A boldogságkeresés, a boldogság mibenlétének megfejtése mindig is foglalkoztatta az emberiséget. Mérhető-e a boldogság? Vannak-e a boldogságnak általánosan meghatározható paraméterei? Boldoggá tehet-e az anyagi jólét, a birtoktárgyak sokasága, vagy a boldogság forrását inkább valami magasztosabb cél elérésében érdemes keresnünk? Egyáltalán mi a boldogság? Adható-e ezekre a kérdésekre megnyugtató, egyetemes válasz?
A történelem azt mutatja, hogy nem. A különböző korok más-más nézőpontok, filozófiai, vallási és tudományos irányzatok alapján fogalmazták meg válaszaikat. Az ókori gondolkodók közül többen a boldogságot végső célnak tekintették, lényegét az erények gyakorlásában és a tudás keresésében ragadták meg. Szókratész szerint az erény tudás, így a boldog élet alapja a helyes tudás ismeretében rejlik. Arisztotelész olyan végső célnak tekintette a boldogságot, amit az ember nem más céljai elérése érdekében, hanem önmagáért akar beteljesíteni.
A boldogság kérdése már ekkor viták kereszttüzébe került: a hedonisták és a sztoikusok elméletei feszültek egymásnak. A hedonisták az érzéki élvezeteket és az élet gyönyöreit helyezték a boldogságértelmezésük középpontjába. A sztoikusok – éppen ellenkezőleg – az élettel szembeni rezignált hozzáállás, az érzelmi kontroll fontosságát hangsúlyozták, és az élvezetekről való lemondásban, az indulatok és a szenvedélyek megszüntetésében vélték felfedezni a boldogság kulcsát.
A vallásos értelmezések a boldogság megvalósulását új dimenzióba helyezték. A keresztény filozófiában a boldogság kulcselemei az Istenhez való közelség és az isteni törvények betartása – de az élmény igazán a túlvilágon tud kiteljesedni, a földi létben csak töredékesen valósulhat meg. A buddhizmus a vágyak és a sóvárgás alól való felszabadulást és a megvilágosodás állapotát társította a boldogsághoz.
Az idők folyamán olyan neves filozófusok fejtették ki a boldogsággal kapcsolatos elképzeléseiket, mint Kant vagy Nietzsche, valamint a pszichológia jeles képviselői, Freud és Maslow, akik a boldogságot már bonyolultabb összefüggések rendszerébe helyezték, amelynek része a produktív tevékenység, a támogató kapcsolatok; a vágyak, ösztönök és társadalmi normák közötti egyensúlyozás és az önmegvalósítás.
Mit gondolunk ma a boldogságról?
A kortárs diskurzus a boldogságot többdimenziós jelenségként definiálja, amely magába foglalja a fogalom érzelmi jóllétre, a pozitív, támogató kapcsolatok jelenlétére és a személyes célok, valamint az értelmes élet lehetőségének megvalósítására is kiterjedő aspektusait. Ennek a szemléletnek a gyökerei a pozitív pszichológiában keresendők. Az ezredforduló környékén megjelenő pszichológiai irányzat felrázta a múlt században alapvetően patológiafókuszú tudományt, és olyan kategóriákra irányította a figyelmet, mint az érzelmi jóllét, az egyéni erősségek és az önfejlesztés.
A humanisztikus pszichológia genomját hordozó pozitív pszichológia az egyént szabad akarattal rendelkező, autonóm entitásként határozza meg, aki érzelmeinek tudatos megfigyelésén és szabályozásán, illetve egyéni képességeinek felmérésén és mozgósításán keresztül képes elérni kitűzött céljait.
Míg a hagyományos pszichológia alapvetően a mentális rendellenességekre és patológiákra koncentrál, a humanisztikus és a pozitív pszichológia a személyes növekedésre, potenciálra, az önmegvalósításra és a jóllét elérésére helyezi a hangsúlyt.
A boldogságról való gondolkodásunk hátterében – hétköznapi értelemben – jellemzően két fő irány körvonalazódik. Az egyik, népszerű felfogás a boldogság állapotát pozitív érzésekkel (pl. öröm, elégedettség, hála) azonosítja, és mivel az érzések mulandóak, ez a boldogságnak is pillanatnyi jelleget ad. A másik, értékközpontú szemlélet viszont kiterjeszti az időben a boldogság érvényességét azáltal, hogy a számunkra fontos, meghatározott célok és értékek mentén történő, jelentőségteli és tartalmas élet lehetőségét látja benne.
Leckék a boldogságról
A boldogság mélyebb, buddhizmusban gyökerező értelmezésével találkozunk Zurbó Dorottya és Arun Bhattarai közös dokumentumfilmjében, A boldogság ügynökében. A Sundance filmfesztivál versenyprogramjában debütált alkotás egy negyven év körüli kérdezőbiztos, Amber Gurung mindennapjait követi, és rajzol a személyes történetén keresztül komplex tablót a bhutáni társadalomról.
Amber Gurung boldogságügynök a Boldogság Kutatóintézet megbízásából indul útnak, hogy felmérje a megközelítőleg 800.000 lakost számláló himalájai királyság, Bhután impozáns tájaiban fészkelő, de nehezen megközelíthető, elszigetelt falvaiban élők boldogságindexét. A Bruttó Nemzeti Boldogság (BNB) névre keresztelt mutató igen fontos szerepet tölt be a bhutániak életében, hiszen ez alapján dolgozzák ki az ország jövőjét alakító 5 éves fejlesztési tervet. A 148 kérdést tartalmazó kérdőív kitöltése átlagosan 4 órát igényel, de a lelassult tempójú, vidéki életvitelt követő bhutániak készségesen és őszintén válaszolnak a feltett kérdésekre.
A „boldogság ügynökeinek" nehezen megközelíthető falvakba kell eljutniuk, hogy felmérjék a lakosok boldogságindexét. Fotó: imdb
A film néhol mosolyra derítő, másutt megrendítő vagy szembesítő erejű, lélektani mélységeket érintő jelenetei nem egy nyugati szemmel egzotikus világ fiktív, csalóka ködébe vonják be a nézőt, hanem mindvégig az élet írta forgatókönyvek több szálon futó valóságát villantják fel. A közhelyes buddhista popkulturális ábrázolások helyett a valóság nyers, zsigeri tapasztalatát kapjuk, és ebből vonhatunk le a saját életutunkat, boldogságfogalmunkat is átkeretező következtetéseket.
1. A boldogság nem vegytiszta állapot
A boldogság ügynöke a boldogságot nem idilli vagy a külső körülményekhez köthető állapotként, hanem inkább az egész személyiséget átható mély, transzcendentális derűként és életformaként határozza meg. Mesteri, ahogy a dokumentumfilm a személyeset közelíti az általánoshoz: miközben egyéni sorsokat mutat meg, fokozatosan tágítja ezeket a saját életünkben is felismerhető, egyetemes léttapasztalattá.
A szereplők nagyrészt egyszerű, gazdálkodással foglalkozó emberek, akiket ugyanolyan kihívások elé állít az élet, mint bárki mást, akik ugyanúgy küzdenek a gyász, a magány, a bizonytalanság nehéz érzéseivel, függőségekkel és identitásproblémákkal, mint bárki más. Akik elszomorodnak, felderülnek, reménykednek, aggódnak, és a hangulati skála összes árnyalatát megélik, tapasztalják.
Akkor hogyan tudnak mégis boldogok lenni?
Nem lehet másra fogni: él bennük egy mélyen gyökerező elfogadás az élettel szemben, ami a küzdelmet és a fájdalmat a létezés inherens aspektusaiként kezeli, és nem választja el a boldogságtól.
2. A boldogság forrása bármi lehet
A dokumentumfilm másik nagy tanulsága, hogy valóban nincs szükség „semmi extrára” ahhoz, hogy boldognak érezze magát az ember. Van, aki attól boldog, hogy megellett a tehene, hogy kecskék legelnek a hátsó udvarán, vagy hogy finomat ebédelhet. A boldogságnak nincsen általános receptje: mindenkinek érdemes megtalálnia a saját boldogságának összetevőit, és ezeket szervesen beillesztenie a mindennapjaiba.
A bhutániak készségesen válaszolnak a feltett kérdésekre. Fotó: imdb
3. A boldogság nem kiszámítható
A boldogság néha egészen meglepő, váratlan formában érkezhet az életünkbe, ahogy a filmben szereplő poligám férfi feleségei testvéri szövetséget kötnek egymással. „Mi egymásban találtuk meg a boldogságot” – mondják, miközben megosztják egymással ügyes-bajos dolgaikat, és hol szidják, hol megvédik elnyomó férjüket.
A boldogság olyan sokszínű lehet, akár az élet. Hiszen az élet sem ilyen vagy olyan, hanem állandóan változó, egyenetlen pályán keringő időpillanatok összessége. Az élet olyan, mint Bhután nehezen megközelíthető, zord tájai: az eget karcoló sziklaormok és mélybe zuhanó völgyek hullámzó törésvonalai jelölik azt az állandó küzdelmet, amelynek fényvisszaverődéseiben megérint a boldogság.
Az idei boldogságfelmérés eredménye szerint a Bhutánban élők 93,6 %-a boldog.
