Amikor túl nehéz élni: az öngyilkosság és a létezés kérdései

Az öngyilkosságról – ahogyan a halálról is – nehéz beszélni. Tisztában vagyunk vele, hogy kellene, mégsem tudjuk, hogyan, mikor, kivel lehetne... Ez világszerte az egyik legnagyobb közegészségügyi probléma, mégis tabutémának számít. A legfrissebb adatok szerint évente körülbelül 727.000 ember veszíti el az életét öngyilkosság miatt. Amikor valaki öngyilkossági gondolatokkal küzd, a környezete gyakran értetlenül áll előtte. Valahogy elképzelhetetlennek tűnik, hogy létezhet a másik számára olyan nehézség, amire az egyetlen, végső válasza az öngyilkosság. Az egzisztenciális pszichológia szemlélete talán segíthet abban, hogy megértsük a lét mélyebb, emberi kérdéseit, amelyek az öngyilkosság hátterében állhatnak. Farkas Vera pszichológus írása.

Az életünk során előbb vagy utóbb mindannyian szembesülünk olyan egzisztenciális kérdésekkel, amelyek a létezésünkkel kapcsolatosak. Legyen szó a szabadságról, a magányról, az értelem kereséséről vagy éppen a halálról. Ha ezekre a kérdésekre nem tudunk elfogadható választ találni saját magunk számára, a lét szorongatóvá, kibírhatatlanná válhat.

Az öngyilkosság sokszor nem egy döntés, hanem inkább egy kísérlet arra, hogy megszabaduljon az ember ettől az elviselhetetlennek tűnő szorongástól.

Mi vezethet oda, hogy valaki ki akar lépni az életéből?

Sokan azt gondolják, hogy az öngyilkosság oka valamilyen nehéz élethelyzet lehet, például szakítás, munkahely elvesztése, közeli személy halála, betegség. Azonban a felszín alatt általában sokkal összetettebb folyamatok, érzések, élmények zajlanak az egyénben.

Frankl osztrák neurológus és pszichiáter koncentrációs tábor túlélőjeként élte át az emberi szenvedés mélységeit. Saját tapasztalata alapján vallotta: az ember szinte bármit el tud viselni, ha talál benne értelmet. Az értelem jelenléte kapaszkodót ad a legnehezebb helyzetekben is. Amikor azonban ez az értelem elvész, az élet üressé, céltalanná válik. Ilyenkor úgy tűnhet, hogy a halál az egyetlen kiút a fájdalomból.

A szenvedést tovább nehezítheti a szabadság paradoxona. A szabadság mindig együtt jár a felelősséggel: dönthetünk, alakíthatjuk az életünket, de közben el kell viselnünk választásaink következményeit is. Ez sokszor felszabadító, máskor azonban bénítóan nehéz lehet.

Amikor valaki úgy érzi, hogy szabadsága már nem lehetőség, hanem súly, amelyet nem bír cipelni, akkor az öngyilkosság paradox módon „végső szabad döntésként” jelenhet meg, mint egy kísérlet arra, hogy végleg letegye a terheit.

A krízishez gyakran társul a magány érzése is. Ez nem pusztán annyit jelent, hogy valaki egyedül van, hanem azt is, hogy „senki sem érthet meg igazán”. Irvin Yalom amerikai egzisztenciális pszichiáter szerint a lét terheit végső soron minden ember egyedül hordozza. Ez a gondolat különösen fájdalmas akkor, amikor a kapcsolatok sem nyújtanak megkönnyebbülést, és az elszigeteltség érzése teljesen eluralkodik az emberen.

A halálhoz való viszony szintén kettős lehet. Bár a halál félelmetes és ismeretlen, az öngyilkossági gondolatokkal küzdő ember számára mégis vigasztalóként jelenhet meg: mint a szenvedéstől való végső megszabadulás ígérete. Heidegger német filozófus ugyanakkor arra hívja fel a figyelmet, hogy a halál tudatosítása nemcsak rettegést, hanem erőt, reményt is adhat. Ha tisztában vagyunk az életünk végességével, akkor minden pillanat értékesebbé válhat.

Fény a sötétségben

Az öngyilkossági gondolat egy jelzés: „Túl nagy a fájdalmam és nem bírom már el egyedül, segítségre van szükségem”. Az első lépés ilyenkor a szenvedő fél irányába nem a meggyőzés vagy lebeszélés, hanem sokkal inkább a kapcsolódás, a megértés.

Az emberi jelenlét ugyanis gyógyító. Amikor valaki meghallgatja a szenvedőt, és nem ítélkezik felette, nem ad kéretlen tanácsokat neki, akkor sok terhet levesz a válláról.

Az öngyilkosság gondolata nagyobb eséllyel csökken, ha nyíltan kimondhatóvá válik.

Frankl szerint minden helyzetben van valami, amiért érdemes élni. Lehet az egy személy, akihez kötődünk, egy feladat, ami ránk vár. Vagy egy jövőbeli pillanat, amire készülünk, amit szeretnénk megélni. Az értelem felfedezése az életünkben reményt adhat a legsötétebb időkben is. Az egzisztenciális pszichológia azt mutatja meg, hogy a szabadság nem csupán teher, hanem egy lehetőség is. Nem tudunk mindenen változtatni magunk körül, de mindig szabadon dönthetünk arról, hogyan viszonyulunk a helyzetünkhöz. Ez az igazán nehéz pillanatokban is megmutathat egy másik utat számunkra.

Hogyan segítsünk?

Amikor valaki a környezetünkben öngyilkossági gondolatokról beszél, lehet, hogy zavarba jövünk, lefagyunk, de semmiképp ne maradjunk csendben. Nem kellenek nagy szavak, nem kell tanácsokat adnunk. Csak arra van szükség, hogy jelen legyünk, meghallgassuk és próbáljuk megérteni őt. Merjünk kérdezni és vegyük komolyan, amit mond. Ne hagyjuk magára, inkább mutassunk utat a segítséghez. Akár felhívhatjuk vele együtt a segélyvonalat, elkísérhetjük pszichológushoz. Ha bizonytalanok vagyunk, megijeszt bennünket a helyzet, mi magunk is kérhetünk szakmai segítséget.

Üzenet annak, aki most küzd

Ha épp túl nagy a fájdalom, ami benned van, és úgy érzed, hogy nincs kiút, tudnod kell: nem vagy egyedül.

Az öngyilkossági gondolat nem szégyen. Nem vagy gyenge, értéktelen emiatt. Mások is átélik, és sokan találnak visszautat az életbe. Talán olyan, mintha egy sötét szobába lennél bezárva, ahol nincs ablak, és soha nem lesz reggel, de fontos, hogy tudd: a sötétség nem tart örökké. A fény most is ott van, csak talán segítségre van szükséged, hogy újra meglásd. Vannak emberek, akik pontosan ezért vannak, hogy meghallgassanak. Fordulj a hozzád közel állókhoz vagy szakemberhez!

Segélyvonalak Magyarországon

• Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálat (LESZ): 116-123 (ingyenesen, éjjel-nappal)

• Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány: 116-111 (gyerekeknek, fiataloknak)

• Életvezetés Alapítvány (Budapest): 06-1-414-6666

• Sürgős életveszély esetén: 112