Mi lenne, ha semmit sem tudnál elfelejteni? – A hipertimézia különös világa

Talán mindannyiunkban megfordult már a gondolat, hogy milyen jó lenne, ha mindenre tudnánk emlékezni. Így bármikor fel tudnánk idézni a velünk történt eseményeket, és sosem felejtenénk el azt sem, amit már egyszer megtanultunk az iskolában. Vannak emberek, akiknél ez a kívánság különös módon valósággá vált: a hipertiméziával (hyperthymesia) élők szokatlanul részletesen képesek felidézni saját életük eseményeit. Elsőre ez valódi szuperképességnek tűnhet, de vajon tényleg az? Mert ha semmit sem tudunk elfelejteni, akkor a kellemes emlékek mellett a fájdalmas pillanatok is ugyanolyan élesen velünk maradnak. A rendkívüli memória így nemcsak ajándék lehet, hanem komoly teher is.

Cikkünkből kiderül:

1. Mi jellemző a hipertiméziában érintett emberekre?
2. Áldás vagy átok ennek a megléte?
3. A himertiméziások okosabbak?
4. Kellene-e mindenre emlékeznünk?

A memóriával kapcsolatos kutatások sokáig elsősorban arra keresték a választ, hogyan működik átlagosan az emlékezet, illetve mi történik akkor, amikor valamilyen memóriazavar lép fel. Sokkal kevesebbet tudunk azonban azokról, akik szokatlanul jó memóriával rendelkeznek, ráadásul mindezt különféle memóriatechnikák vagy segédeszközök nélkül teszik. Ezen személyeket az utóbbi évtizedekben kezdték el jobban vizsgálni.

A hipertimézia, azaz rendkívül fejlett önéletrajzi memória (a szó nem azonos a hipermnézia kifejezéssel) máig nagyrészt rejtélyes jelenség. A rendkívül fejlett önéletrajzi memória azt jelenti, hogy

valaki a saját életének szinte minden napjára nagy pontossággal, részletességgel és hosszú idő elteltével is képes visszaemlékezni.

Az érintettek konkrét dátumokra, helyszínekre, történésekre, beszélgetésekre, érzésekre, és az eseményekhez kapcsolódó személyes élményekre is emlékezhetnek. Például elég csak megemlítenünk a múltból egy dátumot, és ők pontosan meg tudják mondani aznap a hét melyik napját írtuk, milyen időjárás volt, mit evett, kivel beszélt és csinált aznap. Egy 19 éves fiatalember például arról számolt be, hogy ő a felhők formáira emlékszik vissza pontos részletességgel. Ez ugyanúgy fordítva is működik, vagyis ha egy konkrét történelmi dátumot adunk meg, vagy a saját szülinapunk dátumát, ők bármiféle segédeszköz nélkül vissza tudnak emlékezni az aznap velük történtekre elég nagy pontossággal. Egy érintett így nyilatkozik az élményéről: “Az emlékezetem olyan, mint egy VHS-kazettákból álló könyvtár: minden egyes napom végigjátszhatom az ébredéstől egészen az elalvásig.”.

Elsőként 2006-ban publikálta Parker munkatársaival e jelenséget, amit hipertiméziás (hyperthymestic) szindrómának neveztek el. Ez nem jelenti azt, hogy korábban nem létezett volna efféle lenyűgöző képesség, ugyanis korábban, már 1971-ben is publikáltak egy hasonló esetet. Parker tanulmányában egyetlen résztvevőt említett, egy kaliforniai nőt, Jill Price-t (álnevén AJ), aki arról számolt be, hogy

személyes múltjának felidézése terhes módon uralja az életét.

Azt állította, hogy már kisgyermekként is jó memóriával rendelkezett, de nyolcéves korában emlékezete annyira fejlődött, hogy szinte minden napra emlékezni tudott. Tizennégy éves korától kezdve emlékezete tovább javult, így állítása szerint már minden egyes napra emlékezett. Teljes joggal fordul meg mindenkiben egy ilyen történet hallatán, hogy minden bizonnyal ezen személyek mindent lejegyzetelnek az életükről, hogy megjegyezzék azt. A valóság viszont az, hogy a hipertiméziával élők

semmilyen memóriatrükkökre, tudatos emlékezést segítő módszerekre, azaz mnemotechnikákra nem hagyatkoznak.

Arról számolnak be, hogy emlékeik “megállás nélkül törnek be, irányíthatatlanok és automatikusak”. 

Áldás vagy átok?

Talán sokunk első gondolata egy ilyen különleges képesség hallatán, hogy “Hű, milyen okos lehet ez az ember, ha ennyire jó a memóriája!”. Valójában azonban

e lenyűgöző emlékezőképesség nem feltétlenül jár együtt magasabb intelligenciával.

Egy kutatásban össze is hasonlítottak normál memóriával rendelkező személyeket és hipertiméziában érintetteket. Azt figyelték, hogy mindkét csoport hogyan teljesít a rövid távú memóriafeladatokban. Az eredmények azt mutatták, hogy a hipertiméziával élők nem jobbak a rövid távú feladványok felidézésében, ugyanis átlagos vagy éppen átlag alatti teljesítményt értek el. A kutatók ez alapján megállapították, hogy

a hipertiméziával élők elsősorban a saját életükben megtörtént eseményekre emlékeznek rendkívüli részletességgel,

míg a velük személyesen nem kapcsolatos információk felidézésében nem mutatnak hasonló kiemelkedő teljesítményt. 

Kellene-e mindenre emlékeznünk?

Röviden a válasz az, hogy nem.

Az emberi agy ugyanis nem arra hivatott, hogy minden lényegtelen információt eltároljon és előhívjon

(például, hogy mit ettünk 10 évvel ezelőtt ezen a napon), hanem arra, hogy gondolkodjunk. Gondolkodni annyi, mint elfelejteni a különbségeket, általánosítani, absztrahálni.

A gondolkodás abban segít, hogy következtetéseket tudjunk levonni az eseményekből,

hogy a jövőben egy jobb döntést tudjunk meghozni. Az is teljesen természetes, hogy az idő múlásával emlékeink fokozatosan elhalványulnak, és a velük járó, akár egykori intenzív érzelmek is veszítenek az erejükből. A hipertiméziásoknál pedig épp ez az, ami nem tud megvalósulni, ugyanis a beszámolók alapján egy emlékezetbetörés olyan, mint egy mentális időutazás, ahol “az emlék ugyanolyan nyers, ugyanolyan friss”, mint abban a helyzetben, amikor először megtörtént.

A kutatók megfigyelték azt is, hogy a hipertiméziában érintettek magas pontszámot érnek el a szubklinikai obszesszív-kompulzív (kényszerbetegségek) tendenciák skáláján, ami magyarázza, hogy

az ilyen típusú emlékezet mögött egyfajta kényszeres rögzítési és ismétlési mechanizmus állhat.

Mivel az emlékek sokszor akaratlanul is előtörhetnek, és szinte bármiről eszükbe juthatnak korábbi élmények, ez hosszú távon szorongáshoz vagy akár depresszióhoz is vezethet. Nem véletlen, hogy William James (1842-1910) amerikai pszichológus és filozófus már több mint száz éve a felejtés fontosságára hívta fel a figyelmet, szerinte ugyanis „Ha mindenre emlékezhetnénk, éppoly cselekvőképtelenek lennénk, mintha semmire sem tudnánk emlékezni; az emlékezés feltétele az, hogy felejtsünk.”.

Bár a hipertimézia egy elég ritka jelenség, mégis ha valaki magára ismer, fontos tudnia, hogy nincs egyedül ezzel az élménnyel. Ha a folyamatos emlékezés már szenvedést vagy nehézséget okoz a mindennapokban, érdemes segítséget kérni – akkor is, ha keveset tudunk még erről a különleges memóriajelenségről.