva onnan, hogy kinek mi a kedvenc étele és nótája; a győztes végül napi 17 örömöt számolt. Viktor Frankl osztrák pszichiáter négy évet töltött koncentrációs táborokban: megfigyelte, hogy azok élik túl, akik értelmet tudnak találni, akiknek van miért kitartania, még a szenvedésben is. Évekkel később, már idős korában, amikor megkérdezték tőle, mi a boldogság, így válaszolt: „A boldogság mindaz a rossz, ami ma nem történt meg velem”. Amikor az ember olyan kiszámíthatatlanságban él, hogy bármikor bármi megtörténhet vele, átértékelődik, miért is lehetünk hálásak.

A pszichológia azóta tudományosan is igazolta, hogy a pozitív érzelmek (például az öröm, a hála megélése, valamint az értelem megtalálása) átsegítenek minket a legnehezebb időszakokon is, ellenállóbbá tesznek a nehézségekkel szemben, és növelik a jóllétünket. Bár a boldogságunk alapszintje a kutatások szerint mintegy 50 százalékban öröklött, körülbelül tízet pedig a körülményeink határoznak meg,

a maradék negyvenről mi rendelkezünk a tudatos cselekvéseink által.

Advent 3. vasárnapja arra is emlékeztet, hogy milyen fontos ez a nézőpontváltás: hogy megtanuljuk tudatosan keresni és várni az örömöt, akkor is, amikor a körülményeink vagy az adottságaink kevesebb jóval kecsegtetnek. Nich Vujicic, a világ mostanra egyik legismertebb motivációs előadója, karok és lábak nélkül született, mély depresszióban szenvedett, és az öngyilkosság szélén állt, amikor úgy döntött, nézőpontot vált, és a hiányai helyett elkezd hálás lenni azért, amije van. Hálát adni lehet ösztönös, de tudatos cselekvés is: a kutatások szerint a hálanapló vezetése hosszú távon tartósan növeli a boldogságszintünket. Ehhez nem kell mást tennünk, mint legalább heti egyszer összegyűjteni 3-5 dolgot az életünkben, amiért hálásak vagyunk.

Az öröm az emberhez hasonlóan társas „lény”: még inkább megsokszorozza, ha meg is osztjuk valakivel. A kapcsolataink nemcsak létfontosságú védőhálót, hanem örömforrást is jelentenek számunkra. Pártanácsadók szerint egy egyszerű gyakorlat jelentősen javít minden kapcsolatot: ha megtanulunk aktívan és építően osztozni az örömben.

Ez pedig azon múlik, hogyan tudunk reagálni arra, ha a másik megosztja velünk egy pozitív élményét vagy sikerét.

Az aktív-konstruktív reagálás négy fő eleme az autentikus lelkesedés, a helyzet újraélése (hogy történt pontosan?), az erősségek tudatosítása (mivel érted ezt el?), és az aktív ünneplés (menjünk, ünnepeljük meg!). 

Társas kapcsolataink egy másik fontos dimenziója a támogatás, mások segítése, mely a legtöbb vallásban, így a kereszténységben is univerzális érték. Martin Seligman kutatása szerint, ha szeretnénk hosszabb távon jól érezni magunkat, azt sokkal inkább azáltal érhetjük el, ha másoknak segítünk, mintha csak a saját élvezetünkre csinálunk valamit. Úgy vagyunk huzalozva, hogy az altruista viselkedés pozitív érzelmekkel jutalmaz minket: ha hozzájárulunk valaki öröméhez, az minket is gazdagít.

Ne felejtsük el: bármennyi legyen is körülöttünk a sötétség, a kezünkben van a gyufa a saját gyertyánkhoz. Tudatos cselekvéseinkkel sokat tehetünk azért, hogy az örömet építsük magunkban, és mások életét is bevilágítsuk.