Hieronymus Bosch világa a pszichológia szemüvegén keresztül

Bosch szürreális képei erős hatást gyakorolnak a szemlélőre: bár a festmények szimbolikáját a mai napig senki nem tudta teljesen megfejteni, enélkül is szorongás fogja el tőlük a nézőt, mert szembesítenek létünk legmélyebb, egzisztenciális kérdéseivel. Cikkünkben Jungot, Freudot és Yalomot is „megkérdeztük”, hogyan értelmeznék a művész alkotásait.

Hieronymus Bosch a középkori művészvilág egyik leghíresebb és legrejtélyesebb alakja volt: az életéről alig tudni valamit, olyan kevés személyes dokumentum maradt fenn utána, a festményei viszont már életében elismertté tették, olyannyira, hogy rengeteg kortársa kezdte másolni a stílusát. Erről tanúskodik a Szépművészeti Múzeum Bosch-tárlata is, ahol nemcsak a festő munkáit, hanem több, az ő stílusában készült alkotást is megtekinthetünk július 17-ig.

A művek, állíthatjuk (már csak a múzeumban tolongó tömeg láttán is), a mai napig lebilincselő és felkavaró hatást gyakorolnak a szemlélőre: de Bosch korában is valósággal versengtek értük a főurak. A festő maga gazdag családból származott (a Bosch nem az igazi neve, de így írta alá a festményeit, szülővárosa, Hertogenbosch után), és volt egy felesége, de ezen kívül sokkal több tényadat nem maradt fenn róla.

Az már annál inkább, hogy egy olyan korban élt, amikor a járványok és háborúk nyomán épp nagy világvégeváró hangulat uralkodott, és az emberek komolyan hittek a boszorkányságban, a Pokolban, és rettegtek tőle. Ez a tematika a legtöbb művében visszaköszön: ha a valamit, hát azt nem mondhatjuk el Boschról, hogy sok pozitívumot feltételezett a jövőről – meg úgy egyáltalán az emberekről.

A nagyszabású tárlat július 17-ig tekinthető meg a Szépművészeti Múzeumban.

Jung és a kollektív tudattalan

Bosch művei a pszichoanalízis képviselőit is megmozgatták, különösen Jungot, aki a kollektív tudattalan képeinek megfestőjét látta benne. Jung szerint a tudattalanunknak van egy olyan része, mely minden emberben közös, és különböző archetipikus képeken, szimbólumokon és motívumokon keresztük szerveződik. Ez magyarázza, hogy kultúráktól függetlenül, az emberek álmaiban, hallucinációiban és mitológiájában hasonló események és alakok jelennek meg (pl. az Anya, az Apa archetípusok, vagy a keselyű, az árvíz, a jó és a gonosz harca, melyek a mítoszok gyakori szereplői). Ilyen archetipikus kép a pokol vagy alvilág bejárása is, ami Bosch művein is visszaköszön.

Jung úgy gondolta, a festő által megjelenített, realisztikusan ábrázolt, ám mégis látomás-szerű jelenetek és szörnyek a tudattalan képeiből eredeztethetők.

Ehhez azonban hozzá kell tenni, hogy a történészek szerint abban az időszakban intenzíven foglalkoztak a teológusok, alkimisták és prédikátorok a pokol leírásával, ez mozgatta az emberek fantáziáját, tehát elég sok és részletes elképzelés terjengett arról, pontosan milyen is a túlvilág, amit Bosch is ismerhetett.

Más feltételezések szerint Bosch paranoid skizofréniával is küzdött, úgy festette le a világot, ahogy ő látta: ahol folyamatos fenyegetés uralkodik.

Az általa ábrázolt szorongások – az átváltoztatástól, elnyeléstől, behatolástól – a pszichózis állapotában megjelenő archaikus víziók.

A skizofrén hallucinációk nagyon gyakran vallásos tartalmúak (legalábbis így interpretálják őket), illetve rémálomszerű képek is lehetnek (eltorzult arcok, démonok). Ezeket az álmokhoz hasonlíthatjuk, azonban itt az éber ember tufatában jelennek meg, teljesen összemosódva a valósággal. Mivel Bosch személyiségéről és életéről semmit nem tudunk, ezt az elképzelést a festmények ábrázolásmódján és tartalmán kívül mással nem tudjuk igazolni, amire, mint láthattuk, más magyarázatok is kínálkoznak.

Kasztrációs szorongás

A tárlaton láthatjuk azt a képet is (lent), melyen egy férfi fejéből kiműtenek egy követ, mert a közkeletű hiedelem szerint ez a mentális betegség okozója. Az eljárást Bosch szatirikusan ábrázolta, mert már a középkorban is inkább kóklerségnek tartották. A képhez tartozó felirat azt mondja „Mester, vágd ki a követ! A nevem Lubbert Das” – ami megcsaltat, vagy szó szerint kasztráltat jelent.

Érdekes részlete a képnek, hogy nem kő kerül elő a férfi fejéből, hanem egy fehér liliom, olyan, ami az asztalon is látható. A liliom gazdag szimbolikával rendelkezik: jelenthet ártatlanságot, tisztaságot, spiritualitást, termékenységet és élvezetet is. A liliom kiemelése így utalhat a termékenységtől való megfosztásra, a kasztrációra, ami Bosch több művén visszatérő motívum.

A kő kivágása - részlet

Freud párszáz évvel később jutott arra a (megosztó) következtetésre, hogy a többi szorongás „atyja” a kasztrációs szorongás. Szerinte a személyiségfejlődés során a fallikus szakaszban (3-6 éves kor között) a gyermek ébredező szexuális késztetései az ellenkező nemű szülőre irányulnak, így a fiúgyerek az anyjába szerelmes, és el akarja foglalni az apa helyét mellette. Ezzel együtt azonban fél is, hogy az apja megbosszulja a törekvéseit, méghozzá azzal, hogy kasztrálja őt.

A kasztrációs szorongást tekintette Freud az összes későbbi, tiltott vágyból fakadó szorongás forrásának.

A kisgyereknél a szorongást az oldja fel, hogy végül azonosul az azonos nemű szülővel, és, idealizálva őt, átveszi az attitűdjeit és viselkedését, létrehozva a felettes ént. A pszichoanalitikus értelmezés szerint, aki megreked ebben a szakaszban, arra későbbi élete során is krónikus szorongás lesz jellemző, ami összekapcsolódhat a kontroll elvesztésétől és a haláltól való félelemmel. (Bővebben korábbi cikkünkben olvashattok Freud elméletéről.)

Földi gyönyörök kertje

A tiltott vágy, a bűn, és az ehhez kapcsolódó bűnhődés Bosch több művének központi motívuma: részletesen ábrázolja a bűn és büntetés különböző formáit a végítélet napjáról és a Pokolról festett vízióiban. Egy érdekes kivétel a Földi gyönyörök kertje című festmény, mely a budapesti kiállításnak is központi darabja. Ennek középső panele (amit a kiállításon láthatunk) hangulatában eltér a többi festményétől: bár a földi élvezetek számtalan formáját láthatjuk, és szürreális elem is van bőven, nem kíséri agresszió vagy büntetés, mint a többi képen.

A gyönyörök kertje - részlet

Egyes feltételezések szerint

itt egy olyan ideális állapotot képzelt el a művész, ahol a késztetések szabadon megélhetők, és nem kell bűntudatot, szorongást érezni

– de hogy valóban így volt-e, azt persze csak ő tudhatja. Mindenesetre pszichológus szemmel nézve a műveket, feltételezhető, hogy Bosch számára nem volt ismeretlen a szorongás, és talán az a vágy sem, hogy milyen lenne enélkül élni.

Egzisztenciális kérdések

Jung szerint, amikor aktiválódik bennünk egy archetipikus kép, akkor felkavaró, megrendült érzések keletkezhetnek bennünk. Bosch festményei nemcsak a létezés, hanem az emberi lélek legmélyebb bugyraiba is betekintést engednek, és nem mondhatjuk, hogy tetszik, amit ott látunk. Ez szembesíthet a létünk égető kérdéseivel: hogy tudunk elszámolni az életünkkel, ha eljön a vég? Azok szerint az értékek szerint élünk-e, amelyek fontosak számunkra?

Bosch korában, ahogy napjainkban is, a mindennapok részét képezi az egzisztenciális szorongás, mely a lét bizonytalanságából fakad. Háború, járványok, éhínség – rengeteg a kontrollálhatatlan és életet fenyegető tényező. Ez a problémakör a vallásos világképnek is központi eleme, melyre keretrendszert és feloldást kínál a túlvilág képe és az üvözülés által.

Az egzisztenciális pszichológia a szorongást az élet végességének tudatából vezeti le: minden félelem gyökere a halálfélelem.

A középkori ember számára a halál nem megsemmisüléssel fenyegetett, hanem a földi élet során elkövetett bűnökért való bűnhődés rémületes víziójaként jelent meg, szemben a Mennybe jutással, mint vágyott állapottal. Bosch vissza-visszatér ehhez a témához, szembesít azzal, hogy mindenhol és mindenben ott van a bűn, így mindenkit fenyeget a Pokolra jutás, épp úgy, ahogy a halállal való szembesülést sem kerülhetjük el.

A modern ember számára jelentős szorongásforrás, hogy a halál, az öregedés, és a gyász tabu alá került, mint ilyen, nem beszélünk róluk, holott mindenki életében jelen vannak. Nem kellemes arra gondolni, hogy el kell majd számolni az életünkkel – ezalól a nem vallásos emberek sem képeznek kivételt. Yalom szerint a haláltól való szorongásra az adhat feloldást, hogy az életünket minél teljesebben, és minél kevesebb megbánással éljük: hogy amikor eljön az elszámolás, ne legyen hiány a kasszában (ezt már nem ő mondta, hanem én).

Bosch festményei felhívják a modern ember figyelmét is arra a veszélyre, hogy elveszítheti a fókuszt: élete középpontjából kikerülhetnek azok az értékek, amelyek stabilan tartják és kormányozzák. És hogy az elszámolásnál nem biztos, hogy azt az énjét látja a tükörben, akit látni akar. Érdemes tehát a kiállítás során a saját érzéseinkre is reflektálnunk, így válhat egy mű a mai napig élővé, s a szemlélő is a részévé.