Lefekszik a földre a bolt közepén, nem hajlandó felöltözni vagy épp hazaindulni a játszótérről. Szülőként – különösen, ha első gyermekről beszélünk – jelentős kihívást jelenthet egy-egy ilyen helyzet kezelése. Cikkünkben ezúttal azt vizsgáljuk meg, hogyan nyugtathatjuk meg gyermekünket ilyen esetekben.
Szülőként a dacos viselkedés gyakran állíthat kihívás elé bennünket. Úgy érezhetjük, hogy meghaladja szülői kompetenciánkat, de legalábbis erősen próbára teszi a türelmünket. A jó hír ugyanakkor, hogy van megoldás, ami talán egyszerűbb is, mint elsőre gondolnánk. Mindössze a nyugalmat, az empátiát és a határozottságot szükséges ötvöznünk hozzá. Ezáltal ugyanis gyermekünk felé megértést tanúsítunk, ugyanakkor lehetőségünk van a határozott, egyszersmind észszerű határszabásra is. A továbbiakban tehát azokat az eszközöket vesszük górcső alá, amelyekkel szelídíthetjük a dacos viselkedést, valamint elősegíthetjük a fentiekhez hasonló helyzetek higgadt kezelését.
Cikkünkből kiderül:
- A nyugalom megőrzése nem egyenlő azzal, hogy jóváhagyjuk a dacos viselkedést.
- A gyermekek a mi példánkból tanulnak, ezért különösen fontos, mi hogyan reagálunk az adott helyzetben.
- A cikkben található stratégiák követésével csökkenthetjük a kihívást jelentő helyzetek előfordulását.
Őrizzük meg a nyugalmunkat
Ahogy azt Jeffrey Brenstein pszichológus, a Tíz nap egy kevésbé dacos gyermekért című könyvében is hangsúlyozza, amikor szülőként szembesülünk gyermekünk dacosságával, természetes, hogy mi magunk is frusztráltnak érezzük magunkat, ugyanakkor a haraggal való reakció csak még inkább fokozza a kialakult helyzetet. Ha a gyermek feszültséget érzékel a „levegőben", nagyobb valószínűséggel fog ő maga is még erőteljesebben reagálni.
A nyugalom megőrzése nem jelenti azt, hogy jóváhagyjuk az adott viselkedést, sokkal inkább teret adunk általa önmagunknak, hogy átgondoltabban reagáljunk.
Az önszabályozás modellezése pedig megtanítja a gyerekeket arra, hogyan kezeljék az érzelmeiket, és megteremti az alapot a produktívabb problémamegoldáshoz.
Tipp: Gyakoroljuk a megállást. Amikor gyermekünk dacossága felerősödik, vegyünk néhány mély lélegzetet, mielőtt reagálnánk, hogy megnyugodjunk. Ezt követően lágy, de határozott hangon közöljük elvárásainkat.
Következetes határokat állítsunk
A határozottság elengedhetetlen a dacos helyzetek kezeléséhez, ugyanakkor vékony vonal választja csak el a kontrollálástól.
A határozottság magában foglalja, hogy érzékeltetjük: olyan határokat húzunk meg, amelyek nem képezik vita tárgyát, mégis van a gyermeknek némi kontrollja.
Az egyik leghatékonyabb stratégia a korlátozott választási lehetőségek felkínálása. Például mondhatjuk, hogy „Eldöntheted te, hogy a babát vagy a plüssmacit szeretnéd magaddal vinni a bölcsődébe, de csak az egyiket választhatod”. Vagy nagyobb gyerekek esetében: „Választhatsz, hogy most készíted el a leckét, és vacsora után játszol, vagy fordítva, de lefekvés előtt fel kell készülnöd a holnapi iskolanapra”.
Ez a megközelítés megerősíti a gyermekben az elvárásainkat, ugyanakkor felhatalmazzuk egy bizonyos fokú döntés meghozatalára.
Tipp: Amikor határokat húzunk, alkalmazzuk a ha-akkor szókapcsolatot, például, „Ha elkészült a lecke, akkor lehet mesét nézni”. Ez egyértelművé teszi, hogy az elvárásoknak való megfelelés pozitív eredményre vezet.
Az empátia csökkenti az érzelmi reaktivitást
A dacos viselkedés megnyugtatása kapcsán az egyik leginkább figyelmen kívül hagyott tényező az empátia.
Holott, amikor a gyermekek azt látják, hogy megértik őket, nagyobb valószínűséggel működnek együtt, mivel nem érzik úgy, hogy harcolniuk kell azért, hogy meghallgassák és meghallják őket.
Az empátia természetesen nem egyenlő azzal, hogy validáljuk a nem kívánt viselkedést, sokkal inkább arról szól, hogy együttérzünk annak kiváltó oka kapcsán. A reflektív meghallgatás, a gyermek szavainak megismétlése és az érzelmeik megnevezése segít csökkenteni az érzelmi reakciókészséget, és elősegíti a kapcsolatépítést.
Tipp: Használjunk reflektív hallgatási kifejezéseket, mint például: „Úgy hangzik, mintha frusztrált lennél, mert...” vagy „Feldúlt vagy a... miatt...”. Ez azt mutatja a gyermekünknek, hogy odafigyelünk az érzéseire, és így nagyobb valószínűséggel vesz részt a problémamegoldásban.
Kombináljuk a fenti három tényezőt a tartós eredményekért.
A nyugalom, a határozottság és az empátia ötvözése átfogó megközelítést jelent a dacos viselkedés csökkentésére. Amikor ezeket a stratégiákat együtt alkalmazzuk, egymást erősítik, és így hosszú távon is segíthetnek bennünket.
További stratégiák
Állítsunk össze következetes rutint: Hozzunk létre kiszámítható menetrendet az olyan tevékenységekhez, mint az étkezés, a lefekvés és a házimunka. Ha a gyerekek tudják, hogy mire számíthatnak, kevésbé valószínű, hogy ellenállnak.
Erősítsük a kívánt viselkedést: Dicsérjük az együttműködést, és ismerjük el az önszabályozásra tett erőfeszítéseket. Ez növeli a motivációt, és megerősíti a kívánt viselkedést.
Mutassunk példát az önszabályozásban: Mutassuk meg gyermekünknek, hogyan kezeljük saját érzelmeinket stresszes helyzetekben. A gyerekek megfigyeléssel tanulnak, és a nyugodt reakciónk arra fogja ösztönözni őket, hogy a mi példánkat kövessék.
Válogassuk meg a harcainkat: Koncentráljunk a legkritikusabb kérdésekre, és engedjük el a kisebb jelentőségű dolgokat. A felesleges hatalmi harcok elkerülése segíthet a békésebb környezet fenntartásában.
Miért működik ez a megközelítés?
A gyermekek minden korosztályban jól reagálnak az empátiát, a nyugalmat és a határozottságot ötvöző megközelítésre. Az empátia csökkenti az ellenállást azáltal, hogy a gyerekek megértettnek érzik magukat, míg a nyugalom csökkenti a konfliktusokat, és lehetővé teszi, hogy mi irányítsuk a válaszlépéseket. A határozottság világos határokat szab, megtanítja a gyermeknek az elvárásokat és a következményeket anélkül, hogy hatalmi harcokba bocsátkoznánk.
Ha szülőként beépítjük ezt a vegyes stratégiát, a dacos viselkedés ritkul, mert a gyermek úgy érzi, hogy a világos, kiszámítható határok között tisztelik, és biztonságban érzi magát. Az eredmény egy együttműködőbb gyermek és egy erősebb, szorosabb szülő–gyermek kapcsolat.
