Miért mindig a „rossz” emberbe szeretünk bele?

Mindannyian átéltük már ezt: A dolgok izgalmasan kezdődnek – üzenetek, amelyek megdobogtatják a szívünket, a kémia, ami fellángol, és a beszélgetések, amelyet könnyednek érzünk. De aztán, minden figyelmeztetés nélkül, valami megváltozik. A szikra kialszik, a másik fél elhúzódik, vagy hirtelen úgy érezzük, valami nem megfelelő. A nyomasztó érzés: Miért vonzom mindig ugyanazt a típusú embert?

Ha rendszeresen szeretünk bele olyasvalakibe, aki nem mutatja ki ugyanezt a szeretetet, aggodalomra adhat okot. Ha nem a megfelelő emberbe szeretünk bele, az fájdalmas tapasztalat, ugyanakkor segíthet abban is, hogy jobban megismerjük önmagunkat, és a kapcsolati elvárásainkat, segít megérteni, mi az, amit biztosan nem szeretnénk a partnerünktől. Érdemes ugyanakkor, hogy mi áll ennek hátterében, és milyen lehetőségeink vannak, hogy megtörjük ezt a negatív mintázatot.

Cikkünkből kiderül:

1. Az emofília a gyors és intenzív szerelemre való hajlamot jelenti.
2. Gyakran mindössze az ismerősség ereje hajt bele bennünket a nem megfelelő kapcsolatba.
3. A magány rossz tanácsadó, csupán az egyedülléttől való félelem miatt, nem szabad kapcsolatba bonyolódni.

Az Emophilia jelensége

Az emofília (Emophilia), más néven érzelmi promiszkuitás, a gyors és gyakori szerelemre való hajlamot jelenti. Ha emofíliában szenvedünkk rövid idő alatt rendíthetetlenül biztos és mindent elsöprő szenvedélyt alakítunk ki. Ez nem egy múló érzés, amely valószínűleg idővel eltűnik, hanem egy erős vágy, a szerelemre való hiperfixáltsággal vegyítve.

Emofíliában szenvedőként valójában nincs szükségünk szerelemre, hanem inkább egy állandóan jelen lévő vágyunk van. Vágyunk a szerelembe esés okozta izgalomra, amely aktiválja a jutalmazó és megerősítő rendszereinket. Ez pedig elhamarkodott döntéseket idézhet elő, ami által sebezhetővé válhatunk a mérgező kapcsolatokat.

Az emofília hajlamossá tehet bennünket arra, hogy a machiavellizmus, a pszichopátia és a nárcizmus sötét személyiségjegyeivel rendelkező partnerekhez vonzódjunk.

A gyors érzelmi kötődés miatt gyakran figyelmen kívül hagyjuk a potenciális vészjelzőket, mivel nincs olyan szűrőmechanizmus, amely ezek korai felismerésükhöz szükséges. Amikor elkezdjük felismerni ezeket a figyelmeztető jeleket, úgy érezhetjük, hogy túl késő kilépni a kapcsolatból, különösen akkor, ha már mély érzelmi kötődést alakítottunk ki a partnerünkkel. Ez pedig azt az érzést keltheti bennünk, hogy mindig a rossz emberbe szeretünk bele.

Az egyedülléttől való félelem

Sokakat ösztönözhet egy kapcsolatba való belépésre az egyedülléttől való félelem. Előfordulhat, hogy nem volt még tapasztalatunk arról, hogy hogyan lehet hosszabb távon egyedül boldogulni, és hogy egyébként is milyen az egyedülállóság, hiszen gyakran egy függő kapcsolatból (család) egyenesen egy másikba kerülünk át (párkapcsolat). Ezáltal az egyedüllét a magányosság érzetét, szorongást vagy félelmet hozhat számunkra.

Sokszor ez a félelem pedig rossz helyre vezet bennünket, egy diszfunkciónális kapcsolatban találhatjuk magunkat általa, ugyanakkor nem akarjuk/merjük beismerni, vagy félünk egyszerűen otthagyni és továbblépni.

A figyelem iránti igény és az, hogy valaki állandóan szeretettel árasszon el bennünket, hogy egy kicsit kevésbé érezzük magunkat egyedül, rövid távon talán segíthetnek, de csak idő kérdése, hogy mikor törik meg az illúzió, és kényszerülünk szembenézni a valósággal. Ha kevesebbel elégszünk meg, mint amit megérdemelünk, az még több fájdalmat okoz nekünk, és mire ezt felismerjük, már nehézkessé válhat a kilépés. Érdemes tehát megállni egy pillanatra, és átgondolni, valóban őt és ezt a kapcsolatot szeretném, vagy csupán menekülök az egyedüllét elől?

Bízunk a változásban és a megváltoztathatóságban

Mélyen legbelül tudjuk, hogy az a személy, akivel kapcsolatban vagyunk, soha nem fog megváltozni, de folyamatosan győzködjük magunkat, hogy a végén sikerrel járunk majd. A pozitív életszemlélet jó tulajdonság, de van különbség az optimizmus és a téveszme között.

A szerelemnek nem szabad arról szólnia, hogy megváltoztassuk egymást, és nem szabad arról szólnia, hogy a partnerünk pontosan olyan legyen, mint mi magunk vagy amit mi magunknak elképzeltünk. Ha nem tudjuk elfogadni őt olyannak, amilyen, akkor rossz okokból vagyunk vele.

Alacsony önbecsülés és önszeretet

Sokszor azért választunk rossz embert, mert úgy érezzük, hogy nem érdemlünk jobbat. Leértékeljük magunkat, mert a múltban így bántak velünk. Elhisszük, hogy értéktelenek vagyunk, nem érdemlünk jobbat, és el kell viselnünk a jelenlegi partnerünket, mert alacsony az önbecsülésünk. Épp ezért elengedhetetlen, hogy dolgozzunk múltbéli sérüléseinken, és a korábbi mintáink megtörésével, valamint önbecsülésünk helyreállításával, képesek legyünk egészséges kapcsolati mintázatok kialakítására.

Az ismerősség ereje

Az emberi viselkedés jól ismert alapelve, hogy az „ismerősség közelebb hoz bennünket”. Evolúciós szempontból az ismertség biztonságérzetet nyújt.

Ha valami ismerősnek tűnik, az agyat arra késztetheti, hogy pontosabban jelezze előre az eredményeket, és a kiszámíthatóság gyakran a kényelem érzését kelti. A kapcsolatokban azonban ez kétélű kard lehet.

Ha következetlen vagy érzelmileg elérhetetlen szülőkkel nőttünk fel, egy olyan partner, aki hasonlóan „forró és hideg” kapcsolatot kínál, öntudatlanul ismerősnek – és így kényelmesnek – tűnhet. Ez a fajta kapcsolat utánozhatja azt, amit korábban megtapasztaltunk, és mivel ismert, kevésbé érezzük fenyegetőnek, még akkor is, ha végül nem kielégítő vagy fájdalmas.

A romantikus kapcsolatokban ez a dinamika gyakran egy kezdeti, intenzív érzelmi kapcsolat formájában jelenik meg – ez az a szikra, amit akkor érzünk, amikor megismerkedünk valakivel.

Ez izgalmas és mámorító érzés lehet, de fontos felismerni, hogy ez az intenzitás nem feltétlenül a tartós, egészséges szerelem jele. Sokkal gyakrabban jelzi, hogy egy régi, megoldatlan kapcsolati mintát aktivál.

Sokan öntudatlanul azt reméljük, hogy ha egy új romantikus kapcsolatban újraalkotjuk ezeket a régi dinamikákat, akkor más, egészségesebb eredményt érhetünk el. Mintha lenne egy belső vágyunk: „ezúttal más lesz”, vagy „ezúttal elérem, hogy szeressenek, vagy legalábbis velem maradjanak”. Ez egy olyan körforgás, amelyet a régi érzelmi sebek gyógyulásának reménye hajt – ám a kimenetel legtöbbször ugyanaz marad.

Hogyan törhetjük meg ezeket a negatív mintákat?

Dolgozzunk önmagunkon: Mivel többek között az önbecsülésünk lehet az oka annak, hogy azt gondoljuk: „rossz emberbe szerettem bele”, ezen érdemes dolgoznunk. Ha a múltban traumát vagy bántalmazást szenvedtünk el, hasznos lehet, ha szakemberrel dolgozunk ezeken a kérdéseken. Az ilyen típusú segítő folyamat igénybevétele sokat változtathat azon, ahogyan a különböző helyzetekhez viszonyulunk, és segíthet abban, hogy megtanuljuk, hogyan érezzük magunkat jobban egyedül, hogyan fedezzük fel a bennünk rejlő értékeket.

Próbáljuk meglátni a másik valós lényét: Ha úgy érezzük, hogy nem a megfelelő partner van mellettünk, érdemes mérlegelnünk: valóban annak látom, aki, vagy olyannak, amilyennek látni szeretném? Győzüdjünk meg róla, hogy nem szépítjük szándékosan a másikkal való kapcslatunkat, ha vannak olyan dolgok, melyeket nem érzünk helyesnek vagy megfelelőnek, legyünk önmagunkkal és partnerünkkel szemben is őszinték és transzparensek.

A magány rossz tanácsadó: Alapvetően társas lények vagyunk, és mélyről eredő igényünk, hogy ne egyedül boldoguljunk az életben. Ugyanakkor nem jó döntés csak azért belemenekülni egy kapcsolatba, mert félünk a magánytól. Ehelyett helyezzük a fókuszt arra, hogy megismerjük önmagunkat, hogy mi az, amit szeretünk, ami örömmel tölt el bennünket. A pontosabb önismeret nagy hasznunkra válik majd akkor is, amikor megismerünk valakit, hiszen ezáltal jobban ki tudjuk majd fejezni vágyainkat és igényeinket.

Fejlesszük a kommunikációs képességeinket: Több okból is szükség lehet arra, hogy megtanuljunk jobban kommunikálni. Kommunikációs készségeink segítségünkre lehetnek abban, hogy elmondjuk jelenlegi vagy jövőbeli partnerünknek, mit szeretnénk, mire van szükségünk, és mit várunk el tőle. Segítségünkre lehet továbbá abban is, hogy asszertíven tudjuk kommunikálni, ha valamivel nem értünk egyet.

Legyenek reális elvárásaink: A való világ nem tündérmese. Nem szabad elvárnunk a partnerünktől olyan tulajdonságokat, amelyek nem lehetségesek. Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy alul kell becsülni saját magunkat. Vegyük számba, hogy milyen elvárások vannak bennünk a másik irányába, és mérlegeljük, vajon reális-e ezt elvárnom a másik féltől, vagy esetleg túl sokat kérek? Megvizsgálhatjuk azt is, mi az, amiben képesek vagyunk kompromisszumot kötni, és mi az, amit alapvető értékként tartunk szem előtt életünk, párkapcsolatunk kapcsán.

Ne erőltessük, ha valami nem megy: Előfordulhat, hogy mi magunk vágyunk a másikkal való párkapcsolatra, benne viszont ez nem, vagy nem úgy fogalmazódott meg, mint bennünk. Kérhetjük, hogy őszintén és tisztán kommunikálja felénk érzéseit és gondolatait, ha azonban ez megtörtént, ne próbáljuk ezt megváltoztatni, ne „erőltessük” rá magunkat, igyekezzünk elfogadni, ha a másik fél nem úgy kötődik hozzánk, ahogyan mi hozzá. Rendkívül fájdalmas tud lenni, ha érzelmeink viszonzatlanok maradnak, az érzések azonban, amiket érzünk, a sajátjaink. Ahogy a bennünk dúló érzelmeket sem képes a másik megváltoztatni, így mi sem tudjuk felülírni a másikét.

A párkeresés nem könnyű feladat, a legtöbben szeretnénk megtalálni partnerünket, aki mellett kiegyensúlyozottan élhetünk, nem szabad azonban ezt sürgetni vagy erőltetni. Adjunk időt és teret önmagunknak és az ismerkedésnek egyaránt.