A szépség belülről fakad? Milyen arcokat látunk szépnek és miért?

A párválasztás rejtélyei a pszichológia legizgalmasabb kérdései közé tartoznak. A kérdéssel számos cikkben foglalkoztunk itt, a Mindseten is: írtunk általános összefoglalót, szóltunk a sémák, de a humor szerepéről is. A téma tehát rendkívül összetett, ezért ebben a cikkben csupán egyetlen részletét ragadjuk ki: azt a bizonyos pillanatot, amikor a „külső megfog”. Miért látunk szépnek és vonzónak egy arcot? A szépség valóban belülről fakad? Cikkünkben – a teljesség igénye nélkül – a szépség univerzális jellemzőit mutatjuk be.

Nehezen találunk olyasmit, ami jobban magával ragadna bennünket egy vonzó arcnál. Használhattuk volna a „szép” kifejezést is, ez a jelző azonban jellemzően inkább a nők kiváltsága, márpedig – ahogy azt a későbbiekben látni is fogjuk – a vonzó arc kritériumai a férfiakra is vonatkoznak.

Nem meglepő módon, a történelem során számos művész és filozófus is elmerengett már a szépség kérdésén. Kit tartunk szépnek és miért? A hétköznapokban a választ jobbára elintézzük egy „ízlések és pofonok” legyintéssel, a kutatók azonban ennyivel rendszerint nem érik be. Lássuk milyen válaszok születtek!

A társadalomtudományok sokáig azon az állásponton voltak, hogy a szépségideál kulturális termék. Úgy gondolták, azt, hogy kit tartunk szépnek, vonzónak, elsősorban a társadalom aktuálisan uralkodó trendjei határozzák meg. Idővel azonban kiderült, hogy minden elmélet dacára,

meglepően nagy az egyetértés a különböző kulturális hátterű emberek között abban, hogy milyen arcokat találnak vonzónak.

Ráadásul az is nyilvánvalóvá vált, hogy a szépség iránti preferenciák már kora gyermekkorban kialakulnak, ekkor pedig a kulturális hatások még nem számottevőek.

Ezen a ponton már gyanítani lehetett, hogy a szexuális szelekciónak köszönhetően létezik egy velünk született, biológiailag megalapozott fogékonyság bizonyos tulajdonságok iránt. Ez esetünkben röviden azt jelenti, hogy távoli őseink közül azok hagyhattak hátra a legtöbb és legrátermettebb utódot, akik előnyben részesítettek bizonyos tulajdonságokat. Lássuk melyek ezek és miért!

Átlagos szép arcok

Ha eltöprengünk a szépség mibenlétén, valószínűleg az „átlagos” szó jut eszünkbe utoljára. Ösztönösen arra gondolunk, hogy a „szép” és a „vonzó” lényege éppen abban rejlik, hogy kiemelkedik az átlag szürkeségéből. A látszólagos ellentmondás abból adódik, hogy a hétköznapi szóhasználatban az „átlagos” szó inkább a „középszerű” szinonimáját jelenti.

A mi esetünkben viszont szó szerinti átlagra gondolunk. Olyan arcra, amelynek méretarányai, formái a legközelebb állnak az adott csoport (pl.: kaukázusi nők) átlagos arcformáihoz, méreteihez. Ezeket az eszményi vonásokat úgy kapnánk meg, ha a csoport arcait speciális számítógépes eljárással egymásba montíroznánk, ezáltal pedig a szélsőségek (pl. az átlagnál vastagabb és a pengevékony ajkak) kiátlagolnák egymást. A kutatók gyakran élnek is ezzel a technológiával amit „morfolásnak” neveznek). Rögtön érthetővé válik miről van szó, ha megnézzük az alábbi képet:

Balról a harmadik (0%) az eredeti kép, tőle jobbra egyfajta „karikatúra” (+25%) található. A tőle balra található két képet (-25% és -50%) a kutatók úgy alakították át, hogy egyre „átlagosabb” legyen. Az első képen (-50%) láthatjuk, hogy a száj kisebb, szabályosabb, az orr finomabb formájú az eredetinél, a szemek mandulavágásúak. Abban a vizsgálatban, melyben a fenti képeket használták, a válaszadók 75%-a a baloldali képet (-50%) találta a legvonzóbbnak.

Már csak azt a kérdést kell tisztáznunk, miért lehet ez éppen így. Számos kutató szerint azért, mert az „átlagos” vonások egyfajta fejlődési stabilitásra utalnak. A szélsőséges vonásoktól mentes arc ellenállást jelez a szervezetet a fejlődés során érő behatásokkal, illetve a különböző betegségekkel szemben.

Mindez együttesen pedig genetikai rátermettséget mutat, kívánatos partnerré téve ezzel a másikat. Azért alakulhattak ki ezek a preferenciák, mert a távoli múltban azok az őseink hagyhatták a legtöbb, legegészségesebb utódot maguk után, akik a fenti arcokat részesítették előnyben (hiszen ezen arcok tulajdonosai voltak a legellenállóbbak), így pedig maga az átlagos arc iránti preferencia is elterjedhetett az utódok között.

Szimmetrikus szép arcok

A vállak, a szemek, a száj kétoldali szimmetriája a rendelkezésre álló adatok alapján éppen úgy fokozta a vonzerőt a régebbi időkben, mint manapság. Ráadásul teljesen mindegy, hogy egy európai nagyváros vagy Tanzánia vadászó-gyűjtögető lakóit kérdezzük, esetleg a hadza törzs tagjait az ellenkező nemű európaiakról, az összefüggés stabilan fennáll.

Az arc és a test szimmetriája ráadásul rendkívül pontosan mérhető, számítógépes eljárásokkal pedig könnyen manipulálhatunk képeket annak érdekében, hogy szimmetriát növeljünk vagy csökkentsünk. Az így kapott eredmények mind abba az irányba mutatnak, hogy minél szimmetrikusabb egy test vagy arc, annál vonzóbbnak találjuk.

Itt sem úszhatjuk meg a kérdést, vajon miért van ez így? Az egyik elmélet arra épít, hogy a szimmetrikus arc vagy test egyszerűen azért vonzó, mert agyunk könnyebben dolgoz fel bármilyen szimmetrikus elrendezésű ingert.

Ebben a megközelítésben lehet igazság, de nem magyaráz meg minden kísérleti eredményt. Erre a jó gén modell tűnik a megfelelő jelöltnek. Ez az elmélet arra épít, hogy a kétoldali testi tulajdonságok (végtagok, ujjak, szemek) fejlődését mindkét oldalon ugyanaz a génkészlet szabályozza. Ebből következik, hogy amennyiben a fejlődés során semmiféle káros hatás nem éri a szervezetet, a test tökéletesen szimmetrikus lesz.

Káros hatás megnyilvánulhat például betegségek, paraziták, táplálékhiány, beltenyészet és számos egyéb környezeti tényező formájában. Mivel az összes ilyen tényezőt rendkívül nehéz lenne egy teljes egyedfejlődés során megúszni, hamar megsejthetjük, hogy a tökéletes testi szimmetria inkább csak elméleti lehetőség és szinte soha nem fordul elő.

Azonban minél jobb genetikai minőséggel rendelkezik valaki, annál hatékonyabban védi ki ezeket a környezeti hatásokat. A szimmetria mértéke így tehát a genetikai minőség mutatója, mely – természetesen nem tudatos folyamatok közvetítésével – szerepet játszik a párválasztásban is.

Férfias szép arcok

A fentiekben olyan jellemzőket tekintettünk át, melyek mindkét nemre egyaránt jellemzőek. Lehet azonban némi hiányérzetünk, egész egyszerűen azért, mert a nők és a férfiak máshogy néznek ki. Léteznek férfiasan vonzó és nőiesen vonzó arcok? Természetesen igen.

Férfiak esetében a pubertás időszakában megemelkedő tesztoszteronszint serkenti az állkapocs, az arccsontok, a szemöldök környéke, az arcközép és az arcszőrzet növekedését. A kutatások azt mutatják, hogy éppen ezek jellemzik a legvonzóbbnak ítélt férfiarcokat: nagy, széles áll, erőteljes állcsúcs, a középső rész markáns csontozata, hangsúlyos szemöldökív, kiugró járomcsont, az orr és ajkak közti nagyobb távolság. A teljes kép ennél árnyaltabb, de erre később még visszatérünk.

A kérdésre, hogy miért van ez éppen így, a tesztoszteron adja meg a választ. Ezzel a hormonnal ugyanis van egy probléma: megterheli az immunrendszert, így a túl sok tesztoszteron az egészség rovására mehet. Éppen ez adja ugyanakkor a maszkulin vonások „értékét”: csak a legegészségesebb, legellenállóbbak „engedhetik meg” ugyanis maguknak, hogy többlet tesztoszteronnal terheljék szervezetüket. A férfias vonások ráadásul általában dominanciával és magasabb társadalmi státusszal járnak együtt.

Akkor hát, hogyan lehetséges, hogy nem csupa baltával faragott arcélű férfit látunk a világban? Korábban utaltunk rá, hogy a nők elsősorban a maszkulin vonásokat mutató férfiakat részesítik előnyben, ez azonban nincs mindig így. Kiderült, hogy a nők inkább rövid távú, vagy házasságon kívüli kapcsolataikban részesítették előnyben a maszkulin vonásokat, hosszú távú kapcsolatok esetén választásaik a „nőiesebb” arcok felé tolódnak el, amiket általában az „őszinte”, „megbízható”, „jószívű” szavakkal jellemeznek.

Ezzel szemben a maszkulin arcokat az „önző” és „agresszív” jelzővel illetik, minek fényében, rögtön érthetővé válik, miért nem elsősorban őket preferelják hosszútávú partnerként. Tartós kapcsolataikban ugyanis inkább olyan partnert éri meg választaniuk, aki képes és hajlandó erőforrásokat fordítani az utódok és a család ellátására, a kevésbé markánsan férfias arcok pedig éppen ezt a hajlandóságot jelzik.

A nők vonzalommal kapcsolatos döntései tehát kontextusfüggőek: nem csak a férfiarc tulajdonságai, de a párkapcsolat jellege is befolyásolja őket. Az optimálisan vonzó férfiarc így maszkulin és feminin tulajdonságok egyfajta kompromisszumot adó keveréke. 

Nőies szép arcok

Természetesen a női arcok esetén is megfigyelhetünk olyan, csak rájuk jellemző jellegzetességeket, melyeket a férfiak vonzónak értékelnek: ilyen a nagyobb szem, kisebb orr, vékony áll, duzzadt, telt ajkak, magasan ülő, párnázott járomcsont. Esetükben ugyancsak a szervezet hormonháztartása jelenti a válasz kulcsát. Az ő esetükben az ösztrogén gátolja az arc alsó és középső területeinek növekedését, de ugyanez a hormon felelős az ajkak telítettségéért és a szem alatti területeken lerakódó zsírraktárokért.

Megsejthetjük, hogy a vonzónak ítélt tulajdonságok a nők esetében is a szervezet kondícióját, egészségi állapotát, genetikai minőségét jelzik. Ez azért lehet így, mert akárcsak a tesztoszteron, az ösztrogén is „költséges” a szervezet számára: bár fokozza a termékenységet, fontos erőforrásokat von el a szervezettől, az ösztrogén anyagcseréjének néhány mellékterméke pedig egyenesen toxikus. A helyzet tehát ugyanaz, mint a férfiak esetében:

csak a legellenállóbbak képesek arra, hogy a fenti hátrányokkal szemben is megengedjék maguknak a szépség luxusát.

Bereczkei Tamás szavaival élve, mintha reklámoznák magukat: „Nézd csak milyen fölösleges és költséges tulajdonságokkal rendelkezem! Ez azért van, hogy közöljem veled: egészséges a szervezetem!”

Ezek a megállapítások nem pusztán elméleti spekulációk: empirikus vizsgálatok is megerősítették például, hogy a vonzónak ítélt férfiak kevésbé hajlamosak szív-, és érrendszeri megbetegedésre, általánosságban is kevesebb egészségügyi problémára panaszkodtak, miközben a szépnek ítélt nők kevesebb influenzás tünetről számoltak be.

A fentiekben a párválasztás egy nagyon kis szeletét mutattuk be, szó szerint csak a felszínen jártunk. Az, hogy kihez vonzódunk igazán, ki lesz a párunk és ki nem, természetesen sokkal bonyolultabb kérdés. Korábbi cikkünkben például azt mutattuk be, miért fordulhat elő, hogy magunkhoz, szüleinkhez hasonló párt választunk.

Felmerülhet bennünk, hogy most akkor a szimmetrikus arcot részesítjük előnyben, a nőies arcot, vagy azt, amelyik édesanyánkra emlékeztet? Természetesen itt nincs ellentmondás, mert nem kell választanunk a lehetőségek közt. Az, hogy kihez vonzódunk, ki lesz végül a párunk és ki nem, számos tényező bonyolult kölcsönhatásának – soha nem tudatosuló – eredménye, melyek közül pusztán egyet emeltünk ki.