Szövényi-Lux Réka

Pszichológus

Időpontfoglalás

bemutatkozás

“A lélek csak az emberi kapcsolatokból képes táplálkozni - Carl Gustav Jung”

A pszichológiához vezető utam kanyargós és izgalmas volt. Végig tapasztaltam, és később „hivatalosan” is megtanultam, hogy életünk meghatározó mozzanataiban és időszakaiban mindig ott van az emberi kapcsolat. Ez a kapcsolódás egészen fogantatásunktól kezdve végigkísér bennünket a jelenünkig. És ahogyan Jung is fogalmaz, ez adja számunkra az éltető energiát, az üzemforrást is.

Sajnos azt is tapasztaljuk, hogy ezek a kapcsolódások esetenként sérülést, nehézséget okoznak. Hiszek abban, hogy ezeket az elakadásainkat, nehézségeinket más kapcsolatok és kapcsolódások által gyógyíthatjuk. Pszichológusként ebben az utazásban tudok kísérő lenni, ahol nem csak a másokhoz való kapcsolódásban segítek eligazodni, hanem ugyanakkor az önmagunkhoz vezető úthoz erősítést találni. 

Gyermekkori élményeim miatt tanulmányaimat bölcsész irányban kezdtem el, spanyol szakot végeztem, anyanyelvi szinten beszélem a nyelvet. A KRE BTK-n Fejlődés- és Klinikai Gyermekpszichológia specializáció szakirányán végeztem okleveles pszichológusként. Jelenleg iskolapszichológusként dolgozom egy általános iskolában, valamint pedagógiai szakszolgálatnál végeztem pszichológusi munkát. Egyetemi tanulmányaim után Portugáliában egy egészségügyi intézményben sérült emberekkel dolgoztam pszichológusként.

Módszerként elvégeztem az autogén tréning – relaxációs képzést, valamint ezt követően várandós-és gyermekrelaxációs specializációban képződtem. 

Tanulmányaim alatt számos önkéntes munkát végeztem gyermekek körében itthon és külföldön (kifejezetten hátrányos helyzetű környezetben), mely tapasztalatokat a munkámban is kamatoztatom (Szászvárosban, Böjte Csaba testvér árvaházában, Srí Lankán egy buddhista kolostorban SNI-s gyermekekkel, mentor voltam egy gyermekotthonban 3 éven keresztül).

Munkáim és gyakorlati tapasztalatim során az óvodáskortól egészen a fiatal felnőttkorig foglalkozom kliensekkel, valamit várandós anyukáknak nyújtok támaszt a relaxációs módszer segítségével.

 

képzései és képesítései

Gyermek-, serdülőkor és várandósok relaxációja specializáció

Magyar Szimbólumterápiás Egyesület

2020 – 2021

Ez a módszer a korosztályok sajátosságaira épít: három csoport számára kidolgozott (4-7 éves, 8-12 éves, 13-18 éves). A szorongás és stressz általános oldásán túl hozzájárul a magatartás- és beilleszkedési problémák enyhüléséhez. A várandós relaxáció sajátosságai az anya-(apa)-magzati kapcsolat sajátosságaira épít, végigköveti és támogatja a várandós időszak örömeit-nehézségeit.

Okleveles pszichológus

Károli Gáspár Református Egyetem, Bölcsészettudományi Kar, Pszichológia MA szakirány, Fejlődés- és Klinikai Gyermekpszichológia specializáció

2017 – 2019

A pszichológiai tanulmányaimat fejlődés-és klinikai gyermek szakirányon végeztem el. Ezzel a komplex képzéssel a gyermekdiagnosztikán keresztül a korosztályos sajátosságokra épülő szempontokat és módszereket sajátíthattam el, melyet a gyakorlati munkám során alkalmazok.

Relaxációs terapeuta

Magyar Szimbólumterápiás Egyesület

2018 – 2019

Ez a módszer a test saját öngyógyító folyamataira épít: segít visszaszerezni az elveszett, vagy megcsappant testi-lelki muníciókat, csillapítja a stresszt, oldja a szorongást. Ez által javulhat a teljesítmény, erősödhetnek a családi és egyéb szociális kapcsolatok. Valamint segíti a napirend kialakítását és tartását és nem utolsósorban a biztonságérzetet és az öröm megélését adja.

Spanyol romanisztika - művészettörtének minor

Pázmány Péter Katolikus Egyetem, Bölcsészettudományi Kar, Romanisztika Spanyol szakirány, Művészettörténet minor szakirány

2011 – 2013

A bölcsész tanulmányaim adták számomra azt a humán látásmódot, melyet a pszichológiai munkám során is kamatoztatok. Közel áll hozzám a művészet szeretete, melynek módszertanával a feldolgozási folyamatot segíthetem.

szakmai tapasztalat

Pszichológus

Mindset Pszichológia

2022 szeptember - jelen

Fő módszerem a relaxáció, mellyel kisiskolás kortól egészen fiatal felnőttkorig várom a klienseket egyéniben és kiscsoportban is. Ezen kívül várandós kismamák relaxációs vezetését is vállalom. A Develent személyiségfejlesztő program keretein belül pedig az ország különböző pontjain tartok fiataloknak foglalkozásokat.

Óraadó oktató

Semmelweis Egyetem Pető András Kar

2022 február – 2022 június

Egy szemeszter során két tantárgyat tanítottam a konduktoroknak: fejlődés-és neveléslélektant, szociálpszichológiát.

Pszichológus

PMPSZ Szentendrei Tagintézmény

2021 szeptember – 2022 augusztus

Az intézményben bővítettem a gyermekekkel való munka tapasztalatát. Diagnosztikai folyamatokat, szakértői vizsgálatot végeztem, valamint a szakvéleményírást sajátítottam el. A nevelési tanácsadás keretein belül 5-18 éves korig foglalkoztam gyermekekkel, valamint családjaikkal.

Iskolapszichológus

Szent András Katolikus Általános Iskola és Óvoda

2021 szeptember – jelen

Iskolapszichológusként szerteágazó munkát végzek. Az intézmény életében a pedagógusokkal való munkán át, a csoportfoglalkozások tartásán keresztül egészen az egyéni konzultációkig látom el a feladataimat. Esetenként külső szakmaközi munkát is végzek kórházakkal, gyermekjólléttel, szakszolgálattal, valamint magán ellátással.

Iskolapszichológus

Szent Lőrinc Katolikus Általános Iskola

2020 szeptember – 2021 augusztus

Pszichológus

MATEHETSZ (Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetsége)

2020 – 2021

Szakmai munkámat a tehetséges gyermekek tanácsadójaként kezdtem el. Itt lehetőségem volt egyéni felmérést, valamint tanácsadói munkát végezni.

Szakmai gyakorlat

APCC - Associação de Paralisia Cerebral de Coimbra

2019 szeptember – 2020 január

A diplomám megszerzését követően az Erasmus+ programmal, egy CP-s intézményben dolgoztam pszichológusként. Itt lehetőségem volt más társszakmák munkájába belelátni, teamben dolgozni és a holisztikus szemléletet elsajátítani.

beszélt nyelvek

ESPSpanyol

ENGAngol

érdeklődés

sport

művészetek

irodalom

zene

utazás

köszönetnyilvánítás

16

köszönetnyilvánítás

Szigorú szakmai felügyelet

Minden pszichológusunk szoros szakmai szupervízió mellett fogadja klienseit. Szakembereink munkáját hétről hétre Magyarország legtapasztaltabb pszichoterapeutái felügyelik és segítik. Ennek köszönhetően, aki mindset pszichológushoz jár, valójában egy magasan képzett szakmai team mellett teszi le a voksát.

A háttérben tehát kliensünk problémájának megoldásán egy egész szakembergárda dolgozik – természetesen mindezt kliensünk anonimitásának megőrzése mellett. Ezáltal a hozzánk fordulóknak minden esetben ellenőrzött szakmai kereteket és magas színvonalat biztosítunk.

Miben segíthetünk?

Ha nehéz élethelyzetbe kerültél és úgy érzed, segítségre lenne szükséged, vagy esetleg csak érdeklődnél szolgáltatásainkkal kapcsolatban, írj nekünk, és mi felvesszük veled a kapcsolatot. Bátran keress minket telefonon is!

Jelentkezz be telefonon!

+36 70 329 8180